Az elmúlt héten nem panaszkodhattam,
bőven volt esemény, úgyhogy van is miről írni. Lehetőségem lett volna már
korábban is, hogy lefirkantsak néhány gondolatot, de most van itt az ideje. :P
Kezdjük
is keddel, amikor is megkezdtem a jogosítvány megszerzését Angliában! Azaz,
elkezdtem vezetni! :P :) Már több mint egy évvel ezelőtt kiváltottam a
Provisional Driving Licence-et (Előzetes vezetői engedély), mivel már akkoriban
szó volt róla, hogy igazán hasznos lenne, ha megszerezném a jogsit. Na, ebből
az lett, hogy 2014-ben léptem rá a brit jogosítvány felé vezető útra. :P :D
Délelőtt 9.30-ra érkezett volna az oktatóm, John, de 9.30 körül hív, hogy hát
mégis hol van az utcánk, mert nem találja. :P Aztán elmondta hol van, és mivel
a velünk párhuzamos utcában kóricált, ezért nem volt nehéz útbaigazítani, így 1
percen belül már itt is volt. Normálisnak tűnt így az első duplaóra alapján,
nem kiabál, normálisan elmondja, hogy mit vár el a tanulótól, hogy hallgassak
az utasításaira, azt és úgy csináljam, ahogy ő elmondja. Mielőtt még sor került
volna a helycserére a vezetői ülésben, elmondta, hogy mi mit jelent és mit hol
találok meg a kocsiban. Egy felületes fogalmam már volt a dolgokról, de azért
úgy az igazi, hogyha egy igazi oktató magyarázza el a dolgokat, illetve hogyha
a gyakorlatban látom, tapasztalom, hogy egyes dolgok hogyan mennek, működnek.
Mert ugye az egy dolog, hogy elméletben már átrágtam magam a dolgokon
néhányszor, de hogyha nincs mellé gyakorlás, akkor az egészet megette a fene.
Mintegy
15-20 perc "elméleti oktatás" után megtörtént a helycsere, így én
kerültem a sofőr pozícióba. Első feladat, kuplung, egyes, kocsi beindítása,
tükrök használatával körülnézni, indexelni, majd elindulni, aztán néhány
kocsival arrébb leparkolni az oktató instrukcióit követve. Őszintén szólva,
elég döcögősen indult, de aztán néhány próbálkozás után egyre jobb lett.
Igazából csak gyakorlás és a lépések ösztönössé válásának kérdése, hogy hogy
megy a dolog. Jó pár "kört" mentünk, kisebb-nagyobb sikerélménnyel,
és azért egyre jobban kezdtem belejönni. Majd mondta az oktató, hogy akkor
próbáljuk meg kettesbe tenni menet közben az autót. Ugye mivel még csak az első
alkalom volt ez, ezért nem ment a legjobban, de azért sokkal jobban, mint maga
az elindulás. :P :D Eztán egy néhány percre ismét leparkoltunk, majd elmondta
az oktató, hogy a következő órán mi várható, mit fogunk tanulni. Ezek szerint a
fő- vagy mellékútról balra kanyarodás lesz napirenden, amiből már egy kis
ízelítőt is "kaptam", vagyis helyesebben adtam magamnak. :D Ugyanis
kimentünk arra az útra, ami levisz a hegy tetejéről, lefelé indultunk el
(persze én vezettem), aztán elmentünk az utcánk mellett, és a következő utcában
balra fordultam le, majd onnan fel vissza a mi utcánkra. Ez a része elég jól
ment, azt kell, hogy mondjam! :) Úgyhogy már alig várom a következő alkalmat,
ami most szerdán lesz aktuális.
És
eljött január 16-a is, vagyis a 2014-es londoni NBA-meccs napja is. Mivel ez a
hét eléggé kaotikus volt, hol az apuka, hol az anyuka nem volt itthon, és mint
kiderült csütörtökön este senki sem lesz itthon időben, hogy én még el tudjak
indulni úgy, hogy simán odaérjek este 8-ra North Greenwich-be, az O2
Arénába, ezért keríteni kellett valakit. Az anyuka Dél-Londontól kb. 1 órányira
volt 2 éjszakát valami rendezvényen, ahova kivonult a cégük, apuka pedig pont
csütörtökön délután utazott Manchesterbe, meglátogatni az anyukáját. Miután
kiderült, hogy az anyuka nem fog hazaérni 7 előtt, javasolta, hogy vegyem fel a
kapcsolatot az előző au-pairrel, hogy hátha ő el tud jönni hamarabb, így én is
időben el tudok indulni. Írtam neki kedden, de mivel még szerda délig sem (sőt
délutánig sem) válaszolt, így már beírtam egy SOS-üzenetet a londoni magyar
au-paires csoportba, hogy hátha lesz valaki, aki akkor pont ráérne. Lett is egy
jelentkező, aki mondta, hogy minden valószínűség szerint rá is fog érni, de
mivel biztosra még nem tudta, abban maradtunk, hogy majd még egyeztetünk
később. Aztán olyan szerda 6.30 magasságában (csütörtökön volt ugye a meccs)
írt a család előző au-pairje, hogy kb. 6.30-kor végez a mostani családjánál, de
ez ugye attól is függ, hogy mikor ér haza a hostanyja, de tud jönni. Úgyhogy
megnyugodtam.
