2015. február 17., kedd

Szoba, kaja, lakbér, megélhetés Londonban

Az előző bejegyzésben a nanny-vé válásom történetét meséltem el egy kicsit részletesebben, mint a szilveszteri harmadévi beszámolóban. Most pedig éppen ideje írnom a szállásomról, a lakbérről és egyéb, a megélhetéshez elengedhetetlen dolgokról, információkról.

Szobát már értelemszerűen akkor elkezdtem keresni, amikor nyáron kerestem másik állást, amiről már az előző írásomban beszámoltam. