Most eszméltem, hogy már csak 1 hónap, és április 8. Hát nem repül az idő?! Még tisztán emlékszem a januári visszajövetelre, olyan, mintha tegnap lett volna (igaz, az idő egy kicsit javult azóta :P) Igen, az idő: az elmúlt napokban gyönyörű volt az idő, sütött a nap, délutánra egész meleg is lett, igaz reggel még szobánként fagy :P Tartson ki ez a fajta idő mostmár!!!
Azt már a mai első bejegyzésben írtam, hogy az anyukának vettem egy csokor tulipánt, és még délelőtt oda is adtam neki, de azt nem említettem, hogy a két kislánynak is vettem egy kis ajándékot. Ugyanolyan kicsi plüssmacit, az egyiküknek fehéret, a tappancsak ilyen rózsaszínű, míg a másiknak barnát, annak a tappancsai kékek :) Délután, miután hazajöttek a suliból, oda is adtam nekik, és nagyon örültek neki, azóta kb le se tették :) Az anyuka is örült a virágnak. Megérte meglepni őket :) Igaz, Angliában, ha ünneplik, akkor sem most, dehát én nem angol vagyok (még szerencse :P :D).
A gyakorolgatás is ment ma, akartam csinálni Listeninget, és végülis mondhatni, hogy "csináltam", igaz nem egészen úgy, ahogy én akartam, mivel vacsora után jött egy telefon, és valami kérdőíves pasi engem keresett :O Hát mondom, jó, mondjuk nem beszélt valami tisztán, szerintem nem brit anyanyelvű volt, viszont majdnem az egész mondanivalóját értettem :D
Ja, a vacsora. Ma délután, olyan 17.30-17.45 között valamikor a szülők elmentek szülői értekezletre/fogadóórára, és ez, mivel 4 gyereknek volt, eltartott egy ideig. Kb 19.20-19.30 között értek haza, szóval a vacsoráztatás feladata rám hárult ma :D :P Tegnapról még elég sokminden maradt, úgyhogy csak egy kis brokkolit pároltam, illetve a nagyfiú csinált, most megnéztem a szótárban, hogy mi a neve, étkezési babcsírát :D Szép neve van, mi?! :D Tegnapról maradt még sült krumpli, egy kis sült csirke, vörös káposzta, úgyhogy ez volt a menü ma estére. Kisebb veszekedésekkel tarkítottan, de 5 gyerekkel nehezítve megvolt a vacsora :D Amúgy kb 18.40-45 körül kezdtünk el enni, de én olyan 19.00-ig biztos nem tudtam elkezdeni, mivel hol az egyiküknek kellett szedni, hol a másiknak, úgyhogy nem unatkoztam, az biztos :D Holnap meg összedobom már megint nekik azt a levest, amit már jópárszor csináltam itt.
Na, most viszont jóéjszakát mindenkinek!!!
2011. március 8., kedd
Boldog Nőnapot Kívánok!!! :)
Azt nem tudom, hogy Angliában ünneplik-e, és ha igen, mikor, de mivel én MAGYAR vagyok, ezért megleptem a hostmamimat ezzel a csokor tulipánnal!
Minden Kedves Hölgyismerősömnek ezúton szeretnék Boldog Nőnapot Kívánni!
2011. március 7., hétfő
Névnap :)
Március 7-e van. Remélem mindenki tudja, hogy mit jelent ez :P Országos, nem is, nemzetközi Tamás-nap!!! :D:D Ennek örömére most éppen "borozgatá", és nézem a decemberi Tamás-nap-kor készült képeket :P Azt még otthon ünnepeltem, a barátaim körében. Egy kis szieszta kell :) Jó lenne most elmenni, és megünnepelni, dehát sajnos, vagy nem sajnos, de nyelvvizsgára kell készülni, úgyhogy max egy este lehet kimozdulni péntekig :P
Amúgy ma az időjárás is, mintha érezte volna, hogy Tamás-nap alkalmából a jobbik arcát kell mutatnia, és tényleg, reggel lehetett volna mondania, hogy "Hasadra süt a nap!", ha tudna a hasamra sütni, vagyis olyan elrendezésű lenne a szobám. Szóval szép, napos idő volt egész nap, délutánra már szinte kabát nélkül is elviselhető idő volt, ami azt jelentette, hogy, mivel amúgy is meccse volt a suliban a középső fiúnak, így ottmaradtam a lányokkal, hadd játszanak a jó időben. Mivel a fiútestvéreik miatt/után nincs bennük félsz, és kb mindent minden játékon megcsinálnak, így nemegyszer sírásra került a sor a délután folyamán :D, mivel le-leestek a játékokról.
Az egyikük olyan jól csinálta, hogy, ha nem fogtam volna a LÁBÁT!!! (fejjel lefelé volt éppen :P), akkor kb teljesen fejre érkezik :S Így is egy picit beütötte a fejét, mondjuk szép látvány lehetett, hogy fogom a lábát, ő meg fejjel lefelé van éppen :D A másik lány pedig éppen a rolleren állt, én mellette :P, és megmozdult, és bumm a fejbe :P Szépen landolt a betonon. Tapasztalt aupairként egyből eltereltem a figyelmét, így szinte semmi sírás nélkül átvészeltük a balesetet :P :D Aki tud, az tud, na! :D
Ma is csináltam feladatsorokat, készülve a nyelvvizsgára, viszont ma brutálsz.rul ment :S:S A Listeningből két feladatsort csináltam, az első brutálerős 40% lett -.-, a második 1 pont híján már majdnem meglett a 60, de csak 57,5%. A Use of English is mehetett volna jobban, az első abból 50%, a második 63-64%, úgyhogy eddig a formaidőzítés még nem rossz :D, azaz csak nem leszek ilyen rossz pénteken :D
Jóéjt!
És akkor jöjjön a kedvenc dalom:

2011. március 6., vasárnap
Alakul
Minden alakul :D A tudásom is egyre csak tágul :D, és az áprilisi programok is elkezdtek formát ölteni, és pénzbe kerülni :P Ez azt jelenti, hogy kb 20 perce vettük meg az apukával a coach-jegyeket Londonba és vissza (hármunknak került £43-ba), valamint lefoglaltuk a Journeys Arsenal Hostelt (fejenként £8-ba került), nem véletlen az egybeesés, aki tudja miről van szó :D Ez a hostel tényleg nagyon közel van az Arsenal FC stadionjához. A régi stadion, a Highbury kb 500 méterre lesz tőlünk, míg az új, az Emirates kb a duplájára, tehát úgy 1 km-re, dehát van ott is Tube-megálló, szóval :P, lehet, hogy "véletlenül" majd pont ott leszállunk :D Úgyhogy kezd alakulni a program, ez már biztos, hogy április 11-12 London. Majd még a Madame Tussauds-ba és a London Eye-ra kell együttesen lefoglalni a jegyeket, és akkor már minden pöpec lesz :D
Szombaton délután mentem a citybe, találkoztam Edwinával, francia aupairrel, Tobiasszal, a svéd aupairsráccal, valamint csatlakozott még hozzánk Maggie, Maria és Anika is. Illetve egy olasz étterem előtt még találkoztunk másik három francia aupairlánnyal, akik közül most konkrétan csak egyiküknek jut eszembe a neve, őt Astrid-nak hívták. Így lettünk 9-en, ígyhát nem volt a legideálisabb, hogy mindenkivel tudjunk beszélgetni. Mondjuk pont a franciákkal nem nagyon sikerült, mert ők leültek az asztal egyik végére, mi, a többiek meg a másikba :D, így a jól megszokott társasággal beszélgettem, illetve kávézgattunk. Espresso Macchiatót ittam, és Maria is, de ő ettől annyira felpörgött, hogy nem hittünk a szemünknek :D:D De komolyan, kb már le kellett lőni :D Jobb hatást váltott ki belőle, mint a drog váltana :P Majd a The Mall-ben próbáltunk nézni valamit, valami kaját, vagy innivalót, és közben csatlakozott hozzánk Sophie, majd nemsokára Anika ment haza, mert előző "este" reggel 5-ig bulizott :D és tegnap még bébisintérkednie is kellett :P Aztán hogy-hogy nem, az utunk a Bella Pizzába vezett, ahol most a pizza volt a legjobb szerintem. Mondjuk azok voltak a legfrissebbek, és még jó, hogy azokat ettük :P A lányok ezután eldöntötték, hogy mennek moziba, én meg jöttem haza Juve-Milan meccset nézni... Bár ne tettem volna :S Kikapott a Juve, és a lányok az Unknown-t nézték meg, amit én is meg akarok majd :P
Ma nagyrészt a tanulásé volt a főszerep, legfőképpen a writingon dolgoztam/dolgozok, mert kell a gyakorlás, bőven. Napközben elmentem azért a boltba, mert már kifogyóban voltak a zöldségkészletek :P, így vettem néhány zöldséget, és felírtam a táblára, nehogy elfelejtsék majd a jövőheti fizummal ideadni, ami most így a coach-jegy és a hostel-foglalás miatt egy "kicsit" kevesebb lesz :D De kit érdekel, a lényeg, hogy le vannak foglalva! London, jövünk! ;)

2011. március 4., péntek
Ismét egyedül :)
Most erre a hétvégére utazott el a "kis" családom asszem valahová Dél-Walesbe, de nem vagyok benne biztos, az viszont 100%, hogy valahova Walesbe mentek. Ez most nem ilyen családi kiruccanás, hanem az egész templomuk, ahova vasárnaponként járnak, lefoglalt egy kb 140 fős helyet, és ott lesznek különféle programok :) És ennek eredményeképpen vagyok most egyedül, mivel olyan 18.15 körül el is indultak.
Délután már a nagy várakozás közben (arra vártam, hogy induljanak :D) ismét olvastam Stieg Larsson Millennium-trilógiájának harmadik részét, ami angolra fordítva a "The Girl who Kicked the Hornets' Nest". Most kíváncsiságból rákerestem, hogy mi ennek a könyvnek a magyar címe, és magyarul "A kártyavár összedől" címen fut, ami meglepő módon közelebb áll az eredeti, svéd címhez, hogyha szószerint fordítanánk le. Eléggé kreatívak voltak az angol címfordítók, az biztos :P Igazából már nem is tudom, mikor olvastam utoljára, de ma délután jópár 10 oldalt haladtam. Simán tudtam volna tovább is olvasni, csakhát egyéb kötelezettségek miatt most tényleg nem nagyon van időm :S Pedig nagyon-nagyon jó könyv(sorozat) szerintem.
Tegnap ugye nem írtam bejegyzést, de azért most leírom, hogy mi volt velem tegnap, azaz csütörtökön. Szerdán írtam bejegyzést, napközben beszéltem Mátéval, majd estefelé Balázzsal is, és végül szerda este, pontosabban éjszaka elkezdtem tervezni, hogy akkor áprilisban pontosan mikor, melyik napon hova és mikor megyünk. Az eredeti tervek szerint mentünk volna 1-1 napon Cardiffba, Oxfordba, Londonba, valamint Bath&Stonehengebe/hez, viszont végül arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább leszünk 2 napot Londonban (hostelben alvással), minthogy 1 nap rohanás Londonban, és így sajnos Oxford már nem fér bele az ütemtervbe :S Igaz a mondás: valamit valamiért. Szóval az áprilisi szabadság tervezgetése közben szépen elment az idő, és majdnem 3-kor feküdtem le :P, még szerencse, hogy csütörtökön az anyuka viszi/hozza a gyerekeket, így reggel nem is nagyon kell mutatkoznom. Azért beállítottam 8-ra az ébresztőt, és majdnem fel is keltem rá, de végül egy "kicsit" később, fél 12-kor már ki is kecmeregtem az ágyból :P Akkor is csak azért, mert fél 1-re megbeszéltem Maggie-val, hogy találkozunk egy coffee-ra a városban. Természetesen nem sikerült odaérnem időben :P, de azért a Primarkban megvettem a jövőheti au-pair-talira a fehér pólót ;) Jelentem, £1.90-be került. Aztán kávé, én meg ettem már egy pirítóst, mert már kb kopogott a szemem :P Hazaérni is pont úgy sikerült, hogy nem találkoztam senkivel, amíg haza nem jöttek a suliból :P Utána a lányokkal voltam, amíg Mervyn a középső fiúval zenélt, közben az anyuka elment születésnapi partyra meghívókért, mert a legkisebb fiú szülinapi buliját jövőhét vasárnap fogják tartani, így én arra nem tudok menni :/ Mindegy, mert jó lesz nekem Birminghamben :D De a lányok partyját biztos nem fogom kihagyni, rajta vagyok a meghívandók listáján :), ami ki van ragasztva az étkező ablakára :D
Azt nem tudom, mondtam-e már, hogy a lányok 2006. április 21-én születtek. Mond valakinek valamit ez a dátum?! Most konkrétan az április 21-ére gondolok. Ha igen, ha nem, most elárulom, miért hoztam ezt fel, ugyanis ugyanezen a napon, csak 80 évvel korábban, született II. Erzsébet királynő. Ebben az évben pedig április 29-én, pénteken, a Westminster Apátságban lesz William herceg és Kate királyi esküvője, ami egyben nemzeti ünnepnapot is jelent. Még a csapból is ez fog folyni :D
A mai nap sem telhetett el gyakorlás nélkül, fordítottam, majd megcsináltam egy Use of English feladatsort, majdnem 70%-os lett, viszont az 5., a mondatátalakítós feladat nagyon gyenge lett. Az elvesztett 18 pontból ott dobtam el (az 5. feladatban megszerezhető 16 pontból) 11-et!, úgyhogy ezen még van mit javítani. Egyébként egész tűrhető idő lett ma délutánra, az étkezőbe olyan szépen besütött a nap, és még rendesen meleg is volt ott, át is vándoroltam oda, feladatokat megoldani :D
Mi történt még ma?! Úgy volt, hogy reggel még Angus is, a kicsi fiú egyik barátja is velünk jön suliba, de végülis nem kellett elvinni, mert az anyukája el tudta vinni, de az út így sem telt eseménytelenül. Vagyis a kereszteződésig nem telt, utána csendes volt :D Történt ugyanis, hogy, mivel rettentő k.rva fontos, hogy ki nyomja meg a zebránál a gombot, és most azt mondtam, hogy most reggel nem az nyomja meg aki szokta, így ő már szaladt is a gombhoz, és noha ilyenkor mindig egyből mondom, hogy akkor délután pedig a te köröd lesz, ez nem hatotta most meg túlságosan a kishölgyet, így miután a másik megnyomta a gombot, odaszaladt, és elkezdte ütni a kezében lévő tollal. Ami megint nagyon fontos volt, hogy nála legyen, mivel mikor kell valamit írni?! Természetesen sulibamenetel előtt, hogy így késésben legyünk, így egy névlistát írt, és egyik kezében volt a papír a listával, a másikban pedig a filctoll, és azzal ütött kb kettőt a testvérére, mielőtt kivettem a kezéből, és szépen a táskámba tettem. Aztán elkezdett hisztizni, megmagyaráztam neki, hogy nem kell mindig mindenkit ütni, hogyha valami nem úgy sikerül, történik, ahogy ő akarja, meg ilyenek, végülis elhallgatott, de annyira, hogy utána a suliba úton legalább volt egy nyugis 5-10 percem :P Ja, és ma reggel történt meg először, hogy késve sikerült odaérni, így az ajtó be volt zárva -.-, de szerencsére az ablakon keresztül láttam a tanárokat, így bekopogtam, és az egyikük volt olyan rendes, hogy kinyitotta az ajtót.
Még az előző bejegyzéshez: remélem Móni, eléggé részletes lett a beszámolóm :D Még így utólag is ránézve a bejegyzésre, sztem az lett :D

2011. március 2., szerda
WTF aka CAE
Na, hát megvolt a vizsga. Vagyis a CAE szóbeli része. Nem is tudom, mit lenne érdemes erről a vizsgáról elmondani, még össze kell szednem a gondolataimat, hogy értelmesnek hasson az iromány, és így a vizsga is. Hosszú bejegyzés lesz, az biztos, úgyhogy készüljetek fel :P Egyébiránt, ahogy a váróteremben vártam, meglestem a listát, és ma 39-en vizsgáztak az International House Bristol égisze alatt CAE Speakingből. Már a váróterem is érdekes volt, kb az volt az egész épület legmelegebb szobája, mert volt benne egy hőfúvó :P
Azt szerintem már leírtam korábban, hogy tavaly is voltam én CAE-vizsgán, de azt nem, hogy akkor hogyan ment. Legfőképpen a Speaking. Hát tavaly beszédben sokkal jobb partnert fogtam ki, így akkor nagyon úgy tűn(hetet)t, hogy gyenge vagyok beszédben, bár tavaly még jóval gyengébb is voltam valóban. Azóta eltelt már jónéhány hónap, majdnem 9, és azért ezalatt az idő alatt jó sokat fejlődött az angolom, főként a beszédem. Legalábbis így éreztem...
Nézem a listát a váróteremben, és oda ugye ki volt írva, hogy ki mikor megy, és így megláttam, hogy én kivel megyek. Hát legyen elég annyi, hogy név alapján nem tudtam eldönteni, hogy fiú vagy lány az illető :P :D Végül kiderült, hogy lány, és még az is - már a vizsgán -, hogy hongkongi. Mondjuk mikor először megszólalt, huh, mondom, ez kemény lesz, kb alig értettem belőle valamit :P De aztán sokkal érthetőbben beszélt. Ja, és a kimondható neve :D Christina volt.
A vizsgáztató egy ilyen 50 körüli nő volt, a vizsgabiztos, aki gyakorlatilag figyeli a vizsgát és pontozza a delikvenseket, egy kicsit idősebb a vizsgáztatónál. Őszintén megvallva, mondta a nevét, viszonylag érthetően, dehát így sem sikerült megérteni :P Mindegy, gyakorlatilag lényegtelen információ volt. Hipp-hopp elmondta, hogy hogyan is fog kinézni a vizsga, és már az első résznél is tartottunk.
Első kérdés nem is lehett más, minthogy Where are you from? (=Honnan származol?) Mindkettőnktől megkérdezte, ugye ekkor derült fény a lány nemzetiségére. Most hirtelen nem jut eszembe, hogy milyen kérdéseket tett még fel nekem, de arra emlékszem, hogy Christinától megkérdezte, hogy szeret-e nézni és/vagy űzni sportokat :P Hát mondom, hogy ezt tőlem hogy nem bírta megkérdezni :P :D Mindig pont "elkerül" a sportos téma, pedig nem lenne rossz :D Ja, talán valami olyasmi kérdés volt, hogy "Jobban szeretek-e egy bizonyos baráttal/barátnővel vagy több baráttal közös programot csinálni?" Igen, ez biztos, hogy előjött, mostmár emlékszem. Még valamit biztos kérdezett, ha még a bejegyzés vége előtt eszembe jut, akkor leírom :P
A 2. részben, ahol 3-3 képet kapnak a vizsgázók, de ezeknek a képeknek valamilyen szinten van kapcsolódási pontjuk, először Christina kapta meg a 3 képét, ezeken különböző csoportok voltak, az egyiken gyerekek lovagoltak, a másikon 5 barátnő beszélgetett, a harmadikon pedig egy komolyzenét játszó zenekar volt látható. Ebből kettőről kellett beszélnie, röviden elmondani, hogy mi van a képeken, összehasonlítani a választott kettőt, majd válaszolni a kérdésre, amire megint csak nem emlékszem :P :S Az biztos, hogy tőlem utána Christina képeiről azt kérdezte, hogy "Mit gondolok, melyik képen látható személyek állnak egymáshoz a legközelebb?" Én őszintén szólva kurva szar képeket kaptam :S Már az első kérdés jó volt: "Vajon melyik képen látható 'munkásoknak' kell a részletekre legjobban odafigyelniük?" A második kérdés a megelégedettséggel volt kapcsolatos, pontosan nem emlékszem már rá. Na de hát a képek, azokon konkrétan beszartam, mikor megláttam őket :S Mondhatni, egy kicsit sokkoltak. A legalsó képen varrtak, oké, de ezt nem választottam, mert varrásból mondhatni gyér a szókincsem :P A második képen egy csávó (v nő, elég kicsi volt a képen, így nem tudom megmondani) egy hajó!!! favázánál matat -.- A legelső képen két nő volt látható a háttérben, előttük meg rengeteg, de tényleg rengeteg ilyen képességfejlesztő játék, az a fajta, amelyiknek a két vége között van egy kacskaringós szál/vonal/út, nem tudom mi lenne rá a legjobb szó, és egy karikát kell úgy az egyik végéről a másikra juttatni, hogy nem érünk a karikával ehhez a szálhoz/vonalhoz/úthoz :P Biztos az olvasók közül van, aki tudja miről beszélek, és még ennek a játéknak a nevét is elárulja :P Szóval első gondolatom kb: aztakurvabasszameg :D Valmit elkotyogtam egy percig, de ezt a feladatrészt nem teszem ki az ablakba, az hótziher :D :P Annyira sokk alatt voltam még egy kis ideig, hogy gőzöm nincs, hogy Christinától mit kérdezett a vizsgáztató :P
Hát akkor térjünk rá a harmadik részre. Ez az a rész, ahol a két vizsgázó kap néhány képet (kb 6-ot), amik szintén egy téma köré csoportosulnak, és erre kapnak két kérdést, az első általában az, hogy fejtsük ki, hogy mit láthatunk a képeken, a másodikban pedig valamilyen szempont alapján ki kell választani kettőt a képek közül, tehát meg kell vitatni a dolgokat, egyetérteni, egyet nem érteni, ellentmondani, ötletelni, szóval úgymond "vitázni" :P és a végére le kell vonni a konklúziót, tehát elő kell jönni a 2 válasszal. Na, a "rövid" bevezető után :P térjünk rá, hogy mi is volt a téma. Különböző munkák. Nem vészes. 6 képet kaptunk, 6 különböző munkát végző ember(ek)ről. Az első képen egy halász volt, a másodikon valami kémikus, vagy ilyesmi lehetett, mert maszk volt rajta, előtte meg nagy gép, és benne mikroszkóp, a harmadikon egy irodában dolgoztak, a negyedik ilyen tipikus ázsiai munkahely, ahol rengetegen dolgoznak, mindenki számítógépen, és kb nulla, de tényleg nulla intimszféra, tehát mindenkinek kb van egy méterje, előtte számítógép, mellette mindkét oldalról ugyanez :S Az ötödik képen egy farmer volt látható, aki épp a borjúkkal játszott asszem, míg az utolsó képen egy gyerekorvos volt, aki éppen vizsgált egy gyereket. Gyorsan magamhoz ragadtam a kezdeményezést, mivel az első kép halász, úgyhogy erről szóltam néhány mondatban, majd cselesen, jó kommunikátorhoz (=nem tudtam a második gépről kb semmit sem mondani elsőre :D) méltóan egyből kérdeztem Christinától, hogy szerinte mi van a második képen :D Erről ő egy picit hosszabban beszélt, majd egy kis hatásszünet után a harmadik képet sztem ki is hagytuk, most jut eszembe :S, és a negyedikről beszéltünk, beszéltem először én, hogyhát nem a legideálisabb ez a fajta munka, stb-stb, valamit mondott Christina is, figyeltem pedig, dehát vizsga után sztem mindenkinél végbemegy egy Men In Black-es memóriatörlés :D Bár ehhez képest elég sokmindenre emlékszem :O :P Aztán az 5. képről ismét csak én szóltam először, hogy biztos nagyszerű lehet a természet lágy ölén lakni (na persze ezt nem tudtam ilyen szofisztikáltan kifejezni angolul :P), stb-stb, majd a 6.-ről is ejtettünk néhány szót, de tényleg csak néhányat :D Aztán, hogy válaszoljunk a feltett kérdésekre is, mivel ez igen fontos része a vizsgának, először én válaszoltam. Ja, hogy még nem írtam le, hogy mi volt a második kérdés, hogy mi alapján kellett kiválasztani két képet :D Szóval a kérdés nagyjából így festett: "Melyik két foglalkozásról/munkáról lehetne érdekes TV-sorozatot készíteni (és nyilván, hogy miért éppen arról)?" Hát én egyből lecsaptam a horgászosra, mivel az érdekes lehet, főleg, hogyha éjszaka megy horgászni (mert a képen sötét volt). Aztán megkérdeztem már Christinát, hogy ő melyiket választaná, de nem nagyon tudott választani, és már az időből is kifutottunk... :P :S Úgyhogy ez a szakasz viszonylag jól sikerült. Hát sokkal jobban, mint a 2-es rész :P :D
Az utolsó részben a 3. rész témájába kapcsolódó kérdéseket kaptunk. Tehát a munkáról. Hát na nem mintha így nagyon leszűkítették a kérdéskört :D, mert kb ez alapján bármit kérdezhettek volna. Két kérdésre tisztán emlékszem, ebből az egyik volt az első, de már nem tudom, hogy melyik: 1, "Mi alapján választ egy gyerek/tanuló szakmát magának?" 2, "Milyen hatással van/mennyire befolyásolja a technológia az életet/munkát?" Még volt 1 v 2 kérdés, de azokra sem emlékszem :P Ez a rész is elég jól ment, ezzel elégedett vagyok, használtam a "megtanult" :P :D hasznos kifejezéseket is, és még itt is reagáltunk egymás mondanivalójára.
Összességében a 60%-nak sztem meg kell lennie, de ha neadjisten ez a rész nem lenne meg (miért ne lenne meg?!), akkor a többiből felhúzom. Nekem így a Speaking vizsgával az a legnagyobb bajom, hogy, noha megvan a szókincsem, vagyis van egy szókincsem, viszont így hirtelen, egyből nem mindig jutnak eszembe a szavak, így valami nagyon egyszerűt tudok csak kinyögni. Ezért is lesz jobb a vizsga többi része, főleg a Reading és a Writing, de mostmár a Use of Englishtől sem félek. A Listening meg lutri. Fogok arra is készülni, de ha szerencsém van, viszonylag könnyű, érthető adások lesznek, ha nem, akkor nem... Úgyhogy Part 1/5: Finished. To be continued... on 11th March. Az is korrekt kis nap lesz: 9.15-15.15 között vizsga, vagány :P bár lesznek kisebb-nagyobb szünetek, de így is 4 óra 25 perc lesz a vizsga :P Fincsi...
Tegnapról elfelejtettem megemlíteni egy nagyszerű eseményt. A vacsi már a sütőben volt, aztán én csináltam a teát és a salátát. A salátába szoktunk tenni egy kicsi mézet, én is akartam, de olyan faszán rá volt téve a méz teteje (ez a sárga bigyó), hogy ahogy fordultam úgy kicsúszott az üveg belőle, pattant egyet v kettőt a földön, és kb még tőlem 2,5-3 méterre is került a laminált padlóra méz, de ez a 3 méter már nem a konyhában volt, hanem az étkezőben -.- Egy ilyen korrekt kis Nike-jelet sikerült kicsapnom a földre :D Ennek örömére ma, a vizsgából hazaérkezés után fel is kellett mosni, mert azért szépen ragadt :P
Ma vacsira egyébként ma kitaláltam, hogy chillis babot csirkehússal fogok csinálni, persze chillipaprikát nem teszek bele, mert az egy kicsit erős lenne a gyerekeknek, és mert a lányok a paprikát nem szeretik megfőzve -.- Nem sikerült rosszul, elfogyott az egész :)
Úgyhogy mostmár "minden idegszálammal" :D a vizsga többi részére kell(ene) koncentrálni :P
Jóéjt mindenkinek!

u.i.: 1,5 órán át írtam ezt a bejegyzést :P
2011. március 1., kedd
Vizsga (1. része) előtt
Nem is tudom már, hova írtam még múlthéten vagy azelőtti hétvégén, hogy olyan hamar el fog telni a nyelvvizsgáig hátralévő néhány nap, hogy el se hiszem. És tényleg, itt vagyok a vizsga előestéjén. A tegnap esti, sokáig fennmaradós, fárasztásos hadművelet sikeresnek mondható, mivel itt ülök a gép előtt, és már most is el tudnék aludni :P Bár még van egy kis rizikófaktor, ugyanis zuhanyzás még nem volt, így az felébreszthet egy kicsit :P
Egyébiránt így, hogy a gyerekek nem mentek suliba, így nagyon nem is kellett volna 8 körül kelnem, de én azért beállítottam az ébresztőt (nagy optimistán :P) 8-ra, hogy majd felkelek. Végülis észrevettem az ébresztést, viszont utána ilyen félálomban feküdtem az ágyamban, mivel a takaró alatt olyan jó idő volt, hogy áááá, el se hittem. Viszont most, hogy kikandikáltam a takaró alól, nem fázott a lábam! :D Jó, mondjuk most nem annyira reggel, hanem kb 10-kor keltem :P Utána gyorsan ettem egy zsemlét, vagy valami hasonlót, aztán kb 2-szer átnéztem a hasznos kifejezéseket a szóbeli vizsgára, majd már dél is lett, amiután nemsokkal haza is ért az anyuka a bevásárlásból, így mentünk is ebédelni :P
Így, hogy mindössze kb 2 óra volt a reggelim és ebédem között, így összesen ettem 2 zsemlét, aminek meg is lett a böjtje, ugyanis délután 4 körül már olyan éhes voltam :SMondjuk nem sokkal 4 után jött le szólni A középső fiú, hogy kéne neki segítség, mert Shepherd's Pie-t akar enni, így az is lett vacsira. Krumplit pucoltunk, felvagdostuk, aztán megcsináltuk krumplipürének. Közben pedig készítettük a darált húst is, egy kis répával. Ez a shepherd pie egyébként úgy néz ki, hogy egy ilyen viszonylag nagyobb, lapos tálba először beleöntjük a darált húst, aztán rátesszük a krumplipürét, majd be kb 30 percre a sütőbe. Két tállal csináltunk, de mindkettő elfogyott, úgyhogy jó munkát végeztünk :D
Úgy volt amúgy, hogy ma este még bébiszittelnem is kell, mert Az apuka megy edzeni, Az anyuka meg a kollégáival egy helyre a belvárosban, de végülis Az apuka azt mondta, hogy fáradtnak, kimerültnek érzi magát, így nem ment, így nekem sem kellett bébiszittelni. Vagyis ezt így kikövetkeztettem, mert nem mondta, dehát a logikám kikezdhetetlen, úgyhogy ennyi :D:D
Tehát holnap 10.51-11.08 (magyar idő szerint 11.51-12.08) között mindenki legalább úgy küldje az energiát, mint Kozsó a szeretet :D, hogy ne csak simán legyen meg ez a vizsgarész, hanem bőven szárnyaljam túl a 60%-ot. Ja, és 2 Queens Avenue, BS8 1SE, Bristol címre irányítsátok az erőt :D Köszi ;)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)