2012. január 16., hétfő

Arsenal legendák szobrai


Ugye említettem a múlt pénteki bejegyzésben, hogy csütörtök este 11 után, miután Pascallal hazajöttünk, pont belebotlottunk az anyukába, és leültünk enni és beszélgetni J Na, ekkor olyan dolgot tudtam meg, hogy leesett az állam. Csak eddig azért nem írtam róla, mert képi bizonyítékot akartam, hogy tudjátok, miről is beszélek ;)

Szóval, nem tudom, említettem-e már, de az anyuka barátja szobrász, nagyon laza, jófej csávó J. A lényeg most a szobrász énje. Kiderült ugyanis, hogy az egyik tavalyi munkája mi volt. Ő készítette el az Arsenal focicsapatnak a csapat 3 legendájának a szobrát!!! Nem hittem a fülemnek… Wow! Úgyhogy már hétvégén kigondoltam, hogy nekem bizony hétfőn az első dolgom az lesz a sulibavitel után, hogy elmegyek Holloway-be, a stadionhoz, és készítek néhány képet bizonyíték gyanánt! ;)

Az első szobor Tony Adams-é, aki 22 éven át volt az Arsenal védelem oszlopa, a második Herbert Chapman-é, aki a ’20-as, ’30-as években volt a klub legendás edzője, a harmadik pedig a klub gólrekorderéé, Thierry Henry-é.  
 Tony Adams
 Herbert Chapman
Thierry Henry

2012. január 15., vasárnap

Verve, Pacha, Mission: Impossible IMAX-ben!


Nem unatkoztam ezen a hétvégén, az biztos! :D Péntek és szombat este is buli volt a programban, és számomra két új helyre mentünk. Péntekre Álex a Club Verve-et választotta, mert ott még nem voltunk, így ő kezdte el szervezni a dolgokat, azonban csütörtökön este megtudta, hogy mégis dolgoznia kell péntek este -.-, így átvettem a szervezéssel járó “nyűgöket” :D Végül 13 ember lett a guest list-en, amelyből 7-en jöttek el, így több, mint az 50%-a, ami egész jó aránynak számít :D :P

A Verve a Leicester Square-hez van közel, kb 1-2 perc sétára a Leicester Square Tube Station-höz. A klubnak van egy pub helyisége, illetve egy klub helyisége. Nem igazán nagy a hely, sőt, elég kicsi. A zenék elég jók voltak, talán csak a közepén „ült le” egy kicsit a dj. A társaság jó volt, viszont a hely annyira nem jött be, úgyhogy ide szerintem többet nem fogunk menni :P :D

Mivel most hétvégén a fiúk az apjukkal voltak, így tudtam, hogy szombat délelőtt menni fognak el, tehát miután szombat hajnalban hazajöttem, füldugó be, aztán alvás :P :D A tapasztalat, na! Olyan délután 2 után ébredtem fel. Bár valamit hallottam, hogy mintha még egyszer visszajöttek volna a fiúk, miután elmentek, de nem fordítottam túl nagy figyelmet neki, el voltam foglalva az alvással :D
Szombat este egyébként a Pacha London nevű helyre mentünk, ami a Victoria vonatállomásnál van. Álex (akit már fentebb is említettem) kapott jónéhány ingyenjegyet, úgyhogy az egyik au-pair-es csoportba írt, és mivel én még nem voltam a Pachában, ezért egyből lecsaptam a lehetőségre J Mert nekem van egy szabályom: Nem fizetek a bejutásért egyetlen helyen sem, ha van lehetőség guest list-tel, vagy ingyenjeggyel, vagy akárhogy ingyen bejutni oda. Illetve még kiegészíteném ezt a „szabályt” azzal, hogyha fizetek is, mert hirtelen ötlettől vezérelve döntjük el néhányan, hogy elmegyünk vhova, és már késő van, akkor is a lehető legkevesebbet, viszont ekkor semmit sem iszok a helyen. Egyszerűen nem éri meg a piákra, a drága piákra elkölteni a megkeresett pénzt… Mert hogy a klubokban nagyon-nagyon drágák az italok… -.- Egyébként most szombaton nagyon cseles voltam, mivel itthonról magamhoz vettem egy egész üveg bort :P, úgyhogy azt iszogattam/iszogattuk, így azért sem kellett fizetni, illetve eleve kevés készpénzzel mentem el itthonról :D Nyilván, hogy ne tudjam elkölteni :D A Pacha London egy house-zenét játszó hely, és megmondom őszintén, nekem bejött! Kivételesen reggel 6-ig nyitva van, nem úgy, mint a legtöbb itteni szórakozóhely, ami 3-4 óra körül bezár, úgyhogy lehet táncolni rogyásig :D 4.47-kor hagytuk el a helyet, én 5 után jutottam fel egy buszra, és 6.20-kor értem haza :D
Mai program pedig végre a Mission: Impossible – Ghost Protocol a Waterloo-nál lévő IMAX-ben!!! Brooke-kal mentem el megnézni (akivel szerdánként szoktam moziba járni, neki van Orange-os telója :P :D), és hát húúú, nagyon ott van a szeren az IMAX. Nagy-Britannia legnagyobb vászna, 20 méter magas, 26 méter széles, a terem 500 férőhelyes, hatalmas! Az 5. sorban ültünk, de onnan is beláttuk az egész vásznat, nem állt ki a nyakunk J, bár azért a legfelső sorokból lehet az igazi az élmény. Még a film előtt volt egy előzetes, vagy inkább prológus a The Dark Knight Rises című legújabb Batman-filmből, ami nyáron, egészen pontosan júliusban kerül majd a mozikba, és nekem az az év legjobban várt filmje. Azt is biztos, hogy IMAX-ben fogom megnézni :P :D Arra befizetek, az hótziher! Nagyon tetszett a Mission: Impossible is, szerintem méltó volt a sorozathoz! J Úgyhogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem végre az IMAX-be!!!
Úgyhogy összességében ismét egy nagyon jó hétvégén vagyok túl!

2012. január 13., péntek

"Kimozdulás" és tervezett vásárlás


Jól vagyok, csak gyűjtöm az anyagot a bejegyzéshez :D Kedd óta nem írtam, úgyhogy éppen ideje van egy gyors bejelentkezésnek, mivel hétvégén sem nagyon fogok blogközelben lenni.

Az biztos, hogy szerdán elég sokáig én voltam a fiúkkal, úgyhogy én vacsoráztattam meg, illetve a két kisebbet én tettem ágyba, a nagy kb pont akkor ment, mikor az anyuka hazaért olyan fél 10 magasságában. Egyébként, mivel se hétfőn, se kedden délután, főleg itthon, nem viselkedtek jól, így tegnap semmit nem vettem nekik suli után snack-re, ami enyhén szólva nem tetszett nekik, de hát ez van, én vagyok a főnök, én hozom a döntéseket. Ameddig nem viselkednek, nem lesz semmi.

Még szerdán este az egyik au-pair-es csoportban valaki megkérdezte, hogy lenne-e kedve valaki(k)nek mennie Hollandiába tavasszal. Nekem az célom, hogy Amszterdamba eljussak, lehetőleg még idén, úgyhogy egyből írtam is, hogy én benne lennék. Meg is beszéltük, hogy valszeg a Half Term környékén megyünk (ha megyünk). És hogy miért írtam le ezt most?! Mert ugye ahogy már írtam korábban, a fényképezőgépem még tavaly, az osztálytalálkozón földre került, és letört az elemeket bent tartó kis pöcök, úgyhogy állandóan maszek módon ragasztgatni kell, ami enyhén szólva nem ideális, illetve mostanra már elég gusztustalan lett a sok ragasztómaradványtól, még úgy is, hogy rendszeresen takarítom, de teljesen sajnos lehetetlen megtakarítani. Úgyhogy tegnap délelőtt, miután ledobtam a fiúkat a suliban, hazajöttem, és elkezdtem fényképezőgépeket nézni a neten. Előbb Argos, majd Currys, végül az Ebay-t is megnéztem, és valószínűleg onnan fogok rendelni egy Kodakot (most is Kodakom van, és nekem nagyon bejön, leszámítva a „pici” hibáját :D). Már ki is néztem a pontos terméket, és 48 fontba került összevissza, ami nagyon jó ár. Mivel most vannak a nagy kiárusítások, így mindenképpen most veszek néhány dolgot.

Tegnap délelőtt egyébként, vagy lehet volt már dél is, elmentem Camdenbe. Az útközben lőttem ezt a képet:
Szóval, Camdenben megebédeltem a szokásos helyemen, a piacon, majd benéztem az ottani Argosba, valamint a Sportsdirectbe. Már egy ideje nézegetem a Sportsdirect honlapját, mivel venni szeretnék egy futócipőt, amit akár focizásra is lehet használni, és ugye itt is most van a kiárusítás/leárazás, úgyhogy most van itt az ideje, ha venni akarok valamit… De olyan cipőket a boltban nem találtam, mint amit láttam a neten, úgyhogy egyelőre kivártam. Mivel esőre állt az idő, sőt még néhány csepp esett is, így buszra pattantam, és jöttem haza.

Az anyuka tegnap elég hamar hazaért, mert 15.30-ra ment a középső fiúról tartott megbeszélésre (tudjátok, valószínűleg Asperger-szindrómás), ahol azt tanácsolták neki, hogy ne mindig azt mondjuk neki, hogy mit csinál rosszul, vagy pl hogy egyen még többet, hanem pl akármilyen keveset is eszik, azért dícsérjük meg. Illetve még azt a tanácsot is kapta, hogy csináljon egy ilyen táblázatot, amelyen minden le van írva, hogy mi várható mondjuk előre egy hétre, tehát reggel mit kell csinálnia, a suliban mi várható (pl úszás, vagy kirándulások stb.), illetve este mi lesz a vacsi, mikor kell lefeküdni, meg ilyenek. Ez egy jó ötlet, kíváncsi leszek, hogyan fog megvalósulni…

Tegnap vacsinál Pascal, a francia srác, aki velünk lakik elhívott, hogy menjek vele és a sulis társaival ún pub crawl-ra, én meg igent mondtam. Ezután még annyi dolgom volt, hogy ágyba tettem a kicsi fiút, majd vártam, hogy induljunk. A közeli buszmegállóban összefutottunk egyik legjobb barátjával, majd Highgate-nél felszáltunk a metróra, mert Aldgate East állomás volt a célunk tegnap este. Mivel metrón voltunk, így nem tudtunk telefonálni, és mire odaértünk, a többiek, akikkel találkozni akartunk, már elindultak vissza Muswell Hill-be, a Church Pub-ba, és ekkor meg már mi nem értük el őket, mivel ők voltak a metrón, úgyhogy mivel már 10 óra volt, és pl a Church Pub 11-kor zár, így úgy döntöttünk, hogy hazafelé vesszük az irányt :P :D Úgyhogy röviden összefoglalva tartoztunk ezzel az úttal az ördögnek :D Pozitívuma ennek a „pub crawl”-nak, hogy nem költöttünk pénzt :D Mindenben meg kell keresni a pozitív dolgokat, nem igaz?! ;) Miután hazajöttünk, pont belefutottunk az anyuka, kérdezte is, hogy hogyhogy ilyen hamar itthon vagyunk. Elmondtuk az este rövid történetét :D, majd ha már nem ittunk semmit az este, én boroztam egyet, Pascal és az anyuka pedig Cidert ittak, közben pedig citromos cheesecake-et ettünk :D :P Közben jól el is beszélgettünk. Este fél 11 körül :D Ja, bocsi, fél 12 volt már az! :D Mert ő meg ezután ment a barátjáért Arnos Grove állomásra. Úgyhogy a tegnapi este így telt :D
Először arra gondoltam, hogy ma elnézek az Oxford Street-en lévő Sportsdirectbe is, hátha ott megtalálom azokat a cipőket, amiket a neten hirdetnek, de hát mire hazajutottam reggel a school run után, hamar elment a kedvem, mivel az 2 óra buszozás… Úgyhogy ma ebéd után Wood Green-be mentem el, mivel ott is van egy Sportsdirect, hátha… De sajnos olyan ott sem volt, de legalább hasonló volt, úgyhogy a méretet le tudtam venni J Még előtte Nórinak, egyik magyar au-pair-lánynak segítettem lefoglalni a jegyét a Wizzairrel, de hát mi kínszenvedés volt az! A telefonszámot semmilyen formában nem akarta elfogadni, annyira fos a Wizzair honlapja, hogy nemigaz -.- Ő még az ügyfélszolgálatot is felhívta, és azt mondták, hogy náluk működik, tehát valamit biztosan rosszul csinál… Jól segítettek neki, mi?! Na mindegy… Végül nagy nehezen sikerült a végére érnünk.

Egyébként azért akartam írni ma még mindenképpen egy bejegyzést, mert hétvégén sem nagyon leszek gépközelben. Még délelőtt muszáj voltam már jegyzeteket készíteni, mert az elkövetkező 4 hétvége mindegyikére van már legalább egy programom :P :D És valamit biztos, hogy elfelejtenék :P A fényképezőgépet egyébként most megrendelem, mielőtt megyek a fiúkért…

Jó hétvégét mindenkinek!

2012. január 10., kedd

20000, buli, IMAX

Tegnap délután már akartam írni a hétvégéről, de hát ugye az a bizonyos eset történt :D :P, úgyhogy egy kicsit redukálódott az időm délután. Örültem, hogy egyáltalán bejutottam a házba :D

Hehe, szombaton szépen kialudtam magam, délután keltem fel valamikor, aztán vártam az estét, mert mentünk a Piccadilly Institute-ba bulizni. Kiírtam néhány londoni au-pair-csoportba, hogy aki akar, az nyugodtan jöjjön, de végülis mindössze 4-en !!! mentünk el szombat este bulizni. Furcsa volt, de annál jobb J A 4-ből 3 magyar volt :P a 4. fő pedig egy spanyol srác. Először mi, fiúk értünk oda, úgyhogy mi bementünk még 10 előtt, hogy ingyen juthassunk be és megkapjuk a pecsétet a kezünkre, aztán gyorsan irány a közeli teszkó, és egy kis Cider-vétel. A lányokkal bementünk, aztán vissza ki, és leültünk a szoborhoz, ahol pedig közben odajött egy enyhén alulöltözött lány/nő, na jó, csaj, akit pasik fotóztak, a csaj pedig úgy vonaglott, mint aki nincs magánál és mint egy k.rva. Már bocsánat, de mikor ránéztem, egyből ez jutott eszembe. Aztán egyszer egy fekete csávó jött oda, és mondja, hogy a hadseregnél vagy rendőrségnél szolgál (már nem emlékszem, melyiket mondta), és hogy mutassuk meg az ID-nkat (személyinket), mert hogy miért iszunk ott. Hát marhára komolyan vettem a csávót :D látszott rajta, hogy nem az, aminek mondja magát, én egyből (pedig már egy kicsit alkoholos befolyásoltság alatt álltam, vagy ilyet nem kéne leírni a blogban?! :D :P) kértem az igazolványát, nem is tudom, hogyan jutott ez egyből eszembe, de így utólag visszagondolva, milyen okos voltam :D Persze nem mutatott semmit, aztán meg még jól elkezdtem húzni is, még piát is kínáltam neki :D :P Aztán valahogy lekopott. Még jó, hogy már elég jó szinten van az angolom, így sikerült lerázni :D



Egyébként Álex (spanyol srác), Nóri és Anna jöttek még el bulizni, úgyhogy mi nyomtuk zárásig az Institute-ban. Illetve még bent összefutottunk Rékával és Lacival, de aztán őket elvesztettük, bár egyszer-kétszer még egymásba futottunk :D Jó buli volt J

4.20 körül értem haza, viszont nem aludtam sokáig, mert 11 előtt Nóri és Csaba, colchesteri ismerősök jöttek, mert hoztam nekik Magyarországról szajrét, így egyúttal meglátogattak, és beszélgettük elég sok mindenről. Jó volt őket újra látni, még a Kőhalmi-Hajdú-féle Dumaszínházon találkoztunk, azóta sajnos nem. De hamarosan ismét J

Mi volt még vasárnap?! Az biztos, hogy kiszurkoltam a Juve győzelmét a Lecce ellen délután, aztán meg valahogyan internetezéssel eltelt a nap további része. Még aznap az anyuka átutalta a pénzt a havi bérletemre, a karácsonyi ajándékomra, illetve még amivel tartozott, úgyhogy gyorsan meg is vettem neten a bérletet.

Hétfőn esett meg ugye a kulcsos eset :P :D, amiről már lentebb írtam :D. Azután írtam sms-t az anyukának, ill. hívtam a nagybácsit, hogy ugorjon már el, és valamit csináljon vele, úgyhogy késő délután el is jött, és szépen kitisztította az egész zárat, mert valami kosz ragadt bele. Azóta úgy megy bele a zárba a kulcs, mint ahogy a kés megy át a vajon. Vagy még könnyebben.

Ma találkoztam Petrával, egy magyar au-pair-lánnyal Finchley-ben, jól kibeszéltünk mindent :P :D egy-egy forrócsoki társaságában. Majd egy kis teszkózás, és lassan már jöttem is haza, mert már 2 óra is elmúlt, aztán még enni is kellett valamit ebédre :P :D Egyébként mivel tegnap ismételten rosszul viselkedtek vacsora környékén a fiúk, így ma sem vettem nekik semmit a suli után, ami természetesen nem tetszett nekik, úgyhogy volt hiszti, amit erélyesen lerendeztem. :P :D

Miután hazajöttünk, majd elaludtam, olyan álom jött rám, de most már nem is vagyok álmos -.- Az anyuka csinált ma fishcake-et, elég későn vacsiztunk, mert egy kicsit későn ért haza, de no para. Mivel nagyon sok javítanivalót hozott haza, így én tettem a fiúkat ágyba, hogy ezzel is könnyítsek neki.

És amit majdnem elfelejtettem mondani, hogy vasárnap délután 15.45-től végre megyek az IMAX-be!!! Mission: Impossible – Ghost Protocol (Fantom Protokoll) lesz műsoron, már alig várom! Brooke-kal megyek egyébként, akivel szerdánként, az „Orange Wednesdays” keretein belül szoktunk moziba menni :D Egyébként 16 font egy jegy az IMAX-be… laza, nem?

És közben már átlépte a blogom látogatottsága a 20000-es határt is! Köszönöm mindenkinek! ;)
A végére pedig egy kis móka :D

2012. január 9., hétfő

Betörés


Teljesen friss az élmény. Elmentem a közeli The Co-operative-ba vásárolni, és mikor jövök vissza, a kulcsomat egyszerűen nem vette be a zár, akárhogy próbálkoztam, úgyhogy alternatív megoldások után kellett néznem. Mivel a szerszámok a házban vannak, így nem volt megkönnyítve az eset :D :P Először a még tavalyról maradt tűzijátékokat találtam, de túl vastagok voltak, így nem fértek bele a zárba, úgyhogy kereshettem tovább. Egy félórát biztos eltöltöttem a keresgetéssel, amikor tök véletlenül megláttam a földön a hátsó bejáratnál a egy csipesznek azt az alumínium részét, ami összetartja az egészet. Először azzal sem sikerült, amit gondoltam is, mert ki kellett egyenesíteni egy kicsit. Szenvedtem-szenvedtem vele, de végül is sikerült, mint egy igazi betörőnek :P :D Nem osztom meg a módszereimet, de ha más nem lesz, meg van a karrierem :P :D

Amúgy már korábban is „dadogott” a kulcslyukban a kulcsom, de eddig mindig bevette, és be tudtam simán jönni. Viszont most már mindig nálam lesz a csodatevő szerszám :D Bár most kíváncsian várom a többieket, hogy nekik sikerül-e bejönniük, vagy fellép-e ugyanez a probléma, mert akkor valszeg zárat kell cserélnünk…

2012. január 6., péntek

Rövid történetek


Mint ahogy már az előző bejegyzésben írtam, mióta visszajöttem, eléggé nyugodtak a kedélyek. Ma volt egy kisebb kiborulása a két kisebb fiúnak, de hát ezt már várhattuk :P :D Nem is igazán vettem a szívemre.

Egyébként tegnap délelőtt, vagyis inkább reggel, mivel még bőven a suliban voltunk, az egyik anyukával szóba elegyedtem, és kiderült, hogy eddig azt hitte, hogy Észtországból származom (egy újabb tipp a “Honnan származok?” kérdésre :D :P), de miután elmondtam, hogy bizony én Magyarországra járok haza, mondta, hogy tavaly ősszel volt(ak) Budapesten és teljesen lenyűgözte. Amilyen rendesek, kedvesek az emberek, tiszták, tisztábbak, mint az angolok (mondjuk ez így van), és nagyon segítőkészek. Illetve ódákat zengett a magyar ételekről. Külön is megemlékezett a Dobostortáról, amit ki is tudott mondani! Illetve, hogy milyen adagokat adnak! Nagyon jó volt ezt hallani! J

Ma sem volt semmi extrém. Említésreméltó is csak annyi, hogy reggel a sulibavitel után mentem felszedni anyuka egyik csomagját a postáról. Semmi extra. Délután a középső fiú pedig hozta haza a suliban, papírdobozokból készített robotját, ami biztos, hogy a legnagyobb volt az osztályában, még a tanárnő is külön megjegyezte. Úgyhogy megszenvedett a cipelésével :D

Ma este elvileg bébiszittelnék, de az anyuka hamar felszedte a barátját Heathrow-ról (mert most jött vissza Ausztráliából, röpke 22 óra az út...), és még az egyik nagybácsi is itt volt, úgyhogy mégsem nagyon kellett bébiszittelnem, de a mai estét már itthon töltöm, majd holnap megyek bulizni J

2012. január 5., csütörtök

Az önmagát író történet folytatódik...


Új év, új törvények, új ok a késésre, új(ra formázott) laptop, új évszak. Húúú, hol is kezdjem a mondandómat?! ...

Mindenekelőtt egy pozitív dolgot ki tudok emelni az újévi, Magyarországban bevezetett törvények közül, ami természetesen a nyilvános, zárt helyen történő dohányzás tiltása! Valahol úgy olvastam, vagy hallottam, már nem vagyok benne teljesen biztos, hogy melyik volt, hogy áprilisig valamiféle türelmi időszak lesz. Ennek ellenére még hétfőn este, mielőtt jöttem volna vissza, beültünk a barátaimmal a tvasvári Borozóba, ahol már akkor sem lehetett dohányozni! Halleluja!!! Legalább ezt az egy változtatást tudom üdvözölni Magyarországon.

Szóval 2012-t írunk. Idén január 3-ára esett az Angliába való visszautazásom dátuma. A gépem 18.20-ra volt kiírva. Ennek megfelelően a szüleim negyed 1-re bevittek Nyíregyházára, elbúcsúztunk, majd a fél 1 körül induló IC-vel mentem Ferihegyig. A vonatút zökkenőmentes volt, semmi érdemleges nem történt a vonaton. A buszra sem sokat kellett várni, amelyik átvitt a 2-es terminálra, ahonnan a BA gépei mennek. Olyan fél 4 körül már ott is voltam, úgyhogy még volt egy jó 50 percem a 16.20-as check-in/bag drop-ig. Természetesen becsekkoltam online, így csak le kellett dobnom a feladott bőröndöt.

Miközben mentem egy kört a(z egyáltalán nem nagy) terminálban, tök véletlenül belefutottam Gabiba (egy magyar au-pair, többek között ő is tagja volt a párizsi különítményünknek tavaly májusban J;), aki, mint kiderült, szintén ezzel a BA-járattal fog jönni, mert (valószínűleg átszállók miatt) a Malévos gépen szükségük volt plusz-helyekre, és pont őt kérdezték meg, hogy egy kis pénzmag ellenében vállalja-e, hogy egy későbbi géppel jön vissza. És vállalta. De először még el kellett mennie elintéznie az átiratást, úgyhogy ő hamarabb átment a biztonsági ellenőrzésen.

Nemsokkal azután, hogy ő elment, jött a hír az induló gépek tábláján: 18.20-as indulás helyett 19.40-kor indul a BA gépe... -.- Hát fasza. Próbáltam hívni Gabit, hogy inkább menjen el az előbbi géppel, hogyha tud, de pont ki volt kapcsolva, úgyhogy maradt :P :D El se tudtam képzelni, hogy mi miatt késhet a gép. Egyébként a Bag Drop asztal időben, 16.20-kor nyitott, így amikor odaértem a pulthoz, első kérdésem a hölgyhöz az volt, hogy miért késik a gép?! Londonban nagy szélvihar van/volt...

