Mélypont

Nem is tudom, hogyan kezdjek neki ennek a bejegyzésnek. Hmmm... Igazából már egy hete (óóó, mit egy hete, már régebb óta) írhatnék erről, mert az elmúlt időszakban hangulatilag eléggé a béka segge alatt vagyok.

Tudjátok mit? Kezdem múlt héttől, de már előre látom, hogy össze-vissza csapongó lesz ez az írás. De még most is próbálom összeszedni a gondolataimat, mert hol itt, hol ott járnak. Oké, múlt héten csütörtökön napközben éreztem, hogy itt valami kialakulóban van, vagyis bennem, ugyanis elkezdtem érezni a torkomat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy másnap már szép torokfájásom lesz. Így is lett. Annyira, de annyira tipikus! Amikor beteg vagyok, mindig, de mindig a kibaszott hétvégére betegszek le... -_- Rohadj meg, Murphy, a törvényeddel együtt! Lázam nem volt, de ez még lejjebb tolta a hangulati jelzőmet a skálán, szóval nem volt jó kedvem. Mindig annyira várom a hétvégét, hogy végre találkozhassak Judittal, hogy valami jó kis progit csináljunk, erre jön ez a fos betegség. Egy kicsit sem frusztráló...

Múlt hétvégén egyébként nem kellett szittelnem szombaton este (de természetesen vasárnap délelőtt kellettem...), így mind péntek, mind szombat este szabad voltam. Megbeszéltük Judittal, hogy majd csak szombaton találkozunk, és akkor este utána nála aludhatok. Igaz, náluk aznap családi összejövetel volt, amire természetesen Juditot és engem is meghívtak. A betegségem miatt, illetve amiatt sem, hogy hétvégén, a szabad időnkben hadd csináljuk már azt, amit akarunk, sem volt (túl sok) kedvem menni, de hát úgymond muszáj volt pofavizitre megjelenni, ha már megengedik, hogy menjek Judithoz és ott is aludjak. Igazából Judit host-családja már azóta ilyen rendes (vele és velem is), mióta február közepén odaköltözött Judit. Gyakorlatilag bármikor mehetek hozzá (és ott is aludhatnék), viszont amikor ő odaköltözött, ugye teljesen más volt a felállás: én még az előző (az eddigi egyértelműen legjobb) családomnál voltam, ahol tényleg teljesen szabad voltam, otthon tudtam magam érezni, és nemcsak otthonnak hívtam azt a helyet, hanem úgy is éreztem, hogy jelenleg (vagyis májusig) az az otthonom Londonban. Oda ugye már a megérkezésem utántól bármikor bárki, még akár 10+ fős társaság is jöhetett, nem volt gond. Pedig ott sem voltak annyira nagy gyerekek (6, 8, 11 évesek voltak, mikor odakerültem), de mégis teljesen más volt az anyuka és a nagybácsi(k) mentalitása is. (Egyébként azóta is visszasírom az előző családomat. :) ) Így akkor úgy lett megbeszélve a Judit host-családjával, hogy max. néhányszor megyek át hozzá, nem minden héten. Ellenben a mostani családom még azt megengedné, hogy Judit átjöjjön, de hogy ittaludjon, azt már nem. Ne kérdezzétek, hogy miért, én sem tudom, és engem is kurvára idegesít, hogy itt van ez a kibaszott szombat este (amiből az ideköltözésem óta 2 volt teljesen szabad, asszem), valamint a vasárnap délelőtt (amiről már inkább nem is beszélek... -_-), így hogyha véletlenül szabad vagyok szombat este, és ottalszok Juditnál, vasárnap már így is kell kelnem 7-kor, hogy visszaérjek 9-re, Crouch End-be... Ugye hogy kurva jól hangzik?!

Egyébként múlt szombaton este nagyon magam alá kerültem, hogy minden szar mostanság és semmi sem sikerül úgy, ahogy eltervezem/eltervezzük, és ekkor vezetett rá Judit, hogy talán közel sem jó a mostani host-családom. Kedvesnek kedvesek, viszont ők nem igazán adnak semmit sem, ami miatt jobban, jobban otthon érezhetném magam náluk. Vegyük például ezeket a szombati-vasárnapi dolgozgatásokat. Szombaton szittelek mondjuk 11-12-ig, és már kellek 6.30-tól általában, noha ők olyan 7.30-8.00 körül mennek el általában. És hogy miért kellek?! Hogy a kaja után összepakoljak általában... Hát basszameg, amikor én egyedül vagyok itthon a fiúkkal (mint például most hétfőn, amikor az anyuka Amszterdamban volt, apuka pedig 21.30 után jött haza), akkor EGYEDÜL KÉPES VAGYOK KIBASZOTTUL IDŐBEN MEGCSINÁLNI MINDENT. De úgy mindent, hogy csinálok valami vacsit, 6 körül elkezdünk vacsizni, és amikor velem vacsoráznak, akkor nincs tévénézés az étkezőben/konyhában (hogy mi a fasznak van tévé ott, ne kérdezzétek, annyira nagy baromság, hogy nem igaz... -_-), hogy legalább addig is a kajára tudjanak koncentrálni, aztán befejezik, talán még egy kis desszert vagy csak gyümölcs desszertnek, ekkor járunk általában 6.40 körül +- 5 perc, ekkor visszamehetnek a nappaliba még tévézni, miközben én összetakarítok a konyhában. A héten ez még azzal volt súlyosbítva, hogy elromlott a mosogatógép (már itt is... -_-, fantasztikus), így nekünk kellett mindent elmosogatni. Mondjuk az előző családnál már hozzászoktam, úgy hogy nem nagy valami, de ugye még ez is pluszidő. De még ezzel is képes vagyok EGYEDÜL kaját csinálni, kaját adni a gyerekeknek, összetakarítani vacsi után (mert azért két 3,5 majd' 4 éves gyerek elég nagy mocskot hagy az asztal körül), elmosogatni, és még a játszószobában összepakolni, ha valamivel játszottak. És nagyon max 7-kor, legkésőbb 7.10-kor fürdetés, és 8-kor legkésőbb már befejezem nekik az estimeséket. És ezért kellek én 6.30-ra ide, hogy mikor ők ketten itt vannak, akkor még segítsek be... No komment...

Ahogy említettem, hétfőn Amszterdamba utazott az anyuka és majd csak szerda este jött vissza. Hétfőn fél napot vannak oviban az ikrek, ami azt jelenti, hogy 12.45-kor fel kell szedni őket. De mivel ezt az anyuka szokta csinálni, és ő most nem volt itthon, így természetesen rám maradt ez a "hálás" feladat. És mivel én hétfőn takarítok 9-12 között, így alig lett volna időm, még talán ebédelni meg tudtam volna 12 és 12.30 között, mikor indulnom kellett a fiúkért. Na, ezért én (mivel annyira tudtam, hogy nem fognak pluszban fizetni azért a plusz 3 óráért, amit a fiúkkal kellett lennem hétfőn), nem takarítottam délelőtt. Nem vagyok én annyira hülye. Majd délután a nagyon koszos részeket egy óra alatt összecsaptam, oszt szevasz.

Egy újabb "hálás" téma, a karácsonyi hazautazás következik. Ismét csak múlt hét csütörtökre kell visszaugranom. Mivel én már korábban tudtam, hogy december 20-án mehetek/megyek haza, így már fel is iratkoztam a momondo olcsó repjegyárakat összehasonlító oldal hírlevelére London-Budapest távra december 20-január 5 viszonylatban, ezért naponta többször is néztem a jegyeket, hogy mikor lesz olcsó. De hát kb. az elmúlt 1,5 hétben inkább mindig csak egy kicsivel lett drágább, de nem olcsóbb. Fasza. Aztán csütörtökön-pénteken megmondta a Judit host-anyja, hogy ő dec 28 és január 8 között otthon lesz, így akkor nem lesz szükségük Juditra. Így ekkor nagyon úgy nézett ki, hogy nemhogy nem megyünk és jövünk együtt, de egyik sem fog megtörténni... És még így kevesebb napot is lehetünk együtt otthon! Képzelhetitek, mennyire szar kedvem lett ettől. :S Ez is közrejátszott a szombat esti hihetetlen szomorúságomhoz. Égő, nem égő, akkora sírás tört ki belőlem Juditnál szombat este, mint még soha. Mostanában az elég szar helyzet miatt amúgy is sokkal érzékenyebb vagyok, amire a betegség is rátett egy lapáttal. De visszatérve a bekezdés eleji témához: öröm az ürömben, hogy legalább hazamenni együtt fogunk, ugyanis december 20-án a 14.25-ös Stansted-i Ryanair-géppel megyünk Bp-re. Aztán én 5-én jövök vissza. (Na mondjuk az még egy "fantasztikus" megkoronázása lenne ennek a "már eddig is fantasztikus" évnek, hogyha leesne valami hatalmas hó, és törölnék a járatunkat haza...)

Ja, és hogy miért írok most, szombaton 4-5 körül bejegyzést a blogra?! Hát mert pont akkor kell Juditnak is dolgoznia, amikor nekem nem (tegnap este otthon szittelt, ma pedig egy, a családnak barát családnál vigyázott a fiúkra, amíg költöztek), így ma nem is találkoztunk. Fasza ez a hétvége is...