A szükséges rossz

Jelen esetben a gyerek. A legkisebb. Még friss a történet, szinte ropog. Egész jól ment ma reggel a történet addig, míg felöltöztek, majd kajálni parancsoltam őket. Ettek is rendesen, majd lassan indulni kellett (volna). 8.05-öt mutatott ekkor az óra.

És megint előjött a kisfiú „nem akarok iskolába menni”-attitűdje. Még meg akart nézni valami filmet v mesét, vagy kitudja mit, amit éppen lepózoltunk a dvd-lejátszóban. Én meg kikapcsoltam a tv-t, mivel nem akartam ismét későn odaérni a suliba. És erre megint úgy elkezdett hisztizni, mint kb múlt pénteken. És ugye ez most azért volt rosszabb, mert így még az elindulás is csúszott… elkezdte vissza levenni pulóverét, kiabált, üvöltött valamit, de hát ez ilyenkor szinte esélytelen, hogy megértsem. Én próbáltam türelmesen elhárítani a „veszélyt”, kérdeztem, hogy miért nem akar suliba jönni, aztán az ebédjével volt probléma, kérdeztem mit szeretne, nem válaszolt. Aztán, mivel nem reagált pozitívan arra, hogy idő van, és suliba kell menni, hanem csak tovább bömbölt, nincs rá jobb szó, leordítottam a fejét :D. Ráhúztam a pulóverét, majd nemsokkal később a kabátját is. Nem mondom, hogy könnyen ment, és ezután úgymond „elindultunk”.

8.30 körül jártunk ekkor, a suli 8.55-kor kezdődik, és valami gigantikus mázlinak kellett volna lennie, hogy odaérjünk időben busszal. 8.35-kor sem jött még egyetlen busz sem, így úgy döntöttem, hogy megyünk taxival, mert nem akarom, hogy elkéssünk. Amúgy a buszmegállótól a suliba érve a „Hurry up!” és „Come on!!!” szavakon-szókapcsolatokon kívül mást nem szóltam hozzá. Legalább lenyugodott…

Úgyhogy ma az anyukával mindenképpen le kell ülnünk beszélni, hogy valamiféle rendszert kialakítsunk a sulis reggelekre vonatkozóan, mert ez így nem lesz túl élvezetes a számomra :D :P A délutáni PlayStation-özés korlátozásában már vannak/lesznek előrelépések, mostmár muszáj leszünk kitalálni valamit reggelre is, hogy zökkenőmentesen, vagy legalábbis sokkal-sokkal zökkenőmentesebben menjenek a dolgok, mint az elmúlt két sulis reggelen. Nekem már vannak ötleteim ;).

Természetesen mindennek két oldala van. Azt hiszem, a negatívról szólt eddig a bejegyzés :P, viszont így, ezzel a viselkedéssel legalább arra „kényszerít” a kisfiú, hogy használjam az agyam, gondolkodjak, ne lustuljak el, hanem új szisztémával, ötletekkel jöjjek el.

Itt változások lesznek… Biztos, hogy nem fog tetszeni a fiúknak (főként a legkisebbnek), de hát tudjátok hogy tartja a mondás: „Ha ellenségeket akarsz, változtass!”

+++

Nincs unalom

Az elmúlt két napban azért már próbára tettek a fiúk :P, főleg a kicsi. Csütörtökön szépen várnunk kellett jónéhány percet a második buszra, és közben nem nagyon sikerült nyugodtan ülni, így a pad mozgása miatt elkezdték egymást csapni a megállóban -.- Nagyon kellett amúgy, főleg, hogy még késésben is voltunk egy kicsit :P Végül úgy értünk a suliba, hogy már majdnem ránk zárták az iskola kapuját :P

Ezt leszámítva a tegnapi nap okés volt. Tudtam, hogy este sokáig nekem kell velük lenni, így én adtam nekik vacsorát, igaz az egyik nagybátyjuk eljött a suliba, így kocsival hazafurikázott minket, így nem kellett buszoznunk. Majd közben írt az anyuka, hogy elég későn jön, így nekem kellett ágyba tenni őket. Kisebb döccenőkkel ez is lezajlott, olvastam nekik jóóó, hosszúúúú meséket J, majd alvás. Én meg néztem a Juventus új stadionjának a megnyitóünnepségét. Gyönyörű a stadion! Ebben az évben nekem el kell oda mennem!!!

Majd végül az anyuka nem jött haza, egyik barátnőjénél maradt, majd csak reggel ugrott be. A gyerekek reggel befejezték a Simpsons: Movie-t. Még a reggelivel és az ebéd elrakásával sem volt gond. Sőt, a második buszút feléig nagyjából minden okés volt. Ekkor a legkisebb elkezdte mondogatni, hogy fáradt, és nem akar suliba menni. A kapun bejutottunk, a középső ment a termébe, és itt elkezdődött a „reggeli edzés” :D :P Elmentünk ahhoz az ajtóhoz, ahol a kicsinek kell bemennie, hogy be tudjon menni az osztálytermébe, de ő folyton-folyvást mondogatta, hogy nem akar suliba menni. Nagy nehezen behurcoltam az épületbe, az egyik tanársegéddel próbáltuk rábeszélni, hogy maradjon, mert már mindenki őt várja, stb-stb. Nem sikerült. Annyira nem, hogy kiszaladt az épületből a suli udvarára, és elkezdett sétálni a kapu felé. Mi pedig mentünk utána… Próbáltuk még rábeszélni, hogy jöjjön vissza, de hát sajnos neki nagyon rossz a természete, nagyon makacs, és ha egyszer valamit a fejébe vesz (legyen az jó, vagy rossz), amellől nem tágít :S Eljutott a kapuig, amin elkezdett volna kimászni!!!, de hát azt már nem engedhettem, így lehúztam, próbált rúgni, ütni, majdnem el is talált, és ekkor mondtam magamban, hogy elég, nem könyörgök neki, és gyakorlatilag behúztam a terme elé (kaputól a teremig kb 50 méter). (Mondjuk lett volna egy alternatív megoldásom, ami néhanapján a hisztis gyerekeknek megmutatná, hogy ki a főnök, és hogy nem jó felé tartanak ezzel a viselkedéssel). Végig üvöltött, az iskolában biztos, hogy mindenki hallotta. Majd kijött a tanárnénije, és mondta, hogy nyugodtan menjek, majd ők megoldják. Jól leizzasztott a gyerek, az biztos :P De hát én nem veszem az ilyeneket magamra. Még a buszon visszafelé kb egy 5 percig gondolkodtam ezen, majd lezártam ezt a történetet.

Hazajöttem, ettem egy szelet kenyeret, majd egy kis netezés után úgy döntöttem, hogy elmegyek Camden Town-ba, és megveszem a jövő vasárnapi Republic-koncertre a jegyeket. Így buszra ültem, majd Highgate-nél átpattantam a metróra, és már ott is voltam. Kb 2 percet ha gyalogoltam az állomástól, és már ott is voltam a Nemesis Tattoo Studiónál, ahol a jegyeket lehet megvenni. Úgyhogy már ez is letudva.

Majd vettem ki egy cash-et a számlámról, mert a jegyekre szinte minden pénzemet odaadtam. Majd kerestem egy T-Mobile-üzletet, mert úgy döntöttem, hogyha lehet, akkor havi törlesztéssel veszek egy okostelefont. Az eladó hölgy csinált egy hitelellenőrzést, aminek a második részén nem mentem át, így azt tanácsolta, hogy egy alap előfizetést csináljak, és mindig időben fizessem be a csekkeket, így már ez is segíthet a hitelellenőrzés második fázisának az átmenetelén. Így egy kicsit több, mint 10 fontot fizetek havonta, amiért 100 percet beszélhetek és 100 sms-t küldhetek. Ééééééss! A T-Mobile-os bolt asszisztens menedzsere egy magyar csávó volt! Miközben a hölgy csinálta az átkalibrálást, meg az ilyeneket, odajött a csávó, és kérdezte, tisztán érthető magyar akcentussal, hogy „Tamás?!” Ekkor ránéztem a kitűzőjére, és láttam, hogy magyar J Mondta, hogy egyből, mikor bejöttem, és meglátott, tudta, hogy magyar vagyok, mert olyan tipikusan magyarnak nézek ki J Beszélgettünk egy kicsit, mondta, hogy van egy Magyar Paprika bolt a Manor House metrómegálló közelében, ott is lehet különböző magyar eseményekre jegyeket venni. Gondoltam, hogy elmegyek, de nagyon neccesen értem volna haza, majd a suliba, így inkább hazafelé indultam.

Itthon ebédeltem gyorsan, majd 3 előtt indultam is, hogy biztosan, nyugodtan odaérjek, és el is érjem a csatlakozást, ne kelljen sokat várnom. Az első busz hamar jött is, 15.07-kor már ott voltam a második buszmegállóban (a gyerekeket 15.30-35 között engedik ki, és a második buszmegállóból kb 7-10 perc az út, forgalomtól függően), azonban 15.25-ig egy busz sem jött!!! De akkor viszont kettő is egymás után -.- :S Hát ez a no komment.

Egy kicsit késve, de odaértem, majd azért megkérdeztem a kicsi tanárát, hogy mégis milyen volt, miután elmentem reggel. Mondta, hogy kellett neki egy kis idő, míg lenyugodott, de utána minden rendben volt. Hazafelé is volt egy kis cirkusz, mert miután leszálltunk, az egyik gyalog, a másik busszal akart menni, és én mondtam, hogy felőlem mehetünk gyalog, én nem bánom. Nem mentünk 100 métert, már mindkettő nyafogott, hogy miért nem busszal megyünk :S Majd megint jött a hiszti, de végül valahogyan eljutottunk a legközelebbi buszmegállóba, ahonnan kemény két megállót mentünk, és végre hazaértünk! Szeretjük a kihívásokat, nemde? :P :D

Majd fél 6 körül hazajött az anyuka, elmondtam neki, hogy hogyan viselkedett a kicsi a suliban, és a jól le is teremtette. Kíváncsi leszek, hogy mikor lesz megint ilyen. Mert abban biztos vagyok, ismerve a kicsi természetét, hogy lesz előbb-utóbb. :P

Ma is dolgozok, mert az anyukának a GCSE-teszteket kell javítania, és be kellett mennie a suliba, ahol kb 4-ig lesz, tehát nagyjából addig dolgozok (közben már jött sms, hogy kb 3.30-ig, mert utána jön az egyik báty, és átveszi a stafétabotot). Aztán irány egy kis party! ;)

Apaaaaaa, kezdőőődik!

Mostanában az elalvással vannak gondjaim. Lefekszek az ágyba, és még legalább félóráig fetrengek (van, hogy 1 óráig is :S), mire valahogyan álomba szenderülök. Ennek ma napközben ittam meg a levét, mivel már annyira álmos voltam olyan fél 11 körül, hogy nem akartam szenvedtetni magamat, így inkább lefeküdtem néhány órára, minthogy a nap egész hátralévő részében olyan legyek, mint a mosott szar.

De míg a napközbeni sziesztához eljutottam, már megkezdődött a fiúknak a suli, vagyis először kísértem el őket busszal az East Finchley-ben lévő sulijukba. Mivel nem mértem le a távot busszal, így csak a Transport for London oldalán kiírt adatokra támaszkodtam, így bőven hagytam időt az érkezésre. 8 körül indultunk, először a 221-es busszal elmentünk North Finchley-be, majd ott átszálltunk a 263-asra (ami kb egyből jött azután, hogy leszálltunk az első buszról), és 8.30-kor már ott is voltunk az iskolában :P Ami amúgy 8.55-kor kezdődött :D Még az iskola előtt összefutottunk a fiúk apjával, aki tegnap hozta őket haza Franciaországból. Én bemutatkoztam a legkisebb fiú egyik tanárának, hogy mégis tudják, hogy nem gyerekrablási szándékkal kóricálok a suliban reggel és délután :P :D

Szóval hazajöttem, a nagyfiút az apuka elvitte az új középsuliba, ami egy köpésre van tőlünk, úgyhogy már nem volt itthon senki. Még egy kicsit tartottam magam, majd győzött az álmosság. Miután felkeltem, ebédeltem: a tegnapi maradék lasagnéból ettem egy adagot. Majd olyan fél 3 körül az angol számomra kaptam egy hívást egy magyar számról. Gondoltam, ez nem lehet véletlen, így csak ismerős hív, aki tudja az angol számomat is. Balázs volt az, aki „keményen dolgozott”, ezért is tudott felhívni :D Egy kis megszakítással majdnem fél óráig beszéltünk, mivel nekem 3-kor menni kellett a fiúkért.

Egy-két perccel később értem a suliba, mint ahogy kiengedik a fiúkat (3.30), mivel a 263-asra majdnem negyedórát kellett várni a megállóban… De minden oké volt, ekkor már a középső fiú egyik tanárának is bemutatkoztam, illetve még őt is megkérdezte, hogy ismer-e engem, tehát, hogy biztosan elengedheti őt velem. J Majd, úton a legközelebbi megállóba, betértünk a sulival szemben lévő benzinkútra, hogy vegyünk a gyerekeknek valami snack-et. Mi olyan 16.20 körül értünk haza, a nagyfiú pedig még azelőtt, hogy én elindultam felszedni a srácokat a suliból, tehát olyan 3 körül.

Amúgy látni kellett volna a fiúk arcát, mikor felszálltunk a buszra, és felmentünk a double-decker emeletére J Az oda- és a visszautat is nagyon élvezték, szinte alig tudtak betelni azzal, hogy mennyi mindent látnak a „tetőről” J Annyira jó volt ezt látni! J (Egyébként a gyerekeknek 15 éves korig ingyenes a londoni közlekedés, 11-15 év között mindenképpen szükségük van egy fényképes Oyster-kártyára, az alatt csak akkor, hogyha felnőtt nélkül utaznak. Ha felnőttel, akkor csak a felnőtt birtokában kell lennie érvényes bérletnek avagy jegynek. Tetszik ez a rendszer.)

Az anyuka egyik testvére már a házban várta a fiúkat, mondta is valamelyik nap az anyuka, hogy már nagyon hiányolja a fiúkat a testvére :D Úgyhogy ő csinált vacsit ma este. Noodles volt különféle zöldségekkel, valamint kicsi csirkehús-darabkákkal. Én jó sok chillis szószt tettem az enyémre, így a végét már nem bírtam megenni :S Majd a vacsora után hirtelen ötlettől vezérelve régi, több évtizedes zenéket kezdtünk el Youtube-on hallgatni :D Majd én feljöttem, a többiek egy kis (vagy nagy :P) nyaggatás után ágyba parancsolták a két kisebbet, a nagyobb egy kicsit később ment aludni.

Majd én kb egy félórája lementem, hogy hozzak fel magamnak vizet, az anyuka pedig már visszaérkezett a teszkós „kiruccanásából”, így beszélgettünk néhány szót. Én mondtam, hogy naponta figyelem a repjegy árakat a hazautazásomra, és most kb £200-220 körül jár a retúrjegy. Szerencsére az anyuka fogja fizetni a jegyemet, de azért próbálom a lehető legolcsóbban kihozni. Mondta, hogy eleve, karácsony lévén, többre számolt, úgyhogy ezek még nagyon jó árak a véleménye szerint. A dátumok amúgy már ki vannak tűzve, december 17-én (valószínűleg egy korai géppel) megyek, és már január 2-án vissza kell jönnöm, mert 3-án már suli a fiúknak. A jegyeket majd szeptember vége felé fogjuk foglalni.

Mondtam neki, hogy csak azért imádkozok, hogy ne legyen hó akkor, amikor repülnöm kell, mert eddig mindkétszer szívtam vele. Ő is mondta, hogy nagyon nem szeret hóban vezetni, ezért ha ilyen az idő, inkább azt mondta a munkahelyén (ahova vezetni kell minden nap), hogy nem tud kiállni a kocsival, beragadt, minthogy elinduljon, és balesetet szenvedjen… És ekkor ért sokként a válasza arra a kérdésre, hogy „De miért nem cserélik le a gumikat téli gumira?” Azt mondta, hogy illegális -.- :O WTF?! De, mondom, az elmúlt telek azért bőven tartalmaztak havas napokat, ami miatt az élet is meg-megállt, és mégsem… Ő sem érti ezt a rendszert. Én sem.

Tegnap két filmet is megnéztem, az egyik a Góóól 3 volt, amit egyszer bőven elég volt megnézni, a másik pedig egy dokumentum film a WTC-tornyok 2001. szeptember 11-ei összeomlásáról, lerombolásáról. Nagyon érdekes kérdéseket feszegetett az a dokumentum film. Én mindenkinek ajánlanám, hogy nézze meg. Ha érdekel valakit, leírom priviben a címet. J

És ha már az alvással indult a bejegyzés, azzal is fejezem be :D Szóval tegnap éjszaka, sőt már este elő kellett vennem a „téli kollekciót”, azaz vastagabb zoknit vettem fel, valamint már szeptember 6-án pizsamában aludtam, annyira nem volt az a nászéjszakai forróság tegnap éjszaka :S

Vége a nyaralásnak :P :D

Most rövid leszek, de azért voltak események, amiket talán érdemes megosztani a nagyérdeművel. Szóval tegnap este lefoglaltam a szállást a jövő hétvégi londoni au-pair-talira, úgyhogy ez pipa. Mostmár csak naptáncot kell járnunk, hogy jó idő legyen :P

Ma egy wood green-i Argos-os túra volt napirenden, ugyanis ágyneműhuzat híján voltunk tegnap, én meg felajánlottam, hogy elmegyek, időmből kitelik, ill. legalább én is szétnézek az üzletekben. Magamnak nem vettem semmit, a huzatokat megvettem, ez is pipa.

Arról még nem írtam, hogy még vasárnap este, 10 és 11 között valamikor, az anyuka lecsapta a biztosítékot, de olyan ügyesen, hogy kiégett valami, így nem volt villanyunk az emeleten, de a konnektorban volt áram, egészen ma délutánig, mivel a landlady ma délutánra rendezett egy műszerészt. Ki is jött, kicserélte, amit kell, pipa.

Olyan 7 óra magasságában a gyerekeket is hazahozta az apuka, azaz hivatalosan is végetért számukra és számunkra is a nyaralás :P Mondjuk 2 hét után – mondhatni – már ideje volt :D :P Szóval holnap megejtem az első buszozást a fiúkkal a sulijukba. Illetve a legnagyobbnak is holnap lesz az első napja a középsuliban. Hogy mi pénzben van a beiskoláztatás itt :O és könyvekről még nem is beszéltünk, csak a ruhaneműk, illetve táskák… Huh.

És igen, nem is lenne az igazi a bejegyzés, hogyha nem ejtenék szót az időjárásról :D Fokozatosan jön/jött meg az idő: tegnap délelőtt még szórványos napsütéssel találkozhattam, délutánra már felhős lett az idő, este pedig már eléggé fújt a szél. Ez mára annyiban változott, hogy a szél mellé még az időnként elég heves eső is megjött. Úgyhogy ma már kabát, legalábbis széldzseki bőven elfért. Ez az igazi ősz!

2 éve Angliában

Fel sem tűnt, észre sem vettem, hogy múlt hét péntekhez képest pontosan 2 éve tettem be a lábam először az Egyesült Királyságba. Az a vicces, hogy ez a 2 év mint egy szempillantás, úgy elrepült. Na jó, nem úgy, de azért még mindig tisztán emlékszem a földet érésemre, a találkozásra az első családdal. Hehe, akkor is szakadó eső fogadott :D És emlékszem, hogy 2009. szeptember 2-án, hazafelé a kocsiban egész jól ment az angol, legalábbis most így emlékszem vissza. Lehet, hogy az idő ebben az esetben is megszépíti a dolgokat?!

Na, de a kezdetek, mármint a mindennapok nem voltak ilyen egyszerűek. Az elején még az olyan szimpla kérdéseket sem értettem meg a teszkóban, mint pl. „Would you like a bag?=Kér táskát?”, mert olyan gyorsan elhadarták, én meg nem voltam felkészülve, hogy bármi kérdést kapok a pénztárostól, így kezdetben csak néztem rá(juk), mint borjú az új kapura, vagy mint prostituált az üdülési csekkre.

Aztán elkezdődött az élet. Nyelvsuli, új barátok, valamiféle fejlődés az angoltudásomban, valahogy már első évben is CAE-s (Certificate in Advanced English, otthon felsőfokúnak felel meg), csoportba kerültem. Tudtam, hogy a tanév végeztével nincs reális esélyem a nyelvvizsga megszerzésére, főleg a beszéddel akadtak gondok, de azért megpróbáltam, mivel 1-2 font különbség font az FCE és a CAE között, ígyhát miért is ne. Utólag visszanézve a dolgokra, így volt jó, hogy nem sikerült elsőre. Mivel utána már volt egy cél, tudtam, hogy mire számíthatok a vizsgán, hogy egyáltalán hogyan zajlik, mit kell a szóbelin alkotni, hogy jó benyomást tegyek a vizsgabiztosra.

Sokat segített a célom, azaz a jó nyelvtudás megszerzésében, hogy második évemben egy sokkal nagyobb városban, Bristolban lakhattam, ahol sokkal könnyebb volt új barátokra szert tenni. Őszintén szólva, Bristolban többet fejlődött az angolom az első 1,5-2 hónapban, mint az előző egy évben. Ez nem vicc. Nagy(obb) városokban sokkal könnyebb, mivel úton-útfélen beszélnie kell az embernek, és így egy kis bátorságra, határozottságra is szert tehet (hogyha még nem volt birtokában :D), mivel muszáj kifejeznie magát az adott ország nyelvén, mert ugye ezért vagyunk itt, nemde?! J

Szóval itt már úgy álltam hozzá az idén márciusban tett CAE-nyelvvizsgának, hogy nem is lehet más a kimenetel, minthogy átmegyek. Méghozzá nemcsak, hogy éppen, 61-62%-kal, hanem simán átugorva a szintet. Egyébként a vizsga előtti hetekben, 2-3 hónapban már nyelvsuliba sem jártam, hanem az internetről beszerzett ingyenes anyagoknak köszönhetően készültem fel a vizsgára. Sikerült, méghozzá (ahogy ezt már a korábbi bejegyzésekben leírtam, de hátha vannak új olvasók, így leírom mégegyszer) úgy, hogy minden egyes része a vizsgának legalább 60%-osan sikerült, tehát kétség sem férhetett ahhoz, hogy átmegyek-e vagy sem.

Hihetetlenül örültem!!! Akarattal, elhatározással, bátorsággal és munkával, kemény munkával tényleg el lehet érni dolgokat! Nekem jópár éve még a középfokú nyelvvizsgáról is csak álmodozhattam, most pedig napi szinten fordítok kedvenc focicsapatom magyarországi szurkolói oldalára cikkeket angolról magyarra. Így folyamatos kihívások elé állítom magam, mivel nem mindig egyszerű egy-egy fordítás, ezt mindenki tudhatja, aki valaha nyelvet tanult. És mostmár ott tartok, hogy más nyelvek elsajátításában gondolkodok.

Nekem már az első évem alatt megtetszett Anglia. Imádom Magyarországot, de nagy a különbség a két ország között, és talán több minden tetszik összességében Angliában, mint Magyarországban, de Magyarország a hazám, és erre mindig is büszke leszek! Az elmúlt időszakban, körülbelül idén tavasztól, vettem észre, hogy teljesen máshogy állok a magyar dolgokhoz. Mivel külföldön élek már egy ideje, nekem nem természetes, hogy elmegyek a „Sarki ABC”-be, aztán veszek Túró Rudit, túrót, kolbászt, akár pálinkát, vagy csak gondolok egyet, és csinálok valami magyarosat. Nem, ezek nem annyira egyszerűek itt kint, mint otthon. Megoldható, mint minden, mivel „Lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség.” Éppen ezért értékeli többre az ember az ilyen alkalmakat, amikor valami Magyarországhoz kötődő dolog történik, dolgot lát, tapasztal.

Tudom, hogy már erről is írtam, de a Magyar Est Bristolban idén májusban, a Magyar au-pair-találkozók, vagy csak néha egy magyaros étel elkészítése, vagy éppen az Eurovíziós Dalfesztiválon Wolf Katit néhány pillanatig magyarul énekelve hallani az angol szövegen belül, hihetetlen érzés. Külföldön élve teljesen megváltozott a Magyarországhoz, a magyar dolgokhoz való hozzáállásom. Minden ilyesmit nagyon nagyra értékelek. Például én őszintén megmondom, otthon nagyon-nagyon ritkán hallgattam magyar zenét, viszont itt kint nagyon sokszor hallgatok. Sőt, jövőhét vasárnap Republic-koncertre megyek Londonban! Októberben a Csík Zenekar érkezik Londonba, novemberben pedig Bödőcs Tibor. Az ilyen alkalmakat ki kell használnia az Angliában élő magyaroknak, hogy szórakozhassanak! J

Szóval itt vagyok most, 2011. szeptember 6-án, 00.30-kor, még mindig Angliában, jelenleg Londonban. Nagyon sokat változtam az elmúlt két év alatt, ez bizonyos, azon vagyok és azon voltam, hogy legfőképpen az előnyömre. Ezt viszont már nem az én tisztem eldönteni! Majd eldönti az Élet…

Betegesen...

Mára megjött a „várva várt” rossz idő, ahogy az előrejelzés is jelezte, azaz esik :S Ezzel párhuzamosan a torkom is most fáj a legjobban péntek óta, úgyhogy erőteljes pihenésbe fogok a mai napon, filmezés és hasonlók lesz a program J

Tegnap amúgy jobban éreztem magam, így el is mentem a Battersea Parkba találkozni Rékával. Ő London Mortlake városrészében lakik, egy hete jött ki. Mivel a tegnapi volt hosszú ideig az utolsó viszonylag meleg, esőmentes nap, így ki akartam mozdulni, így megbeszéltük, hogy ott összefutunk. Meglepő módon időben odaértem! :D A teszkóban bevásároltunk aztán a park egy tisztásán beszéltük át az élet nagy dolgait J

A nap tanulsága: egy parkba bemenetel előtt mindig térképezzük fel a mellékhelyiségek pontos lelőhelyét!!! :D

Hazaérkezésem után az anyukával és a barátjával is beszélgettem egy kicsit, majd jöttem fel a szobámba.

Egyébként holnap foglaljuk le a szállást a 2 hét múlva esedékes au-pair-találkozóra, így aki szeretne jelentkezni, az most még megteheti!!!

Győzelem!!!!!! :D

Hát most nem szorosan az au-pairséggel összefüggő dologról fog szóesni, de hát az én blogomba azt írok, amit akarok, nemde?! :D Szóval, végre-valahára a magyar fociválogatott legyőzte tétmeccsen a svédeket!!!! Ááááá, komolyan mondom, el sem hiszem. Hihetetlen, egyszerűen hihetetlen. Itt izgultam, szurkoltam végig a meccset, és megértem, mert most a végén végre mi szereztük meg a győztes gólt, nem a svédek. YEEEEAAAAAHHH! :D 2-1-re nyertünk amúgy :D

Hogy másról is szót ejtsek: nem vagyok a legjobb formában, mivel ma, mikor felkeltem, már éreztem, hogy nem az igazi, egy kis fejfájás, valamint torokfájás gyötört, de 1-2 óra múlva mintha már eltűnt volna, így meg is beszéltem egy au-pair-csajjal egy talit, de pont elkerültük egymást. Ő is késett egy 10 percet, én meg még többet :P, így nem várt tovább :D Úgyhogy csak szétnéztem Muswell Hillben, de a hazafelé buszon viszont már nagyon rosszul éreztem magam, úgy éreztem, mintha lázas is lennék, de ebben nem vagyok egészen biztos. Szóval ma este erőteljesen pihenés a napirendi pont.

Tegnap egyébként elmentem a Regent’s Parkba, mivel már akkor is nagyon jó idő volt, így gondoltam, nem egészséges nem kimozdulni egész nap, úgyhogy fogtam magam, buszra, majd metróra pattantam, és már ott is voltam egy kis sétát is követően. Megnéztem az Avenue Gardens-t, valamint a Queen Mary’s Gardens-t is. Most, így szeptember 1-jén az Avenue Gardens volt szebb, mert a Queen Mary’s Gardensben a rózsák nagyja már elhervadt és elhullajtotta a szirmait, úgyhogy nem a legjobb időben mentem parkot nézni.

Aztán este „nagyon okosan” a hazabuszozást választottam, pedig Camdenből mehettem volna Highgate-ig metróval, és onnan busszal, de hát miért is tettem volna ezt… Így több, mint egy óra volt busszal hazakullogni… Az anyuka és a legidősebb bátyja már főzőcskéztek itthon, valami thai-halat csináltak. Jó volt, finom szósszal, úgyhogy közösen vacsiztunk, majd később még befutott a másik báty is. Közben borozgattunk, elég sokmindenről esett szó, amiket most itt nem írok le :D, de egy dolgot azért mégis. Ez egy úgymond visszajelzés a múlt hétvégéről (amikor itt volt Magdi, Zsuzsi és Gabi). Szombaton délután történt, hogy mi itt voltunk a konyhában-étkezőben, és az anyuka barátja sokszor jött ki a konyhába, mert – mint kiderült -, jégkrém-megszállott :D, így csak nyomta be magába a jégkrémeket :D És tegnap mondja az anyuka, hogy egyszer, miután egy ilyen jégkrém-beszerző-újratöltő-körútról visszatért a nappaliba, mondta az anyukának, hogy a Tamás barátnői nagyon dögösek! :D ;)

Amúgy most este megnézegettem a repjegy-árakat, és már most eléggé „szép” árban vannak karácsonyra és újévre :S

Ja, amúgy most hirtelen meghalt a Touchpad-om a laptopon :S Ez jel lenne, hogy új laptopot kéne vennem?! Tervbe van véve, mondjuk úgy egy éven belül… :P

YEAH! YEAH! YEAH!