Az au-pair-ségről

Majdnem percre pontosan ma egy hete volt egy hosszabb, majd egyórás beszélgetésem a hostanyukámmal erről az egész au-pair-ségről.

Az apropót Judit családváltása adta, mivel szoktak hétvégenként ők is találkozni - mivel Judit majdnem mindig itt van, így hébe-hóba összetalálkoznak a házban :D -, és mi is beszélgetünk, így természetesen elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Minden este, miután hazaér a munkából, megkérdezi, hogy van-e valamilyen fejlemény a váltással, de sajnos eddig még semmi nem volt, de múlt hét szerdán csak úgy elkezdtünk beszélgetni este 10-kor.

Elmondtam neki is, hogy sajnos a családok többsége nem olyan jóhiszemű, mint ő (és a családja). A legtöbb család az au-pairt cselédként, bejárónőként kezeli, azt a munkát is elvárja, amit a fentebb említett hölgyek csinálnak, viszont a fizetség természetesen marad az au-pair-fizetés. Ami valljuk be, nem kicsit inkorrekt. De mi lehet ez ellen tenni? Felemelheti a hangját az au-pair, ha már egyre telibb az a bizonyos pohár, de ha a család olyan, még azon sem szabadna meglepődni, hogy utcára kerül azzal az indokkal, hogy "hogyan mer ő megszólalni, hogyan mer ő kiállni a saját igazáért". Mert sok helyen nem is nézik emberszámba az au-pairt, nem lehet véleménye, és azt kell csinálnia, amit a hostszülők mondanak, neadjisten, parancsolnak neki.

Mondott egy igen érdekes és szomorú, de a végén jóra forduló történetet az előző au-pairjéről/nanny-jéről. Cseh vagy szlovák volt a lány, és akkor érkezett hozzájuk, amikor még a legnagyobb fiú is néhány éves volt. Az előző családja zsidó volt, és olyan szabályok vonatkoztak rá, hogy elképesztő! A család elvárta, hogy minden, hangsúlyozom, MINDEN étkezés után ő takarítson el utánuk, MÉG HÉTVÉGÉN IS, hogyha otthon volt... Sőt, ha ez nem lett volna elég, nem ehetett velük, csak akkor, amikor ők már végeztek, és ő mindent eltakarított. Ezenkívül a takarítást is ő végezte (igaz, ez eléggé gyakori, hogy ezt is beleveszik az au-pair munkakörébe, noha ezt maximum pluszpénzért kellene csináltatni...), és egyáltalán nem éreztették vele, hogy kívánatos személy. Így nem is volt csoda, hogy szó szerint utált ott lenni, egyáltalán nem érezte magát úgy, mintha otthon lenne. Teljesen depressziós lett, reszketett, így nagyon is kellett neki váltania.

Aztán amikor idekerült a hostanyukámékhoz, ahol teljesen más a felfogás, az egy nagy sokk volt a számára. Mivel itt nem kell mindennek a toppon lennie állandóan (legfőképpen soha :D :P), nem kell nekem (és neki sem kellett) takarítani a család után, így sokkal lazább az élet. Sokkal jobban otthon tudja érezni magát az ember. És ez rengeteget jelent, azt kell, hogy mondjam. Nem véletlen, hogy már lassan 1,5 éve ennél a családnál vagyok. De térjünk vissza az előző au-pair-re. Ahogy említettem, teljesen mások voltak az elvárások például az étkezéseknél. A régi családjánál ugye mindig neki kellett mindent csinálnia, és ott tökéletes rendnek kellett lennie, viszont itt közel sem így mennek a dolgok. Nem nagy gond, hogyha ottmarad egy-két tányér vagy pohár az asztalon, illetve nem muszáj eltakarítani egyből vacsora után, vagy majd megcsinálja az anyuka egy kicsit később, ha úgy van. Az idekerülése után a lány még görcsösen (de tényleg, még szinte reszketett) csinálta az eltakarítást a vacsora után, noha aki ismeri a hostanyámat, az tudja, hogy ő aztán végképp lazán fogja fel a dolgokat, nem kell túlidegeskedni ilyen apró-cseprő feladatokat, mint elpakolást egy étkezés után. Majd meglesz egyszer! És ez a jó felfogás, nem az, hogy mindig mindennek hú-de-szuper-überfaszának kell lennie. Mert hosszútávon ilyen környezetben nem lehet élni. Csak felőrli az embert. De a végére természetesen megszokta az itteni, sokkal élhetőbb közeget a lány, és azóta már tanár, és feleség. :)

Tudom, hogy már korábbi bejegyzésekben jó párszor említettem, de nagyon is igaz hostanyukám azon tanácsa, gondolata, vagy nem is tudom, hogyan nevezzem, miszerint "Tedd boldoggá az au-pairt (na, nem úgy, ahogyan ti gondoljátok :P :D), hogy szeressen nálad lenni, máskülönben senkinek sem lesz jó a helyzet, mivel semminél sem rosszabb egy rosszkedvű au-pair, aki a gyerekeiddel foglalkozik." Ezért kell(ene) egy olyan közeget kialakítani, amibe tényleg beleillhet egy másik országból jövő fiatal, aki egy minimális fizetés mellett megpróbál segíteni a gyerekfelügyeletben, -nevelésben. Ez az, amit sok család magasról lesz.r. De valóban! Ezért vagyok én nagyon-nagyon szerencsés, hogy olyan a kapcsolatom a hostanyukámmal, hogy bármit, de tényleg bármit meg tudunk beszélni. És bármikor, akár kora reggel, akár este, akár hétvégén, én is fordulhatok hozzá, bármi problémám van, illetve van, hogy ő is nekem panaszkodik, vagy mondja el az éppen aktuális történéseket. Nagyon közvetlen a kapcsolatunk, és az itt eltöltött 1,5 évem alatt egyszer sem volt hangos szóváltás közöttünk, igazándiból semmilyen szóváltás nem volt (azt a fiúknak tartogatjuk :D :P).

De sajnos nagyon sok család ennek még a közelébe sem ér. De mégis a legrosszabb családoknak is vannak au-pair-eik, mert azt viszont elmondhatjuk, hogy az au-pair-ek nagyon alkalmazkodók, noha annak is kell lenniük, de azért szerintem ezt még akkor is elvárhatjuk/elvárhatnánk a családtól is, ha az au-pair költözik egy már bejáratott környezetbe, mivel kettőn áll a vásár. Ahogy hostanyám mondja, ő tőlem soha nem várna el olyasmit, amit ő maga nem csinálna meg, tehát nem várja el, hogy feltakarítsak utánuk (csak akkor szoktam, hogyha jönnek hozzám többen hétvégén, és egy kicsit össze akarok takarítani), elmosogassak, vagy bármi rabszolga-munkát végezzek. Áldom az eget, hogy ide kerültem 2011 nyarán. :)