Jól telik a nyaralásom Magyarországon. Már ha ezt nyaralásnak lehet nevezni. Annak lehet nevezni, hogyha minden nap esik az eső, és jó, ha egyáltalán süt a nap valamennyit?! Július végén?! Inkább már őszölök, vagy hogy lehetne ezt nevezni.
Nagyrészt az eső miatt le is fújtuk az erre a hétvégére tervezett sátorozást, mivel nem igazán volt arra kedvünk, hogy szarrá ázzunk :S Nem igazán vonzott ez a gondolat :P :D Pénteken egészen estig nem esett az eső, úgyhogy ezt a néhány órát végre fel tudtam használni fűnyírásra :P Mondjuk a végefelé már rohamtempóban kellett csinálni, mert közben is csapkodott.
A sátorozás lefújása után azt vettük tervbe, hogy tegnap átmegyünk Hajdúnánásra, mert ilyen testvérvárosi programok voltak aznap, azonban egész nap esett, és mivel a programok igencsak kültériek voltak/lettek volna, így ismét csak elmosta a tervünket az eső :S Ezért csak este néztünk fel a városba, aztán buliztunk egy picit J
És ha már itt tartok, akkor ismét csak következzék egy Magyarország vs Anglia összehasonlítás. Elsősorban a bulikról, és az abból következő, levezethető dolgokról esik most szó.
Ami számomra jobban tetszik, hogy az itthoni DJ-k valóban DJ-k, nemcsak azt csinálják, hogy egymás után bepakolják az éppen aktuális slágerek a lejátszóba, aztán annyi, semmi mixelés, mint ahogy ezt Angliában a klubokban csinálják (legalábbis azokban, amelyekben én jártam ezidáig).
Viszont van két dolog, ami (nem meglepő módon) sokkal jobban működik Angliában (és az Egyesült Királyságban). Az egyik a beléptetés. Angliában esténként a (nagyobb) klubokba, ahol alkoholt is felszolgálnak, 18 éven aluliak nem léphetnek be. A 18 éven felüliek is csak úgy, hogyha ID-t (fényképes igazolványt) mutatnak a belépésnél. Ha nincs nálad, akkor nem léphetsz be, vagy haza kell menned érte (persze, hogyha elmúltál 18 :P). Nyilván nem mindenhol van ilyen spártai szigor, de a legtöbb helyen így van Angliában. Ezzel szemben itthon sok helyre úgy is be tud jutni egy 18 éven aluli fiatal, hogy azt válaszolja a biztonsági ember kérdésére, hogy „elmúltál 18 éves?”, „igen, csak otthonhagytam”, „rendben, de legközelebb hozdd magaddal”. Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések zajlanak a belépésnél, ahol van egyáltalán biztonsági ember…
A másik pedig a dohányzás. Én nem cigizek, ezt már az elején kijelentem. Eleve a dohányzás következményei nem vonzanak, és akkor még enyhén fogalmaztam. Most nem akarok én a magyar fiatalságról kórképet adni, nem találkozok én annyi fiatallal, hogy fajsúlyos legyen a véleményem, úgyhogy csak a nyilvános helyen történő dohányzásról írnám le a gondolataimat. Angliában néhány éve (ha jól tévedek, 2007 óta?!) nem megengedett a nyilvános, zárt helyen történő dohányzás, mindössze az erre kijelölt helyeken megengedett. Így sem klubokban, sem pubokban, semmi ilyen helyen nem lehet dohányozni Angliában. És ez nagyon is az ínyemre van! Ezzel szemben sajnos idehaza aki akar, nyugodtan rágyújthat a diszkó közepén, bármelyik bárban, klubban, így mindenki passzív dohányossá válik, valamint mikor elhagyjuk a helyszínt, mindig húzzuk a ruhánkkal magunk után a „cigicsíkot”. Biztos vagyok benne, hogy értitek, miről beszélek. Ez elég zavaró számomra. Ezt figyelembe véve, jobban szeretek Angliában bulizni járni. Bár, ha jól emlékszem, voltak olyan kezdeményezések már Magyarországon is, hogy január 1-jétől megtiltják a nyilvános, zárt helyeken történő dohányzást. Nem tudom, hogy ez még mindig így van-e! Mindenesetre üdvözölném a változást!!!
„Furcsa dolog hazaérkezni. Minden ugyanúgy néz ki, ugyanolyan az illata, ugyanúgy érzel. Aztán rájössz, hogy az egyetlen dolog, ami változott, az te vagy.”
Eddig csak címszavakban írtam, de most egy kicsit jobban kifejtem a mondandómat. Kezdjünk is neki.
Történetünk még Bristolban kezdődik, egészen a hazautazásom napjáig kanyarodok vissza, tehát 21-ét írunk. Teljesen normálisan, rendes időben ébredtem, noha a gyerekeket az anyuka vitte suliba. Utána összetakarítottam a reggeli maradékait, majd a szobámban minden cumómat az ágyra pakoltam, hogy majd egy kis belvárosi (utolsó biciklizésem Bristolban) kitérő (sétálás a városközpontban, illetve cipővásárlás egyik volt középsulis osztálytársamnak) után majd könnyebben és gyorsabban tudjak összepakolni. Már ekkor is éreztem, hogy a szemüvegem bal szárának a hátsó része,tehát ami a fülre fekszik fel, és ami gyakorlatilag fenn tartja a szemüveget a fejen, mozog. Ekkor még nem kerítettem túl nagy feneket a történetnek. Miután hazaértem a központból, ismét csak mozgott, de ekkor még megvolt az a rész, igaz, már-már lejött, de még megigazítottam. Oké. Elpakoltam szinte mindent, összetakarítottam, hogy azért mégse hagyjak már rendetlenséget magam után, majd indultam volna zuhanyozni, veszem le a szemüveget, és NINCS MEG AZ A RÉSZ, AMI MOZGOTT MÁR KORÁBBAN IS!!! Keresem-keresem, mindenhol, ahol jártam, körülnéztem, de nem találtam sehol sem. Több mint valószínű, hogy lehúzhattam a wc-n, mert amúgy meglett volna vagy ott a szobában, vagy pénteken, miután kipakoltam mindent a táskáimból. Úgyhogy így érdekesen, féloldalas szemüveget viselve utaztam haza. Csak annyira volt idegesítő, vagyis nem is idegesítő, nem ez a jó szó rá, de nem találom a jó szót rá, szóval maradjunk az idegesítőnél, hogy szinte percenként kellett igazítani, mert ha mondjuk mozdítottam a fejem, vagy fej/fülhallgatót mozdítottam, akkor mozdult a szemüveg is.
Sikeresen hazaértem a félig holt szemüvegben, de mivel pénteken sem lett meg a hiányzó „alkatrész”, kénytelen voltam elmenni az optikusomhoz, aki a tavalyi tevékenyégével egy életre vásárlójává tett. Ha valakit érdekel a történet, kommentbe kérje, mert érdemes meghallgatni, elolvasni, de ha nincs rá kereslet, akkor csak a „kiválasztott” személyek hallhatják/hallhatták. :D Szóval, vissza az elveszett történeti szálhoz: elmentem az optikushoz. Nagy naivan azt hittem, hogy majd biztosan lesz neki egy pótalkatrész, és azt csak simán ráteszi valahogyan a sérült szemüvegkeretemre, aztán kész is vagyunk, és nem kerül többé néhány ezer forintnál maximum. De ott jött a feketeleves. Ha másfajta szemüvegkeretről rakná rá azt a részt, aki nagyon csúnyán mutatna, mivel bőven van különbség a keretek között, illetve úgy kéne rendelni egy ilyen pótalkatrészt, ami meg kitudja, hogy mikor érkezne meg… Úgyhogy kénytelen voltam egy új szemüvegkeretet venni. Annyira kellett, mint egy pofon a szarnak. :S Öröm az ürömben, hogy volt egy teljesen ugyanolyan fajta keret, mint amilyen az én régim volt (most már mondhatom réginek), csak feketében, merthogy valaki nem ment érte, így abba beletette a lencséket, amiért szombaton érte is mentem. Még az volt a szerencsém, hogy elővigyázatosságból mindig viszem magammal hosszabb utakra a régi, tavalyig használt, egy kicsit gyengébb szemüvegemet, így egy napig abban nyomtam. És a keret 15800 Ft-ba került. Ez a kiadás is annyira hiányzott, hogy el sem tudom mondani… :S De tényleg, a pozitívum a dologban, hogy volt egy ugyanolyan keret, így nem kellett faragni a lencséket, tehát azért legalább nem kellett fizetnem. És még van egy pótkeretem, hogyha ismét lennék ilyen „ügyes”, hogy elveszíteném a keret egyik részét :P
A hétvége családi körben zajlott. Szombaton meglátogattam a két nagymamámat, mindketten Tiszavasváriban, az én lakhelyemen laknak, és csak kb 5 percre laknak bicajjal, tehát meg sem kottyant a táv. Szinte minden nap mentem valahova bicajjal, mióta itthon vagyok, mivel kell a mozgás, szinten kell tartani magamat. Szóval a hétvége. Szombaton még csak beköszöntem a nagyikhoz, vasárnap pedig nagy szülinapi-névnapi családi összeröffenés volt Simon-mamánál (én már csak így hívom őt J), mindenki ott volt a családból. Szerencsére nem esett az eső, így sikeres volt a bográcsozás, készült halászlé és gulyásleves a bográcsban, illetve pörkölt, de az már gázon :P Jó volt mindenkivel találkozni, kivel hosszabb, kivel rövidebb idő után. De azért itt is előjött belőlem az „au-pair-énem” :D, ugyanis egyik uncsitesóm kisfia evett, aztán épp arra jártam, és kérdezte, hogy „Ki fújod az orrom?”, és én persze, hogy kifújtam neki J Le se tagadhatnám, hogy mivel foglalatoskodok Angliában :P 7,5 hónap után azért egy jó halászlét és igazi gulyáslevest, valamint pörköltet enni. Hmmm, felbecsülhetetlen. Minden másra ott a M… de most nem megyek át reklámosdiba. :D
Hétfőn másik nagymamámnál lángosra adtam le a rendelést :P, mert ha már nyár, Magyarország, akkor a lángos elmaradhatatlan kellék. Igaz, strandon az igazi enni, de hát az idő eddig nem fogadott kegyeibe minket itthon, de erről még később írok :P Szóval a jó kis sajtos-tejfölös lángos.
Keddi napom nagyrészét az itthon pihenés tette ki. Este futottam össze Lacival, Sanyival és Zolival, és az egyik helyi italmérő helyiségben megvitattuk az élet nagy dolgait, illetve, hogy kivel mi történt mostanság. Utunk még a csónakázó tó felé is elvitt olyan este 10-11 között, ahol, ha már hiányzott, akkor találkozhattunk a vandalizmussal is. Egy fapad, amit két oldalt és felül fa „kerítés” vett körül, szépen szét volt verve… -.- No comment. A hétvégére tervezett sátorozásból valószínűleg nem sok minden lesz, mivel rossz időt is mondanak, illetve Laci pénteken állásinterjúra megy, de hát valamit valamiért, tartja a mondás.
Ami biztos, hogy jövőhétvégén, azaz augusztus 6-án osztálytalálkozó lesz Nyíregyházán az egykori Széchenyis, 2005-ben végzett „D” osztály számára J Kíváncsian várom a találkozót a többiekkel.
Hétfőn kaptam meghívást egyik középiskolai barátom esküvőjére, ami augusztus 13-án lesz, de én sajnos nem tudok elmenni, mert augusztus 11-én utazok vissza Londonba :S L Úgyhogy sajnos kénytelen voltam lemondani a meghívást :S
Más témákról. Minden beszélgetésben, vagy „beszélgetésben” az első kérdés az időjárással foglalkozik, így én sem kerülhetem meg e témát. Olyan most az idő itthon, mintha Angliában lennék… -.- Komolyan, mintha magammal hoztam volna a fos időt :S Eddig nem volt egy olyan nap, amikor ne esett volna hosszabb-rövidebb ideig. Így tervezzen az ember valami kültéri programot. Én meg az ilyen időjárásban (kb 20-25 fok között mozog a hőmérő higanyszála) élek, mint Marci Hevesen, mivel ilyenben élek már Angliában idestova 2 éve. Itthon viszont az ilyen idő előhozza a hosszúujjú felsőket és nadrágokat az emberek ruhásszekrényéből, miközben én rövidnadrág/térdnadrág és póló kombóban vagyok, mióta hazaérkeztem. Kérdezték is péntek hajnalban, hazafelé jövet az egyik M3-as pihenőnél, amikor megálltunk könnyíteni magunkon :P, hogy „Nem fázol?!”, mondom „Angliából jöttem J”. Ugyanez volt kedd este is, mikor a barátaimmal császkáltam a városban. Ilyen szempontból is jó hatással volt/van rám Anglia, mivel egy, a Magyarországitól eltérő klímát szoktam meg az elmúlt időszakban, és gyakorlatilag immunissá váltam az ilyen időjárásra. Időjárás szempontjából (is) Hunglish lettem.
Egy másik megfigyelés, amit már egy-két most itthon levő au-pair is megénekelt a blogjában, az az utcán történő szemkontaktus reagálása. Magdi és Melinda is nagyon jól leírták a helyzetet, ehhez sokat nem igazán lehet hozzátenni. Talán egy kicsit továbbnézve a szemkontaktuson, azoknak az embereknek, akik éltek már külföldön, jelen esetben Angliában, és megfigyelhették az ottani embereket (nyilván előtte a magyarokat volt elég idejük tanulmányozni), még egy szembetűnő különbséget felfedezhettek. Mégpedig az – és ezzel nem akarok megbántani senkit sem – öregedés és az öregek közötti SZEMMEL LÁTHATÓ különbség. Mivel Magyarországon én vidéken lakok, így nagyvárosi öregekről nem tudok nyilatkozni, de egy vidéki öregember, aki végigdolgozta az egész életet, az fáradt, látszik az arcvonásain, hogy nem volt egyszerű élete, gyakorlatilag küzdés volt, mióta megszületett, ezzel szemben egy angol öregember kisimult arcvonásokkal rendelkezik, vezeti a bármilyen Cabriót, és mondhatni élvezi a nyugdíjas éveit. Itthon sajnos nem ez van :S És itt most nem csak a mintegy 1800 km-nyi távolságról van szó. Ebbe most nem nagyon akarok belemenni, de véleményem szerint a 20. század két nagy háborújának, és annak a következményeinek a következménye, hogy hol tart most Magyarország, és hol Anglia.
És hogy ne ilyen komoran zárjam a bejegyzésem :D A repülőgépen az utolsó, a 22. sorba, az ablak mellé foglaltam helyet magamnak, és egy olyan csávó ült mellém, hogy mondom, ez biztos, valami sorozatgyilkos, de legalább pedofil :D és annyira hasonlított valakire, de azóta se jutott eszembe, hogy kire, ááhh :D
Még valami, most jutott eszembe, mikor már majdnem közkinccsé tettem a bejegyzést :P Már annyira hiányzott a „kiskutyám”, Maci, hogy elmondani nem tudom. Nagyon megnőtt, azért az idézőjel az előző mondatban :P Imádok vele játszani, amilyen nagy, olyan játékos kutya, és egyszerűen nem lehet rá haragudni, úgy tud nézni J Viszont ő HÁZŐRZŐ, nem házban élő, mint Angliában, és ez számomra így van jól. Mégse lakjon már egy hatalmas kutya a házban! Mindig azon gondolkozok, hogyan tudnám magammal vinni Angliába :D Egyszerűen nem tudok betelni vele!
Sima út. (Majdnem) Széllel szemben pisálás :D Eltört- és elhagyott szemüvegszár. 16ezer Ft -.-. Borsos tokány. Kertészkedés. Döglés :P Eső. Angliai időjárás Magyarországon. Berozsdásodott biciklilánc. MACI J Magyar valóság. Húsleves. MINDEN MAGYAR
Pontosan 313 napja, 2010. szeptember 12-én érkeztem Bristolba. Most is tisztán emlékszem arra a napra, emlékszem, az utazás előtti bulin megfáztam, az első néhány nap így taknyosan telt, de ez alatt az idő alatt egy kicsit belerázódtam a ritmusba. Úgy vélem, hogy nagyon szerencsés voltam, hogy ilyen családnál tölthettem el egy évet, mint amilyen az én bristoli hostcsaládom volt. Egy alkalomtól eltekintve végig nagyon korrektek voltak velem, segítettek mindenben, ahogy csak tudtak. Amennyiben kritizáltak, azt építő jelleggel tették, és mivel én amúgy sem vagyok az a mellre szívós típus, így meghallgattam, és megfogadtam ezeket a tanácsokat.
Ez egy 5 gyerekes család. Ez sok. Határozottan sok. Főleg vacsoránál voltak érdekes pillanatok. De egy idő után megszokja az ember. A gyerekekkel nagyon jól kijöttem, főleg a két kislánnyal, mert azért főleg rájuk kellett figyelni, vigyázni, iskolába vinni/iskolából hozni őket. Fontos volt, hogy már az ittartózkodásom elején meg kellett mutatni a gyerekeknek, hogy ki a főnök. Tehát, ha valami nem, az nem. Nem úgy van, hogy nem, aztán 5 perc múlva mondjuk már igen. Ilyen szempontból is jó hostszüleim voltak, mivel elég hasonló a nevelési módszerünk. Természetesen a gyerekek próbálkoztak ezzel-azzal, de keményebb fából faragtak engem, minthogy ilyeneknek bedőljek J Nem most jöttem én le a falvédőről, na!
Mivel 5 gyerek van a családnál, így néha elég kaotikusak voltak az állapotok. Egy idő után persze már ezt is tudtam kezelni, amikor mondjuk délutánonként mind az 5 gyerek itthon volt velem, csak velem egyedül. Azt mondom, hogy becsüljék meg azok az au-pairek, akiknél csak 1 v 2 gyerek van, mert azért ég és föld a különbség egy kiscsalád és egy nagycsalád között. Az elmúlt 2 hónapban jöttem rá erre gyakorlatilag, amikor is a két kisebbik fiú Németországban maradt a nagyszülőknél, így csak 3 gyerek volt itthon, illetve múlt héten csak a két kislány, mert a nagyfiú táborban volt. Összehasonlíthatatlan volt ez az elmúlt néhány hét, illetve az azelőtti körülbelüli 8 hónap. Ebben az utolsó néhány hétben annyira nyugodt volt a légkör a házban, teljesen nyugisan zajlottak a dolgok, nekem sem kellett sietni délutánonként a lányokkal haza, esténként is szépen lassan elpakolgattam vacsi után, de még így is nagyon hamar végeztem. Úgyhogy teljesen más, de teljesen jó volt ez a néhány hét.
A Bristolban töltött 10,5 hónapom alatt sokkal jobban megismertem magamat. Korábban nem is tudtam, hogy ennyire türelmes vagyok, úgyértve, hogy a gyerekek veszekedéseit, esetleg verekedéseit szép szóval, kiegyensúlyozottan beszélve próbáltam megoldani v oldottam meg. Ilyen szempontból sokat fejlődtem itt. Ami a fejlődést illeti, a legfontosabb természetesen az angolom fejlesztése volt, ami, úgy érzem, elég jól ment, ugyanis elértem a célomat, amit idejövetelem előtt kitűztem magam elé, ami a CAE-vizsga letétele volt. És nemcsak az van, hogy a vizsgára készültem, és csak magoltam, hanem minden tekintetben fejlődött az angolom. Pl. mostmár bármilyen filmre nyugodt szívvel beülhetnék a moziba, mert, noha minden szót nem értenék, viszont legalább a 80%-át (és még keveset mondtam szerintem) a szövegnek simán megérteném. Ugyanez van a rádióval és az élő beszéddel is. Beszédben is nagyon sokat fejlődtem. Korábban egymás után már 2-nél több mondat megfogalmazása is legtöbbször nehézségekbe ütközött, viszont ez az évem ebből a szempontból is produktív volt, ugyanis a rejtett tudásom is előjött, ugyanis mostmár nemcsak megértem mondjuk egy szövegben olvasott szavakat, hanem beszédben is gyakorlatilag egyből, szinte ösztönösen tudom használni ezeket. Ha már a fejlődésről írok, meg kell említenem, hogy a konyhában is javultam egy kicsit, ugyanis mostmár egyáltalán nem okoz gondot egy ekkora családra főzni, ha úgy hozza a sors. A konyhában mindemellett az improvizációs képességem is fejlődött, mert volt, hogy a meglévő nem sok anyagból kellett valami vacsorafélét varázsolnom, és persze nem vallottam kudarcot.
Bristol. Imádom!!! Egyszerűen gyönyörű város. Minden megtalálható ebben a városban, amit csak elképzelhet az ember. Az biztos, hogy nagyon fog hiányozni ez a környezet. De mivel nem túl vészesek az árak, így bőven elképzelhető, hogy ellátogatok majd egyszer-kétszer a jövőben is ide.
A bristoli kis au-pair-csapat is nagyon jól összekovácsolódott a hónapok során. Együtt jártunk főleg hétvégén, de hétközben is kávézni, parkba, moziba, bulizni, karaokezni, filmet nézni itt-ott, kirándulni, ezek is nagyon fognak hiányozni innen. A csapatunkból 3-an már hazamentek, és most rajtam a sor, hogy elhagyjam Bristolt. Tudom, hogy lesznek új ismeretségek Londonban is, de azért természetesen Keep in touch!
És nem feledkezhetek meg a magyar au-pair-csapatunkról sem, rólunk már írtam korábban is, egy nagyon segítőkész, összetartó csapat alakult ki itt, Angliában, igaz kb a csapat fele mostanában hazamegy, de a kapcsolat nem szakad meg!
Ez az évem utazás szempontjából is fantasztikus volt. Már főleg tavasszal és nyáron nagyon sok helyre eljutottam, ahol még korábban nem jártam, a teljesség igénye nélkül: Párizs, Cardiff, Oxford, stb. Minden ilyen kalandról megemlékeztem a blogban, úgyhogy aki lelkes olvasóm volt :P, az tájékozódhatott az élményeimről.
Tudom, hogy rajtam kívül senkit sem érdekel, de egy kis statisztika: nagy meglepetésemre minden, ismétlem MINDEN kontinensről megnyitották a blogomat :O A kevésbé várható helyekről (Afrika és Dél-Amerika) is volt/van egy-egy ország, Tunézia és Holland Antillák, ahonnan nem is egyszer volt oldalletöltés. Új-Zélandról mostmár Angi személyében lesz egy hűséges olvasóm ;), az első 5 ország pedig ahogy várható volt szerintem: Magyarország, Egyesült Királyság, Németország, Egyesült Államok, Franciaország.
Bizonyára mindenkinek van bakancslistája, nekem is, bár nem kézzelfogható formában, ugyanis eddig még sosem szántam rá magam :P, hogy leírjam, úgyhogy csak a fejemben létezik. Lényeg a lényeg, erről a bakancslistáról idén sok mindent kihúzhattam, viszont természetesen folyamatosan kerülnek fel rá az újabbnál újabb dolgok, így ez a lista sohasem lesz/lehet üres. J
Természetesen, jó szokásomhoz híven készítettem az elmúlt évemről egy kis montázst, amit videó formájában megnézhettek most!
Megvolt az utolsó vacsora. Rakott krumplival kedveskedtem a családnak, de ez a nap is olyan volt, mint a többi, tehát az anyuka sokáig dolgozott, 8 után ért haza, így ő később evett, semmi extra, hogy az egész család együtt vacsorázna, vagy ilyesmi.
Annyi különbség volt a többi szerdához képest, hogy az apuka csak dél után néhány perccel ment dolgozni, mert gyakorlatilag kimerült, és szüksége volt néhány óra alvásra. Így, miután én elvittem a lányokat a suliba, ő felment, és ledőlt néhány órácskára. Én közben boltokba mentem, egy kicsit közben szemerkélt az eső, úgyhogy nem maradtam száraz most sem :P, de nem áztam meg nagyon szerencsére. Délelőtt kimostam már a ruháimat, majd mielőtt mentem délután a lányokért, még kivasaltam, felporszívóztam, illetve az ablakaimat is lemostam, mert már elég mocskosak voltak kívülről. Természetesen ezután esett az eső -.-, így a levegő is szépen lehűlt, de nem vészes.
Közben egyik volt osztálytársam rám írt fészen, hogy tudnék-e neki venni egy cipőt, és hazaszállítani, mert itt egy kicsit olcsóbbak, mintha otthon venné meg őket. És mivel holnap még ígyis-úgyis mennék/megyek a városközpontba, egy „búcsú-sétára” :D, így benézek a kedvéért a Sportsdirectbe. Mivel jó pakoló vagyok, mármint bőröndbe, így nem okozhat gondot a cipő belesummantása sem :P
Már majdnem elfelejtettem írni a tegnapi napról. Megbeszéltük Mariával és Sophie-val, hogy délben összefutunk egy kávéra. Úgy is lett, végül egy Costa-kávézó mellett döntöttünk, ahol nagy meglepetésemre átadtak nekem egy búcsúajándékot :O
Egy londoni útikalauz, illetve egy Kinder-tojás volt a meglepi J, a tojásból jött az a németzászlós tenyér, ami amúgy egy pecsét :D Tényleg nem számítottam erre. Nagyszerű érzés volt! A kávé és szendvicsek elfogyasztása után tettünk egy kört Broadmeadben, én pedig a The Mallban bezsákoltam egy dvd-t. Már múltkor is szemeztem vele :D, de akkor még soknak tartottam az árát, most viszont nem tudtam otthagyni. Az Inception-ről beszélek természetesen, a tavalyi év legjobb filmje számomra, ÉÉÉÉÉSSS (mondjuk ez már nem nekem lényeg, de mondjuk a családom is meg tudja majd így nézni esetleg) van rajta magyar hang és felirat!!! Nem kis meglepetés volt ez sem :D
Nemrég pedig megcsináltam az Online Check-Int, elsőre pont a gép közepére, a szárnyhoz tett be a rendszer, viszont én látni is akarok valamit, ezért az utolsó, 22. sorba tettem át magamat :P Úgyhogy mostmár menthetetlenül haza megyek!!!
Hát ezzel a bristoli au-pairkedésem és így a bristoli évem lezárult, de holnap, mielőtt indulok, jövök egy bejegyzéssel, érdemes lesz felnézni! ;)
Már régóta gondolkoztam rajta, hogy megírom ezt a bejegyzést, de csak most jutottam el oda, hogy meg is valósítsam az elképzelést. Nem is tudom, hogy mi vitt ma rá, hogy megírjam. Lényegtelen.
Angliában, vagyis az Egyesült Királyságban 4 éves korban kezdik el a gyerekek az iskolát. Az első évüket Receptionnek nevezik, ez szerintem magyarra fordítva 0.-nak felel meg. Legalábbis abból kiindulva, hogy a következő év a Year 1, ami az 1. osztály. Szóval a Reception. Mi, külföldi emberek, akik még valamikor elkezdték/elkezdtük tanulni az angolt, az angol ábécét úgy tanultuk, ahogy (gyakorlatilag) kimondják az angolok is a betűket. Ezzel szemben a Receptionben alig van olyan betű, illetve kiejtés, ami ugyanaz lenne, mint a normális angol ábécé kiejtése.
Amennyiben valakinek 4-5 éves „gyerekei vannak” (azért az idézőjel, mert most az au-pairekre gondoltam elsősorban), nem tudom, hogy ugyanezt megfigyelték-e?! Úgy vettem észre, hogy a Reception évben a gyerekek által megtanult ábécé, vagyis annak a kiejtése jobban hajaz a magyar!!! ábécére, mint a később megtanult angolra. Eddigi ittlétem alatt már jópárszor elgondolkodtam ezen, hogy miért van ez így, hogy gyakorlatilag kétszer kell a gyerekeknek megtanulni az ábécét?! Érthetetlen. Az angol oktatási rendszer egyik paradoxonja véleményem szerint ez.
Ábécé
0. év
Normális
A
e
é
B
bö
bí
C
cö
cí
D
dö
dí
E
e
í
F
fö
ef
G
gö
dzsí
H
hö
édzs
I
í
áj
J
jö
dzséj
K
kö
kéj
L
lö
el
M
mö
em
N
nö
en
O
ó
ó
P
pö
pí
Q
ku
kjú
R
rö
ár
S
szö
esz
T
tö
tí
U
á
jú
V
vö
ví
W
dábljú
dábljú
X
iksz
eksz
Y
jö
Váj
Z
zö
Zed
Természetesen nem teljesen így kell mindent kimondani, de hát nem tudok úgy fonetikusan írni, ill így éteren keresztül nem lehet úgy átadni a dolgokat, mint élőben, szóban. Tehát egy kicsit árnyalt a kép, de a nagyjábóli kiejtéseket, és a kiejtések közötti különbséget fel lehet fedezni a táblázatban. Például látható a táblázatban, hogy az ’A’ és az ’E’ betűket a „lányaim” gyakorlatilag ugyanúgy mondják, de mégsem J Én ugyanúgy mondom, mert nem tudok közte különbséget tenni, de ők egy szempillányival máshogy mondják az egyiket és a másikat, talán máshogy kerekítik az ajkukat, vagy nem tudom, ez már nagyon nyelvtani boncolgatásba kezd átmenni :P
Lehet abban a felvetésben is valami, hogy a gyerekek még nem tudják ugyanúgy kiejteni a betűket, mint az idősebbek, ezért van ez a rendszer, hogy először így tanulják meg a kiejtést, később pedig máshogy, ha mondhatom úgy, a „normális módon”.
Nem tudom, más au-pair talákozott-e már ezzel az érdekességgel, hogy szépen fejezzem ki magam :P, de azért kíváncsi lennék a véleményekre.
Egyébiránt most, hogy már csak 3 napom van hátra, gyakorlatilag célegyenesbe érkeztem, elmondhatom, hogy EZEN A HÉTEN MEGYEK HAZA, MAGYARORSZÁGRA, a szokásoknak megfelelően nagyon kijött a honvágy. Minél jobban haza akarok már menni! J Múlt héten még azért nem volt bennem, mert még ott volt a hétvége, de ma már hétfő volt/van, és ez egy ilyen „lelki gátként” funkcionál, mármint a hétvége, hogy még ilyen sok idő van hátra, de ma már ezt mondtam, hogy jippijájé, csütörtökön megyek haza!
Közérdekű információ: mondtam a leendő host anyukámnak, hogy írok blogot, és megkérdeztem, hogy nem bánja-e, hogyha folytatom továbbra is, és azt válaszolta, hogy nyugodtan. Tehát a blog fog tovább menni, noha itt végzek, csak egy pici átalakulás fog végbemenni. A blog nem vész el, csak átalakul! ;)
Eső, eső, eső. Mintha már nem lenne elég belőle -.- Ma reggel, 5.20-as kelésnél az égi áldás hangja fogadott. Nem örültem neki. Egyből úgy tűnt, hogy a B-terv lép életbe, azaz taxival megyek a Coach Stationre, mivel kb 20 percet kellett volna gyalogolnom Southmeadbe, a buszhoz, és hát esőben hogyismondjam, nem az igazi :P, két bőröndöt húzva, egy laptoptáskával az ember vállán. Így kivártam. 6.20 körül úgy tűnt, elállt, így éreztem, most jött el az én időm! Nekivágtam az útnak, „szerencsére” csak felfelé kellett menni -.-, így úgy nézhettem ki, mint egy málhás szamár. Kb 15 perc alatt odaértem a megállóba, és egy nénike ott ült, és egyből megkérdezte, hogy honnan jöttem, mert már jóideje hallotta a bőröndjeim hangját :D
Ezután minden okés volt az utazással, igaz, a bőröndök nem igazán segítették az előrejutást :P, mivel hogyha meg kellett valamiért állni, akkor mindkettő dőlt elfelé, így egymásnak kellett támasztanom őket. Mondjuk a metrós utazás is megért egy misét, mivel nem lépcsőn kellett menni le majd fel, úgyhogy a mai nap egy jó kis edzéssel ért fel, az biztos. Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer próbálja ki, hogy két szépen megpakolt bőröndöt húz és cipel magával mondjuk egy órán át (mondjuk nem ajánlom, mert szar :P :D).
Arnos Grove-on felszedett az anyuka és a tesója, plusz a középső fiú is velük volt, majd irány a házhoz. Beszélgettünk, majd lefoglaltuk a repjegyemet vissza, eszerint „elvesztem a Wizzair-szüzességem” :D, mivel augusztus 11-én este 18.20-kor Budapestről London Lutonra Wizzairrel fogok utazni, ahol majd az anyuka felszed. Úgyhogy ha valaki pont akkor utazna, akkor írjon, üzenjen, vagy akármi, hogyha nem szeretne egyedül utazni J
Ezután azt is megbeszéltük, hogy ilyen medium-size ágyam lesz, azaz nagyobb mint egy egyszemélyes, de egy kicsit kisebb, mint egy franciaágy. Ja, és nyugodtan hívhatok bármikor bárkit, ottaludni is lehet, úgyhogy jöhetnek a látogatók! :D Mivel az egyik fiú szülinapi partyról jött, a másik pedig oda ment, így szóbakerült, hogy mikor van az én szülinapom, mondom augusztus 28-a, és már mondták is, hogy akkor majd tarthatunk egy barbecue-partyt is akár J, de nem muszáj ott maradnom akkor, ha nem akarok, viszont akár hívhatok barátokat, hogy csatlakozzanak akkor. Szóval, van „önként jelentkező”? :D Egyébiránt visszamenetelem után egy hétig lesz rám szüksége, aztán két hétig a fiúk az apukájukkal lesznek valahol (ez még kigondolás alatt van), úgyhogy akkor nyugalom és békesség fog a házra szállni :D
A hektikus időjárás egész nap kitartott, mert mikor eljöttem a háztól, és álltam a buszmegállóban, ismét csak elkezdett szakadni az ég, és mivel a vízelvezetés nem a legjobban volt megoldva, így a buszmegállóban elmenő kocsik szépen kicsapták az út szélén felhalmozódó tócsákat, amiből jutott nekem is bőven manna…
Délután még találkoztam Annával, ő jelenleg még Cheltenhamben au-pairkedik, de nagyon úgy fest, hogy ő is Londonba teszi át a székhelyét, mivel neki ma volt interjúja egy családdal. Victorián futottunk össze, majd a Coach Stationön beszélgettünk néhány percet, amíg volt időnk a busza indulásáig. Ha végülis úgy dönt, hogy Londonba költözik (ami nagyon úgy festett a beszélgetésből J), akkor még viszonylag közel is fogunk egymáshoz lakni, szóval már lesz is (még) egy ismerős Londonban legalább.
Egész jó volt ma a két buszút, mert mindkettőnek kb a felét átaludtam, ami az elmúlt alkalmakkor nem igazán sikerült. De az idő nem enged… Bristolban ismét csak eső várta a buszunkat, tök szerencsém volt a helyi busszal, mert tudtam, hogy az 1-esre várhatnék még több, mint fél órát, ezért elmentem megnézni, hogy a 20-as mikor jön, jön-e egyáltalán, és pont akkor fordult ki az utcára, amikor odaértem a buszmegállóba (jelzem, akkor már ismét szaporán esett az eső), úgyhogy tökéletes volt az időzítése. Azt néztem a hazafeléúton, hogy olyan kis utcákban mennek ezek a buszok, hogy nem hiszem el, komolyan mondom. Kétsávosak ezek az utcák, de hát egy sávban parkoló autók vannak, a másikban pedig a busz alig-alig fér el, úgyhogy minden elismerésem az angol buszsofőröké!
Most értem haza a moziból, ahol, ahogy az előző bejegyzésben már megpendítettem, megnéztem Mariával és Sophie-val a Harry Potter and the Deathly Hallows: Part II-t. Röviden és tömören, nekem tetszett. Olvastam a könyvet (igazából csak ezt, az első hatot még be kell pótolnom), de nekem az után is tetszett film. A legfontosabb részeket véleményem szerint jól megcsinálták. Hú, most hogy írjam spoiler nélkül, hogy aki még nem látta és/vagy nem olvasta, annak ne kotyogjam el :P Annyit írok, hogy a Snape-es és a Dumbledore-os jelenetek nagyon rendben voltak. Kíváncsi voltam a könyv azon részei után, hogy filmben hogyan fogják megvalósítani, de átugrották a lécet szerintem ezekben az esetekben (is). Úgyhogy egy jó estén vagyunk túl J
A mai napom másik fontos programpontja a pakolás volt. Hát, mit ne mondjak :P, 2009 szeptemberében egy ilyen nagyobb bőrönddel jöttem ki Angliába, azóta két bőröndöt vettem, egy közepeset, és egy kézipoggyásznak is megfelelőt, de még egy kicsit trükközni kell, hogy minden szükséges dolgot elvigyek majd :P Beletelt néhány órába, míg összepakoltam. Tele lett a három bőrönd, büszkén jelentem :D Mondjuk a holnap reggeli utazás érdekes lesz, mert majdnem egy mérföldet kell majd gyalogolnom két bőröndöt húzva, illetve egy hátitáskát v laptoptáskát vive. Külön ízt ad a történetnek, hogy a BBC időjárás-előrejelzése Heavy raint mond 7 óra körülre, ami annyira használna nekem, mint szarnak a pofon :S Na majd meglátjuk :P
