Milánó

Biztosan csodálkoztatok, hogy eddig miért nem került fel a bejegyzés a milánói utunkról, de gondolkoztam, hogy hogyan és milyen módon kellene írnom a kirándulásunkról. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy időrendben próbálom feleleveníteni a történéseket.

Ugye csütörtök reggel mentünk Lutonról, de még menjünk vissza szerda délutánra, kora estére, mert eredetileg úgy lett volna, hogy Juditéknál alszunk aznap este, aztán onnan megyünk a hozzájuk legközelebbi vonatállomásra (Cricklewood), ahonnan vonattal Luton Airport Parkway-nél leszállunk, ahonnan Shuttle Bus-szal megyünk a repülőtérre. Hát, ez nem igazán így történt, mármint nem tudtunk ott aludni, kénytelenek voltunk itt, nálunk, mert Judit családjához mentek barátok, és kellett a szobája, hogy elférjenek. Így ő miután végzett a munkájával aznapra, bement a központba, hogy váltson eurót, míg én elmentem Cricklewood-ba, hogy felvegyem a vonatjegyeket, mert nem akartam megkockáztatni, hogy nem működik az automata, amikor reggel megyünk, így inkább előző nap elmentem felvenni a jegyeket. Minden rendben ment, nem sokkal 8 előtt találkoztunk is az Oxford Street-en, igaz nekem marha sokáig tartott eljutni Marble Arch-tól az Oxford Circus-ig (ami amúgy egy egyenes út, ugye), mert - mint utóbb kiderült - egy busz lerobbant, így torlódott a sor elég rendesen, és kb. lépésben tudtunk haladni... Majd onnan North Finchley-n (beugrottunk a Tescóba) keresztül jöttünk hozzánk, így volt már kb. 10 óra is, mire ideértünk.

Másnap reggel 3.15 körül keltünk... :S 4.35 körül ment a vonat Cricklewood-ból Luton felé, így én 4-re rendeltem még előző nap egy taxit, mivel tőlünk marha messze van Cricklewood (Juditéktól még gyalog se lett volna 15 percnél több). Egy kicsit azért aggódtunk, hogy biztosan megérkezzen a taxi, mert indiaik csinálják, aztán ha valamit félreértettek, mikor foglaltam, az nagy szívás lett volna... De szerencsére időben megérkezett taxi, és mivel forgalom alig volt az úton, nagyon hamar, mintegy 15 perc alatt ott is voltunk Cricklewood-ban. Mondjuk volt annyira korrekt Judit családja, hogy adtak egy kis pluszpénzt, mert még pluszban dolgoznia kellett kedden és szerdán is egy kicsit, így abból tudtuk fizetni a taxit legalább... A repülő 7.10-kor szállt fel Lutonról, semmi gond nem volt az úton, időben indultunk, időben leszálltunk, nagyon nyugis utunk volt, és még a kézipoggyászunkat sem kellett lemérni, mondjuk neccesen fért bele az enyém a határba, de bele tudtam volna gyömöszölni. :P Malpensa repülőtérre érkeztünk, ami cirka 50 km-re van Milánótól. Először az volt a terv, hogy vonattal megyünk Milánóba, de mivel nem nagyon találtuk a vonatállomást, ezért végül úgy döntöttünk, hogy busszal megyünk. 10 euró volt a jegy fejenként. Ezen az úton sem volt semmi gond.

Körülbelül 11.30 körül érkeztünk meg Milánó Centrale vasútállomásához a busszal. Azért mentünk ide (mert mehettünk volna Cadorna állomáshoz is, ami amúgy közelebb volt a szállásunkhoz), mert itt le lehetett rakni a bőröndöket, így nem kellett cipelnünk azt a későbbi becsekkoláshoz. 5 euró az első 5 óráért, aztán még további eurócentek a pluszórákért. Hatalmas és elég impozáns a Centrale vasútállomás, csináltunk jó pár képet már itt is.

Majd vettünk egy 24 órás napijegyet, ami minden közlekedési eszközre jó (igaz, mit csak metróztunk vele), így innen 3 megállót mentünk, és a Moscova nevű metrómegállóban szálltunk le. Első úticélunk a Cimitero Monumentale nevű temető volt. És hogy miért akartunk temetőbe menni?! Azért, mert a Cimitero Monumentale nem egy közönséges temető, ahova bárkit eltemetnek. Nem. Ez egy olyan temető, amelyben Milánó leggazdagabb családjainak a sírhelyei, síremlékei vannak. Valóban gyönyörű síremlékek, némelyek már-már túl csicsásak, de a gazdag emberek mindig is ki akartak tűnni, úgyhogy tudjuk be ezt ennek. Ide mindenképpen érdemes ellátogatnia mindenkinek, aki Milánóban jár!

