2011. március 15., kedd

Az elmúlt napok

Mi volt tegnap?! Ja, vasárnap este mondta az apuka, hogy miután reggel letettem a gyerekeket a suliban, egyből jöjjek haza, mert 9.15-re jön valami "füves" ember (nem, nem díler :D), aki a hátsókertben lévő füves területek minőségét hivatott javítani, és segíteni kéne neki egy nehéz masinát felcipelni, átemelni a kerítésen. Hát időben, 9.40 körül már me is érkeztek :P, 4-en voltunk, akik a felemelési folyamatot véghezvittük, de kellett is annyi ember, mert tényleg valami brutálisan nehéz volt a gép :S Aztán miközben a főfüves csávó (milyen jó megnevezés, nem? :D), Bob csinálta a dolgát, azaz a géppel ilyen kis darabokat szedett ki a földből, amit Ben, a segédje, egy fiatal csávó, összegereblyézett, majd Bob lepermetezte valamivel. Közben amíg kellett cipelni a gépet, még az egyik szomszédunk is itt volt segíteni, és beszélgettünk egy kicsit. A gyerekei az én két nagyobb fiammal egyidősek, azaz 10 és 12 évesek, ők is ugyanabba az egyházközösségbe járnak, mint az én családom. És mondta, hogy nagyon jó az angolom :) Hát nem mondom, hogy rosszul esett :D Nem ő volt az első az elmúlt néhány hétben, aki mondta, úgyhogy a végén még elhiszem nekik :D :P

Miután elmentek, ebéd, közben skype-beszélgetés az otthoniakkal, a nagyszülőkkel is, mivel otthon most hosszúhétvége volt, így hétfőn is otthon volt az egész család :P Majd kitettem a blogbejegyzéseket a nyelvvizsgáról, majd a birminghami au-pair-taliról, aztán már mehettem is a gyerkőcökért. Hát nagyon jó idő volt, így ott is maradtunk a suliban vagy fél 5-ig. Áldom az eget, hogy kezd egyre jobb idő lenni, mert így legalább nem kell itthon és bent lennünk a gyerekekkel állandóan :P --> nem veszekednek/verekednek itthon a fiúk :D


A nap további részére nem nagyon emlékszem, így írhatnék a mairól is, dehát ma sem volt túl sok dolgom, igaz vasalgattam, mert múlt héten a vizsgára való felkészülés jegyében ugye természetesen nem vasaltam :P, úgyhogy azt be kellett hozni, meg az én hétvégi termésemet is ki kellett :D Ma pedig már 16°C is volt délután!!! El is mentem legalább a "falu" központba egy-két dolgot venni, és csak egy véknyabb hosszúujjú felsőt vettem fel, de visszafelé már majdnem abban is melegem volt :) Ja, amúgy £2.95-ért volt egy ilyen 12 zacskós chips, tehát amiben 12 kicsi zacskó van, és most olyan akció volt, hogy egyet fizet, kettőt kap, így simán vettem kettőt :D Majd szépen lassan elfogyik :P Ma este tortillát ettünk, én jól be is lakmároztam belőle :P Aztán rohamtempóban összepakoltam a konyhában, és jöttem is megpihenni :D Most olyan jó egy kicsit, hogy ennyire ráérek, és nem kell csinálni semmit határidőre, viszont valamit találni kell hamarosan, mert, igaz, hogy el lehet lenni így tengve-lengve, dehát ezzel nem jut előrébb az ember :S Na mindegy, majd kitalálok valamit :D

2011. március 14., hétfő

Magyar au-pair-tali, 2011. március 12-13, Birmingham!

Szóval ott fejeztem be az előző bejegyzést, hogy 2.30 körül kerültem ágyba. Na, mivel tudtam, hogy hogyha 6-ra állítom az ébresztőt, akkor 6.30-ig legalább nem kelek ki az ágyból :P, ezért 5.30-ra állítottam, és így tényleg 6 után 1-2 perccel már fenn is voltam :D Első dolgom volt, hogy a fűtést felnyomtam :P, mert még zuhanyozni is kellett, éshát nem akartam megfagyni a zuhany alól kijőve. Jó, minden oké volt reggel, leszámítva a szokásos későn indulást :P 7.26-ra volt kiírva a busz (az 1-es), én meg 7.24-kor indultam el itthonról bőrönddel :D, és 7.28-kor már ott is voltam, Na mondom, az fas.a lesz, hogyha lekéstem, de nézem a menetrendet, és 7.29-kor jött volna a 20-as számú busz is (amit még soha nem vettem igénybe), és az is letett volna valahol a központban. De szerencsére végülis most az 1-es késett, így azzal tudtam menni.


Az úton minden oké volt, igaz, már mire felszálltunk a coach-ra, két kávé volt a gyomromban :P, és még alig múlt 8.30... Eszti, Zsuzsi és Timi busza is időben ért be a station-re, úgyhogy ők is simán elérték a buszt. Sajnos már nem tudtunk egymás mellé ülni, így egymás közelébe kerültünk, én Timivel végigbeszélgettem az utat.




Szerintem időben megérkeztünk a birminghami coach stationre, bár az időt nem néztem, meg már amúgy sem emlékeznék rá :P, majd egy néhány perces várakozás után már hipp-hopp, 10-en lettünk :), úgyhogy gyűlt a csipet-csapat :) Majd nagy nehezen megtaláltuk a vonatállomást, hát nem volt egyszerű, mert a térképek nem segítettek túlzottan... -.- De odaértünk, és már szinte mindenki ott volt, mondhatni majdnem 100%-os volt a "megérkezettség" :D:D Aztán elindultunk erre-arra, keresve az utat a hostelhez. Egy kis bolyongás után egy fószert megkérdeztünk, aki elmagyarázta, és tényleg odataláltunk :)




Szerintem jó volt a szállás, volt ilyen közös helyiség, gyakorlatilag ebédlő, mellette konyha, meg még a közös helyiségből nyíló másik két szoba. A szoba ára tartalmazta a reggelit és korlátlan kávét és üdítőt, úgyhogy a reggelivel sem volt gond másnap. Tehát mint ahogy mondtam, 20-an, vagyis most nézem, még nem mondtam :D, szóval most mondom, 20 magyar au-pair volt ezen a találkozón (19-1 volt a nemek aránya :)), és a szobák beosztása 8-6-6 volt, tehát volt 8 ember egy 12-es, 6 ember egy 8-as, és a maradék 6 (köztük én is) egy 6-os szobában. Ebből a 20 (mínusz én), tehát 19 emberből eddig a hétvégéig azt hiszem csak 4 emberrel találkoztam, igaz néhányukkal az internet adta lehetőségeket kihasználva már felvettem a kapcsolatot, dehát mégis a személyes találkozó az igazi :) Úgyhogy sok új embert ismertem meg, most itt nem fogok mindenkit felsorolni, mert még amilyen ügyes vagyok :P, biztos kihagynék valakit, az meg nagyon ciki lenne rám nézve :S



Megérkezés és lepakolás után egy kicsit leültünk a közös helyiségbe, ahol még egy kv lecsúszott :P Mondjuk csak akkor voltak a nap folyamán problémáim, amikor egy kicsit nyugi volt, tehát pont nem csináltam semmit, mert akkor az álommanó várt, hogy lecsaphasson rám :P, de ellenálltam :D:D Miután az álommanót kiütöttem a 3. kávéval, lassan elindultunk a következő "napirendi ponthoz", azaz a Pizza Expressbe, ahol 15.00-ra volt 20 emberre lefoglalva "egy" asztal :D Körülültük, természetesen én kerültem, én ültem az asztalfőn :D, a másik végén az asztalnak pedig Melinda, így mondhatjuk, hogy a két Simon felügyelte a "gyerekeket" :D:D Én egy Calabrese nevű pizzát rendeltem. Az tetszett meg ebben a pizzában, hogy legalább volt rajta 2 fajta húsos feltét, megmondom őszintén, a többi feltétet nem is nagyon figyeltem :P, na amikor kihozták, azért egy kicsit érdekesnek tűnt :P Íme:






Az egy kicsit elkerülte a figyelmemet a pizza leírásánál, hogy van rajta rocket saláta is :P Ja, és a paprika nagyon ütött, meg se bírtam enni az egész pizzát :P Amúgy nem volt rossz a pizza, csak a pizzatészta vastagsága, vagyis inkább vékonysága volt durva. Szinte már egy vastagabb papírlap is vastagabb volt, mint az :P, meg a kések is ilyen tiszta áltsulis feelinget árasztottak. Hogy mit jelent ez? Gyakorlatilag berendezési tárgy szerepkört töltöttek be, mivel vágni nem lehetett velük, az biztos :D De azért próbálkoztunk. Mondjuk a végén már úgy ettem, mint a tortillát, ilyen összetekerve, mivel úgy volt a legegyszerűbb :)


Innen az utunk a hostelbe vissza vezetett, igaz, útközben a teszkóban bevásároltunk estére :P, ki-ki még másnapra is :) Ekkor már siratott minket az idő, mivel csepergett az eső :P Visszatérve elfoglaltuk a szobáinkat, meglett a beosztás, és megkaptuk a szobánként 2-3 "kulcsunkat", azaz belépő kártyánkat, amivel a szobákat ki lehet nyitni :) Tisztára mint az amerikai filmekben láthatjuk :P Természetesen én magamhoz vettem egyet :D Az én szobámban volt még Gabi, Zsuzsa, Éva, Magdi és Anita, szóval az ő nevükre tisztán emlékszem :D








Ezután levetődtünk, és bevettük az egyik kisebb szobát, ahol hát indult az esténk :D Egy kis játék, egy kis alapozás :), majd mindenki néhány mondatban bemutatkozott, hogy azért ismerjük már meg egy kicsit egymást :) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét 3-an képviseltük ;) (Éva, Melinda és én) Olyan 9 körül elindultunk az egyik recepciós sráccal Pub Crawl-ra, amiből annyi lett, hogy bementünk egy kb 5 percre lévő pubba, ahonnan utána a Walkabout nevű szórakozó helyre mentünk, azaz diszkóba :D Jóóó volt :) És mivel azzal a recepciós sráccal mentünk, ő soron kívül, ingyen bejuttatott minket :P Nájjsssz ;) Jó party volt, a zenék is rendben voltak, igaz nem voltunk túl sokáig, mert menni kellett vissza, hogy azért másnapra ne hullák legyünk, így egy kis alvást be kellett iktatni a programba :P A buli után még egy kis meki volt a program, mert hát az kell, na! :D Majd még az éjszaka folyamán, leszaladtam a recepcióra, hogy kérjek egy törülközőt, mert ugye azt is elfelejtettem vinni :P A legnagyobb pozitívum ebben a törülközős akcióban, hogy szinte az összes aprómat odaadva fizettem, mert egy font volt, és nem volt egy fontosom, csak nagyon apróban összeszedve :D Amúgy magyarokkal a legjobb bulizni!!! :)










Vasárnap reggel megreggeliztünk, majd egy kis kvízt tervezett a programba Melinda (a főszervezőnk, akit innen is csókoltatunk a szervezésért ;)). Jó móka volt, bár hát vasárnap hajnalban ilyet csinálni egy buli után... Huh, hát nem egyszerű :D:D Aztán átadtunk neki egy "Thank you"-kártyát, hogy megszervezte az Angliában élő magyar au-pair-eknek ezt az egész hétvégét.


Vasárnapra egy biztos program volt,  11-re a Bullringben lévő Cafe Rouge-ba volt (elvileg) lefoglalva asztal nekünk, de az étterem/kávézó (gondolom) főnöke szerint nem volt foglalásunk, de Melinda megmutatta nekik a visszaigazolást, így végülis összedobtunk egy pár asztalt, igaz, azt mondták, hogy csak 45!!!! percünk van, mert utána kell nekik az asztal... Hát no comment. És még 10% borravalót is felszámoltak -.- Inkább még 10% discount-ot kellett volna adniuk ilyenek után :P Én egy lattét, és két gombóc fagyit nyomtam be.






Ezután pedig elmentünk megnézni a St. Patrick's Day Parade-ot, elég közel volt, rengeteg videót és képet csináltam, és egy sapkával is gazdagabb lettem :D:D Ezután még volt egy kis időnk a busz indulásáig, és ezt mi szendvicsvétellel és -evéssel ütöttük el, majd találkoztunk a Bika-szobornál, és elbúcsúzkodtunk, majd lassan indultunk az állomásra. A buszunk 15 perces késéssel indult, de Eszti és Zsuzsi szerencsére így is elérték a buszukat Bristolban, úgyhogy nem volt ebből probléma :)




Hát így, ilyen gyorsan eltelt ez a hétvége. További képek a Picasára vannak feltöltve, illetve tervezek egy hosszabb videót is összevágni, de még nem volt hozzá erőm és időm se...





Egy kis pantomim from Tamás Simon on Vimeo.

ui: több képet a Picasára töltöttem fel, ott elérhetőek.

ui 2.: ha véletlenül valaki, akivel most találkoztam Birminghamben, vagy bárki más, aki nem volt ott, de olvassa a blogot, és mondjuk eljönne Bristolba szétnézni (higgyétek el, nagyon érdemes ;)), akkor írjon nyugodtan, szállást is simán megoldhatjuk. Nagyon jó volt most egy egész hétvégén csak magyarul beszélni :) és néha nem árt megismételni :D

A nyelvvizsgán túl... - UPDATED

Örömmel jelentem, hogy túl vagyok a nyelvvizsgán, ami pénteken volt esedékes. Kb 9.20-15.20 között zajlott le a vizsgázás, de így visszagondolva, illetve akkor is így gondoltam, hogy elég jó volt ez a vizsga, jól sikerült. Ahhoz képest, amit vártam, sokkal, de sokkal könnyebb volt. Legalábbis az én véleményem szerint :)

Az egész a Readinggel kezdődött, azaz az olvasással, ez hozta a szokásos, elvárt szintet, tehát nem volt egyáltalán nehéz. Még az a része is, amelyben egy-egy bekezdés volt kivágva, az is szerintem egész könnyű volt, az utolsó feladat pedig, amiben 4 rövidebb szöveget kapunk, szintén elég könnyű :)

A Writing is egész tűrhető volt. Az első, kötelező feladatban egy hivatalos levelet kellett írni a "sulink" étkeztető szolgálatának a vezetőjének az alapján, amit a gyerekek jeleztek vissza. Szerintem ez simán jó feladat volt, nem volt nehéz, még gondolkodni is volt időm, bár így visszagondolva talán egy kicsit gyorsabban kellett volna haladnom. A második feladatban én az esszét választottam, amiben az volt a kérdés, hogy írjak arról a témáról, hogy a "Turizmasnak vannak pozitív és negatív oldalai", hogyha egyetértek ezzel a kijelentéssel. Jó lett ez az írás is, viszont nem hagytam túl sok időt magamnak a végén az átírással, mivel először egy másik papírra írtam, majd azután másoltam át a vizsgapapírra. 15 percet hagytam a 2-2,5 oldalas szövegre :P :D

A Use of English pedig sokkal, de sokkal könnyebb volt, mint amilyen elvárható volt, vagyis mint amilyenre én számítottam. Az utolsó feladatrész, amelyben összesen 8 mondatot kell átalakítani úgy, hogy ugyanaz legyen a jelentése, miközben ki van hagyva a második, átalakított mondatból néhány szó, és meg van adva egy szó, amit változatlanul kell használni a második mondatban. Ebből a 8 mondatból kb 7-et egyből tudtam, szinte gondolkodás nélkül, úgyhogy elég pozitív a kimenetele a vizsgának.

A Listening is elég jól ment, abban az utolsó feladat tűnt egy kicsit nehezebbnek, de a többi jó és szerintem elég könnyű volt.

Úgyhogy összefoglalva, nagyon nagy csalódás lenne, hogyha nem lenne meg simán ez a nyelvvizsga. Ez gyakorlatilag elképzelhetetlen most számomra, nem is fog megtörténni! :)

UPDATE: Természetesen azután jutott eszembe, hogy még írni akartam én ide, miután már kitettem a bejegyzést a blogra :P Szóval, miután levizsgáztam, este nyilván nem lehetett itthon maradni, így egy kicsit kimozdultam. Az eredeti terv az volt, hogy alvás nélkül zúzok majd Birminghambe, de nem tudtam megcsinálni, mert már pénteken éjfél után egy szép kis fejfájás jött rám a bárban ahol voltunk :S, így haza is jöttem, és olyan 2.30 körül kerültem ágyba.


Még a bár előtt elmentünk a Cosmo nevű helyre, ami egy ilyen "All you can eat" hely, tehát fizetsz valamennyit, aztán annyit ehetsz, amennyi beléd fér, illetve amennyit nem szégyellsz, ide 5 francia csajjal és 2 aupair-sráccal (svéd és német) mentem. Nem volt a legolcsóbb (£14/fő), viszont a kaja minősége és mennyisége és a bő választék visszahozta az árat :) Még desszert is volt, de durván sok. Most ettem először tényleg pálcikával, a rizst és a curryt, és elég jól ment, hát nem véletlenül, mivel jó a kézügyességem :P Miután itt végeztünk, mentünk egy pubba, aminek a nevére nem igazán emlékszem :D Az elején még elég jó zenék mentek, aztán egy idő után ezek átfordultak elég sz.rokba :S Tehát olyan 2 után értem haza, és nemsokkal azután már le is feküdtem.

Egy kis előrejelzés

Nehogy azt higgye bárki is, hogy abbahagytam a blogolást :P Ezúton is figyelmeztetek :D:D mindenkit, na jó, ez így nem az igazi, szóval tudatom mindenkivel :P, hogy ma bejegyzés-dömping lesz, legalább 2-3 bejegyzéssel :P, úgyhogy nézzetek vissza sűrűn :)

2011. március 12., szombat

Birmingham calling

Tudom, vagyis gondolom, hogy most itt a vizsgáról szóló beszámolómat szeretné olvasni az a néhány :P olvasó, aki követi a blogomat. Hát őket el kell, hogy szomorítsam, mivel 20 perc múlva elhagyom a bázist, ezért idő hiányában majd egy későbbi, még meg nem nevezett időpontban kerül "bemutatásra" a vizsgám. Zanzásítva más egyéb történésekkel.

Hú, már nem is tudom, hogy mikor került először szóba a CSAK magyar au-pair-találkozó ötlete, de valamikor tavaly év végén-idén év elején tettek róla említést nekem. Akkor még jóóó távolinak tűnt az időpont, dehát eddigi tapasztalatokból kiindulva tudtam, hogy nagyon hamar eljön ez a márciusi hétvége is. És tádáááám! Itt is vagyunk. Még Bristolban, de olyan 3,5 óra múlva már Birminghamban. Mivel az au-pairek nagy többségben lányok, ezért képzelhetitek, hogy nem sok fiú lesz ott rajtam kívül ;) Szóval indulás!!!



ui.: biztos mindenki hallott a Japán közelében bekövetkezett 8,9 !!!! magnitúdójú földrengésről és az ezt követő tsunamiról. Szörnyű! :S Szerencsére Ágota és Feri (két kinnlévő barátom) jól vannak, nem a rengések közvetlen közelében laknak, viszont utórengéseket ők is éreztek és egy napig voltak áram nélkül. Reméljük, mostmár nem lesz több rengés.


2011. március 10., csütörtök

Most ugrik a majom a vízbe

(Már majdnem) Elérkezett a nap :) Holnap kiderül (vagyis majd csak április 20-a, 10 órakor), hogy tényleg fejlődtem-e annyit, hogy sikerrel vegyem a CAE-vizsgát. Ugye az 5 részből 1-en, a Speaking-en már túl vagyok, arról már olvashattatok egy "rövidke" bejegyzést :P Tehát mondhatnánk, hogy 20%-án a vizsgának már megcsináltam, ami végülis a számítás szerint igaz is, viszont ha az egyes vizsgarészekre adott időt nézzük, akkor mindössze a vizsga 5.36%-át teljesítettem :D :P Tehát nagyon is igaz, hogy még csak most jön a java!

Számomra, az én tudásomnak pont jól van felépítve a vizsgázás, mert a legkönnyebbel kezdünk, Reading, majd Writing, és a végén rátesszük az i-re a pontot a jó kis Use of English-sel és a Listeninggel. Yeaaaaah!!! :D Igazából egyik résztől sem félek, teljesen pozitívan állok a dologhoz, csak jól sülhet el ;)


Úgyhogy holnap vizsga, ennek érdekében maximum 22h-ig leszek fent :P, mivel fenn kell tartani a koncentrációt az egész vizsga alatt, így kell a 9 óra alvás legalább :) Aztán nem sok (=semmi) alvással szombaton irány Birmingham :D Mivel természetesen holnap este, a vizsga után egy kis bulájt kell csapni...


Tegnap nem írtam, nem volt affinitásom, de most gyorsan összedobok valamit. Semmi extra, a sulis menetek rendben lezajlottak. Ugye én főztem, először a szokásos levest akartam összedobni a Pick-kolbásszal, de napközben apuka kérdezte, hogy mi a tervem vacsira, merthogy van a hűtőben egy csomó sonka, meg 1kg darált hús, meg a krumplit fel kellett már használni, mert már volt egy-két rohadt is benne, úgyhogy adva volt a feladat. Végülis egy kis gondolkodás után a krumplipüré és a fasírt mellett döntöttem, mivel a sonkához nem fűlt a fogam :P Tegnap az egyik kislány lett a Special Helper, azaz ő hozta haza Suzy-t, a (plüss)mókust, aztán játszogatott vele, miközben én csináltam a vacsit :P, meg utána kérdezgetett, hogy melyik betű jön melyik után, mert ugye kommentárt is kell fűzni egy füzetbe, hogy mit csináltak otthon Suzyvel :)


Ma reggel a középső fiú keltett 7.53-kor, hogy jó lenne, ha fel tudnék menni, mert az anyukának kell elvinnie a két fiút úszásra. Így a lányokat is én kísértem suliba, majd hazajöttem, és végülis nem mentem a városközpontba, pedig úgy volt tervbe véve, hogy találkozok egy-két aupairrel, de végülis lemondták, amit nem bánok, mert egyrészt így nem költöttem pénzt :P, másrészt napközben 10-20 percig még az eső is esett :P De délután már jó, napsütéses idő volt, igaz végig nagyon szeles.


Délután 2-vel több gyerek jött haza, mint normális esetben szokott, mert jött még Jacob, a középső hostfiam egyik barátja, valamint Angus, a legkisebb egyik barátja, és ők velünk is vacsoráztak. Itt Angliában március 8-a a Pancake Day (Palacsinta nap), de akkor volt pont a szülői értekezlet, így akkor nem tudott csinálni palacsintát az anyuka, de megígérte a gyerekeknek, hogy majd ma csinál. Ebből annyi lett, hogy vett palacsintát, amit csak meg kellett melegíteni a sütőben :P, mert ahogy mondta, egy picit ellustult ma :D Annak köszönhetően, hogy itt volt a két vendéggyerkőc, hamarabb ettünk, így hamarabb is végeztem egy kicsivel. Zuhany, majd levágtam már a 4 napja növesztett szakállamat :P :D Hét elején úgy döntöttem, hogy az NHL (amerikai jégkorong-liga)-esek mintájára, akik a rájátszásban addig nem borotválkoznak, amíg a csapatuk versenyben van, én sem borotválkozok a vizsgáig :P Egész pofásan néztem ki :P :D, de azért így az igazi! :D


A következő bejegyzés a vizsgáról, és az utazásra való "előkészületekről" :P szombat hajnalban érkezik. Addig is jóéjt!


2011. március 9., szerda

Happy Birthday, Brotha!

Hihetetlen, hogy repül az idő. Az én "kisöcsém" ma tölti be a 22. születésnapját!!!

Ezúton is szeretnék Boldog Születésnapot Kívánni, Jocó!

Ez a szám pedig minden tekintetben helytálló most :)