Hogyan lettem nanny

Úgy döntöttem, hogy mégis csak írok egy hosszabb bejegyzést a nyári és kora őszi munkakeresésemről, noha címszavakban már nagyjából leírtam, hogy mi történt velem az elmúlt 4-5 hónapban.

Egy röpke időutazás után kezdjük el a történetet... Hmmm, mivel is? Talán kezdem azzal, hogy összeszedem, hogy mik voltak meg, pontosabban milyen képesítések, milyen papírok, milyen tapasztalat állt a rendelkezésemre a Nanny munka keresése alatt. Mivel 2009. szeptember 2-án érkeztem meg Angliába, ezért gyakorlatilag nyár végére meglett az 5 év angliai childcare ("gyermekgondozói") tapasztalatom, ami már elég jó kiindulópontnak számít. Nem mellékesen az 5 év alatt "elfogyasztott" mind a 4 család jó, mi több kitűnő referenciákat adott mindig, amikor kellett a következő munkakeresés folyamán, úgyhogy bármelyiküket kereshették az érdeklődő családok referencia kérés ügyében. Szóval 5 év tapasztalatom volt, 4-17 év közötti gyerekekkel, lányokkal, fiúkkal és nem mellékesen ikrekkel is. Talán egy fokkal, vagyis nem talán, hanem biztosan egy fokkal jobb lett volna, hogyha lett volna már tapasztalatom kisebb 1-2 éves, vagy akár 1 év alatti gyerkőcökkel is, de úgy jött össze, hogy egyik családnál sem volt olyan pici gyerek, ahol dolgoztam 2014 nyaráig.

A tapasztalat után térjünk át a munkaerőpiaci lehetőségeim javítása céljából megszerzett papírokra, okmányokra. Még tavaly januárban jelentkeztem a Little Ones nevű ügynökségnél (akiknek Central Londonban van az irodájuk, közel Goodge Street, Warren Street, Tottenham Court Road és Oxford Circus metróállomásokhoz), akik meg is interjúvoltak, és már akkor, a regisztrációs interjú után mondtam nekik, hogy szeretném megcsinálni a First Aid Course-ot (Elsősegély kurzust), valamint megszerezni a DBS Check-et (régen CRB Check, az angol erkölcsi bizonyítvány). A DBS Check megszerzése nem olyan egyszerű, mint otthon (vagy legalábbis amennyire egyszerű volt több mint 5 éve, amikor még otthon laktam, és kellett kérni). Nem úgy van, hogy csak úgy besétálsz a postára, kérsz egy nyomtatványt, befizeted a befizetendő összeget, és aztán néhány héten belül küldik a papírt (merthogy tudomásom szerint így volt régen otthon, ha azóta változott, arról nincs tudomásom). Nem, itt nem így van. Munkavállalóként csak a munkáltatód kérheti, hogy csináljanak neked DBS Check-et, ami jelen esetben - mivel ugye nem találtam még új munkahelyet, és csak akartam, hogy meglegyen, amikor majd valóban, komolyabban elkezdek nézelődni - úgy történt, hogy a Little Ones kapcsolatban áll egy céggel, aki többek között DBS Check-kel is foglalkozik, így rajtuk keresztül sikerült megcsináltatni az angol erkölcsit. A DBS Check-nek 3 fajtája van: a Standard (£26), az Enhanced (£44) és az Enhanced with list checks (£44). Az utolsó kettő annyiben különbözik, hogy a list check-es azt is lecsekkolja, hogy valaki nincs-e a 2 tiltólista valamelyikén, amely alapján nem dolgozhat bizonyos szakmákban. Nekem, mivel továbbra is gyerekekkel szándékoztam dolgozni, az 44 fontos Enhanced DBS Check kellett. Természetesen a nanny ügynökséggel kapcsolatban álló cég, amely elvégezte a csekket, nem ingyen dolgozott, így az erkölcsi eredeti 44 fontos árán felül még 16 fontot fizettem, így összesen 60 fontba fájt az Enhanced DBS Check megszerzése. Kiemelem még egyszer, hogy ahhoz, hogy gyerekekkel dolgozhasson valaki, mindenképpen az Enhanced DBS Check-re van szüksége.

Ezután ugye mentem a First Aid Course-ra (Elsősegély Kurzus), amire egy időpont-változtatást követően március 15-én került sor. Ezt is, hasonlóan a fentebb már kitaglalt DBS Check-kel, a Little Ones ügynökség által szervezett kurzus keretein belül csináltam meg. Ez egy 1 napos, egészen pontosan 6 órás kurzus volt egy szombat délelőtt, aminek a végén nem volt semmi beadandó számonkérés, hanem gyakorlatilag ha megjelentél és végigülted és gyakoroltad a kurzust, akkor a végén megkaptad a névre szóló oklevelet. Tavaly £70.50 volt a teljes ár, de mivel regisztráltam az ügynökségnél előtte, így 10% kedvezményt adtak, így végül £63.45-öt fizettem a kurzusért. Most megnéztem, azóta emelték az árat, most már £73 ez a 6 órás kurzus.

Mialatt vártam a DBS Check-re, valamint megcsináltam az elsősegélyt, ahogy arról már akkoriban beszámoltam, elkezdtem vezetni, majd végül sikerült is átmennem a vizsgán (igaz, csak másodjára, de ahogy már több embertől is hallottam, az igazán jó sofőrök egyszer megbuktak vezetésből :P). Ez volt a tavalyi évem egyértelműen legnagyobb befektetése, 35 óra vezetés + vizsgadíjak (kétszer ugye) + könyvek és DVD-k összesen £1059.45. Tudok vezetni, jelzem, mindkét oldalon, mivel mikor nyáron hazamentem, akkor otthon is vezettem egy párszor.

Szóval eddig összegezve a pozitív dolgokat, számíthattam 5 év tapasztalatra és az ezzel járó kitűnő referenciákra, First Aid-re, DBS Check-re (erkölcsi) és jogosítványra, viszont volt/van egy nagy hátrányom, ami ebben a szakmában azért elég sokat számít: férfi vagyok. A nanny-k legalább 95%-a, de még inkább 98-99%-a nő. Így próbáltam meg elhelyezkedni és találni egy új családot, akiknél dolgozhatok.

Az alábbi képen azokat a helyeket karikáztam be piros színnel, ahol interjún jártam a munkakeresésem folyamán. Rá kell kattintani, és új fülön vagy ablakban megnyitni, hogy nagyban kiadja.

Összességében 20 helyen voltam interjún, ami azért nem egy kis szám, ha azt vesszük, hogy pasi vagyok, és egy ennyire nők által uralt ágban próbáltam/próbálok érvényesülni. Ebben benne van a legelső, február végi interjúm, a nyáriak, illetve az összes szeptemberi is. A szilveszteri bejegyzésben címszavakban már beszámoltam arról, hogy mi is történt velem az elmúlt 3-4 hónapban, hogy hogyan "szívtam meg" az első családdal, akik felajánlották nekem az állást, aztán 2,5 héttel azután hívtak, hogy mégsem kellek nekik. Ez volt Tadworth-ben, már majdnem Dél-Londonon kívül, de még éppen az M25-ös, Londont körülvevő autópálya körgyűrűn belül. Őszintén szólva az nagyon-nagyon messze volt, de úgy voltam vele, hogy ki tudja, hogy mikor jön még egy lehetőség, amikor valóban engem akarna valaki, így amikor felajánlották a munkát, elfogadtam. Ez volt augusztus 17-én, egy vasárnapi napon. A kezdés szeptember közepe lett volna. Még az azutáni 2 napra le volt beszélve 2 interjúm, azokra elmentem, de egyik sem volt jobb ajánlat, pedig helyileg sokkal jobb lett volna, mint a tadworth-i, így ezt követően már más élvezett prioritást, méghozzá a szobakeresés. Azt kell mondanom, hogy ez sem ment egyszerűen, még az sem, hogy találjak olyat, amit meg tudok nézni egyáltalán, nem az, hogy kivennék egyet. A szülinapjaink utáni napon (augusztus 29-én) elmentem a családhoz, hogy körbevezessenek, megmutassák, hogy hol vannak a fiúk sulijai, ovijai, valamint hogy vezessem a kocsit is. Minden rendben ment, még fizettek is azért a néhány óráért, hogy ott voltam, pedig aztán tényleg nem csináltam szinte semmit sem. Az volt a tervem, hogy Morden (a Northern Line végállomása Dél-Londonban, 4-es zóna) körül keresek egy szobát, és onnan járok le minden hétköznap biciklivel Tadworth-be. Végül szeptember 2-ára, kedd délutánra, estére sikerült intéznem 3 szobát, amelyeket ekkor néztem meg. Az egyik Sutton-ben, a másik Mordenben, míg a harmadik Mitcham-ben volt. Mindegyikkel volt valami gebasz, így végül nem vettem ki egyiket sem. És itt jött még csak az igazi csattanó, ugyanis másnap, szeptember 3-án, reggel 9.30 körül kaptam egy hívást a tadworth-i családból az apukától, aki azt közölte velem, hogy mivel az előző/mostani nanny-jük (akinek egy kis gyermeke van, és eredetileg azért kellett nekik új nanny, mert az előzőnek nem lett volna elég az óraszám és így a fizetés, és ezért kerestek új nanny-t) úgy tudta alakítani az életét, hogy mégis tud náluk maradni, így - érthetően - mellette döntöttek... Erre mondják azt, hogy szar került a ventillátorba. Vagy fosbomba robbant az arcba. Vagy bármilyen hasonló metaforát ideképzelhetünk, ezek alapján el lehet képzelni, hogy hogyan éreztem magam. KO.

Még az volt a nagy szerencsém, hogy nem találtam megfelelő albérletet azelőtt, mielőtt szóltak, hogy mégsem kellek nekik, és gyakorlatilag így nem dobtam ki az ablakon több száz fontot teljesen feleslegesen... Illetve ugye ha már a lakóhelyről írok most, akkor azt is meg kell említenem, ami egyáltalán nem volt mellékes a nyári-őszi családkeresésem során, hogy addig, amíg nem találtam meg a következő családomat, majd ezt követően egy szobát magamnak, addig legalább nem kellett azon aggódnom, hogy még lakbérre is csak megy el a pénzem. Mivel addig Judit hostcsaládjánál, Judit szobájában éltem, megengedték, vagyis igazándiból felajánlották, hogy nyugodtan ott maradhatok addig, amíg találok munkát és szobát. Igaz, néhány hét után már elég szarul éreztem magam amiatt, hogy még mindig ott laktam anélkül, hogy bármit is fizettem volna, SŐT még azt is mondták, hogy nyugodtan egyek azt, amit szeretnék náluk, arra sem kell költenem. Hát, őszintén szólva ez HATALMAS, MÉG EGYSZER MONDOM HATALMAS segítség volt, olyan, amit nem fogok tudni meghálálni.

De térjek vissza a munkakereséshez, ami sajnos, vagy így utólag visszatekintve, nem sajnos, de újraindult azon a szeptemberi 3-ai napon. Az ezt követő néhány hét konkrétan szar volt. Gumtree-n, Childcare.co.uk-n és UK.Care.com-on keresgéltem elsősorban, noha természetesen regisztráltam néhány ügynökségnél is, de ahogy "várható volt" (vagyis az eddigi tapasztalataim és családtalálásaim alapján várható volt), egyik ügynökség sem volt nagy segítség. Őszintén szólva már minden olyan hirdetésre jelentkeztem, aminél nem volt konkrétan megszabva, hogy csak nőt keresnek, illetve lehetett Live-out (kintlakásos), Live-in (bentlakásos), teljes munkaidős, részmunkaidős, vagy akár au-pair meló is, már beléptem a desperation mode-ba (kétségbeesett módba), amikor úgy voltam vele, hogy mindegy milyen, csak gyermekgondozásos munka legyen. A fenti (tér)képen bekarikázott helyek kb. 2/3-át szeptemberben kerestem fel. Igazándiból nem is az volt fájó, hogy nem kellettem a családnak, hanem hogy ezt szeptember elején mondták meg, elpazarolva így nekem 2 hetet, augusztus utolsó két hetét, ami (az iskolaindulásnak köszönhetően) a childcare területen a legforgalmasabb két hétnek számít, és főleg az én esetemben (pasi vagyok childcare területen) ez azért nagyon kellemetlen volt. Szóval a szeptemberem úgy telt, hogy folyamatosan, naponta többször csekkoltam a fentebb már említett honlapokat. Hogy ne golyózzak be teljesen, naponta, kétnaponta, ha nem voltak interjúim, elmentem egyet sétálni. Egyébiránt valahogyan úgy jöttek össze a dolgok, hogy 2-3 napig nem volt interjúm, aztán 1 napra összejött 2-3 is általában. Gyakorlatilag szinte mindenfelé jártam Londonban, volt olyan napom, amikor a Central Line keleti végére mentem délelőtt, majd onnan egyből mentem a District Line nyugati végére úgy, hogy közben metrólezárások voltak... Ebben az időszakban minden egyes eltelt nappal, illetve sikertelen interjúval exponenciálisan csökkent az önbizalmam. Az volt a legrosszabb, amikor késő délután, kora este volt egy interjúm valahol, és mire hazaértem Willesden Green-be, szinte jobb volt nem hozzámszólni, annyira magam alá kerültem, mivel rengeteg időm volt gondolkodni. És a gondolkodásból, illetve a folyamatos elutasításból (amik különféle indokok alapján történtek: "második voltál a sorban, csak biztosak akartunk lenni, hogy az első elfogadja", "túl messze laksz", "az egész családunk szerette volna, hogyha te leszel a nanny-nk, de mégis másnak ajánlottuk a melót", "túl kevés a UK tapasztalat", stb.) olyan rossz kedvem lett, hogy hihetetlen. Szeptember 3-a és 19-e között ezeken a helyeken voltam interjúkon: Buckhurst Hill, Gunnersbury, Gospel Oak, Ealing Broadway, Wandsworth Road, Balham, Wimbledon, Brixton, Belsize Park, Kennington, Turnham Green és Parsons Green. Valahol nem is egyszer, illetve bizonyos helyeken nem egy családnál.

Szeptember 19-ére két interjúm volt, az egyik Turnham Green közelében délelőtt, míg a másik Parsons Green-ben késő délután. Egyik sem volt teljes munkaidős, de ugye ekkor már főleg nem nagyon néztem olyat, hogy most rész- vagy teljes munkaidős állásról van-e szó, így természetesen elmentem mindkét interjúra. Mivel elhívtak. :P Nem véletlen, hogy a parsons green-it írtam utoljára, ugyanis végül azt az állást kaptam meg. :) Mondjuk az interjú emlékezetes volt, az biztos, ugyanis elég meleg volt aznap, és én azt választottam, hogy West Brompton Overground állomástól elsétálok a házhoz, és ez a séta kb. 20-25 perces lehetett, és mivel elég gyorsan mentem, eléggé megizzadtam a végére. Aztán odaértem a családhoz, felmentünk a legfelső emeletre, és mivel ott olyan idő volt, mint egy szaunában, az anyukával kiültünk az erkélyre, ami azért egy-két fokkal jobb volt, mint bent. Az elején a gyerekek (2 óvodás kislány, és egy kisiskolás fiú) még eléggé félénkek voltak, de aztán valószínűleg a barátságos kisugárzásomnak köszönhetően odajöttek hozzám, majd elkezdtünk játszani már bent, és mintegy 15-20 percig ez ment is folyamatosan. Még aznap este írt egy emailt az anyuka, hogy nagyon érdeklődnek irántam, csak hogy tudjak róla, és hogy mély benyomást tettem különösen a gyerekekre, és hogy nem akarják az utolsó pillanatban lemondani az utolsó, más napra megbeszélt interjút, csak tudatni akarták velem, hogy hogy éreznek. Aztán másnap délelőtt, mikor felkeltünk Judittal, és lecsekkoltam az emailjeimet, már ott várt az az email, amiben felajánlották nekem a munkát, amire én azonnal válaszoltam. :) Ami különösen jó volt, hogy egyből a következő hétfőn, vagyis 22-én reggel már kezdeni is kellett, így nem volt esély olyasmire, mint az előző család esetében. Mivel 19-én, pénteken voltam interjún, 20-án délelőtt írtak, hogy felajánlják a melót, és 21-én, vasárnap el is mentem, hogy akkor átbeszéljük a dolgokat, és hétfőn már kezdtem is, akkor alá is írtuk a szerződést, nekik is van egy példány, illetve nekem is. Ja, és ha már szóba hoztam a kontraktust, akkor meg kell említenem, hogy a szerződésem alapján titoktartási kötelezettségem van, és nem szeretném elveszíteni ezt az állásomat, ezért tartom is magam ehhez.

Annyit azért mindenképpen leírhatok, hogy az eddig eltelt több mint 4 hónap alatt egyre jobban megszoktak a gyerekek és a felnőttek is, ami igazán számít, hogy a gyerekek szeretnek, és annyira hallgatnak rám, mint a szülőkre is. Szóval ha rájuk hallgatnak, akkor rám is, ha a szüleikre sem, akkor rám se. :P Legalább következetesek, nem igaz?! :D A munkaóráim úgy tevődnek össze, hogy van egy reggeli 1-2 órás penzumom, 7.45-9.45 között (változó), illetve délután egy 4-5 órás munkaidő 2.30-7.30 között. Az órabérem elég jó, még úgy sem lennének megélhetési gondjaim, hogyha csak ez a munkám lenne. Ugyanis az első két hétben még Juditéktól jártam a családhoz (busz az Overground-hoz, vagy gyalog egy 18-20 perc, majd Overground, végül Tube), aztán a szeptemberi londoni Dumaszínház alatt egy ismerősöm írt Facebook-on, hogy a házban, ahol ő is lakik a párjával, 2 hét múlva felszabadul egy szoba, és látta, hogy keresek, és hogy érdekelne-e. Mondom, persze, megnézem. Így el is mentem, vagyis most már mondhatom, hogy jöttem megnézni a szobát, és úgy döntöttem, hogy kiveszem. Mitcham-ben lakok még jelenleg is, október 4-én taxival költöztem le ide, ami Dél-Londonban van, szóval nem a legközelebb Judithoz, mondhatni messze, de metróval 1 óra 15 perc alatt háztól házig juthatunk. A költözés körüli hercehurcát majd a következő bejegyzésben leírom, legyen elég annyi most, hogy megérkeztem, felpakoltunk mindent a szobámba, aztán már indultunk is, ugyanis nekem volt egy interjúm megbeszélve egy családhoz South Kensington-ba, egy takarítós melóra. South Kensington elég jó környék, Kensington&Chelsea Borough-ba tartozik, ami mondhatni a gazdagnegyed Londonban. Jó, persze van még néhány gazdagabb rész, de ez is egyike azoknak. Szóval oda mentem interjúra. Ez volt egy szombati napon, és mondta az anyuka, hogy majd azt követő hét közepén szólnak, hogy hogyan döntöttek. De szerencsére már hétfőn este, mikor úton voltam hazafelé már az új helyemre, akkor a metrón hívott, és mondta, hogy szeretnék nekem felajánlani az állást. Ez a takarítós meló heti 10 óra, napi 2 óra takarítás, magas színvonalat várnak el, így nem lehet csak úgy ellébecolni, és mivel a ház elég nagy, és egy kisfiú van ott, így mindig van mit takarítani. Már az email-es jelentkezésemben konkrétan leírtam, hogy milyen az időbeosztásom a másik családnál, és mikor érnék rá menni hozzájuk, így az interjún ők pontosan tudták, hogy mire számíthatnak tőlem, és mivel elég rugalmasak voltak és azóta is azok azzal kapcsolatban, hogy mikor megyek, nagyon szerencsésen összejöttek a dolgok a végére. :) Itt is jó az órabérem, így a két részmunkaidős melóból már szinte olyan bevételem van, amilyenre gondoltam volna egy teljes munkaidős nanny munka kapcsán. Talán azt is egy jó jelnek foghatom fel, és azt is mutatja, hogy megbecsülnek, szeretnek és értékelik a munkámat, hogy mind a nanny-s, mind a takarítós munkámnál kaptam - nem is kevés - bónuszt karácsonyra. :)

Abba is hagyom most itt a beszámolót, így is elég hosszúra sikeredett, a következőkben a költözésről, a szobámról, az azóta eltelt időszakról fogok írni.