Kínomban már csak mosolyogni tudtam. Eddigi hazautazásaim során négyszer késtek a gépek legalább 2 órát, és az okok elég változatosra sikeredtek (amiket már ugye jónéhányszor megénekeltem itt, a blogon is): hó, jég, gazdátlan bőrönd a gépen, majd most szél. Azóta folyamatosan azon gondolkozok, hogy milyen más természeti csapás jöhet még, ami keresztülhúzhatja a repüléseimet. Volt még ugye tavaly és tavalyelőtt is a vulkáni hamu, de mivel tavaly nem mentem haza, így akkor engem nem érintett, tavalyelőtt pedig nem engem, hanem az akkori hostcsaládomat érintette kellemetlenül az ügy :P :D Mi lehetne még?! Cunami? Földrengés? Vagy kényszerleszállás? Nem fogok meglepődni semmin sem. Bár még örülhetek, mert még egyik járatomat sem törölték, úgyhogy még ez is benne van a pakliban...

Egyébként ekkor döntöttem el, hogy karácsony körül tuti nem fogok hazamenni idén, merthogy valami mindig történik, az hótziher. Inkább majd valahogy összehozom, hogy egy csendesebb időszakban, de hazamegyek. Úgyis, még elég képlékeny, hogy mikor lesz a következő hazautazásom, de majd meglátjuk, ennek a kigondolására még van egy kis időm, úgy vélem.

Szóval, hol is tartottam?! Ja, feladtam a bőröndöt, majd egyből mentem Facebookra, megtudakolni a Londonban lévő emberkéktől, hogy mi a helyzet itt. Elég változatos válaszokat kaptam. Mivel a város egy csöppet nagy, így volt, akinél sütött a nap, máshol eső volt, eső és szél, vagy csak szél. Közben közeledtem a biztonsági ellenőrző kapukhoz. Ahol, mint egy amatőr, elsőutazó, övvel a derekamon -.- mentem át :D :P, aminek köszönhetően egy biztonsági ember megtisztelt azzal, hogy majdnem testüregmotozásban részesített :D :P Túléltem az atrocitást :P :D Majd a a duty free-ben bevásároltam, és elindultam a kapuhoz.

Noha a monitorokon a B7-es kapu volt kiírva, az én papíromra a pultnál B16-ot írtak, így arra vettem az irányt, és pont az ott lévő boltban belefutottam Gabiba. Megmondtam neki a jó hírt, hogy késik a gép :D :P Mondhatom, ő is rettentően örült ennek. Össznépi internetfogásba kezdtünk, vagyis kezdtünk volna, hogyha lett volna ingyen internet a terminálnak azon a részén. Őrjáratokat is folytattunk, hogy az esetleges járattörlés esetén (mert pl egyik ismerősünk aznap esti, Bécsből Londonba induló járatát törölték) tudjunk hol laptopozni, vagy valami, tehát kerestünk konnektorokat :P :D Közben a pultba megérkező asszisztensek, vagy nem tudom minek nevezzem őket, szóval ők megmondták azt (hogy a 7-esről indul a gép), amit mi már ezer éve tudtunk, úgyhogy lassan átpakoltunk oda.
 Az internet a kezemben tartom
 Megfáradt utazók
Nem mondanám, hogy 19.40-kor felszállt a gép, inkább azidőtájt kezdtünk meg a beszállást. De, csodák csodájára, annál a kapunál már volt ingyen internet, úgyhogy a Facebook-függők egyből rákattantak a témára :P :D Korábbi tapasztalatokból kiindulva úgy számoltam, hogy ha mi 19.40 körül kezdjük el a beszállást, és tele van a gép, akkor mire sikerül leülni, és elrakni a csomagokat, lesz 20.20-20.30 is, mire felszállhat a gép. Most egész jó volt, mert nem volt tele a gép, így 20.20-kor már levegőben is voltunk.

