2012. december 31., hétfő

2012 - Top 10

Már tavaly is készítettem egy ehhez hasonló összefoglalót - akkor 2011-ről természetesen -, és visszaolvasva azt a bejegyzést, el kell mondanom, hogy az elmúlt két év volt életem eddigi két legjobb éve, és 2012 az eddigi legjobb!!! Remélhetőleg ezt a szintet lehet és tudom tartani, és akkor nem lehet panaszra okom! ;) Na, lássuk akkor azt a listát!

2012. december 25., kedd

2012. december 22., szombat

A költözés maga és az első 2 nap az új házban


Eredetileg úgy akartam, hogy egy nagy bejegyzésben írom meg a december 5-e óta eltelt eseményeket, azonban Word-ben 13 tömör oldal lett, így nem akartam, hogy egyszerre túl sok legyen, ezért részletekben osztom meg veletek a történéseket. Íme az első rész :)

2012. december 2., vasárnap

Winter Wonderland


Szombaton Judittal elmentünk a Winter Wonderland-be, ami egy hatalmas karácsonyi vásár és vidámpark a Hyde Parkban. Tavaly is voltam, de akkor csak estére értem oda, és nem sok idő volt zárásig, így igazándiból annyira körül sem tudtunk nézni. Most délután mentünk, így láttuk még nagyjából világosban, majd sötétben is az egészet.

2012. november 30., péntek

Megvan a költözés dátuma!


Nem áll az élet itt, nálunk. Kérem szépen, korábban ugye azt mondtam, hogy december 7-e a költözés céldátuma, de a legolcsóbb költöztetőcég vagy december 4-5-én, vagy december 9-10-én tudná vállalni a költöztetést, és így végülis nem 7-én, hanem 4-5-én költözünk. Ebből pontosan az lesz, hogy 4-én jön a költöztető cég, és összepakolnak nálunk a felügyeletem alatt, majd 5-én, szerdán, ismét csak az én felügyeletem alatt :D, át is költöztetnek minket. Micsoda pozíció! :D :P

2012. november 28., szerda

Cipőselejtezés, költözés, jogsi


Örömmel jelentem be – legfőképpen magamnak :D -, hogy már csak 3 hét, és otthon fogok éjszakázni ismét! Szerintem nem kell mondanom, hogy mennyire várom. Tényleg már számolom vissza a napokat, már majdnem az órákat is :D :P Már csak 495 óra... :D :P

2012. november 26., hétfő

Irigy Hónaljmirigy-koncert és az aláírt szerződés


Ahogy írtam pénteken, szombaton megtörtént a szerződés aláírása, így biztossá vált, hogy az Arnos Grove metróállomás közelében lévő házba költözünk. A céldátum december 7-e, remélhetőleg valóban sikerül akkor.

2012. november 23., péntek

Költözünk!


Igen, megvan a ház, ahova költözünk, várhatóan az elkövetkezendő hetekben valamikor, reálisan december 3. hétvégéjén. És hogy hova költözünk?

2012. november 20., kedd

Paintball és Dumaszínház Londonban


Ki kell jelentem, hogy sikeresen túléltem a hétvégét, bár ugye nem elsősorban a Dumaszínháztól kellett félnem, hanem a paintballtól :D :P. Na, de igen, itt, vagyok, épségben!

2012. november 16., péntek

Tartalmas hétvégének nézünk elébe!


Most kivételesen még gyorsan bejelentkezek a hétvége előtt, ami programokkal telinek ígérkezik. J Unatkozni nem fogunk, az egyszer biztos!

2012. november 15., csütörtök

Bizonytalanság


Szóval hol is hagytam abba az előző bejegyzést? Ja, igen, a házkérdésnél... Ahogy akkor írtam, szerdára volt várható valamiféle fejlemény. Lett is.

2012. november 13., kedd

Gabi szülinapja, Taken 2, tali Nórival


Még mindig várunk, noha még hétvégén azt mondta az anyuka, hogy már hétfőn (azaz tegnap) meglesz az eredmény, azaz, hogy mehetünk-e abba a házba, amiről írtam a legutóbbi bejegyzésben, vagy sem. Szóval még nem tudni, mert ma is már kérdeztem az anyukát, de még mindig semmi. Hátha holnap.

2012. november 8., csütörtök

Megvan?!


Fejlemény van. Természetesen a házkeresésről van szó, mert most az a legfontosabb téma itthon.

2012. november 6., kedd

A házkeresés új fázisba lép


Gondoltam írok egy kicsit a költözésről, ugyanis voltak fejlemények a múlt hétvégén, illetve tegnap este is, amik azért eléggé fontosak nekünk.

2012. november 5., hétfő

Sway-i hosszú hétvége Judittal :)


Egy nagyon kellemes hosszú hétvégét töltöttünk el kettesben Judittal Sway-ben, csak sajnos már vége van... De így legalább jöhet a beszámoló!

2012. november 1., csütörtök

Búcsúbuli, szülinapi buli, esküvő, bankszámla, dumaszínház-jegyek


Ma már mindenképpen kell írnom, vagy nem kaptok bejegyzést jövő hétig. Úgyhogy csak rászánom magam egy kis összegzésre az elmúlt hétről. Kezdjünk is neki!

2012. október 26., péntek

Végre Half Term és jönnek a bulik! :D


Végre ez a hét is letelt, legalábbis a munka része, úgyhogy egy gyors számvetést tartok is, mielőtt elkezdődne a szórakozás. :D

2012. október 23., kedd

Kirándulás Wye-ba


Hát így kedden már azt hiszem, hogy éppen ideje van néhány sort idekanyarítanom a hétvégémről. Ami elég felemás lett.

2012. október 19., péntek

Hiszti, filmek, elmúló betegség, magyar kaják :)


Mostanában a lustaság van úrrá rajtam, ezért is csappant meg a bejegyzéseim száma. Hát evvan. Mondjam azt, hogy hátha jobb lesz? Akkor mondom, hátha több bejegyzés lesz, nem egy-egy hosszabb :P J.

2012. október 15., hétfő

Betegség, láz, itthon


Nem mondanám, hogy túl mozgalmas napokon vagyok túl. Azt már azt hiszem, hogy írtam, hogy kb 10 napja, szerda-csütörtök magasságában éreztem, hogy mintha kezdődne valami betegség. Az lappangott-lappangott, aztán múlt héten csütörtökön valóban kijött rajtam sajnos. :/

2012. október 10., szerda

Szállás lefoglalva!


Csapjunk a lecsóba, vagy a közepébe, vagy In medias res. Kinek hogy tetszik. Nem sokkal azután, hogy hétfőn kiraktam a bejegyzésemet, már meg is találtam azt a helyet, ahova megyünk majd Judittal november első hétvégéjén.

2012. október 8., hétfő

Laza hét, mozi :)


Húúú, ez a múlt hét nem volt valami túl fárasztó :P :D, és akkor még enyhén fogalmaztam. Gyakorlatilag alig volt valami dolgom, reggel elvittem a gyerekeket suliba, néhányszor elmentem az anyukával értük délután, illetve kedden elvittem (a nagybácsival) a két kisebbet úszásra. És gyakorlatilag ennyi volt hétközben. Jó, mondjuk szombaton én voltam itthon velük, mert az anyukájuk a National Portrait Gallery-be ment valami ingyenes művészeti továbbképzésszerű dologra :D.

2012. október 4., csütörtök

Lazulás, szusi


Komolyan mondom eddig ez a legjobb „dolgozós” hetem ebben a tanévben (ill. talán az elmúlt tanévet is idevehetem). Egyáltalán nem halok bele a munkába, és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam. :D

2012. október 2., kedd

Buli, összejövetel, nyugis hét eddig


Szombaton napközben nyugis volt itthon a lét, mivel a fiúk – ahogy már említettem az előző bejegyzésben, nem tudom, emlékeztek-e -, nem voltak itthon. Így szépen lassan elkészültünk, és néhány pillanattal dél előtt hagytuk el a házat, mivel jött egy ingatlanértékesítő, hogy megmutassa a házat két családnak. Az elsővel még az ajtóban össze is futottunk.

2012. szeptember 28., péntek

Dumaszínház


El kell mondanom, hogy a cipő, amit szombaton vettem, hétfőtől kegyetlenül elkezdte törni a lábam, így szerdán már odáig jutottam, hogy eldöntöttem, hogy visszaviszem a Lillywhites-ba, és becserélem egy másik fajtára. Az volt a baj, hogy az Achilles-ínnal, a cipő hátsó része véknyabb volt annál, mint amit én megszoktam, és már annyira törte az Achillesemet, hogy mindkét lábam vérzett, és be is sebesedett. És ezért vittem vissza.

2012. szeptember 25., kedd

Egy eseménydús nap


Egy igen eseménydús napon vagyok túl, mondhatni. Elöljáróban annyit, hogy voltam bankban, cipésznél, boltban, lefoglaltam a repjegyemet karácsonyra, veszekedtem egy jó nagyot a kicsivel suli után a benzinkútnál, úszásra vittem később, majd Juve-meccset néztem.

2012. szeptember 24., hétfő

Hallok!


Teljesen elfeledkeztem arról – mivel annyira evidensnek veszem, hogy működik -, hogy a Chelsea-Juventus meccs egyik pozitívuma volt, hogy elmúlt a füldugulásom!!! A meccs után, miközben jöttem haza, észleltem, hogy hoppá, ismét normálisan hallok a bal fülemre is! Azért így az igazi, mert fél füllel valóban úgy éreztem magam, mint aki félig süket. És az nem jó érzés. De szerencsére elmúlt!!! (Kopp-kopp-kopp)

Eső, új cipő, magyar étterem, kinevezés, hisztik


Sajnos tegnap megérkezett a rossz idő Londonba, és gyakorlatilag azóta egész nap – kisebb-nagyobb intenzitással – esik az eső. Szomorú, hogy ilyen szomorú az idő, de hát ez van.

2012. szeptember 21., péntek

Chelsea-Juventus


Augusztus 30-án, amikor kisorsolták a Bajnokok Ligája 2012-13-as szezonjának csoportjait, ezért szurkoltam. Ezért, hogy a kedvenc csapatomat, a Juventust egy londoni csapattal sorsolják össze! És az imáim meghallgattattak!!! Ugyanis a Juventus a Chelsea mellé kapott besorolást, így biztossá vált, hogy a Bianconeri még idén Londonba jön egy BL-meccsre. És ez a nap szeptember 19-én jött el!

2012. szeptember 17., hétfő

Egy pár jó hír :D


Kezdem először egy jó hírrel. J Ugye múlt hét szerda óta használom a fülcseppet, amit a Boots-ból vettem (reklám helye :P :D), és úgy tűnik, van hatása. Szombat estére, de inkább vasárnapra, majd mára is érezhetően javult a hallásom, mivel jelentősen többet hallok a bal oldalam felől érkező hangokból. Halleluja!!! Úgyhogy folytatom a csepp használatát. Amúgy több, mint valószínű, hogy a megfázás és a füldugulás szoros kapcsolatban áll(t) egymással, ugyanis a megfázás is szinte már teljesen elmúlt, és a füldugulás is ezzel egyidőben kezdett el javulni.

2012. szeptember 13., csütörtök

Betegség, füldugulás, költözés



Itt vagyok, nem vesztem el, és mostmár vagyok olyan kedvemben is, hogy írjak :P. Most nézem, hogy eléggé el vagyok maradva az események taglalásával, úgyhogy gyorsan bele is fogok. Múlt hét szerdán nem mentem sehova a fiúkkal, mert előbb a kicsivel, majd a középsővel volt egy vitám, és mondtam, hogy én így inkább nem mozdulok ki velük!

2012. szeptember 4., kedd

Itt van az ősz, itt van újra...


Szeptember... De mit is jelent ez? Vége a nyárnak, elkezdődik az ősz, vége a nyaralásnak, kezdődik az iskola és a meló. Az idő (remélhetőleg nem, de általában mégis) elromlik, úgyhogy visszatérünk a jól megszokott hétköznapokhoz Angliában. Igen, visszatértem.

2012. augusztus 12., vasárnap

LONDON 2012, MÁSODIK HÉT


Változtak a hazautazásom körülményei, így most még belefér, hogy megírjam az utóbbi napok történéseit! Pontosabban az utóbbi egy hét eseményeit. Elöljáróban annyit elmondhatok, hogy továbbra is durva olimpiai hangulatban voltam (és még most is vagyok), mert ilyen tényleg csak egyszer van az ember életében, hogy „házhoz jön” az Olimpia.

2012. augusztus 11., szombat

Rövid bejelentkezés


Húha, úgy eltelt ez a kicsit több mint két hét (tudom, még nincs vége), hogy szinte észre sem vettem! Természetesen nem azért írok, mert nem akarok, csak hát az idő most ellenség, mert mindig van mit nézni a tévében vagy a helyszíneken, illetve mindig van lehetőség valakivel találkozni a szurkolói klubban, vagy szerencsésebb esetben a pályák mellett. Az olimpia helyszínen szurkolásos része számomra véget ért, de még így is vannak hátra magyar éremesélyek, illetve egyéb események, úgyhogy hosszabban majd jövőhéten fogok jelentkezni. Vagyis, hogyha tudok netezni majd Lutonról vasárnap éjszaka, akkor lehet, hogy akkor megírom a bejegyzést, ugyanis hétfőn reggel 19 napra megyek haza!!!

2012. augusztus 4., szombat

OLIMPIA!!!


Már egy hete megy a XXX. Nyári Olimpia!!! Hihetetlen! És tudjátok, hogy még mi a hihetetlen?! Hogy Londonban van, és én is Londonban vagyok ugyanezen idő alatt! Noha már voltam 3 eseményen is (!!!), még mindig alig hiszem el, hogy az egyik legnagyobb álmom a szemem előtt válik valóra ezekben a napokban! ÉLMÉNYBESZÁMOLÓÓÓÓ!!!

2012. július 26., csütörtök

Olimpiai láng és már csak 1 nap!!!


Ismét néhány fotóval jelentkezem csak; tegnap futottak itt, a környéken az olimpiai lánggal. Szerencsére pont úgy volt kijelölve az útvonal, hogy kétszer is volt szerencsém látni, ugyanis Hendon felől jött Finchley Central-on keresztül North Finchley-ig (itt láttam először, ahol egy kerekesszékes fiú vitte a lángot), majd majdnem elment Totteridge-ig, majd a Friern Barnet Lane-en keresztül (itt láttam másodjára) ment tovább Wood Green felé. És a második futónál már én is futottam utána, mert elsőre nem sikerült lekapni, és mivel nem fájt utána a lábam ma már ismét elmentem futni!

2012. július 25., szerda

Fotózgatás


Amennyire f.s volt az idő az elmúlt hetekben, hónapokban, most vasárnap óta gyönyörű nyári időjárás tombol Londonban! Szeressük! :D :P Ennek hatására, valamint annak, hogy a fiúknak és az anyukának sincs suli, hétfőn és kedden is szabad voltam.

2012. július 23., hétfő

The Dark Knight Rises, Nóri búcsúbulija és végre jó idő!!!


Vége az újkori Batman-filmeknek. Christopher Nolan a The Dark Knight Rises-zal lezárta a trilógiát, és egyúttal a Legendának is véget vetett. Ahogy már a pénteken írtam, aznap este/éjszaka néztem meg a filmet a north finchley-i Vue moziban Judittal.

2012. július 20., péntek

Vakáció és további jó hírek!!! :D


Jó hírekkel kell szolgálnom, ugyanis ma két fontos csomag is megérkezett. Szerencsére ma reggel nem kellett a fiúkat vinnem a suliba, de azért segítettem reggel az anyukának, így fent voltam időben, és jobban ráértem utána.

2012. július 19., csütörtök

Egy kis süti és filmek


Jöjjek egy időjárásos bejelentkezéssel? Tudjátok mit? Jövök :D. Az idő olyan, mintha ősz közepe-vége lenne, nyárnak nyoma sincs, nagy ritkán bújik elő a felhők mögül a nap, ami akkor meleg is, de hát ez nem tart félóránál tovább, utána pedig jön a „várva várt” eső... Szóval így telik ez a július is...

2012. július 17., kedd

10 nap, már csak 10 nap!


Péntek 13-a volt múlt héten. Ez nekem egy kicsit későn esett le, de mondjuk tökmindegy, mert nem vagyok babonás (annyira :D :P), úgyhogy nem oszt, nem szoroz.

2012. július 13., péntek

Az utolsó jegyem


Szóval ott tartottam, hogy szerdán megérkezett Gabihoz a vízilabda-jegy, vagyis megérkeztek a vízilabda-jegyek, egészen pontosan. Délután még egész szerencsénk volt a fiúkkal, mert akkor kezdett el csepegni az eső, amikor már közel voltunk a házhoz, úgyhogy szerencsére csak néhány csepp eső kapott el minket. De később már elég szépen zuhogott.

2012. július 11., szerda

The Amazing Spider-Man, fordítás, jegyek


Szerintem sokkal jobb volt a The Amazing Spider-man, mint a pár évvel ezelőtti Spiderman Tobey Maguire-ral. Most megnéztem, és már 10 éves az a film! Szóval visszatérve a remake-hez: természetesen új pókember (Andrew Garfield), új csaj, új főellenség, új rendező, és véleményem szerint  egy sokkal „reálisabb” film, mint a Tobey-s Pókember, már ha lehet a reális szót használni a Pókember esetén :D. Vagy mondjuk úgy inkább, hogy ésszerűbb forgatókönyv, átalakulás, színészi játék. És természetesen a 3D is adott hozzá az élményhez. Mindenképpen ajánlom a film megtekintését!

