2012. január 28., szombat

A piros emeletes buszok


London egyik jelképe. Nem a Big Ben, nem a Tower, nem a Tower Híd, nem a London Eye, nem a Trafalgar Tér, nem Greenwich, nem az Oxford Street, nem a Piccadilly Circus, nem a Hyde Park. Hát akkor mi?! Kérdezhetnénk bőszen, mert még lehetne néhány válasz erre a kérdésre, de most nem áll szándékomban felsorolni az összeset. A Doubledecker, a piros emeletes busz.

Egészen 1829-ig kellene visszamennünk az időben, hogyha a londoni buszközlekedés igazi ősét akarnánk keresni, de ezekkel a történelmi adatokkal nem szeretnék senkit sem untatni (akit mégis érdekel, az angolul megtekintheti a Wikipédián). Omnibuszok, gőz hajtotta buszok, minibuszok, midibuszok, alacsony padlós buszok (amelyek egyik legelső „használója” London volt), csuklós buszok és emeletes buszok. Ez a londoni buszok fejlődési sormintája, amelynek végén a jelenleg használt hibrid buszok állnak (összesen 190 hibrid busz van forgalomban Londonban).

Ezek a hibrid (emeletes) buszok egy elektromos akkumulátor és egy dízelmotor kombinációját használva működnek, így 40%-kal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a hagyományos dízelmotoros buszok.

A száraz adatok után jöjjenek az én tapasztalataim. Elöljáróban elmondanám, hogy imádom az emeletes buszokat! Amikor busszal utazok, és tudom, hogy hosszabb ideig tart az utazás, mindig az emeletre megyek, és onnan csodálom a tájat, lehetőleg az első két pár ülésből, ahonnan elém tárul az egész panoráma. „Ingyen” városnézés. J

A londoni buszközlekedés 24 órás, nem úgy, mint a metró, ami éjszaka 4-5-6 órán át szünetel. Még éjszaka is sok járat járja a város utcáit, szinte nincs olyan hely, ahonnan ne lehetne hazajutni valamilyen úton-módon. A nappali járatsűrűségről pedig ne is beszéljünk! A City forgalmasabb csomópontjain, útvonalain egymást érik a piros emeletes buszok, már-már piros emeletes busz-karavánok állnak össze. Ebből kitalálható, hogy elég sűrűn járnak.
Ami nem tetszik, tetszett, hogy a külsőbb területeken, tehát nem a városközpontban, hanem mondjuk errefelé, amerre mi lakunk, tehát 3-as, 4-es zónákban már nem mindig járnak túl sűrűn a járatok, és ez elsősorban a sulibamenetel során okoz(ott) gondokat. Reggel általában az a cél, hogy egy buszt használjunk a fiúkkal, mert az, ha időben jön, vagy csak maximum 5 percet késik, tökéletes, mivel utána még egy 10-15 perc séta kell a sulihoz, így pont időben beérünk. Viszont ha egy kicsit késésben vagyunk, és másik útvonalon vagyunk kénytelenek menni, azaz két buszos megoldással kell eljutnunk a sulihoz, a második busz lutri. Ugyanis nem lehet tudni, hogy mikor jön, mivel nem minden buszmegállóban van ilyen visszaszámláló tábla, ami mutatja, hogy mikorra várhatóak a járatok abba a buszmegállóba. Például ezekben sincs, amelyeket mi használunk a fiúkkal. De mostmár megoldódni látszik ez a „probléma”.
Ugyanis mostmár nemcsak arra van lehetőség London minden egyes buszmegállójában, hogy a buszmegállóban található egyedi megállókódot sms-ben elküldve a megadott számra megtudjuk, hogy mikorra várhatóak a járatok abba a buszmegállóba (ez sms-enként 12 pence-be kerül), hanem akinek van okostelefonja, az a http://m.countdown.tfl.gov.uk/ oldalon menetközben is megtudhatja, hogy mikorra várható a következő busz. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a megállókódot, irányítószámot, utca nevét, vagy a járat számát beírjuk a keresőbe, ami segít. Nagyon jó kis találmány, és már mindenhol elérhető Londonban. Ez, a mai, okostelefonokat használó világban gyakorlatilag nélkülözhetetlen újítás volt a Transport for London részéről, és mostmár én is bőszen használom és fogom a jövőben is! J

2012. január 26., csütörtök

Futás, ásás, fényképezés


Múlt hét szerda óta van futócipőm, és csütörtök óta tudom is használni :P :D Mint ahogy írtam már korábban, a terv az, hogy heti legalább 5-ször eljárok futni. A jelenlegi terv az, hogy elindulok a háztól, elfutok egy útvonalon North Finchley-be, aztán egy másik útvonalon (amely úton megy a 134-es és a 221-es busz is) vissza. Ez (térkép szerint) 2,7 km-t jelent. Az első alkalommal 17 percbe tellett lefutni, de ez ilyen “ismerkedős” :D futás volt, hogy azért felmérjem a terepet. Azóta természetesen már jócskán javult a részidő, jelenleg – néhány futás után – 14 perc, de ahogy már írtam korábban, 12 perc a cél. Ezt követően pedig hosszabb távra fogok átállni J Muszáj volt már elkezdeni mozogni, és jól is esik, megmondom őszintén. Korábban nem szerettem futni, mondjuk azt nem mondom most se, hogy szeretek :P, de ez volt a legolcsóbb és legkönnyebb megoldás a testmozgásra. Még ma este is fogok menni. Egyébként vagy délelőtt, miután ledobtam a fiúkat, majd hazajöttem, vagy este, olyan 9 óra magasságában járok futni, és meglepő lehet, de este is teljesen jó idő van, nem fázok már az elején se, pedig egy póló és térdnadrág az összes ruha, ami rajtam van J

Ma délelőtt nem vitt rá a lélek, hogy elmenjek futni, így ebéd után úgy döntöttem, hogy elmegyek valahova, egyúttal kipróbálom már az új fényképezőgépemet élesben is :D :P Egyszerű megközelíthetősége miatt Camden Town lett a kiválasztott terület, úgyhogy busz-busz-metró-kombóval oda is értem.
El kell mondjam, hogy ma nagyon szép idő volt napközben, sütött a nap, annyira, hogy a metró ablakán átszűrődő napsugarak már rendesen melegek voltak J És hogy hol szűrődtek be a metróba napsugarak, mikor a metró földalatti?! :D A Northern Line Highgate és East Finchley között feljön a felszínre, és ezt követően ott is folytatja az útját. Ma Finchley Central állomáson szálltam fel rá.
Egyébiránt gyakorlatilag mióta visszajöttem a karácsonyi szünetről (vagy már azelőtt is?! Erre már nem emlékszem), szinte mindenhol „ásatások” vannak, azaz felújítják az utakat, járdákat, megnehezítve ezzel a közlekedők dolgát. East Finchley-ben most éppen a gyerekek sulija előtti részen cserélik a járdalapokat. De például Camden Town-ban, a Camden Town Station előtti Britannia kereszteződés össze-vissza fel van túrva. Mindenhol a munkát jelző műanyag narancssárga „kerítés” (vagy minek lehet ezeket nevezni?!), és enyhén nem nyújt szép látványt :P
Ezzel szemben a Camden Lock Market felé vezető úton, amelyet rengeteg tetoválószalon, szuvenírbolt és kajálda szegélyez, nyüzsgött az élet, tömve volt emberekkel, jó volt elmenni oda J
Még a kanálishoz is lementem, sétáltam a partján néhány percig, még arra úgysem voltam, és bőszen kattintgattam J
Kajafronton említést kell tennem arról, hogy tegnap chillit ettünk tortillába burkolva (én még ma is azt ettem ebédre J), ma pedig rakott krumplit csináltam J
Ja, és azt majdnem elfelejtettem, hogy, mivel most úgyis ott voltam Camdenben, úgy döntöttem, megveszem már a jegyeket a DumaLondonra, mivel – sajnos – nem nyertük meg a tiszteletjegyeket, amiket Facebook-on sorsoltak ki :P :D Úgyhogy én és Nóri már biztosan megyünk ;) Első sorba! :D

2012. január 24., kedd

A bizalom köre


Úgy gondolom, hogy már elég sokszor említést tettem róla, hogy milyen jó hostanyukám van itt, Londonban. Biztos sokan utálnak ezért engem, hogy ilyen szerencsés vagyok ebben a kérdésben, de a jó család megtalálása szerencse kérdése is. És az egyensúly fenntartása miatt sajnos másoknak rossz családok jutnak.

Nagyon sok au-pair van (ismerek is közülük néhányat), akik új családot keresnek. Szinte nap, mint nap írnak be különböző londoni au-pair-csoportokba a Facebook-on, hogy új családok után kutatnak. Gondolom ez nem lehet véletlen. Épp tegnap délután-este a vacsoránál beszélgettünk erről az egész au-pair-ségről az anyukával, mivel most hétvégén itt volt Edi, és neki sajnos nem túl jó tapasztalatai vannak a jelenlegi családjával… Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez az au-pairkedés a kölcsönös bizalomra épül. Mivel a hostcsalád befogad a házába egy idegent, így eléggé nagy bizalmat kell belé fektetnie. Véleményem szerint ehhez megfelelő nyitottság is szükségeltetik, mert ha ez nincs, akkor megette a fene az egészet, és biztos, hogy valamelyik fél, általában az au-pair nem fogja jól érezni magát ebben a helyzetben.

Sajnos nagyon sok családnak úgymond presztízskérdés, hogy legyen au-paire. Egyáltalán nincs szükségük rá, mert például az anyuka nem dolgozik semmit, otthon van, és mégis kell nekik au-pair, pedig minden házimunkát plusz gyereknevelési feladatot meg tudnának csinálni (persze, ha fűlne hozzá a foguk…), és csak azért tartanak egy au-pairt, nanny-t, hogy nagyzoljanak az ismerőseik előtt, hogy „Bizony, nekem is van au-pairem!” És ezen esetekben bizony nagyon ki van használva az au-pair. Teljesen természetes, hogy ebben a szituációban nem jó az idegen országba érkező fiatalnak, és jó lenne neki váltani. Csak sokan nem mernek…

És van a másik oldal, akiknek tényleg szüksége van au-pairre, nanny-re. Az ilyen családok például az egyedülálló szülők, illetve azok a családok, ahol mindkét szülő dolgozik, és sehogyan sem tudják megoldani a gyerekek sulibavitelét és hazahozatalát. Ezeknél a családoknál, többnyire, jobb a viszony az au-pair és a szülő(k) között, amiben természetesen a legnagyobb szerepe az emberek személyiségének van, de talán ebben az esetben egy kicsit a nagyobb egymásrautaltságnak is. És ilyen esetben nagyon-nagyon fontos, hogy képesek legyenek megbízni egymásban. Ebből a szempontból is nagyon jó helyzetben vagyok szerencsére. Ahogy már korábban írtam néhány bejegyzésben, a hostanyukám már az ideköltözésem óta teljesen megbízik bennem.

A kölcsönös bizalomnak kellene a legfontosabb építőkőnek lennie ebben a „kapcsolatban”, ami a hostszülő(k) és az au-pair között fennáll. A bizalom mellett egy másik fontos tényező a közvetlenség, már-már baráti viszony. És hogy ez miben nyilvánul meg? Például abban, hogy bármikor, tényleg bármikor, legyen az korán reggel, vagy akár éjfél előtt, bármiről nyugodtan, nyíltan, őszintén el lehet beszélgetni a hostszülőkkel, és ő is megoszt veletek olyan dolgokat, amiket az ember csak olyanoknak mondana el, akikben megbízik. Szerintem ilyennek, vagy legalábbis közel ilyennek kellene lennie egy hostszülő-au-pair-kapcsolatnak…

2012. január 23., hétfő

Ne igyatok! :P


Hát igen érdekes hétvégén vagyok túl... -.- Jött Edina Londonba a szülinapját ünnepelni, úgyhogy szombaton mentem elé a Victoriára, aztán jöttünk vissza a házba. A kínai újév miatt (ami ma, tehát január 23-án esedékes) a családom (akik kínai származásúak) nagy ebédet tartott, volt minden, mi szem-szájnak ingere. Egy ismerős családot is meghívtak, valamint a két nagybácsi is jelen volt. Mi „ügyesen” akkor értünk haza, amikor a többiek már befejezték az ebédet, úgyhogy mi nyugodtan tudtunk enni. Mellé már ekkor elkezdődött a borivászat :P :D

Az ebéd után meglestük már, hogy mégis mi várható a Cuban-ban, Camden Town-ban (mert oda akartunk menni szombat este), és hát mitmondjak, nem jött be a hely a videók alapján :P, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy akkor menjünk valahova a Piccadillyre. Végül az Institute mellett döntöttünk, majd Rékáék és Melinda is csatlakoztak hozzánk. Még itthon egy Balatoni Merlot (az a jó olcsó a Penny Market-ből :D :P) is hipp-hopp elfogyott. A közeli Tescót is útba ejtettük Edivel, ahol még egy üveg bor landolt a táskánkban :P Amúgy volt meghívásom Ealingbe is, de sajnos két helyen egyszerre nem tudtam ott lenni :S :P

A 22 és 3 óra közötti 5 óráról nem sok emlékem van, megmondom őszintén :S -.- Arra emlékszem, hogy bementünk a Piccadilly Institute-ba, majd onnan (miattam :P) kiküldtek minket, és nem is mehettünk már vissza… Még szerencse, hogy Edi velem volt ekkor :P Úgyhogy ezután a Bar Rumbába vitt az utunk, ahol néhány perc után sikeresen elvesztettük egymást… Hát, gyerekek, ne igyatok!!! Nem éri meg :S 3 körül hívott Edi, hogy ő máshol alszik, így menjek nyugodtan haza. Így a busz felé vettem az irányt. Nem telt bele 5 perc, és váratlanul már a Waterloo felé vettem az irányt, hogy felszedjem Edinát :D :P Úgyhogy mondhatni ebben a 20 percben egy kicsit kiment belőlem a bor hatása :P Reggel fél 6-ra már épségben haza is értünk J :P

„Másnap” :D már dél körül felébredtünk, mentünk a Piccadillyre, talizni Edi olasz barátnőjével, de előbb még volt egy utunk az Institute-ba, mert tegnap a „buli” hevében nem találtuk meg Edi ruhatár-számát, így nem tudtuk kikérni a kabátját. Szerencsére ekkor már nyitva volt, úgyhogy a kabát meglett. Ugyanakkor a buszjegye nem volt meg :P Minden táskájában átkutatta, de hát egy női táskában megtalálni bármit is :P :D Szóval a végén a sofőr kegyeire voltunk bízva, mert telón meg tudtuk mutatni a visszaigazoló emailt, amit végülis a buszokat irányító csávó elfogadott, így Edi felszállhatott a buszra :D Happy ending.

Szerintem nem kell mondanom, hogy olyan voltam, mint egy két lábon járó zombi vasárnap délután, így még egy kis szenvedés után 20.16-kor úgy döntöttem, hogy elég, én lefekszek aludni. :D Így is lett, de mivel még a két kisebb fiú nagyon hangoskodott a mellettem lévő szobában (pedig már hamarabb aludniuk kellett volna), átmentem, hogy „rendet tegyek”, és „szétcsaptam” közöttük, vagyis megmondtam, hogy külön ágyban aludjanak, mert ez nem állapot, hogy még mindig ébren vannak és beszélgetnek jó hangosan… És ezzel még nem volt vége az estének :D Már nagyban aludtam, amikor is 22.56-kor telefoncsörgésre ébredek. Balázs volt az, aki azért hívott, mert egy nagyon ajánlat volt április első hetére nekik (amikor jönnek meglátogatni), és hogy jó lenne-e az a dátum, amikorra van olcsóbb jegy. Persze, jó volt, úgyhogy végülis Malévval jönnek március 30-án, este! J De jó lesz ;) Ez volt a hétvégém utolsó mozzanata.

Reggel 11 óra alvás után mint egy új ember ébredtem :D Ez az alvás annyira kellett, mint egy vekni kenyér :D reggel egy kicsit később érkeztünk a suliba a fiúkkal, úgyhogy már akkor is futottam (ekkor még csak a busz után :D :P), majd hazajöttem, és egy kávé elfogyasztása után úgy döntöttem, hogy ennél nincs is jobb idő egy kis pihentető futásra. Úgyhogy ismét a pénteken kitapasztalt kört tettem meg, de most 17 perc helyett 15 perc 30 mp volt a részidőm, úgyhogy erőteljes javulásban vagyok! A cél, hogy ezt a 2,7 km-t 12 perc alatt fussam le, mert még anno, amikor a suliban futottuk a 12-perceseket, akkor kb ennyiket futottam. És nehogy már 25 évesen ne legyek arra képes, amire 14-18 éves korom között voltam!!! A terv az, hogy heti szinten legalább 5-ször elmenjek futni, és amint elérem a fentebb kitűzött célt, egyre hosszabb és hosszabb távokra állok át J

A futás után birkanyírásra :D voltam hivatalos, így, mivel futás után amúgy is kell zuhanyozni, összekötöttem a kellemest a hasznossal, egyúttal lenyírtam a hajam is. Azóta beszéltem már Skype-on Balázzsal, és minden okés a foglalásukkal, úgyhogy hivatalos, hogy március 30-án jönnek ő és az egyik barátja (őt még nem ismerem), Mátéról még nincs hírünk, mert ő február közepén tudja meg, hogy tud-e egyáltalán jönni, és ha igen, mikor, szóval neki sajnos már biztos, hogy drágábbak lesznek a jegyek.

Summa summarum: ez a hétvégi going out volt az eddigi legrosszabb :S Ilyen mégegyszer nem fog előfordulni, az biztos! Tanulság levonva :P

2012. január 20., péntek

Nagyszerű esték :)


Tegnap napközben Nóri írt, hogy nem lenne-e kedvem elmenni este Ealingbe Álex szülinapi összejövetelére. Mivel az anyuka sokáig dolgozott (elvileg), így egy kis unszolás után beadtam a derekam :P, majd mielőtt mentem a fiúkért, felhívtam az anyukát, hogy mikor jön haza, mert mennék el utána, és mondta, hogy hívjam fel a bátyját, ő nagyon szívesen segít, itthon lesz a fiúkkal. Meg is történt, úgyhogy este tudtam menni.

Hát Ealing nincs közel hozzám. Metróval mentem, de ugye még a metróhoz is busszal kell eljutnom. A 221-es busz jött legelőször, így Bounds Green állomást lőttem be, hogy ott fogok felszállni a Piccadilly Line-ra. Hát ez nem így sikerült, ugyanis terelés volt este -.-, így a busz más útvonalon ment, úgyhogy csak Wood Green-ben tudtam felszállni. Finsbury Parknál átugrottam a Victoria Line-ra, majd Oxford Circus-ön a Central-ra, aminek a végállomása Ealing Broadway. 21.33-kor értem oda, és 20.22-kor hagytam el a házat :P Szóval a leggyorsabb verzióban is több, mint 1 óra volt az út…

Jól megleptük Álexet, mert egyáltalán nem számított ránk ;), főleg nem hétköznap este :P Az O’Neills-ben voltak, ott csatlakoztunk hozzájuk, majd zárás után (11 után) átmentünk egy közeli (még nyitva lévő), mint kiderült, borozóba :D Csak borok voltak. Nagyon jó volt ez az este! J A hazautam is „rövid” volt, metró híján buszokkal kellett megoldani, és 3.07-kor már itthon is voltam :D :P Sőt, még a 134-es után futni is kellett Tottenham Court Road-nál :D :P

A mai nap ennek megfelelően nyögvenyelősen indult :P a kb 3 óra alvásnak „köszönhetően” :D De aztán ébren tartottak :D Sőt, délután megvolt a napi (heti/havi :D) jócselekedetem, ugyanis jött egy csávó, aki szellemileg sérült gyerekeknek gyűjtött pénzt, méghozzá úgy, hogy az alábbi képen látható kulcstartó bevételéből befolyó összeget a gyerekekre költik. Vettem egyet J
Délután semmi extra, a nagybácsi itt volt, segítette a középső fiúnak a leckéjében, elugrottam a boltba gombáért, aztán gyorsan összedobtam egy könnyű kaját, raviolit gombás szósszal. Mondjuk a szósz érdekes lett, de ahhoz képest, hogy nem szeretem a gombát, ehető :D Aztán még beszélgettünk egy kicsit az asztalnál, majd én húztam fel a szobámba, hogy nézzem a Magyarország-Franciaország kézilabda Európa-bajnoki meccset. És hihetetlen, de legyőztük az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok csapatot 26-23-ra!!! Elképesztő, nagyszerű!!! Ha most nem alkot valami nagyot a csapat, akkor nem tudom, mikor!

És egy ilyen győzelem után mindjárt könnyebben indul el az ember futni! :P Igen, végre felavattam az újonnan vett futócipőt. Imádom, nagyon bejön! :D 17 perc alatt futottam 2,7 km-t, elfutottam North Finchley-be, majd vissza. A részidő nem a legjobb, de kezdésnek talán megteszi. Amúgy futás közben éppen kerültem ki egy párt, akik éppen a pitbulljukat sétáltatták, és nem túl nagy ívben kerültem ki őket, és a kutya rámharapott volna, de a gazdája szerencsére időben megfogta :D :P Szép lett volna első londoni futásom alkalmából egyből kutyaharapással hazatérni :D :P Amúgy érzem, hogy lesz izomlázam, mert már nagyon régen mozogtam komolyabban, de megéri! Ez hiányzott, a mozgás, úgyhogy mostantól nagyon sűrűn fogok járni futni. Egyébként nagyon jó idő van most kint, egy picit szemerkélt az eső, de a hőmérséklet tökéletes.

Éppen most fejeztem be egy hatalmas bögre Chai Latte Teát az új SportsDirect-es bögrémből :D
Holnap a hétfői kínai újév alkalmából nagy családi ebéd lesz, amire „hivatalos” vagyok :D Jön Edina Londonba szülinapot ünnepelni, úgyhogy este party-time ismét ;)

2012. január 19., csütörtök

Csomagos szerda


Szerdán bekövetkezett, amire vártam :D Azaz váratlanul az összes csomag megjött, amire a héten vártam! Írtam ugye, hogy végül arra a következtetésre jutottam még kedden, hogy valószínűleg nem a fényképezőgépet akarták kedden kihozni, amikor cipőt voltam nézni. Na, végülis miután ledobtam a fiúkat, elmentem felvenni a csomagot, és mégis csak a fényképezőgép volt benne.

Aztán napközben megjött a másodiknak várt csomagom, ami egy 150x90cm-s magyar zászló :D Kemény 3,5 fontért vettem eBay-ről. Szóval olyan  11 magasságában az is megérkezett. Délután ugye mentem a fiúkért, addig nem jött meg a harmadik csomag, a cipővel. Amúgy most már délutánra is megvan a rutin a fiúkkal. Hogyha időben odaérek a suliba (ami mostanában a b.zi 263-as buszok miatt nagyon ritkán teljesül, van olyan, hogy jön egy időben, de nem szállhatunk fel rá, merthogy nincs rajta hely -.-, vagy másik, amikor jó sok ideig egy busz sem jön, majd kettő egymás után, persze már késésben vagyok…), akkor 263-asra felpattanunk, majd le a Leisure Centre előtt, ahol alig kell néhány percet várnunk, mert már jön is a 382-es J

Amúgy tegnap Shepherd’s Pie-t csináltam, amit bolognaihoz való húsból (+borsó, meg még néhány hozzávaló) és krumplipüréből kell csinálni, úgyhogy azt még azelőtt elkezdtem, mielőtt mentem a fiúkért, hogy utána ne kelljen már nagyon rohanni J Aztán, miután hazaértünk, belépek az ajtón, és látom, hogy nem tudtak kiszállítani egy csomagöt, de szerencsére nem kellett elmenni sehova messzire felvenni, mert beadták az egyik szomszédnak J

Úgyhogy át is mentem átvenni, és nemcsak a cipő volt a csomagban, hanem még egy ajándék, hatalmas Sportsdirect-es bögre is! Nagyon tetszik a cipő, egyszerűen nagyszerű. Két kis hibája van/volt :D :P Az egyik, hogy 10-es méretben volt a legkisebb a neten (a boltban ugye 10,5-es volt a legkisebb), és nekem 9-9,5-es lett volna a legtökéletesebb, úgyhogy egy nagyon picit nagyobb az ideálisnál, viszont ezt meg tudom majd szokni. A másik hiba az volt, hogy ez a cipő használható többfajta terepen is, így adtak hozzá 4-4 darab tüskét/stoplit (kinek hogy tetszik), amiből 2 db alapból bele volt téve a jobb cipőbe… De nem gyengén, hanem úgy bele volt szorítva, hogy a tüskék ki- és betevésére szolgáló szerszámmal esélytelen volt kiszedni. Nem is sikerült. Majd vacsi után felkutattam az egész házat a szerszámosláda után, de nem találtam sehol sem, úgyhogy kénytelen voltam várni az anyukára, aki az Open Evening miatt kereken este 10 órakor esett haza. Természetesen nála, a kocsija hátuljában volt a láda :D :P Úgyhogy feleslegesen is kerestem…

De akkor még nem sikerült kieszkábálni a tüskéket a cipőből, valószínűleg a nem megfelelő koncentráltság számlájára írhatom ezt, mert ma az egyik szerszámmal már sikerült! :D Máshogy próbáltam meg, és gyakorlatilag egyből sikerrel jártam! Úgyhogy öröm és bódottá van! ;)

Egyébként az elmúlt 1 napban mindkét kisebb gyereknek volt egy-egy nagy hisztije. A középső tegnap, vacsoránál kezdett el feleslegesen hisztizni, merthogy a kicsi akart neki önteni a poharába almalét, de ő mondta, hogy nem kisbaba, hogy neki segíteni kelljen, úgyhogy nem fogadta el a segítséget. Ehelyett odament a kicsihez, és megpróbálta kitépni a kezéből az almaleves dobozt -.- Úgyhogy innen egy „jó” kis vitánk támadt, és sajnos nem hagyta abba a nyöszörgést, ami a végére már elviselhetetlen méreteket öltött, úgyhogy felcipeltem a szobájukba, hogy ott tombolja ki magát… Természetesen ott sem akart maradni, mert mindenképpen almalét akart inni, de hát ha nem hallgat rám, így jár sajnos… :/ Végül mi sikeresen befejeztük a kaját, majd szóltam neki, hogy mostmár ugyan ő is jöjjön enni :P :D túléltük az estét, az a lényeg…

Ma reggel pedig a kisfiú kb 8.10-kor eszmélt, hogy meg kéne csinálnia a háziját, amit ma kellett volna beadnia. Jelzem, 8.15-kor el kell indulnunk itthonról… Néhány dolgot le kellett volna írnia, kivágnia a londoni tűzvészről valami képet, amit még ki is kellett volna színeznie. Úgyhogy természetesen mondtam, hogy nem, mert akkor lekésnénk a buszt. Erre ő is elkezdett hisztizni. Nem mintha nem mondtam volna neki tegnap délután legalább 10-szer, hogy csinálja meg a háziját akkor, de hát nem… Így járt.

Egyébként nem tudom, említettem-e már, de a nagyfiú (11 éves) milyen sorozatot kezdett el múlt hét végén nézni?! A Lostot!!! És annyira tetszik neki, hogy azóta kb mikor itthon van, mindig azt nézi neten :D És már a 2. évad elejénél jár J Mondjuk tényleg nagyon jó az a sorozat, az egyik kedvencem, csak mégis érdekes, hogy már 11 évesen ennyire sorozatjunkie-vá vált :D Én az vagyok, de csak nemrég óta :D :P

A végére pedig egy kép a csomagjaimról, valamint egy viccesebb :D

2012. január 17., kedd

Igen is, meg nem is


Még mielőtt belekezdek a legújabb történeteimbe, egy szolgálati közlemény, hátha valaki most kapcsolódik bele a blogom olvasásába: valamikor 2011 áprilisában (a pontos dátumra nem emlékszem) volt egy beszélgetésem az akkori hostapukámmal, aki megtalálta a blogomat, amiben addig a napig nevesítettem a hostcsaládom tagjait. Azóta nem teszem, viszont az egyik kérése az volt, hogy visszamenőlegesen is vegyem ki a neveket, képeket, úgyhogy ha valahol értelmetlenül hangzik a szöveg, márpedig biztos vannak ilyen bejegyzések, mert nem olvastam át, akkor az azért van, mert Wordben egyszerűen keresés-beillesztés kombóval dolgoztam J És nem azért, mert ennyire hülye lennék a magyar helyesíráshoz. J

A rövidke kitérő után térjünk is rá a napi eseményekre.

A terv az volt, hogy reggel ledobom a fiúkat a suliban, onnan egyből megyek a Piccadilly Circus-ön lévő Lillywhites nevű, 6 emeletes sportboltba, ahol futócipőt nézek. Minden jól is ment, annyira, hogy már hamarabb leszálltam a metróról, mert amúgy még nagyon sokat kellett volna várnom a 10 órási nyitásig :P A futócipők a 6. emeleten vannak, úgyhogy nem adják könnyen őket :P, aki venni akar, annak már a vételhez is nagyon jó formában kell lennie :D Meg is találtam a tökéletes cipőt, csak éppenséggel az volt a bibi, hogy nem volt a méretemben. 10,5-es volt a legkisebb, és nekem 9,5-es lett volna a tökéletes. Úgyhogy mentem az Oxford Street-en lévő Sportsdirect-be, de ott meg egyáltalán nem volt ilyen cipő, úgyhogy hazafelé vettem az irányt a Tottenham Court Road-ról.

De útközben arra gondoltam, hogyha már úgyis Camdenben vagyok, akkor beugrok a Nemesis Tattoo-ba, és megveszem a jegyemet a február 26-i Dumaszínházra (Hadházi és Litkai jönnek), és egyúttal benézek a camdeni Sportsdirectbe is :D Be is néztem, de ott sem találtam ugyanazt a cipőt, úgyhogy mentem a jegyért. Vagyis a helyes kifejezés a „mentem volna” lenne, mivel nem volt még nyitva! Pedig 11-kor nyitnak, és 11.27-kor értem oda. Na mindegy. Úgyhogy metróra pattantam, és jöttem haza.

És láss csodát, egy Royal Mail-es lap fogadott, miszerint 10.45-kor megpróbáltak nekem kiszállítani egy csomagot, azonban mivel nem volt itthon senki, és a csomag is túl nagy volt, így nem tudták itthagyni :P Most estig én teljesen abban a meggyőződésben voltam, hogy ez a fényképezőgép lesz, amit az eBay-ről rendeltem, de miközben az e-mail-jeimet néztem át, rábukkantam, hogy ez bizony más lesz. Holnap megyek átvenni, majd akkor meglátjátok ;)

Napközben még megrendtelm a cipőt is, netről. Igaz, nem volt pont a méretemben, 9,5-esben, mert 10-es volt a legkisebb, de az a fél méret csak nem lesz annyival nagyobb :P :D Mert most másikat nem akartam már keresgetni… Úgyhogy a héten még az is várható, csütörtökön vagy pénteken. A fényképező pedig holnap vagy holnapután, szóval holnaptól napközben sem megyek sehová, míg meg nem jönnek a csomagok! J

Rántott husit csináltam vacsira, csirkemellből, úgyhogy végre valami a középső fiúnak is ízlett :P
Azóta pedig izzanak a vonalak az éterben :D