Tehát két óra késéssel szálltunk fel. Ha minden nagyjából zökkenőmentesen (és gyorsan) ment volna, akkor olyan 11 körül én már egy metrón ültem volna hazafelé, és éjfél után már itthon is lettem volna. De ez nem úgy van, ahogy Móricka elgondolja. Igaz, hogy láttuk a gyönyörű, kivilágított Londont, ami fölött két bónuszkört is tettünk (nem mi tapsoltuk vissza a pilótát :P :D), de azért nem bántuk volna, hogyha hamarabb sikerül leszállni. Helyi idő szerint végül olyan 10 körül le is szálltunk, én már nagy naivan írtam is az anyukának, hogy végre leszálltunk. De mire lejutottunk a gépről, 11 lett!!!!! -.- mivel sok járat késett a hülye rossz londoni időjárás miatt, így nem bírták lépcsőkapacitással, tehát amin keresztül le tudunk szállni a járatokról, így 1 órát kellett várnunk a gépen. Ááá, egy csöppet sem voltam ideges -.- Nagy nehezen leszálltunk, én siettem az útlevél-ellenőrzéshez, de előtte még egy gyors mellékhelyiség. Nem mondanám, hogy az útlevél-ellenőrzés olyan marha gyorsan ment volna... Rengeteg ember futott be ezidőtájt a Heathrow-ra, kb félpercenként szálltak le a gépek a reptéren, ahogy láthattuk is a gépről, miközben várakoztunk, hogy leszállhassunk, és mégis alig dolgoztak az útlevél-ellenőrzők... Úgyhogy itt is szépen olyan 15-20 percet eltöltöttem. Majd még a bőröndre is vadásztam, mert természetesen még az sem jött ki, mire átjutottam mindenen, és mire kijutottam a reptér belső dzsungeléből, sikeresen lekéstem az uccsó metrót -.- Az anyuka reggel nagyon korán ment el itthonról, úgyhogy nem tudott kijönni értem, ekkor már amúgy is aludt, úgyhogy kénytelen voltam taxizni hazáig...

Megyek ki az épületből, egy taxis csávó ott áll, kezében egy táblával, kérdezi, mit keresek, mondom taxit. Erre, hova mennék, mondom Észak-Londonba. Azt mondja, elvihet. Indiai csávó volt (vagy valamilyen nagyon hasonló nemzetiségű ember). Megyünk a parkolóhoz, mondom, cash viszont nincs nálam, úgyhogy jó lenne, hogyha találnánk egy ATM-t. Beültünk a kocsiba, majd ott is mondtam neki az ATM-t, és erre azt mondta (legalábbis én úgy értettem), hogy én most nem cash-ért megyek. Erre az agyamaradt fejembe az az ötlet jutott, hogy mi van, hogyha itt ez a csávó ki tudja hova visz el engem, és elad emberkereskedőknek, vagy csak úgy Fűrészesen megkínoznak :P Úgyhogy innentől nagyon éber voltam. A lehetőségeim szerint mindent megnéztem a kocsiban feltűnés nélkül, és egyre inkább elhalkult bennem a kétely. Főleg, miután bekanyarodtunk egy benzinkútra, hogy tudjak pénzt kivenni :P :D Azért hogy előjött az éber énem, nem?! :D:D Egyébként “mindössze” 65 font volt a taxis túra :S 1 óra körül jutottam egyébként ágyba, reggel pedig 7-kor keltem.

A tegnapi nap nagyon jó volt, semmi veszekedés a fiúk között, nagy nyugalom, mondjuk reggel nagyon fájt felkelni mindenkinek :P :D Estére Brooke-kal ismét (kb 2 hónap után) elmentünk moziba, a választásom a The Girl with the Dragon Tattoo-ra esett (A tetovált lány), amit még Bristolban olvastam angolul, és nagyon tetszett, úgyhogy kíváncsi voltam, hogy az amerikaiak mit hoznak ki a filmből. Nem csalódtam, nekem tetszett a film, a durva részek viszont tényleg durvák voltak, nem véletlenül nem ajánlott a film 18 éven aluliaknak. Rövidesen a Mission: Impossible- Ghost Protocol következik, de az csak IMAX-ben.

Még mielőtt tegnap este elindultam volna a moziba, elkezdtem újratelepíteni a laptopot, mert már több, mint 2 éve megvan, és még nem volt formázva :$ és az elmúlt hetekben, hónapokban már érezhetően belassult. Úgyhogy új év, új, tiszta lap(top). Megtörtént, mostanra nagyjából mindent fel is telepítettem, amire szükségem lesz, természetesen gyorsabbnak tűnik a rendszer most :P :D

Huh, remélem nem fáradtatok ki az olvasásban, hirtelen elég sokmindent zúdítottam a világhálóra :D
Egy kis időjárás-update: tegnap este, a mozi után is ismét úgy elkezdett fújni a szél, hogy az hihetetlen, és ma is, egész nap ugyanez folytatódik. Az előttünk álló lámpaoszlopnak van kilengése rendesen :S