Történt még egy kis "incidens" a temetőben. :P :D Nem, nem támadt fel senki, és nem üldözött minket senkinek a szelleme, "mindössze" annyi történt, hogy... hát hogy is mondjam, wc-re kellett mennem! :D És nem kisdologra :P Úgyhogy már be voltam sz.rva (csak átvitt értelemben :D :P), hogy én ezt így itt hogyan fogom letudni, de szerencsére az egyik térképen megláttam, hogy hol van a mellékhelyiség, mert szerencsére ebben a temetőben volt, így miután éreztem, hogy már nem sok időm van, egyből afelé vettük az irányt. Hát Judit majd besz.rt a röhögéstől :D, én meg a szenvedéstől :P :D. De szerencsére sikeresen túljutottam a dolgon. :P :D

Innen gyalog mentünk tovább a Parco Sempione felé, ami egy park Milánó belvárosában. Útbaejtettük a helyi Chinatown-t, de ez eléggé lehangoló volt, olyan igazi semmilyen, össze sem lehet hasonlítani a londonival. Ég és föld a különbség a kettő között. Úgyhogy itt kb. csak annyi időt töltöttünk el, amíg átmentünk rajta, de ez sem tartott sokáig, hamar eljutottunk a parkhoz, vagyis először a Arca della Pace-hoz, ami magyarul a A béke boltíve. Napóleon építtette, és nagyon hasonló a párizsi diadalívhez.

Igazából térkép alapján nagyobb parkra számítottam, és mivel az idő sem volt túl kedvező, nagyon kevés ember lézengett a parkban (betudom ennek). Elég sok csöves és kisebbségi kinézetű ember elsősorban. A parkban megnéztük a Civica Arena-t, ami korábban egy minikolosszeum volt, ma már - mint ahogy másnap megtudtuk - futballpályának és -stadionnak használják. Elmentünk az Acquario Civico-hoz (akvárium), de nem mentünk be, mert láttunk már ilyet, pl. itt, Londonban is. Innen - még szinten a parkban lévő - Ponte delle Sirenette-hez (A sellők hídja) vezetett utunk, mely az útikönyv szerint a park "hivatalos" szerelmesek hídja. Igazándiból semmi extra, egy pici gyaloghíd egy kisebb tavacska fölött.

A hídtól mintegy 50 méterre található a Palazzo d'Arte (Művészetek Palotája), aminek a hátsókertjében is található néhány érdekes szobor, mint például a Fontana dei Bagni Misteriosi (A misztikus fürdők forrása). Magába a palotába nem mentünk be. A palota tőszomszédságában található a Torre Branca (Branca Torony), amely egy 108 m magas torony, tetején egy kilátórésszel az egész városra. Ide szerettünk volna felmenni, azonban nem volt nyitva sajnos. :(

Mivel aznapra mást már nem terveztem, úgy döntöttünk, hogy a közelben lévő Cadorna állomásról visszametrózunk a Centrale-hoz, és felvesszük a csomagokat, még mielőtt túllépné az 5 órát, hogy ne fizessünk már többet, mint 5 euró fejenként. Miután megtörtént a csomagfelvétel, ismét metróztunk, és ismét Cadorna felé vettük az irányt. Sajnos amikor feljöttünk a felszínre, láttuk, hogy esik az eső :S. Mivel a térképen láttuk, hogy a közelben van egy busz, ami pont arra megy, amerre a mi szállásunk volt, így elmentünk megkeresni a legközelebbi buszmegállót, ahol megáll az a busz. De csak nem sikerült találni egyet sem! Pedig tényleg jól olvasom a térképet... Így az esőben sétáltunk mintegy 1,5 km-t Cadorna állomástól a szállásunkig, mely a Hotel Poliziano Fiera nevű 4 csillagos hotel volt. A hotel kifogástalan volt, semmi probléma nem volt vele, talán annyi negatívumot mondhatok el róla, hogy nem kaptunk kádas szobát, csak zuhanyzósat, pedig azt jobban preferáltuk volna. Na mindegy, ne legyünk mindig negatívak, nemigaz?! Jó volt a szobánk egyébként, volt egy tv, kaptunk internet-hozzáférést, a szobánkból nyílt a saját fürdőszobánk és egyáltalán nem fáztunk a szobában, de ha már túl melegünk volt, tudtuk állítani a termosztátot. Elég fáradtak voltunk már csütörtök estére, így fürdés után még annyit csináltunk, hogy elmentünk egy közeli szupermarketbe, hogy másnapra egy kicsit bevásároljunk, mert boltot csak elvétve láttunk aznap.

Pénteken a hotelben kezdtünk svédasztalos reggelivel. :P :) Erre sem lehetett sok panaszunk, főleg nem pénteken reggel, amikor még alig voltak a szállodában, így bőven jutott mindenből. Elég jó volt a választék: többfajta gabonapehely, szalámik, sonka, kolbász, friss gyümölcsök, konzerves gyümölcsök, lekvár, vaj, nutella, joghurt, croissant, süti, zsemle, kenyér, rántotta, sült sonka és kolbász, többfajta kávé, és nem is tudom, hogy kihagytam-e valamit, bár biztos, magamat ismerve. Úgyhogy mindegyik reggel eléggé sokat ettünk, hogy napközben ne nagyon kelljen, maximum egy kis gyümölcsöt, vagy édességet, hogy kibírjuk estig. Sajnos pénteken nagyon f.s idő volt, egész nap - különböző intenzitással - esett, gyakorlatilag nem is volt száraz időszak aznap. Mivel próbáltunk spórolni, így az első nap után már nem költöttünk helyi utazásra, így mindent gyalog közelítettünk meg.

Első utunk a Basilica di San Simpliciano-hoz vezetett. Ez az egyike a 4 milánói St. Ambrose templomnak. St. Ambrose egyébként Milánó védőszentje. Bergognone gyönyörű freskója, A szűz megkoronázása díszíti a templom falait. Igazándiból nem tudtuk, hogy megengedett-e az olasz templomokban fényképezni, így itt még nem is nagyon mertünk , pedig mint utóbb kiderült, lehetett volna bőven. Úgyhogy itt csak néhány képet lőttünk.

Az idő nem javult, de a túránk nem állhatott le, így mentünk is tovább a Pinacoteca di Brera nevű galériához, amiben híres festők művei (úgymint Goya, Rembrandt, van Dyck, Titian, Tintoretto, stb.) is megtalálhatók. A városnézés tervezése közben én 6 eurós belépőt találtam, de a helyszínen kiderült, hogy 10 euró lenne, de mivel mi nem vagyunk azok a hú-de-nagy művészet-fanok, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt kihagyjuk. Még megpróbáltuk megtalálni Brera Akadémia szomszédságában lévő Orto Botanico nevezetű botanikus kertet, vagy legalábbis a bejáratát, ezért tettünk is egy felesleges kört, mert az akadémián belülről lehet eljutni oda, de mikorra mi odaértünk, már zárva volt, mert csak délig volt nyitva, és mi olyan fél 1 magasságában találtuk meg a bejáratát. Mindegy.

Nem tettem még említést a Parco Sempione egyik végében lévő Castello Sforzesco-ról, amely kastélyt péntek koradélután látogattunk meg. Olyan fél 2 körül értünk oda, és mivel pénteken 2-től ingyenes be lehetett menni a múzeumaiba, ezért ezt a röpke félórát már megvártuk, addig legalább volt lehetőségünk egy kis uzsonna elfogyasztására. Itt eltöltöttünk mintegy 1,5 órát, elég sok érdekes dolgot láttunk, ide is érdemes volt betérni. Amúgy ha nem pénteken délután 2 után megy az ember, akkor fejenként 3 euró lenne a belépő.

A napi következő megállónk a Chiesa di San Maurizio nevű kis templom volt, amelyről azt találtam az útikönyvben, hogy ez Milánó rejtett koronaékszere. És tényleg nem nagyon volt túlzó ez a megfogalmazás. Gyönyörű festmények díszítik a kápolna falait, melyeken Ippolita Sforza-t (a Castello Sforzesco-ból lehet ismerős a Sforza név... ;) ) és családját tette halhatatlanná a készítő. Kívülről szinte teljesen beleolvad a környező épületrengetegbe, belülről viszont egy másik általam látott templomhoz sem hasonlítható!