Mindezeknek
megfelelően, arra számítva, hogy 6.30-kor, de legkésőbb 6.45 körül befut a
spanyol au-pair, én már 6 előtt 10 perccel vacsorát adtam a két kisfiúnak
(mivel a nagynak valami atlétikai versenye volt, és csak 6 után hozták haza),
de nekik sem valami nagyot, hanem csak egyszerű rántottát, pirítóst és baked
beans-t. :D Hogy alig kelljen utána elpakolni ugye. ;) Így természetesen én már
6.25-kor menetkészen álltam, arra várva, hogy jelezzen a spanyol csaj, vagy
esetleg jelzés nélkül betoppanjon, és én elhúzhassam a csíkot. Tehát 6.25-kor
már kész voltam. 6.43-kor írt sms-t, hogy egy kicsit késni fog... -_- Nem
kicsit kezdtem el idegeskedni, elhihetitek! Na meg persze szitkozódni, hogy nem
igaz, hogy egyszer mennék el valahova hét közben este, és persze, hogy akkor
nincs itthon senki, és még akit megkérek, hogy jöjjön el helyettem a fiúkkal
lenni, az sem bír ideérni időben! -_- Az sms-ére válaszoltam, hogy mégis kb.
mit gondol, hogy mikorra fog ideérni?! Erre nem válaszolt, hanem majd csak 7.10
körül írt egy sms-t, hogy akkor indult, és 10 perc és itt van... Még jó, hogy
6.30-6.45 között akartam indulni, hogy simán, rohanás nélkül odaérjek, mivel a
TfL honlapja 59 percet írt háztól az arénáig, így én azzal is számoltam. Mikor
írt, hogy elindult, már azon gondolkoztam, hogy rendelek egy taxit, hogy azzal
odaérjek 8-ra, de aztán lemondtam erről, mivel az még nagyobb lutri, mint a
metró, mert ha dugó van, akkor az szívás, onnan nem tudunk mozdulni, míg
metróval előbb-utóbb egyszer úgyis odaérek, maximum kések néhány percet. És a
vicc az egészben, hogy 7.16-kor az anyuka futott be először!!! Én ekkor már
kabátban álltam/ültem a nappali ajtójában, hogy lássam a fiúkat is, akik
tévéztek, illetve a bejárati ajtót is, hogyha valaki jön. Megjött az anyuka, ő
is ledöbbent, hogy én még itthon vagyok, úgyhogy mondta is, hogy menjek csak,
menjek. Nem is kellett nekem kétszer mondani, húztam a csíkot, így 7.17-kor
hagytam el a házat. Ezt figyeljétek: 1 percen belül jött a busz (marha nagy
mázli), aztán az ugye letett Finsbury Park metróállomáson, ahol sietve, néhol futva
pont elértem egy Victoria Line vonatot, így arra sem vártam semmi (ismét csak
marha nagy mázli), majd Green Parknál kellett átszállnom a Jubilee Line-ra, ami
ugye kivisz North Greenwich-ig, és ott sem kellett még egy fél percet sem
várnom (ismét csak marha nagy mák)! És mikor szálltam le North Greenwich
állomáson?! 7.58-kor!!! Innen egy kis kocogással 8.02-re értem be az arénába
(még szerencse, hogy nem kellett az egész kecó másik oldalára menni, ahol
elvileg volt a bemenetelem), így még pont láttam a feldobást, így nem maradtam
le a mérkőzés egyetlen pillanatáról sem! :D El tudjátok ezt hinni, milyen
mázlista vagyok?! :)
Természetesen
a Judittól karácsonyra kapott Kobe Bryant-es mezben mentem feszíteni! :P És
hogy pontosan hol ültem? Hát ha beleszámoljuk az ilyen VIP, pálya melletti 3-3
széksort, akkor az egyik palánk mögötti 10. sorban! Mondhatni, marha jó helyen!