2012. július 9., hétfő

De várom már az olimpiát!


Egy „keretes” írással jelentkezek, ugyanis csütörtökön, miután kitettem a bejegyzést, egy máig hihetetlen dolog történt, illetve ezzel összefüggésben áll a mai is, amit mindjárt olvashattok. :P :D

2012. július 5., csütörtök

Telnek a napok


Kedden reggel nem jöttem haza egyből a school run után, mivel készülök az olimpiára, ezért “segédeszközök” után keresgéltem különböző üzletekben, de egyelőre még csak szétnéztem, nem vettem semmit sem. Még ráérek azzal. ;) De ennek köszönhetően sikeresen nem talált itthon a futár, aki az anyuka új laptoptáskáját hozta. Kb 10 percen múlt, és akkor hozta volna amúgy, amikor normálisan itthon vagyok, csak pont akkor nem voltam, na mindegy.

2012. július 2., hétfő

Főzőcskézés, búcsúbuli, EB-döntő, jó hétfő


Pénteken délután/este nem voltam annyira a topon, konkrétan olyan  8.00-8.30 körül be is pilledtem egy kicsit, de amúgy sem volt tervbe véve going out, bár kaptam aznap délután meghívást, de inkább lemondtam ilyen állapotban. :S Bár utána még megnéztem a Warrior című filmet laptopon, amit mindenkinek ajánlok, nagyon jó alakítások vannak benne. Egy sportdráma, de a jobbik fajtából!

2012. június 29., péntek

27 fok és már csak 4 hét!


Még szerda délután/este, miután hazajött az anyuka, beszélgettünk egy kicsit, és kiderült, hogy aznap írt neki az apuka sms-t, hogy hétvégén viszi el a fiúkat, és mint tegnap délután kiderült (mivel hívta a fiúkat, így természetesen beszéltem vele, megkérdeztem, hogy mi a terv hétvégére, szóval mikor viszi, mikor hozza őket...), nála is (legalábbis az egyik testvérénél itt, Londonban) alszanak szombat este, úgyhogy nyugi lesz vasárnap.

2012. június 27., szerda

30 nap!

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, hétfő este ismét moziba mentem, ezúttal a The Five Year Engagement című romkomot néztem meg Judittal a north greenwich-i O2 Centerben. Vicces film volt, viccesebb, mint az ugyanebben a műfajban az utóbbi időben született „művek”. Úgyhogy összességében mindenképpen csak ajánlani tudom bárkinek a megtekintését. :)

2012. június 25., hétfő

Az elmúlt 1,5 hét


Most nézem, hogy már jó ideje nem írtam bejegyzést a blogba, szánom-bánom bűneimet, de most megpróbálok egy kis összegzést adni az elmúlt 1,5-2 hét történéseiről röviden. Már amennyire sikerül visszaemlékezni :P.

2012. június 15., péntek

Hálják meg tour IV: Április 6-7 - Westminister, St James Park, Őrségváltás, London Zoo, Párnacsata, Barbecue


Az újabb, immár negyedik részét olvashatjátok az áprilisi szórakozásunknak Balázzsal és Janival. Ha a szöveg most nem is lesz annyira részletes, a videót ismét csak érdemes lesz megnézni :D.

2012. június 13., szerda

Néhány jobb hír: hazaút, olimpiai jegy és azért egy kis T-Mobile :P


Ahhoz képest, hogy az előző hónapokban alig került ki havonta 10-12 bejegyzés, június 13 napján már ez ebben a hónapban a tizedik. Szóval mondhatni bejegyzés-fosásom van :D, de legalább van mit olvasni, nemigaz?! ;)

A T-Mobile-os történet folytatódik...


Kb egy órája végeztem a Barnetben lévő T-Mobile üzletben. Úgyhogy még friss és ropogós a sztori. És természetesen érdekes, de egyúttal óvatosságra intő is.

2012. június 12., kedd

Felépülés és egy megdöbbentő telefonszámla...


Jó hírrel szolgálhatok, ugyanis már ma reggel sem kellett taxival mennünk a fiúkkal suliba, mivel a lábam tegnap délutánra/estére sokkal, de sokkal jobb lett, mivel gyakorlatilag egész tegnap jegeltem, illetve még ma is kb 1-1,5 óráig, biztos ami tutiziher alapon :D :P. Szóval mostmár normális iramban tudok gyalogolni, nagyritkán egy-egy pillanatra még érzek egy minimális fájdalmat, de ez elenyésző a szombatihoz, de főként a péntekihez képest!

2012. június 11., hétfő

Paintball, barbecue, sérülés


Gyerekek-gyerekek... Egy olyan hétvégén vagyok túl, aminek a következményeit még most is nyögöm, de kezdem a legelején, nehogy kimaradjon valami, de biztos, hogy ki fog, ahogy általában. Lényeg a lényeg, csütörtökön Newportba vittem a fiúkat vonattal, szerencsére egy teljesen eseménytelen vonatutunk volt, és az apuka is ott várt már minket. Visszafelé se volt semmi, igaz, Paddingtonról a buszút majdnem ugyanannyi volt, mint a vonatút Newport-ból Londonba.

2012. június 7., csütörtök

Half Term és tervek


A kis malőröm után (vagyis hogy az előző bejegyzést véletlenül vázlatban hagytam, így nem kerültki kedden...) egyből itt van egy friss! Furcsa is volt amúgy, hogy hirtelen hogy lecsökkent az oldalletöltések száma, pedig „kitettem” egy új bejegyzést. Hát igen, az idézőjel miatt volt :P. Amúgy nem is tudom miért :P :D, de az elmúlt hétben, amikor szinte átlagban napi egy bejegyzés kikerült, egy „kicsit” nagyobb lett az oldal látogatottsága... Hehe :D

Prometheus, Piccadilly Institute


Na szép, most vettem észre, hogy ezt a bejegyzést elfelejtettem kitenni -.- Már 2 napja kinn kéne lennie, de így sikerült... A vasárnapi napomból nem sok minden volt, ugyanis hazajöttem reggel a buliból, egész nap aludtam, este végre Skype-oltam a családdal, majd – mivel nem voltam álmos – hajnal 4-kor „már” sikerült is ágyba kerülnöm :D :P. Úgyhogy hétfőn napközben sem túl sok mindent csináltam, de azért időben fel kellett kelni, mivel volt program aznapra.

2012. június 4., hétfő

Tiësto


Még most sem hiszem el, hogy láttam Tiësto-t élőben 2 nappal ezelőtt!!! Hihetetlen és nagyszerű élmény volt. Hát akkor kezdjünk is neki a mesélésnek! :)

2012. június 1., péntek

Nem unatkozok :D


Először is leszögezném, hogy nem ez a mai első bejegyzésem, úgyhogy ezen a linken megtalálható a Háljákmeg túra 3. része, amelyet hosszú szünet után tegnap és tegnapelőtt elkészítettem. Közben kihasználtam az ingyenes megengedett 1 gigabájtos Picasa határait, így kénytelen voltam egy 25 gigásra előfizetni, mert a blogot még folytatom, és még bőven lesznek képes beszámolók, amiknek kell a hely, úgyhogy havi szinten az az 1-2 font nem vág földhöz.

Hálják meg Tour III: Április 4-5 - St. Pauls, Monument, Tower, Tower Bridge Exhibition, Chelsea Stadiontúra, London Bridge Experience


Szégyellem magam, hogy ennyi ideig nem bírtam magam rávenni, hogy folytassam az áprilisi kalandunkról a beszámolót, de egyszer mindennek eljön az ideje. A következő fejezetnek most jött el, úgyhogy jó szórakozást hozzá!

2012. május 30., szerda

A számok dzsungelében IV.


Egy félév eltelt az előző hasonszőrű bejegyzésem óta, úgyhogy egy kis összegzés ;)

Szemelvények


Még mindig nyögöm a vasárnapi napozás következményeit. :D Valahogyan csak a lábam égett le, de az szépen, olyan piros volt még ma is, hogy húúúú... Kenni is kellett krémmel, mert már az is fájt, hogyha csak a zoknit felvettem. :S :D De hát ennyit meg megéri szenvedni azok után, hogy a tengerben fürödhettem. Mivel tegnap (és ma is) nagyon jó idő volt továbbra is, megfordult a fejemben, hogy kifekszek a hátsó kertbe egy kicsit napozni, azonban nem találtam itthon naptejet, és amikor elmentem a közeli boltokba, egy kicsit sokalltam, így sms-t írtam már az anyukának, hogy vegyen ő, mikor jön haza. :P :D

2012. május 29., kedd

Ákos-koncert, Damien Hirst-kiállítás, Piccadilly Institute, Bournemouth


Hello-hello mindenkinek!!! Mit is írhatnék erről a hétvégéről? Hmmm... Elöljáróban annyit, hogy – mint ahogy megjövendöltem – nem unatkoztam, haza gyakorlatilag pihenni, aludni jártam! Ja, és még azt is megemlítem, hogy a bakancslistámról is kihúztam egy újabb tételt. De haladjunk csak szépen sorjában.

2012. május 25., péntek

Nyár van, nyár!!! :)


Egyszerűen nagyszerű ez az időjárás!!! És a legjobb az egészben, hogy az elkövetkező napokban is hasonlóban lesz részünk Londonban (vagy ahol éppen leszünk) ;). Megmondom őszintén, hogy már kijárt a 1,5 hónapos eső után :D :P. Most már annyira jó idő van, hogy így este 11 óra magasságában egy alsóneműben folyik rólam a víz, pedig tárva-nyitva van az ablakom :D. Szóval el lehet képzelni, mennyire jó az idő, de én egyáltalán nem bánom, csak élvezem!

2012. május 24., csütörtök

No tickets found


Muszáj vagyok visszamenni még hétfő estére. Az anyuka elég későn jött haza (majdnem 10 óra volt), így én voltam a soros a fektetésben. A kisfiú megy először ágyba, így neki mondtam, hogy ugyan, öltözzön már át pizsamába a nappaliban. Azért ott, mert amúgy is ott szoktak reggelente az egyenruhájukba belebújni, így ott van szanaszét dobálva a pizsamájuk (ha éppen nem szólok rájuk, hogy tegyék – vagy dobják – a szófára). Ő mindenképpen fent, a szobájukban akarta, aminek az lett volna a vége, hogy ott hagyja szanaszét a ruháit (az is lett a végén), de mivel én ráparancsoltam, hogy a nappaliban csinálja, elkezdett hisztizni. Mivel sehova nem vezetett ez, felhurcoltam a szobájába, de természetesen ekkor már ott sem bírt átöltözni -.-. Ezért mondjuk úgy, hogy „segítettem” neki levedleni :P :D.

2012. május 21., hétfő

Activity, majd másnap Dumaszínház


Pénteken úgymond bébiszitteltem, de ez mégsem volt teljesen igaz, mert noha itthon voltam, a nagybácsi végül mégis át tudott jönni délután, és maradt késő estig, mivel megvárta az anyukát. Közben volt egy jó kis veszekedése a nagyfiúval, merthogy ő (mármint a nagyfiú) konkrétan semmit, de tényleg semmit nem csinál itthon azon kívül, hogy hazajön, és beül a laptopja elé, és azon a Minecraft nevű játékkal játszik az interneten.

2012. május 17., csütörtök

Az elmúlt napok


Így az elején egy kis egészségügyi update: jól vagyok, szinte teljesen kijöttem a megfázásból, torokfájásból. Mondjuk amennyi vitamint és táplálékkiegészítőt/multivitamint bevettem, csoda lett volna, hogyha nem gyógyulok meg J Most még néha bedugul az orrom, de ezen kívül már semmi probléma nincs szerencsére. Úgyhogy túl vagyok rajta.

2012. május 14., hétfő

Betegség miatt filmmaraton


Ott hagytam abba, hogy csütörtök és megfázás. „Természetesen” nem múlt el péntekre, se szombatra, ami különösen azért volt bosszantó, mivel péntek déltől/délutántól szép időnk volt, ami eső nélküli, többnyire napos időt jelent. Na, ebből én alig tudtam valamit kiélvezni, mivel nem akartam még tovább beteg lenni, ezért úgy döntöttem (okosan, tapasztalatból), hogy itthon pihenem ki, úgymond kifekszem a betegséget.

Pénteken már csak ketten maradtunk itthon a nagyfiúval, ő elvolt magában, én is, mondjuk én aludtam többnyire napközben, aztán délután a „hasadra süt a nap” felkiáltásra is ébredhettem volna, mert olyan szépen besütött a nap az ablakon... Mondjuk ebből annyit élveztem, amikor délután elmentem a fiúkért a suliba. Ezen a napon volt egy kis vészhelyzet, ugyanis a hostanyukám rosszul lett a suliban (ahol tanít), óra közben elájult :S, és így néhány órára át is vitték a szemben lévő kórházba, aztán onnan később elküldték a háziorvosához (amikor már jobban volt), aki utána visszaküldte az ügyeletre. A múltkori műtétjének vannak utóhatásai, és a stressz sem tesz neki jót, ezért történhetett ez :S Szegény. Úgyhogy este a nagybácsi tette ágyba a fiúkat, az anyuka szószerint beesett az ágyba és elaludt.

Még pénteken este (ha jól emlékszem) beszéltem Nórival, és mondtam, hogy holnap reggel tuti, hogy úgy lesz, hogy mikor felkelek, lázas leszek és hétágra fog sütni a nap. Hát ebből szerencsére az első nem valósult meg, csak a második, de nem voltam jól, úgyhogy még jó is volt, hogy nem szerveztem semmi konkrétat erre a napra.

2012. május 10., csütörtök

Dögrováson...


Javult volna az idő?! Maximum egy napig, ugyanis kedd este/éjszaka már ismét esőt hallottam kintről. Nagyszerű -.- Bár mondjuk tegnap még jó volt ilyen szempontból. Ugyanakkor már mikor reggel felkeltem, akkor éreztem, hogy a torkom nem az igazi. Elkapott egy kis torokfájás. Ez is nagyszerű -.-

2012. május 9., szerda

Magyar étterem, Avengers, jobb idő


Az előző bejegyzéssel még nem ért véget a “magyaros hétvégém”, ugyanis itt, Angliában most hosszú hétvége volt, ugyanis május első hétfője mindig munkaszüneti nap (ún. May Day, ami gyakorlatilag az otthoni május 1-jének felel meg), úgyhogy nem kellett dolgoznom, főleg, hogy a fiúk sem voltak itthon, mivel az apjuknál aludtak vasárnap este, és majd csak hétfőn este érkeztek vissza.

2012. május 7., hétfő

Magyar hétvége és Juventus bajnoki cím!!!


Ismét egy Magyar hétvégét tartottam, aminek még igazándiból még nincs is vége, ugyanis hétfő Bank Holiday, azaz nem kell dolgozni, úgyhogy akkor is lesznek még programok, de úgy gondoltam, hogy itt az idő, és az energia, és legfőképpen ADRENALIN, hogy írjak egy jó kis bejegyzést a hétvége eddigi történéseiről.

2012. május 3., csütörtök

Reni szülinap + Vote 2012


Tegnap végül is itthon töltöttem a napot, mert nem sikerült összehozni a talit Nikivel (nem válaszolt az sms-emre...), de azért reggel még elmentem a Sainsburys-be, mert este mentünk (mint utóbb kiderült) Edgware-be, Reni szülinapját ünnepelni, úgyhogy venni kellett egy-két dolgot. De ezt leszámítva itthon evett a fene.

2012. május 1., kedd

Leszokás

Kellemetlen írni erről, de most már ki kell, hogy írjam magamból. Gyakorlatilag mióta élek, azóta fennállt ez a problémám, amit az elmúlt hetek-hónapok alatt sikerült leküzdeni. Mondhatni úgy is, hogy “leszoktam”, bár ez azért nem egy alkohol-, cigi- vagy droggfüggőség volt, de nekem akkor is kellemetlen volt, hogy még huszonévesen is megvan.

2012. április 30., hétfő

Sikerült!


Ugye említettem az előző bejegyzés végén, hogy ma 11-kor (magyar idő szerint délben) szurkoljatok nekem. És hogy miben kellett a szurkolásotok?! Mintegy félórát vett igénybe, de alig bírtam magammal ebben a félórában, azt hittem, megöl az ideg, de azért a végén  happy end-del zárult a történet.

Eső, magyar buli, moziest, Stratford


Elég melós volt a múlt hét, igaz nem napközben, hanem délután és este, talán keddet leszámítva, mert akkor ért haza hamarabb az anyuka. Ez volt az egyetlen ilyen este a héten, úgyhogy biztos volt jó pár extra órám, amit majd még mindjárt össze is számolok. Na de szedjem össze gyorsan a gondolataimat, aztán valami érdemlegeset alkossak gyorsan! :D

2012. április 25., szerda

Hálják meg tour II.: Április 2-3 - Tower Híd, SEA Life Aquarium, London Eye, Wembley, RAF


Április 2-ára, hétfőre két fontos program volt betervezve. Az egyik a SEA Life Aquarium volt, míg a másik a London Eye. Természetesen nemcsak kívülről és távolról akartuk megcsodálni, hanem fel is akartunk menni rá, lehetőség szerint sötétben, vagy sötétedéskor. Ennek (vagyis, hogy csak két fontosabb napirendi pont szerepelt ezen a napon) megfelelően nem is keltünk hamar, majd az elkészülés után indultunk is utunkra.

2012. április 23., hétfő

Vacsi, Picasso-kiállítás, O'Neills


Ajjj, nem akar összejönni ez a videókészítés, és mostanában a blogolás sem úgy megy, mint ahogy elképzelném... Egyszer majd csak megváltozik! De remélhetőleg nem még kevesebb bejegyzés lesz, hanem azért sűrűbben tudok majd laptopot ragadni blogírás ürügyén.

2012. április 19., csütörtök

Zene nélkül mit érek én?!


Na, akkor induljon a banzáj! Tudom, hogy sokáig voltam távol, de hát kedves blogom, hogyan tudnék élni nélküled?! :D Az elmúlt napokban enyhén szólva fostos az időjárás :S, biztos, hogy az Esőkirály járja a táncát. Ma is pl. 7-8-szor változott meg az idő: felhős, esős, napos, jégesős, száraz, esős, napos, és most megint esős. Lehet, hogy kihagytam valamit, de legalább adok egy kis életjelet magamról.

2012. április 16., hétfő

Egy hétvége szegényen


Most hétvégén kóros pénzhiányban szenvedtem, ugyanis pénteken nem jött át a fizetésem, mert az anyuka kapott egy borsos parkolási bírságot, amit kénytelen volt kifizetni, hogy nehogy kocsi nélkül legyen hetekre-hónapokra, és így semmi számlát, és engem sem tudott kifizetni. Illetve még csütörtök este kisegítettem egyik ismerősömet, akinek át kellett foglalnia a jegyét korábbra, és pont volt annyi a kártyámon, hogy meg tudtuk csinálni neki. J Ilyen előzmények után „indultam” neki a hétvégének.

2012. április 14., szombat

Hálják meg tour I.: Március 30-Április 1: O'Neills, városnézés, Tiger Tiger, Camden


Akkor kezdjünk neki a beszámolónak! Talán már éppen ideje van :P Szóval egészen március 30-áig kell visszamenni, ugyanis azon a pénteken érkezett meg Balázs és Jani. Reggel még ledobtam a fiúkat a suliban, aztán gyorsan hazajöttem, majd indulhattam is a Baker Street-re, ahova a buszuk érkezett. “Kivételesen” késtem, úgyhogy ők benéztek a Regent’s Parkba. Majd miután sikeresen megtaláltam őket, mentünk is visszafelé hozzánk, hogy lepakoljunk, majd együnk valamit.

2012. április 13., péntek

Stratford, Olimpiai Park


Ha már ennyire nem haladok a videókkal, gondoltam írok másról. Ugyanis mivel tegnap szabad voltam, valamint Barbi is szabad volt, így úgy döntöttünk, hogy el kéne nézni valahova, ne hagyjuk kihasználatlanul ezt a szabad napot. A választás Stratfordra esett, ahol a 2012-es Olimpiai Játékok kerülnek majd megrendezésre. Most egész héten, vagyis igazából már lassan 1,5 hete ilyen semmilyen idő van, azaz vagy hideg és fúj a szél, vagy fúj a szél és még az eső is esik, vagy csak az eső esik, de hogy egy szép, napos, nyugtalan napunk nem volt még áprilisban, az biztos.

2012. április 11., szerda

A Nagy Schumi-levél interjú velem


Néhány hete az Ideális Ív blogon megjelent egy felhívás, amelyben most hétvégéig lehetősége van a magyar Michael Schumacher-rajongóknak egy személyes üzenetet írni a Hétszeres Formula 1-es Világbajnoknak, amit egy díszes levél formájában fogunk eljuttatni Neki. Ennek apropóján készült egy interjú velem, amit az alábbi linken olvashattok: J

2012. április 10., kedd

Egy kis előzetes!

11 nap, 1 világváros, 3 barát, 34,5 GB-nyi fénykép és videó, számtalan kiruccanás szinte megállás nélkül, és maga az élmény felbecsülhetetlen! Ennek a 11 napnak jöjjön most egy rövid “előzetese” a hosszabb bejegyzések előtt, csakhogy tudjátok, hogy miket csináltunk, merre jártunk! Íme:

2012. március 31., szombat

Megérkeztek!


Jelentem, sikeresen megérkezett Balázs és Jani tegnap, és természetesen már túl vagyunk egy bulin is. :D :P Nincs sok időm, úgyhogy tényleg nagyon rövid leszek, mert mindjárt indulunk egy kis városnézésre... A Chinatown-ban lévő O’Neills-be mentünk, találkoztunk Nórival, Borókával, és az ő egyik barátnőjével, Gabival, aztán volt egy kis (illegális :D :P) itókázás a Piccadillyn, aminek az lett a vége, hogy...

2012. március 29., csütörtök

Let's the party begin!!!


Na még egy gyors bejelentkezés a holiday elkezdése előtt J Ma reggel a school run után gyorsan kitakarítottam a szobámat, betettem az ágyneműt mosni, csináltam egy kis helyet legalább az egyik polcon a fiúknak :P :D, hajat vágtam, majd zuhanyoztam, majd megbeszéltem Barbival, hogy ma is talizunk. Kilburn-re esett a választásom, mert ott volt egy Primark, ahol én pokrócot (piknikezéshez), ő pedig melegítőt akart venni, de végülis egyikünk sem járt sikerrel. Szóval Kilburn-ben taliztunk, sajnos ismét hoztam a formát, és jó sok időbe telt odaérni…

2012. március 28., szerda

Nagyszerű idő :)


Néhány történés az elmúlt napokból. Hétfőre nem emlékszem. Keddre sem emlékszem. Szerdára sem. :D Természetesen csak viccelek, néhány foszlány még dereng, de már nem sokáig, így most kell leírnom ezeket, amíg még vissza tudok emlékezni rájuk. Hétfőn mi is volt?! Ez már tényleg alig jön vissza… Túl sok minden nem történhetett… Az biztos, hogy folytatódott a gyönyörű idő. Kedden Renivel találkoztam Barnetben, kb félúton mindkettőnknek. Még egyikünk sem volt ott, úgyhogy tökéletes helyválasztás volt! Nagyon jó kis városrész Barnet, nekem nagyon bejött, a The Spires nevezetű „bevásárló központ” is olyan hangulatos a helyenként nyitott részekkel, ahova ki lehet ülni enni, inni, kávézni, vagy csak megpihenni J Az utcák szűkek, mint egy igazi angol kisvárosban (mondom ezt úgy, hogy ez még bőven London része :D) Costából itókát vettünk (magyar kiszolgálótól), aztán élveztük a napot J A Boots-ban vettem egy új 3 csomagos füldugót, hogy azért majd tudjunk aludni jövőhéten, merthát a fiúk nem igazán fognak menni az apjukhoz.

Egyébként tegnap volt a kicsi fiúnak a születésnapja, így már előző nap be volt sózva, és aznap is. Kapott néhány üdvözlőkártyát, valamint a nagybátyjáéktól, valamint az anyukájától közösen egy új biciklit, amit az egyik nagybátyjával ment el megvenni suli után, így tehát hazahoztak minket is kocsival előtte legalább J Majd miközben én csináltam a vacsit, és a nagybácsi szerelte össze a biciklit, hívta a kisfiút az apja… az én telefonomon, mert a vezetékesen senki sem válaszolt. És ismét elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy elrontotta a kiállítást, és kérdezte, hogy meddig van, illetve azt is mondta, hogy MIUTÁN MEGKAPJA A FIZETÉSÉT, VISSZAFIZETI AZT A NAPOT! Tegnap elfelejtettem mondani az anyukának, hogy hívta az apja a kisfiút, így csak ma mondtam el ezt is neki, és első reakciónk, „Majd hisszük, ha látjuk :P”. Az a biztos, ami már megtörtént… Úgyhogy igazándiból nem számítok arra a 30 (nagyon optimistán 60) fontra. Ha lesz, lesz, ha nem, nem, mit tudok tenni?!

Ma reggel az anyuka vitte a fiúkat suliba, mert sztrájkolt, így nem ment be dolgozni, legalább fel tudott készülni a holnapi interjújára, ami Wood Green-ben lesz, és a tanszékvezetői állásba jelentkezik, mert a jelenlegi iskolájában ő a helyettes. Délután viszont nekem kellett felszedni a fiúkat, mert fodrászhoz ment, és bőven 6 után ért haza, volt az 6.30 is, szerintem. A köztes időben Kensal Green felé vitt az utam, ugyanis Barbival találkoztam, aki múlt szombaton jött vissza, 3 hónap után talált egy normális családot magának. Úgyhogy vele beszélgettem, elmentünk a Queens Parkba, közben bevágtunk egy Tescós Meal Deal-t, és úgy elröppent ez a délelőtt, kora délután is, hogy már indulhattam is vissza East Finchleybe :/ Annyira jó idő volt egyébként ma is, hogy a buszokon a meleg úgy elnyomott, hogy nagyon jót aludtam :D

1,5 nap múlva ilyenkor pedig már Londonban lesz Balázs és Jani, már alig várom, hogy ideérjenek!!!

2012. március 27., kedd

Tiszteletjegyek!!!


Tegnap este a Londonfalva Facebook csoportjában volt egy nyereményjáték, melyben meg kellett tippelni a tegnap esti Manchester United-Fulham Premier League-mérkőzés végeredményét, és aki eltalálta, kapott 2 jegyet az április 8-ai, londoni Magna Cum Laude + Nagy Feró koncertre! 1-0 lett a meccs, és én is eltaláltam az eredményt, és nyertem is!!! És most nemrég meg is kaptam emailben a tiszteletjegyet! De jó J Még most sem hiszem el, hogy nyertem!!! :D

2012. március 26., hétfő

Wow! Legalább ilyen hétvégéim legyenek mostantól!


Egy ilyen hétvége után nem is tudom, hogy hol kezdjem a mesélnivalót! Az elején leszögezem, hogy a jó idő nem múlt el, úgyhogy bőven élvezhettük a napsütést napközben! Ennek örömére pénteken délután végre ismét rászántam magam a futásra, nem is tudom hány hét után. De már nagyon kellett! Aztán péntek délután az anyuka hirtelen ötletétől vezérelve barbecue-ztunk, vagyis ők megcsinálták a kaját a barbecue-n, aztán bent megettük :D :P. Jó kis sausages salátával, jól tele is ettük magunkat. :D

Hétvégém első pontja a péntek esti búcsúbuli volt. Agata, egy olasz au-pair lány most kedden fejezi be au-pair-karrierjét, és hazautazik Olaszországba, és még egy utolsó bulira összehívta az ismerőseit. J Az Oxford- és a Piccadilly Circus-t összekötő Regent Street-ből nyíló kisutcán lévő Gem Bar-ba mentünk. Jó egyszerűen írtam le, ugye?! :D Vagyis előtte még találkoztunk a Piccadilly Circus-ön, aztán teszkó, alapozás, valami nem is tudom milyen bort ittunk, nagyon sok minden egyéb íz volt benne, nekem nem jött be :S. Aztán mentünk is a helyre, ahol asztalt is foglalt Agata, és buliztunk egyet. Mondjuk nem voltam a topon, illetve másnap reggel is kellett korán kelnem, így éjfél után nemsokkal indultam is haza.

A történethez meg kell említenem, hogy pénteken volt a nagyfiú 12. születésnapja, és ő nem valami szokványos helyen akarta tartani a szülinapi partyját. 3 barátját hívta el, így ők 4-en, az anyuka barátja és én indultunk el szombat reggel 8.15-kor PAINTBALL-OZNI!!! Ez volt az, amiről még szerda este beszéltünk az anyukával, hogy rajtam áll, hogy megyek-e, de ahogy már akkor is írtam, gyakorlatilag abban a pillanatban tudtam, hogy megyek, amikor megkérdezte, hogy akarok-e. :D :P.
A Delta Force nevű helyre mentünk, amely Hemel Hempstead-hez van közel, valahol északnyugat-Londonhoz közel. Kb 1 órát utaztunk, aztán elindultunk befelé, át a regisztráción, megkaptuk a szükséges felszereléseket, majd szépen beöltöztünk. Mind a 6-an a Narancssárga csapatba kerültünk, ugyanis az összes résztvevő, aki aznap jött paintballozni, bekerült egy csapatba az egész napra (összesen 12 csapat volt, kb 20-25 emberrel csapatonként).
12 menetet játszottunk, 6 különböző pályán, tehát két menet volt mindegyik pályán. Az első játékban mi voltunk a támadó csapat, és pont én voltam a legelső, akit eltaláltak, így mehettem a „Dead Zone”-ba  :D :P. A „Dead Zone” az, ahova azután kell mennie az embernek, miután eltalálták, tehát „meghalt”. Fontos még megemlíteni, hogy a fejlövés nem ért, tehát ha a fejet, vagy a fegyvert találták el festékgolyóval, vadászhatott tovább a játékos, mivel csak a testen ért a találat, a fejet védendő. A második menetben a mi csapatunk volt a védekező, és egy nagyon jó helyet találtam, ahonnan bőséggel szedtem le a támadókat :D, és engem nem is találtak el ;). A második pályán már majdnem nyertünk, ugyanis abban meg kellett szerezni egy ilyen narancssárga láthatósági mellényt az ellenféltől, majd felvinni a sajátunkhoz. Na, nekem sikerült is megszerezni, de kb 2 másodperccel utána kaptam is egy láblövést :P :D Aztán a harmadik pályán az anyuka barátjának volt egy jó futása, ugyanis a pálya szélén befutott az ellenséges vonalak mögé (ekkor egy zászlót kellett megszerezni, és visszavinni a bázisunkra), csak utána őt is hamar leszedték :P Azt hiszem a negyedik pályán voltunk, ami a „Vietcong” nevet kapta, és egy bástyát kellett elfoglalni. Na, ekkor, mikor már alig volt néhány másodperc hátra a menetből, én fogtam magam, és elkezdtem az egyik ház felé futni, ahol az ellenség volt, de sajnos a futás közben 3 lövést is kaptam :D :P, egyet a bal kezemre, egyet a jobb térdemre, illetve még egyet a fejemre, ezekből a térdem marhára fájt egyből utána, a kezem csak azóta fáj :D, és természetesen látszanak is a nyomok :P :D Az utolsó menet pedig egy mindhalálig menet volt, azaz le kellett (volna) szedni az ellenség összes játékosát, hogy nyerjünk, de sajnos ez nem sikerült. Húúúú, nagyon-nagyon-nagyon jó nap volt ez, bármikor ismét mennék! :D Ezzel egyébként egy újabb tételt húzhattam ki a bakancslistámról ;), Napközben pizzát ettünk egyébként, és vizet-vizet-vizet ittunk :D.
 Én :D
És hogy azért a lövedékek okozta nyomokat se hagyjuk ki:
Délután 5 körül értünk haza, én gyorsan lezuhanyoztam, majd ettem két maradék sausages-t még péntekről, meg egy kis szőlőt, aztán nemsokkal már indultam is a Raduno nevű bárba, ami Farringdon Station közelében van. Itt volt a Trance Sanctuary 1. szülinapi partyja, amire számos (feltörekvő) dj-t hívtak meg. Nem ment egyszerűen az odajutásom, ugyanis a hétvégén le volt zárva a Northern Line High Barnet ága, így a Piccadilly Line-nal akartam menni, hogy majd King’s Cross-on átszállok, de hát ez nem igazán így valósult meg. Történt ugyanis, hogy már vagy 10 perce várok a metrón, és hallom, hogy valamit mond a hangosbeszélő, de egyáltalán nem lehetett érteni, úgyhogy feljöttem, buszra pattantam, és telón megnéztem már, hogy mit ír a TfL honlapja. Ekkor kiderült, hogy Arsenal állomáson egy ember rosszul lett a metrón, emiatt vannak nagy késések. Úgyhogy mehettem Finsbury Park-hoz, ahol a Victoria Line-ra szálltam fel, így kb egy 40 perc késéssel „már” oda is értem :P :D Álex, Belén, Nóri és Belén bátyja vártak, így mentünk 5-en bulizni szombat este J. Imádom a trance zenét, és ez a buli nagyon jó volt! 5 font volt a belépő, de mindenképpen megérte! Igaz, itt sem maradtunk a végéig, ugyanis éjfél előtt eljöttünk (1-ig tartott amúgy a buli), mivel az 5-ből 4-en fáradtak voltunk :P.

Másnap reggel is keltem hamar (óraátállítás után, még szerencse, hogy a laptop és a teló is magát átállította, így nem kellett ezzel foglalkoznom :P), ugyanis Forma 1 volt, és ha már az időmérőt nem láttam, így a versenyt legalább néznem kellett 9-től :D. Majd Nórival találkoztam Camden Town-ban, de hát mivel büdös nagy késők vagyunk :P -.-, ezért nem egészen időben értünk oda :D. Eredetileg 12 órára beszéltük meg a talit, majd áttettük 12.30-ra, de végül én értem oda 13.30 körül, Nóri meg egy jó 20 perccel később :D. A Sainsburys-ben feltankoltunk, majd kiültünk a Regents Parkba. Egész jó idő volt, amikor nem fújt a szél :D :P Tartottunk egy mini-pikniket, közben még Csilla, Nóri elődje a mostani családjánál, is csatlakozott hozzánk. Nemsokkal később még tettünk egy kitérőt a Nemesis-ben, majd mindenki ment a maga útján, Nóri a Hyde Parkba, Csilla a barátnőjével talizni, én meg haza.
Ugyanis este jött a Derby d’Italia!!! Azaz a Juventus-Inter meccs. Eredetileg úgy volt tervezve, hogy én is elrepülök Torinóba a meccsre, azonban annyira soká derült ki, hogy melyik nap lesz (szombat vagy vasárnap este), hogy egyrészt nagyon drágák  voltak a jegyek, másrészt a héten jönnek Balázsék, így pénzügyi megfontolásból is, úgy döntöttem, hogy most ezt sajnos ki kell, hogy hagyjam. Ez a meccs azért is volt fontos, mert a Juventus Club Hungary Magyarországról, egyedülálló módon, két nagy busszal, összesen 104 magyar Juventinóval a fedélzeten utazott Torinóba, hogy a helyszínen, az új stadionban tekintse meg a csapatunkat! (Ugyanilyen túra keretében voltam decemberben Udinében). A meccset 2-0-ra nyerte meg a Juventus, így ez a nagyszerű hétvége tökéletesen zárult! J

2012. március 22., csütörtök

Új, új, új


Azt az előző bejegyzésből ki is felejtettem, hogy a Madame Tussauds végén még volt egy Marvel Szuperhősös 4D mozi! Hááááát, ez fantasztikusan jó volt! Utána még Camdenbe elmentünk, aztán megebédeltünk, majd nekem jött a szokásos school run, kaja, bedtime. A jól megszokott kerékvágásban ment minden, igaz, egy Juve-meccsel megfűszerezve :D :P

Tegnap pedig végre megérkezett az új Rubik-kockám!!! J Sokkal jobb, mint az előző, ezt lehet tekerni, csűrni, csavarni, nyomni, húzni, nem esik szét, nem úgy, mint a másik… Az előző egy light-Rubik-kocka volt, hogyha lehet egyáltalán ilyet mondani, mert kisebb és könnyebb is volt, mint a normális. Ez pedig A normális :D Íme a különbség a kettő között ma:
Természetesen azóta már jónéhányszor kiraktam a kockát, de az elején még nagyon nem ment, nem igazán emlékeztem a lépésekre, pedig vasárnap megmutatta őket Nóri, csakhát azóta 3 nap eltelt gyakorlás nélkül… Úgyhogy tegnap délután, miután megjött a kocka, állandóan őt zaklattam, amikor megakadtam :D, márpedig jópárszor megakadtam, de mostmár megy a kirakás, akár már 3 perc alatt is. Tudom, hogy ez marha messze van a 6 mp-től, ami alatt a profik már ki tudják rakni, de hát most ez van, ezt kell szeretni :P :D

Tegnap estétől megvan az új takarítónk, aki nem más, mint Reni, egy magyar au-pair-lány. Jelenleg még Bushey-ban lakik, de vasárnap költözik az új családjához, Borehamwood-ba. Este eljött, és találkozott az anyukával, aki elmondta, hogy nagyjából mit kellene csinálni, meg ilyenek, aztán beszélgettünk még egy kicsit, majd ő indult is haza. Beszélgetés közben töltögetett valami papírt az anyuka, és kiderült, hogy a szombati születésnapi bulira (a nagyfiúé lesz) kellett kitölteni néhány papírt a foglalás miatt. Megkérdeztek engem is, hogy szeretnék-e menni, és gyakorlatilag ez már akkor eldőlt, hogy igen, amikor kiderült, hogy miről is van szó. :D De akkor még azt mondtam, hogy nem biztos, az anyuka is mondta, hogy gondoljam meg, de én már tudtam, hogy 100%, hogy megyek. És hogy hova megyünk és mit csinálunk szombaton a fiú szülinapi partyján? Hát… majd megtudjátok a hétvégét taglaló bejegyzésemből :D ;)

Ma reggel, egyből suli után a középső fiúnak volt egy előadása a suliban az ókori görögökről, ugyanis 2-3 hete voltak az osztállyal a British Museumban, ahol az ókori görög szekciót nézték meg, és ezért is adtak elő egy görögös darabot. Ügyesek voltak. J Egyébként ma is szép napunk volt(/van), már hétfő óta, és ki fog tartani hétvégéig is! J Az anyuka mostanában egészen időben jön haza, mivel most hétfőn elkezdődtek a vizsgák, és nem maradhatnak utána sokáig a suliban (na, azért tegnap sikerült :P).

2012. március 20., kedd

Madame Tussauds

Ma kikészített a forgalom. Már reggel is kb 10 percet késtünk a fiúk sulijából, aztán hazafelé is jó későn értem haza. Ezzel még nem is lett volna baj, hogyha nem lett volna ma programom napközbenre. Ugyanis 10.30-ra talit beszéltem meg Reginával, méghozzá a Baker Street Station elé. Na, mi van ahhoz közel, na mi, na mi? Na nem mintha a címből nem lehetett volna kitalálni :D A Madame Tussauds. Féláron tudtunk bemenni, mert neki voltak félárú jegyei, így meg simán megéri menni J Igazából beszéljenek helyettem a képek!

2012. március 19., hétfő

Eggyel kevesebben


Ugyanis tegnap este Pascal, a francia tanulónk elhagyta a házat, véget ért számára a londoni kiruccanás. Holnap megy vissza Párizsba, úgyhogy most a szobája üresen áll. Egy nagyon jófej, közvetlen és segítőkész embert ismerhettünk meg a személyében, aki nem vetette meg a partykat sem :D :P Az anyuka még nem tudja, hogy lesz-e helyette új tanuló a jövőben, de hajlik arra, hogy legyen. Kb 2 hete beszélgettünk ezekről a dolgokról vacsi közben/után, és még a kisfiú is az asztalnál volt, és megkérdezte őt is, hogy ő lányt vagy fiút szeretne, és kb gondolkodás nélkül mondta, hogy lányt! :D Mondjuk mióta itt vagyok, két fiú tanuló volt, úgyhogy elképzelhető, hogy most egy lány lesz. Vagyis majd csak miután Balázs és Jani hazamentek az áprilisi látogatásukról. Ugyanis mostmár elmondhatom, hogy jövőhéten jönnek!!! Hurrá! J

Nem mondok semmit, hogy mit tervezünk, most átváltok babonás üzemmódba, ugyanis a szombati nap sem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztem, én meg nagy örömujjongva megosztottam a nagyérdeművel, hogy így, meg úgy mit fogunk csinálni aznap... Hááát, elkiabáltam. Mostantól legyen elég annyi, hogy vannak tervek és majd a megvalósulásuk után beszámolok róluk :D :P Na jó, nem mindről csak utána :P :D

Ma reggel napsütésre ébredtünk, mint egy valódi tavaszi napon, és ez a világos, napsütötte idill kitartott egészen sötétedésig! Így mindjárt más az ember hangulata, mintha egész nap esne, fújna, vagy neadjisten havazna... :D És, ahogy nézem, a hét további részében is ilyen idő várható, remélhetőleg valóra is válik ez! Ma este egyébként megvettem Stanstead-ről Baker Street Station-ig a jegyeket a fiúknak, úgyhogy a városba bejutásuk már meg van oldva. Ezen már nem kell gondolkodnunk/gondolkodniuk.

David Hockney Kiállítás


Igen, végül csak eljutottunk a David Hockney kiállításra, de nem úgy és nem akkor, amikor terveztük... De haladjunk csak szépen sorjában. Az előző bejegyzésben írtam, hogy jön a fiúkért az apjuk olyan 10.00-10.30 körül szombaton. Hát ez nem igazán valósult meg. Várható volt, hogy késik, de hogy ennyit?!!! 10 után nemsokkal felhívta a nagyfiút, hogy késni fog, illetve rajta keresztül megkért engem, hogy küldjem már el neki a számomat, aztán majd keres, hogyha tud valami biztosat. Nemsokkal később (de már 10.30 után…) hívott is, és mondta a sztoriját: pénteken kikerült egy kocsit, nehogy beleszaladjon (mert amúgy marha közelről követi a kocsikat állandóan…), és nekihajtott a padkának, és valamelyik kereke nem igazán örült ennek, és azóta egy kicsit nem biztonságos a kocsija. Ez volt tehát pénteken. És szombat reggel 9 óra valahányra kellett mennie az autószerelőhöz megnézetni, kicseréltetni, vagy a tököm tudja, hogy mit csinálni a kerekével… Nem is lett volna ezzel semmi baj, hogyha nem Walesben lakna… -.­- (röpke 2,5 óra Walestől London…) És mivel az anyuka sulijában mától kezdődnek a vizsgák, és a tanulók marhára nem álltak készen, így ő kénytelen volt szombaton is bemenni a suliba, tehát ő nem volt itthon, majd csak 5 után ért haza. Tehát én voltam a fiúkkal. És engem nem az bosszant, hogy így most túlóráztam, hanem hogy ezt már tudta pénteken is, hogy neki szombaton reggel mennie kell autószerelőhöz, és esélytelen, hogy időben ideérjen, de baszott szólni még pénteken este, hogy akkor legalább úgy készültem/készültünk volna, és nem aznap kell lemondani a programomat -.- :S Azt is utálom, mikor a saját hibámból vagyok kénytelen változtatni a programomon, de azt még jobban, mikor valaki más nemtörődömsége miatt szívok én, és így most velem együtt más is -.-. Szombaton dél körül én majd fel robbantam! Tehát így kitalálható, hogy szombaton nem mentünk Nórival David Hockney kiállításra… helyette megbeszéltük, hogy eljön ide, ha már az ő programja is el lett baszva, aztán majd innen megyünk este bulizni.

Mivel marha jó szívem van, ezért az anyukát nem akartam már felidegesíteni, mert tudtam, hogy kiakadna rendesen (ami meg is történt, miután hazajött és elmondtam neki a szombati nap sztoriját…), így nem mondtam meg neki, hogy mit „alkotott” már megint az apuka… Jelzem, az apuka 3 körül „már” ide is bírt érni, de Nóri már hamarabb itt volt úgy, hogy  ő már bulira készen jött J Alig vártam már, hogy elvigye a fiúkat, mert a végén már nagyon egymás és az én agyamra is mentek az állandó veszekedésükkel -.-. Amúgy gyorsan palacsintát dobtam össze nekik ebéd gyanánt, mivel arra nem készültünk, hogy azt is kéne nekik adni, és szerencsére minden volt itthon hozzá. Majd mi is ettünk néhányat, majd Nóri elkezdte megmutatni, hogy hogyan kell kirakni a Rubik-kockát :D Sajnos aznap még nem sikerült, mert volt egy kis „baleset” a buszon, ugyanis annyira tekertük, hogy az egyik sarokkő egyszerűen letört :D Mondjuk elég gyenge volt alapból a kocka, így – okosan -, még mielőtt elindultunk bulizni szombat este, Ebay-ről rendeltem egy újat, ami már komolyabb, és rendes, erősebb kocka lesz (vélhetően :D :P), plusz egy ilyen Rubik-kockás kulcstartót Nórinak.
Az időjárás nem fogadott a kegyeibe minket szombat este, ugyanis az eső folyamatosan szitált, illetve néha komolyabban is rákezdett. Az eredetileg 6-ra tett találkozót áttették 7-re a Lillywhites-nál, viszont mi innen sikeresen késtünk 1,5 órát!!! :D :P Ez a szégyen amúgy, hogy még így is ennyit sikerült késnünk…. :$ Először Charing Cross-on taliztunk Melindával és a barátjával, aztán a Piccadillyn összeszedtük a szétfagyott (de belülről melegített :D :P) Zitát, majd a teszkóban feltankoltunk. Az eső közben egyre jobban elkezdett esni, úgyhogy lemenekültünk a Piccadilly Circus metróállomásra. Réka és Laci is megérkeztek, majd egy fedett helyre menekültünk, ahonnan Laci kiment elvégezni a dolgát, de már olyan sokáig volt el, hogy mondom, én megnézem már, mi van, és kimegyek, elmegyek a sarokig, és két rendőr ott igazoltatta és motozta :D :P A kis intermezzo után belevetettük magunkat az éjszakába, a Ruby Blue-nál megvettük 6 fontért a karszalagot, amivel 6-7 klubba akkor éjszaka ingyen mehettünk volna be. De végülis nem sok helyen voltunk, mert mindenhol rengetegen voltak, így a Piccadilly Institute-ban kötöttünk ki.

3 körül értem haza, bevetődtem az ágyba, hajnalban viszont keltem, ugyanis a Forma 1-et nézni kell! De mivel Schumi hamar kiesett, így nem volt értelme tovább nézni :P, így vissza is feküdtem, és legalább pihenten ébredtem később. Ugyanis megbeszéltük, hogyha szombaton nem sikerült, akkor vasárnap elmegyünk megnézni a kiállítást. Elmondhatjuk Nórival, hogy megvan a kedvenc kortárs festőnk :D Nagyon szép, élénk színekkel dolgozik a legtöbb festményén Hockney, és ezek nagyon tetszettek nekünk, főleg, mivel ezen képei tájképek voltak. Mindenképpen megérte elmenni. Ja, és mivel Tagsági kártyával mentünk, így mint a VIP-k, külön sorban, külön kasszához mentünk :P, és még fizetni sem kellett a jegyekért (ami amúgy 15.50 egy felnőttnek)! A kiállítás után egy kis kajálás a teszkóból, majd kávé a Costában, ami közben végre sikerült kiraknom magamtól a Rubik-kockát! Igaz, nem az enyémet, mivel az darabokban volt/van :D :P. Majd itthon egy kis skype, aztán alvás.
Persze még tegnap este is próbáltam kirakni a kockát, de valamiért (valószínűleg a fáradság) miatt nem tudtam egyszerűen koncentrálni, úgyhogy abbahagytam a szenvedést. Ma folytattam, és annyira jól sikerült, hogy a kockám jelenleg így néz ki :D
Szép hetet mindenkinek, itt szép naposan indult a hét! Juhéé! ;)

2012. március 17., szombat

Sky


Hétvége. Szombat reggel 8 óra, és én ébren vagyok. Ennek is megvan az oka, mindjárt eljutok ehhez is. De előtte még egy kis tegnapi beszámoló. Napközben elugrottam Wood Green-be, mert valami zöld, zöldes pólót kerestem, merthogy ma van Szt. Patrik Napja, ami egy nagy ír ünnep, és ezen mindenki zöldben pompázik. Nem akartam kilógni én sem, és mivel nincs zöld ruhám, ezért úgy gondoltam, hogy Wood Green-ben csak találok valami olyat, amit érdemes megvenni és még nem is drága. Hát, nem találtam. Úgyhogy feleslegesen buszoztam egyet.

És hogy miért kerestem mindenképpen valami zöldet?! Mert tegnap estére volt egy szülinapi meghívásom a Sohóba, majd később Camdenbe is hívták, és igazából mentem volna mindkettőbe, viszont kénytelen voltam lemondani... :/ A fiúk egyébként hiperaktívak voltak egész délután, már akkor is, amikor felszedtem őket a suliból, egészen lefekvésig. Úgyhogy nem sok nyugalom volt nekünk :D :P

Néhány dolgot azért sikerült elrendezni. Az elsőt kezdem a legelején. Imádom a Forma 1-et, és mivel idéntől a Sky Sports közvetíti az összes versenyt, az meg nekünk nincs, ezért próbáltam kideríteni, hogy milyen úton-módon lehetne hozzájutni, vagy hogyan lehetne nézni, talán neten?! És ekkor mentem fel a Sky honlapjára, ahol már korábban valamikor regisztráltam, így beléptem, és azon lehet nézni a Sky-os adásokat, akár élőben, akár felvételről, mindössze a Sky-os account-hoz tartozó valamilyen adatot regisztrálni kell! Miután az anyuka hazajött, meg is kérdeztem tőle, hogy valamelyik adatot, ha tudja, adja már meg, és miután megszereztem a Viewing Card számát, már tudtam is nézni neten az összes olyan csatornát, amit a tévénken is lehet!!! Mondjuk a Forma 1-et még így sem, tehát félsikernek örvendhettem :P A másik dolog, hogy az anyuka ideadta a testvére “Friends of Royal Academy” kártyáját, amivel így ingyen be tudunk menni és meg tudjuk nézni a David Hockney-kiállítást! Nórival megyek, aztán ha minden jól megy, beavat egy titokba :D :P

Az előző bekezdésből talán kikövetkeztethető, hogy azért vagyok fent, mert Forma 1-et néztem, ugyanis Ausztráliában kezdődik a szezon, és az időeltolódás miatt európai idő szerint mindig korán reggel vannak a versenyek, időmérők. Szerencsére találtam stream-et neten, így tudtam élőben is követni, nem csak időeredmények alapján. J Most éppen én vagyok itthon a fiúkkal, mert az anyukának mennie kellett a suliba, és nemsokára, 10.00-10.30 magasságában jön értük az apjuk, és ma vele lesznek. Mindjárt megyek is, megreggelizünk, aztán várunk az apjukra... Este pedig Szt. Patrik-napi party J