Az idő továbbra sem javult, azt hiszem ekkor már csak csepergett az eső, de itt sem állhattunk le, így indultunk is tovább a Basilica di Sant'Ambrogio-hoz, ami St. Ambrose, Milánó védőszentjéről van elnevezve, ugyanis a szent a bazilika kriptáiban van eltemetve. Furcsa volt, hogy amikor odaértünk, elég sok kiöltözött embert láthattunk, és bennem már ekkor is felvetődött az a gondolat, hogy mi van, hogyha itt meg pont most van egy esküvő?! De gondoltam, majd kiderül. És valóban! Egy esküvő készülődött, gyűlt a násznép a bazilikában, és mintegy 3-4 perccel azután, hogy mi bementünk, hogy körülnézzünk, már jött is a menyasszony! :D Erre azért mennyi esély van, hogy belecsöppenünk egy olasz esküvőbe az egyik éppen meglátogatott bazilikában?! :D Igaz, miután elhaladtak mellettünk, mi kiosontunk, nem akartunk tovább zavarni. De azért érdekes élmény volt, az egyszer biztos!

Péntekre az utolsó napirendi pont a Basilica di Santa Maria delle Grazie meglátogatása volt. Ez a bazilika arról híres, hogy itt, egy melléképületben, található Leonardo da Vinci Il Cenacolo (Az utolsó vacsora) című világhírű festménye. Erre előre hetekkel kell foglalni jegyet, hogy biztos meg tudja nézni az ember, így mi nem is próbáltunk már meg bemenni, mert már le volt előre minden foglalva, ezért csak magát a bazilikát néztük meg. Igazából nekem az ezen a napon meglátogatott templomok (összesen 4) közül a Chiesa di San Maurizio tetszett a legjobban a festményeivel.

Hazafelé menet marha nagy szerencsénk volt, mert találtunk egy másik boltot is, ahova szintén betértünk, majd a Piazza Sempione-n (ahol a diadalív is van) találtunk egy pizzériát, ami már délelőtt is szimpatikus volt, és ott megvacsoráztunk. Ugyanis ha Olaszországban jár az ember, akkor három dolgot mindenképpen ki kell próbálnia: pizza, tészta, gelato (fagyi). Szóval péntek estére a pizza jutott. Képeket sajnos nem tudunk prezentálni, mert már annyira éhesek voltunk, hogy más eszünkbe se jutott, minthogy minél hamarabb a pizzánkhoz jussunk, így képet sem csináltunk. :P (És ez ugyanígy volt a tésztaevésnél is :P) Judit egy csípős pepperónis pizzát választott, míg én a Pizza OK-t (ez volt a hely neve is egyébként), amelyen rocket saláta, parmai sonka és sajt volt, meg még valami, ha jól emlékszem. Ami meglepő volt (most pozitív értelemben), hogy egy ilyen helyen, ami nem egy túl puccos hely, mindegyik pincér beszélt valamilyen szinten angolul! Sőt, még volt csak angol nyelvű menü is! Le a kalappal előttük! :) Akkora pizzát kaptunk, hogy a széle mindenhol lelógott a tányérról. :P És hogy egy nagy általános igazságot alátámasszunk, tényleg mindenhol ott vagyunk! Ugyanis 2 asztallal mellettünk két magyar csávó pizzázott, amit kb. 10 perc után realizáltunk, hogy magyarok, mert addig nem igazán figyeltünk arra, hogy mások milyen nyelven beszélnek. :D :P Milyen kicsi a világ! Aznap este nem kellett esti mese az elalváshoz, a séta kivette az erőnket.

Másnap reggel, szombat lévén, már jóval többen voltak a hotel ebédlőjében, és a finom zsemléből már alig volt egy-két darab, mikorra mi lementünk, így az utolsókat el is vettük. És mivel szerintünk utána ki is fogytak ebből, valami elég sz.r kenyeret hoztak ki, ami még pirítva se volt jó, így azután már inkább csak croissant ettem, ami viszont nagyon jó volt. Főleg a csokis és a lekváros! Egyébként a szombati nap jól indult, sokkal jobb idő köszöntött ránk, néha már a nap is kikandikált a felhők mögül, így én bevállaltam, hogy kabát nélkül indulok el aznap városnézésre. Ismét csak gyalogoltunk, most majdnem egy órát, hogy eljussunk a Navigli körzetbe, ami egy csatornás körzet, ahol igen hangulatos éttermek, üzletek, piacok vannak. Mi először az egyik, csak szombat nyitva tartó piacot vettük célba, amit sikeresen meg is találtunk, és ahol végül vettünk nekem 2 minőségi hosszúujjú felsőt nagyon olcsón! Innen mentünk a Naviglio Grande-hoz. A kis folyócska partján lévő majdnem mindegyik házon volt néhány műanyag béka különböző színekben, mert feltehetőleg valamilyen kiállítás kezdődhetett az elkövetkezendő napokban. Hát, érdekes volt, az biztos. Szép, napos időnk volt ekkor.

Ez a Navigli körzet egyébként Milánó délebbi részén található (a szállásunk a központtól északra volt), és ehhez közel van egy újabb bazilika, a Basilica di Sant'Eustorgio. A templom előtti téren bevittünk egy-egy gyümölcsöt és egy kis nasit, majd megpróbáltunk bemenni, azonban az ajtó csak nem akart kinyílni, én meg nem akartam már ott feszegetni, így továbbálltunk. Utunk a Parco delle Basiliche nevű parkon át vezetett, amiben virágzás után rengeteg gyönyörű rózsa látható, amiben sajnos most még nem lehetett részünk. Ez a park köti össze egyébként a Basilica di Sant'Eustorgio-t és a Basilica di San Lorenzo Maggiore-t.

A Basilica di San Lorenzo Maggiore előtti tér a Piazza Vetra, mely előtt vannak San Lorenzo Oszlopai. Elég kis hangulatos tér ez, főleg azt figyelembe véve, hogy az oszlopok előtti utat csak a milánói villamos használja, így ide személygépjárművek nem mennek be, teljesen sétálóutcai fílinget árasztva ezzel. Mivel egy kicsit a bazilika nyitása előtt értünk ide, itt is vártunk, míg kinyitott délután a templom, majd bementünk körülnézni. Mivel ekkorra már elég sok milánói templomban megfordultunk elég rövid alatt, eléggé összemosódtak az emlékek, hogy melyikben mit láttunk.

Miután kijöttünk ebből a bazilikából, már kezdett elbújni a nap, így egy kicsit kezdett a hőmérséklet is lehűlni. Aznap délutánra maradt Milánó leghíresebb tere, vagyis a Dóm tér, ami mellett található maga a Milánói Dóm, valamint a Galeria Vittorio Emanuele II nevezetű bevásárló árkád. Első utunk a Dómba vezetett. A bejáratnál (ahol őrök nézték át a táskáinkat) láttunk egy táblán, hogy rövidnadrágban, atlétában, és még nem is tudom miben tilos a bemenetel a dómba. Ez azért volt érdekes, mert Juditon egy fekete rövidnadrág volt, igaz, alatt fekete harisnyával. Úgyhogy egy kicsit paráztunk, hogy most akkor be fogják vajon engedni, vagy sem. De sikerült bejutnunk a belsejébe. Azonban itt csak arra lehetett fizetni, hogy lehessen legálisan is fényképezni (ez 2 euró fejenként, amiért kapunk egy karszalagot, ami feljogosít minket fényképezésre), jegyet a dóm bal oldalán, a dóm tetejére felvezető lépcsősor aljánál lehetett venni.

Itt megvettük a kombinált jegyünket fejenként 10 euróért, amivel gyalog felmehettünk a dóm tetejére, bemehettünk a kincstárba, valamint a keresztelőkápolnába is. Először a tetejére mentünk fel, mivel ott voltunk, így az tűnt kézenfekvőnek. Hát, ez megérte, nagyon szép a kilátás innen, igaz, annyira nincs mit látni. :P A tetőn eltöltöttünk mintegy félórát, majd elindultunk lefelé, hogy még legyen időnk bemenni a kincstárba és a keresztelőkápolnába, mert ezek csak 5-ig voltak nyitva. Sikeresen le is értünk, majd beálltunk a sorba ismét, hogy bemenjünk a dómba. Azonban most volt a katonák mellett egy másik csávó is, aki mondta, hogy á-á, rövidnadrágot viselve Judit márpedig nem mehet be, mondom erre, hogy dehát már voltunk bent és akkor semmi gond nem volt ezzel. Még a karszalagot is mutattam. Mondja, nem. Baszdmeg -.- Rohadjanak meg, de komolyan!!! Megérteném, hogyha csak rövidnadrág lett volna rajta, de hogy még úgy sem engedték be, hogy csak harisnya is volt rajta, az már felháborító! -.- Vagy akkor ha már itt tartunk, legyenek következetesek, és ne engedjék be elsőre sem!!! ezt utálom a legjobban, hogyha valaki/valami következetlen. Mondjuk akkor is kiborultam volna, hogyha elsőre nem engedik be, de hát még ilyet, kifizetjük a szaros jegyre a pénzt, és erre nem engedik be... -.- Ááá, inkább nem is írok semmit már erről, mert csak még jobban felbaszom magam rajta... Engem beengedtek, kb. 10 perc alatt végigszaladtam, hogy mégis legyen néhány kép erről a szar dómról, aztán mentem is ki.

Ezután még átmentünk a Galeria Vittorio Emanuele II-n, kilyukadtunk a Piazza della Scala-n, és láthattuk kívülről a Scala-t is, amit hogyha nem tudtuk volna, hogy az az épület, meg nem mondtuk volna, hogy az a Scala, mert kívülről egy teljesen átlagos épület.

Szombatra ennyi volt a program, estére még el akartunk menni enni valahol egy tésztát, hogy ezt is kipipálhassuk a listánkon, de a hazafelé vezető utunkon nem igazán láttunk már érdemleges nyitva lévő éttermet, csak azt, ami az utcánkban is van. Azonban féltünk attól, hogy nem lesz angol menüsor, mert az eszünkbe sem jutott, hogy nem lesz pincér, aki nem beszélne angolul, mert ez az étterem sokkal puccosabbnak, komolyabbnak tűnt, mint a pizzéria, ahol előző este ettünk. Úgyhogy gyorsan lepakoltunk a szálláson, majd visszamentünk a Camelot nevű étteremhez. Nem volt angol nyelvű menüsor, de ezt még úgy ahogy túléltük volna, mert a spaghetti és lasagne ugyanígy van angolul és olaszul is. De az már sokkal neccesebb volt, hogy az egyetlen pincérnek kb 5-10 szóból álló angol "szókincse" ha volt... Ami nálunk még csak egy szóban mutatkozott meg... Ezért egy büdös nagy egyest beírunk ennek az étteremnek, mert azért az mégis milyen, hogy egy 4 csillagos hotel szomszédságában vannak és nincs normálisan angolul beszélő pincérjük... Mindketten spaghettit rendeltünk, míg Judit tejszínes szószosat, addig én sikeresen beleválasztottam, és tenger gyümölcseivel rendeltem. A frutti-ról gondoltam, hogy gyümölcs lehet, de erre nem is gondoltam :P. De jelentem, sikeresen megettem, de határozottan nem a legjobb választás volt ez.

Másnap reggel szintén jól bereggeliztünk, és az ebédlőből kölcsönvettünk egy kenőkést, hogy az előző délután megvett szendvics-alapanyagokat össze tudjuk dolgozni még kicsekkolás előtt. :P :D Délig lehetett kicsekkolni, mi olyan fél 12 körül tettük ezt meg. Ingyen ott tudtuk hagyni a csomagjainkat a szálláson megőrzésre, úgyhogy legalább emiatt nem kellett aggódnunk. Elmentünk Cadorna állomásra megvenni a vonatjegyeket a repülőtérre, és az állomáson vettünk bélyeget, hogy haza tudjuk küldeni a képeslapokat. De miután kiléptünk a szállásról, is kilyukadtunk a Corso Sempione nevű útra, láttuk, hogy aznap van a Milánói Maraton! Milyen véletlen! :) Aznap még jópárszor belebotlottunk a futókba, mert gyakorlatilag egész Milánó belvárosában futottak.

A vasárnapi első napirendi pont a Quadrilatero d'Oro, a világ leghíresebb bevásárlónegyedének a meglátogatása volt. Itt Olaszország minden világhírű márkája képviselteti magát egy üzlettel. Igazából nem voltak túl sokan az utcákon, ami eléggé meglepő volt, főleg azt figyelembe véve, hogy vasárnap volt a legjobb idő a 4 nap során. Miután itt átjutottunk, a Girardini Indro Montanelli parkba jutottunk ki. Kihasználva a jó időt, leültünk megpihenni egy kicsit, illetve csináltunk néhány képet.

Tényleg verőfényes napsütéses idő volt, és igazándiból ez a park sokkal inkább elnyerte tetszésünket, mint az első nap meglátogatott Parco Sempione. Ez kisebb volt, viszont sokkal kellemesebb, jobb kialakítású, otthonosabb, vagy hogy is mondjam. Szóval nekem jobban bejött, mint a Sempione. Még egy mini vidámpark is volt ekkor a parkban a gyerekeknek. Természetesen mi nem próbáltuk ki. :P :D

Miután kimentünk a parkból, a Porta Venezia-ra jutottunk ki. Ennek a közelében volt a Casa Galimberti. Ez egy olyan épület, melynek az alján egy étterem van, és afölött pedig normális lakóházak. Vagyis dehogy normálisak, ugyanis mindegyik ház ablaka vagy teraszának ajtója mellett mindkét oldalon nagyon igényesen megkomponált freskók díszítik a falakat!

Ezután elfogyasztottuk szendvicseink felét, majd a Corso Venezia-n végigmenve eljutottunk a San Babila metrómegállóhoz, amelyhez közel van a milánói Juventus Store. Természetesen bementünk, de sajnos a póló, amit megláttunk, nem volt az én méretemben, így végül egy Juventusos kulcstartót vettem meg, mert mégsem mehetek el úgy, hogy nem vettem semmi Juventusosat.

A bolthoz már elég közel volt ismét a Dóm tér, így a Corso Vittorio Emanuele II-n végigmenve ismét kijutottunk a Dómnál, de most a hátuljánál. Itt Judit még vett néhány szuvenírt, majd úgy döntöttünk, hogy csak eszünk egy gelatót, ha már itt vagyunk, Milánóban. Tudtuk, hogy van egy fagyizó közel a Scala-hoz, így beálltunk a sorba, ami amúgy akkora volt, hogy a vége állandóan a villamos sínein állt, csak akkor mozdult meg, amikor csilingelt a villamos, hogy mégis jön. :P Nagyon finom volt a fagyi, én sztracsatellát és valami krémes dolgot ettem, míg Judit étcsokit és citromot. És ezzel gyakorlatilag véget is ért a milánó kiruccanásunk, visszamentünk a szállásra felvenni a csomagokat, otthagytuk a képeslapokat, és mentünk a vonathoz. A visszaúton semmi gond nem volt, olyan 22.45 körül le is szálltunk Lutonon, és szerencsésen el is értük a korábban érkező vonatot vissza, Londonba. Hazakísértem Juditot, de mivel ő hétfőn dolgozott, így én 0.20-kor elköszöntem tőle, és indultam haza. Pont az orrom előtt ment el a vélhetően utolsó 460-as, így a központ felé vettem az irányt, így hajnal 2 órakor érkeztem haza. Átöltöztem, füldugót beraktam a fülembe, és aludtam, ameddig bírtam.

Összességében csalódás volt ez a kiruccanás, mert igazándiból többre számítottunk. Egyrészt már az furcsa volt számunkra, hogy embereket alig-alig láttunk a turisztikai gócpontokon kívül a városban, olyan kihaltnak tűnt. Másodrészt, amikor mintegy 2-3 héttel az utazás előtt csekkoltuk az időjárás-előrejelzést, akkor mind a négy napra 15-20 fokot, és nagyon jó időt ígért, ezzel szemben gyakorlatilag csak a vasárnap volt kifogástalan, a többi nap egyáltalán nem volt felhőtlenül élvezhető. Harmadrészt, nagy negatívum volt, hogy egy komoly étteremben nem beszélt a pincér angolul. Tudom, ez kicsi dolognak tűnhet mások számára, de azért úgy még Magyarországon sem vesznek fel pincérnek senkit, hogy nem beszél legalább egy idegen nyelven a magyaron kívül! Negyedrészt, a f.sz csávó a dómnál, aki másodjára már nem engedte vissza Juditot... Ötödrészt, összességében többre számítottunk, nem tudom ezt így értelmesen megfogalmazni, legyen elég ennyi. De azért, hogy pozitívan fejezzem be ezt a gigahosszú bejegyzést, el kell mondjam, hogy nagyon jó volt végre egy kicsit kiszakadni Londonból, és tényleg csak kettesben lenni! :) Ezért megérte elmenni! :)