Mondjuk ennyi pénzért legyen is jó a hely. :P :D Nagyon jó volt a meccs, tőlem
kb. 5 méterre adott interjút az NBA nemsokára leköszönő komisszárja, vezetője,
David Stern, és élőben láthattam olyan nagy sztárokat, mint Kevin Garnett, Paul
Pierce, Joe Johnson, stb-stb. Egyszerűen imádom az NBA-t, és hát úgy mint
például egy együttes esetében a koncert, vagy mint egy stand-up-os esetében az
élő előadás, úgy a sporteseményeknél is a stadionban, vagy az arénában, élőben
megtekintés mindenek felett áll. Össze sem hasonlítható ez az élmény azzal,
amikor otthonról nézi az ember ezeket az eseményeket! Mert például így olyanról
sem maradtam le, mint az egyik szünetben az ún. "Dance cam", tehát
hogy akit mutat a kamera a nézőtérről, az táncoljon, és egy csávó olyan műsort
lenyomott, hogy több mint egy 1 percig őt mutatta a kamera, és az egész publikum
tombolt az előadása közben! A meccsen felül ez már csak ilyen bónusz volt, de
nagyon is jó bónusz! :) Illetve ugye persze jó pár ismert személyiséget is
mutatott a kamera a meccs alatt, úgymint focistákat, Per Mertesacker, Brad
Friedel, Jermaine Defoe, illetve énekeseket is, most hirtelen csak Paul
McCartney és Ellie Goulding ugrik be, de tuti, hogy másokat is mutattak, csak
már elfelejtettem őket. :P :D Úgyhogy ismét egy nagyszerű élményben volt részem
az NBA London által! Nagyon jól kezdődött az év események terén! Csak így
tovább! ;)
Ahogy
már említettem, ilyen kaotikus volt az elmúlt hét, ami abban is megnyilvánult,
hogy most nem vasárnap délelőtt kellettem, hanem szombaton, mert ahogy
említettem, az apuka Manchesterbe utazott az anyukájához, és majd csak szombaton
napközben jött haza, így az anyuka mondta, hogy akkor inkább szombaton segítsek
be, és legyek az ikrekkel, addig ő viszi a nagyfiút magántanárhoz és úszásra.
Így elvittem a fiúkat a muswell hill-i játszóházba, de pont mielőtt indultunk
volna, az anyuka a nagyfiúval már haza is tért, mivel a fiúnak egyszerűen
beállt a nyaka, és nem bírta fordítani. Azóta már voltak fizioterapeutánál és
masszőrnél is, már jobb, de még vannak fájdalmai a fiúnak. Ez a szombat abban
sem volt szokásos, hogy most tartották az ikrek szülinapi party-ját (a
szülinapjuk szerdán volt egyébként), illetve Judit családjánál pedig a kislány
szülinapi bulija volt ugyancsak szombaton. Egyébként szerda reggeltől elég
szépen folyt az orrom, de szerencsére szombatra már elég jól rendbe jött, de
azért még a buli előtt elmentem Wood Green-be, hogy vegyek zsebkendőt,
gyógyszert, meg még néhány dolgot. Majd hazaértem, hogy azért mégis megmutassam
magam a bulin. :P Őszintén szólva nem sok kedvem volt egyik bulihoz sem, de
mivel nem akartam az egész délutánt céltalan bolyongással tölteni, így úgy
döntöttem, hogy akkor valameddig itt leszek a családnál, majd miután
megbeszéltük Judittal, hogy átmegyek, elindulok hozzájuk. Nem volt amúgy vészes
az itteni buli, volt egy "Entertainer" nő, aki énekelt, zenélt,
próbálta lefoglalni a gyerekeket, de pont a két ünnepelt volt a két véglet. Az
egyik kisfiú egyáltalán nem akart részt venni a programban, inkább átment a
másik szobába, és ott játszott, míg a másik kisfiút pedig nem lehetett lelőni,
annyira tele volt energiával, hogy össze-vissza, jobbra-balra ugrált. :D :P A
gyerekek szülinapi tortájából nem is ettem, helyette csokisütit ettem, illetve
szervíroztam magamnak a pezsgőt. :P :D Majd miután átmentem Juditékhoz, ott is
egyből pezsgővel fogadott az apuka. :P Majd még vacsorára hot-doggal is
megkínáltak, úgyhogy nem maradtunk éhen. :P :D
Vasárnap
estére Swiss Cottage-ban volt programunk, ugyanis még régebben vettem egy
kupont, ami a Tara Tari nevű helyre szól, ami egy ilyen svédasztalos hely, és
jónak tűnt, így megvettem 4 személy részére, így Rékával és Lacival mentünk el
oda este 18.30-ra. De még előtte Judittal elmentünk megnézni a 12 years a slave
című filmet. A film egy 19. századi afro-amerikai emberről szól, aki New York
államban lakik a családjával, aztán egyszer két ember másnak kiadva magukat
átverik és egy átivott éjszaka után arra ébred a főhősünk, hogy eladták
rabszolgának... És a címből ki lehet találni, hogy mennyi ideig fog szenvedni
rabszolgaként. Nagyon jó alakítást nyújtott a főszereplő, Chiwetel Ejiofor (meg
kellett néznem Imdb-n, hogy pontosan hogy írják a nevét), szerintem még biztos,
hogy hallani fogunk róla a későbbiekben!
A
mozi után pedig mentünk Swiss Cottage-ba, találkoztunk Rékáékkal, aztán ettünk
egy vacsorát. Nem volt annyira nagy valami a hely, de egyszer el lehetett
menni, 7,5 fontot megért fejenként szerintem, főleg úgy, hogy még egy pohár bor
is járt mindenkinek a korlátlan fogyasztás mellé.
Úgyhogy
szerintem elmondhatom, hogy ez az elmúlt egy hét eléggé mozgalmasra sikeredett,
nem sok ehhez hasonló mozgalmas időszakom lesz mostanában, az hótziher! :P :D
De legalább minden héten lesz vezetés mostantól. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése