Real Steel, Half Term, Bristol

Tegnap este, hirtelen ötlettől vezérelve elmentem a Finchley Road-on lévő O₂ Centre-ben lévő Vue Cinemas-ba (mozi), hogy megnézzem a Real Steel című filmet. Az egyik londoni au-pair csoportba (van 3 is, amiben tag vagyok) írta be egy ausztrál lány, hogy valaki csatlakozna-e hozzá, én meg, miért is ne?! Szerdánként egyébként akinek van Orange-telefonja, az 1 jegy áráért 2-t vehet, így féláron moziztunk, ezért is mentem (persze nem nekem volt Orange-os telóm :D) ;) £11.25-ba került a két jegy, ahelyett, hogy egyért fizettünk volna ennyit. A film jó volt, élvezhető. A nem olyan távoli jövőben játszódik, ahol az embereket már robotok váltották fel a boxban, így gyakorlatilag robotboxot láthattunk a filmben. Természetesen a történet nem csak ebből állt, hanem volt egy kis dráma, apa és fia között, és ahogy a jó sportfilmekhez illik (aki látta a Rocky-filmeket, az ki tudja találni a fordulatokat ebben a filmben is ;)), a kicsi, gyenge versenyző (=”Dávid”) megkapja az esélyt a nagy bajnok ellen (=”Góliát”) :P Megérte megnézni J A főbb szerepekben Hugh Jackman és a Lost-ban Kate-et alakító Evangeline Lilly tűntek fel. Jövő szerdán is megyünk ;)

Még alig kezdtem el tanulni az olasz nyelvet, de már most imádom. J A kiejtés, a ritmus, a szavak mind-mind tetszenek. Azon most már kár keseregni, hogy miért nem kezdtem el hamarabb tanulni?! :P

Holnap van az utolsó tanítási nap a Half Term előtt az iskolákban. Ez azt jelenti, hogy jövőhéten nincs suli a fiúknak. Hétfőn és kedden biztos, hogy velük kell lennem valamennyit, mert hétfőn a nagyfiúval kell mennie valahova az anyukának, kedden pedig fodrászhoz megy az anyuka J

Viszont a hét további része nagyon tetszik. Elsősorban csütörtöktől :D Ugyanis csütörtökön „csak” annyi dolgom lesz, hogy a három fiút elkísérjem Bristolba vonattal, ahol az apjuk felszedi őket, és majd csak vasárnap jönnek vissza valahogy, mert mennek meglátogatni a nagyapjukat Wales-be. És igen, jól olvastátok, Bristolt írtam J, így elég hamar visszatérek! Természetesen az anyuka fogja fizetni a vonatjegyemet – mondjuk ez elég egyértelmű -, úgyhogy nyertem egy ingyen utat vissza az előző évem helyszínére J

Ma reggel egyébként nagyban gyaloglunk a második buszhoz, megyünk át az úton, erre az egyik kocsi dudál nekünk. Mondom, biztos nem nekünk, így menjünk tovább. Majd még egyet. Ekkor odanézünk, és az egyik ismerős (akkor nekem még nem :D :P) anyuka volt, hogy ha a fiúk sulijába megyünk, aki tud adni egy fuvart. Óóó, mondom, az nagyszerű, úgyhogy nem kellett ma reggel buszoznunk a suliba. Nem bántam :P J

És akkor itt is válaszolok az előző bejegyzésemhez küldött kommentre (amire már válaszoltam ott is, de az ismétlés sosem rossz). Szóval a középső „fiam” 8 éves. Minden egyes alkalommal, amikor elkezdek hozzá beszélni, ugyanolyan normális hangnemben kezdem el, mintha bárki máshoz beszélnék. Viszont, ha ő a számítógép vagy tévé előtt van, akkor sem reagál a normális szólítgatásomra, hogyha ott állok tőle maximum 2 méterre (általában közelebbről szólítgatom, semmi válasszal…). Így kénytelen vagyok egyre hangosabban szólítgatni, és még arra sem válaszol semmit, de tényleg semmit :S, így kénytelen vagyok a távirányítót vagy a szgépnél az egeret elvenni tőle, hogy észrevegyen. És ilyenkor neki áll feljebb. A legrosszabb, hogy se ő, se a kicsi (6 éves) nem ül le, vagy nem áll meg előttem, hogyha azt mondom nekik, hogy nézzen rám, mert mondani akarok neki valamit. Ez általában akkor van, hogyha nem viselkednek (pl verekednek) és én vagy valamelyik felnőtt megpróbálja elmagyarázni nekik, hogy mit is tettek és hogy ezt nem lenne szabad.

Egy másik érdekes terület, ami azért persze összefügg az előbb kifejtettekkel, a kérések, és ezek teljesítése. Mint ahogy írtam, a gyerekek nem igazán csinálnak meg semmit sem az első, de még a második kérésre sem (sőőőt!), viszont a felnőttektől pedig elsőre, egy csettintésre elvárnák, hogy ugorjunk nekik. Persze nem vagyunk mi hülyék, így ilyenkor is próbáljuk nekik magyarázni, hogy várniuk kell, illetve nekik is meg kell(ene) csinálniuk azt, amit kérünk tőlük (egyszerű dolgok: felöltözés, átöltözés, reggelihez leülni az asztalhoz, fogmosás, stb.). És mivel nem a türelmükről híresek ezek a gyerekek sem, így ilyenkor is – sajnos – kezdődik a hiszti, hogyha nincs (bocsánat) „kinyalva a seggük”. Márpedig nincs.