Szégyellem magam, hogy
ennyi ideig nem bírtam magam rávenni, hogy folytassam az áprilisi kalandunkról
a beszámolót, de egyszer mindennek eljön az ideje. A következő fejezetnek most
jött el, úgyhogy jó szórakozást hozzá!
Április 4-e, szerda volt
a következő nap, ekkorra egy igen mozgalmas, programokkal és látványosságokkal
teli napot terveztem/terveztünk. Elsőként a St. Paul’s Cathedral-hoz mentünk,
ahova a London Pass-nek köszönhetően ingyen bemehettünk, és még sort is
ugorhattunk, sőt még kaptunk audio guide-ot is! Hatalmas és gyönyörű az épület,
főleg belülről. Nekünk leginkább a Suttogó Galéria tetszett, amihez sok lépcső
vezetett fel, és ami egy kupolarész volt gyakorlatilag, és ez azért volt
különleges, mert körben, a fal mellett, le lehetett ülni, és amennyiben a másik
oldalról valaki a fal felé fordult és suttogott valamit, azt valóban lehetett
hallani! Mi persze „teljesen értelmes” dolgokat mondogattunk egymásnak (pl. „Ülj
már le, b.szki!” :D), na, jól szórakoztunk! Egyébiránt sehol, az épület belsejében
nem lehetett fotózni, sem videózni, de a későbbiekben láthatjátok, hogy ez
minket annyira nem vetett vissza. A Suttogó Galériából még mindig feljebb
vezetett az utunk, és lassan, de biztosan feljutottunk az épület tetejére,
ahonnan szép kilátás tárult elénk.
Ezután vissza lementünk,
majd egy kicsit elváltak útjaink, mert nekem el kellett mennem Holbornba, egyik
ismerősömnek visszaadni a memóriakártyát, addig a fiúk lementek a kriptákhoz,
majd megvártak engem a székesegyház előtt. Majd miután visszaértem,
kajakeresésbe fogtunk, de közben gyalogoltunk a The Monument felé, ugyanis ez
volt a következő úti cél aznapra. Végül egy Mekiben leltünk menedéket. A
feltankolás után pedig nem is lehetett jobb program, mint egy kis lépcsőzés a
The Monument tetejére :P :D. És mint ahogy én anno Párizsban mindenhol
magyarokban futottam egy éve, most itt, a The Monument tetején is pont
magyarokkal találkoztunk! A kilátás innen is jó volt, annyi különbség volt a
St. Paul’s Cathedral teteje és a The Monument teteje között, hogy máshol vannak
:D. Azért is volt jó felmenni, mert miután lejöttünk kaptunk (egy elméletileg)
névre szóló oklevelet, hogy megmásztuk a rengeteg lépcsőfokot (a neveket később
én írtam rá, hogy mégis hivatalosnak tűnjön :D :P).
Innen egy rövidke
metrózás következett, ugyanis végre-valahára eljutottam a Tower-be! Eddig
kívülről már rengetegszer láttam, de be még egyszer sem mentem, de most, a
London Pass-szal eljött az én időm is. Az iskolaszünetre való tekintettel
rengetegen voltak itt is, de azért mindenkinek jutott hely :P :D. Mi bementünk
az első utunkba kerülő toronyba, majd onnan tovább, amerre az út vitt tovább,
tehát így gyakorlatilag a vár egyik oldaláról eljutottunk a másikra több
tornyon át, és ezalatt a gyalogút alatt a különböző korok angliai szokásait,
divatját, fegyvereit ismerhettük meg. Érdekes volt. Aztán egy múzeum jött a
sorban, majd a „kínzókamra”, vagy inkább „kínzó szoba”. Voltak csuda dolgok
ott!
Majd egy kis pihenő után
úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a vár közepén lévő White Tower-be, ami
gyakorlatilag a legjobb döntés volt, mivel az volt a fegyverkiállítás, és azt
mindenképpen látni akartuk. Azért volt kérdéses, hogy bemegyünk-e oda, mert
nagyon necces lett volna, hogy időben odaérünk a Tower Bridge Exhibition-re. De
megérte bemenni, nagyon jó fegyvereket, technikákat láthattunk.
Majd éppen időben
elindultunk a Tower Bridge-hez, hogy még éppen bemehessünk a legutolsó
pillanatban a kiállításra. De ez is úgy volt, hogy én gyorsan mentem, már-már
futottam, és kb utánam zárták be az ajtót, de mondtam, hogy még két barátom
jön, csak egy kicsit lemaradtak, úgyhogy szerencsésen, tényleg az utolsó utáni
pillanatban mehettünk be a – London Pass-szel ide is ingyen – kiállításra.
Először az északi toronyban mutattak egy filmet nekünk a híd építéséről, majd
átmehettünk a híd tetején a két tornyot összekötő folyosón, amely teljesen
fedett, és ennek a két-két oldalán voltak a különböző érdekességek kitéve,
természetesen főként a híd előéletével, majd felépítésével kapcsolatban. Az
egyik felső folyosón átmentünk a déli toronyba, ahonnan kimehettünk a másik
folyosóra, ezen már másfajta hidakat is mutattak a képeken, és itt láttuk –
többek között – a Széchenyi Lánchidat is! Innen, fentről is nagyszerű volt a
város látképe, és még az idő is kedvezett nekünk egész nap.
Innen egy felfestett
vonalat követve a gépterem felé mentünk, afelé a gépterem felé, ami a híd
felhajtásáért felelős. Hatalmas gépek dolgoznak itt, természetesen mindegyik
részen van egy-egy pótmotor is, hogyha az eredetileg működő meghibásodna,
legyen „kéznél” egy tartalék. Úgyhogy nem lehet probléma, hogyha éppen fel kell
nyitni a híd közepét.
Innen ,még egy kis
fotózkodást leszámítva a Temze-parton, Nóri felé vettük az irányt, aki ekkor
még Streatham-ben lakott, és meghívott minket ekkorra, mivel a hostcsaládja nem
volt otthon. A Co-operative-ban bevásároltunk, igaz az este végén az apuka
borából is ittunk (amiből ugye nem lett volna szabad :D :P, de hát mi már csak
ilyenek vagyunk :P), ami határozottan nem segített, mert kiütés lett a vége.
Innen nem is mentünk haza estére, hanem majd innen indultunk tovább másnap.
Nem ment könnyen a
felébredés, hát még az elindulás! :P :D Ez nem a mi műfajunk, az egyszer biztos!
Mondjuk nem vittük túlzásba a programokat 5-ére, csütörtökre, ugyanis a Chelsea
Stadiontúra, valamint a London Bridge Experience volt tervbe véve, és végre
elmondhattuk a nap végére, hogy teljesítettük az aznapra kitűzött célokat! :D
A Chelsea Stadionhoz, a
Stamford Bridge-hez Fulham Broadway-nél szálltunk le a metróról, és mindössze 2
perc gyaloglás után már ott is voltunk a stadionnál. Ez a stadion még egy igazi
őskövületnek számít, különösen a Wembley és az Emirates után... A múzeumba
vezetett az első utunk, vagyis az előtte levő üzletbe, ahol meg tudtuk
vásárolni a jegyünket a stadiontúrára, majd felmehettünk a múzeumba. Körülbelül
1 órát kellett várnunk, így bőven volt időnk szétnézni a múzeumban, és még enni
is egy kicsit.
Majd indult a túra. Meg
kell, hogy mondjam/mondjuk, az eddigiek alapján a toronymagasan legjobb
idegenvezetőt kaptuk meg!!! A csávó olyan baltaarccal adta el a legnagyobb
beszólásokat is, hogy hihetetlen! Mi már ott fetrengtünk a röhögéstől
néhányszor, ő meg halálkomolyan mondta tovább a dolgokat. A túra folyamán
egyébként először az északi résznél ültünk, ahol a vezetőnk mindenkit sorban
megkérdezett, hogy honnan jött, és kinek szurkol. Mondjuk még ez előtt volt
nagy poén, amit a videón is látni fogtok rövidesen, hogy a bemutatkozásában az
idegenvezetőnk elmondta, hogy mindenkit szeretettel látnak, bármely csapat
szurkolóját, kivéve a Manchester United-ét, így aki nekik szurkol, azoknak arra
van a kijárat! De értitek, faarccal előadva :D
Ezután a nyugati oldalon
mentünk át, itt láthattuk a kommentátorok és a kameraman-ok helyét, de ez csak
egy átmeneti rész volt, ugyanis ekkor az utunk végcélja a Sajtószoba volt.
Nagyon jól meg volt csinálva, a hátsó részében egy nagyon komoly konyha,
kiszolgáló-helyiség volt kialakítva, ezt bármelyik ilyen stadionkonyha
megirigyelhetné, véleményem szerint.
Majd jött egy kis
kitérő, vagyis a vendégcsapat öltözője, ahol néhány perccel többet kellett
várni, mint normálisan, mert még elő kellett készíteniük a Chelsea öltözőjét.
Mit nem mondjak?! Volt egy „kis” különbség a vendég- és a hazai csapat öltözője
között. Természetesen a hazai csapat javára... Sokkal-sokkal felszereltebb,
modernebb a Chelsea öltözője, mint a mindig aktuális vendégéé. Itt nem lehetett
úgy odamenni az öltözőszekrényekhez, mint az Arsenal stadionjában, így mezekkel
nem is tudtunk képeket készíteni. Természetesen nem maradhatott el a kivonulás
a pálya szélére itt sem. A gyepre itt sem mehettünk fel… :/ Majd egy kis
szlalomozással a déli oldalra mentünk fel, ahonnan a legjobban szét lehetett
nézni a stadionban, illetve ahonnan a legjobb kilátás nyílt. És ekkor és itt
volt, hogy egy amerikai, egészen pontosan pittsburghi család hozott a saját
városából egy ereklyét, amit azóta biztosan kitettek a Chelsea múzeumába. Egy
sál volt az ajándék egyébiránt.
Még mielőtt mentünk
volna tovább, a Chelsea boltban Jani egyik ismerősének kellett mezt keresni,
ami ment is gyorsan, de a nyomtatás már nem annyira, úgyhogy eltöltöttünk
néhány pluszpercet itt. Egy kis Sainsburys-es kitérő után viszont már tényleg a
London Bridge Experience felé tartottunk. A hirdetésben az állt, hogy
félelmetesebb, mint a London Dungeon (mondjuk annál nem is nehéz
félelmetesebbnek lenni, mivel az inkább volt vicces...), így kihagyhatatlan.
Előbb rossz sorba álltunk, majd egy csávóka a London Pass-szel sort ugrott,
úgyhogy mi is követtük. Igazándiból azért volt jó móka ez az Experience, mert
mi mentünk a sor legelején, én voltam az első, Jani a második, Balázs pedig a
harmadik, tehát így mindig elsőkézből kaptuk az ijesztéseket :D. Jó volt, de
azért lehetett volna durvább is!
Ezt követően fáradtan
tértünk haza, majd nyugovóra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése