Majdnem gondosságból elkövetett emberölés... -.-

Komolyan mondom, két órával ezelőtt, ha még egy szót szól hozzám valamelyik gyerek (de legfőképpen a legkisebb) vérfürdőt rendezek -.- Hihetetlen, hogy milyen egy eltorzult világban élünk, a gyerekek basznak megcsinálni, bármit is kérünk tőlük, de persze ők meg egy csettintésre elvárják, hogy megcsináljuk nekik, amit kérnek. Meg a f.szt! 4.30-tól 6.10-ig csinálom azt a szar vacsorát, az még hagyján, hogy alig esznek belőle, de aztán minden szaron megsértődnek, és – legfőképpen a legkisebb – elkezd hisztizni. Ott az étkezőben… Legalább 3-szor felhurcoltam a szobájukba, mert elviselhetetlen volt, hogy állandóan ott visított minden szarért a fülem mellett.

És amikor elveszem a waggy-jét, vagy weggy-jét, vagy reggy-jét, vagy hogy a sz.rban kell írni, egyből elkezd ismét bömbölni :S:S:S:S:S És egy olyan elemi kérésnek nem tud eleget tenni, hogy ülj le, és hagyd abba a sírást, akkor visszakapod! De természetesen kéri, mit kéri, követeli, hogy adjam vissza neki azt a b.zi akármit (a waggy, vagy akárhogy írják/mondják valamit szövetdarab, amit visz magával mindenhova, nem túl higiénikus, az egyszer biztos :S), én meg persze próbálom nevelni, hogy amíg nem ülsz le, addig nem kapod vissza. Természetesen ez is úgy végződött, hogy felcipeltem a szobájába, mert egyszerűen nem lehetett elviselni a hisztit és a végtelen bőgést. Természetesen még előtte a juice-szal is, gőzöm nincs hogy, mert akkor pont a konyhában voltam, teletöltötte a poharát, még jól kis borult az asztalra, és kérte, hogy öntsem át egy valamibe, amiből vissza tudjuk önteni a flakonba. Az egész pohárral visszaöntöttem, és persze ez is szar volt így neki :S

Ugyanaz a történet, ülj le, és visszaadom. „De ha leülök, nem tudok önteni magamnak!” -.- Mondom, megmutatom, hogyan tudsz. Természetesen nem ült le, én nem adtam neki vissza a bögrét, amibe átöntöttük a juice-t, úgyhogy sírás->hiszti->felcipelés a szobájába. Ez ment 6.10 és 7.00 között, „vacsora alatt”. Az, hogy alig esznek, a kutyát nem érdekli (mondjuk még mindig nem értem, hogy miért kell mindig valami szar snack-et enniük 4 körül, mikor 5.30-6.00 óra tájékán már úgymond vacsorázunk…), nem hogy engem, de hogy még az én vacsorámat is elbasszák.

Szegény francia srác is, biztos nagyon jó érzés lehet neki is végighallgatni gyakorlatilag minden étkezésnél ezt, ő eljött egy idegen országba, hogy nyelvet tanuljon, egy idegen házba, ahol ilyen gyerekek vannak, akik SOHASEM hallgatnak a felnőttekre. Ma is, délután, már suli után mondom a középsőnek, hogy hogyha ezentúl hallgat rám, akkor kaphat valamit snack-re. Természetesen erre, hogy ezt mondta, már itthon vacsora „után” már nem „emlékezett”.

Szóval 6.50-kor fogtam magam, szedtem magamnak egy újabb adag kaját, mert a hülyék miatt kihűlt az előző, kipakoltam a vizet, a kaját a kertbe, leültem az asztalhoz, háttal a háznak, hogy még véletlenül se lássak senkit sem, mp3 be, Showder Klub, egy pohár bor, de még a Showder Klub sem tudott felvidítani, annyi adrenalin dolgozott bennem, hogy mondom, ha valaki most hozzám szól, vagy rosszul szól hozzám, én menten kinyírom :S Szerencséjükre senki sem jött oda, így legalább egyedül töltöttem el egy jó félórát.

A fektetést a lehető leggyorsabban letudtam, könyvet még ennyire gyorsan és kedvetlenül biztos, nem olvastam. És ekkor már persze a kisfiú sem volt akaratos és hisztis, hirtelen milyen nagy barátok lettünk az ő részéről legalábbis. Én nem felejtek.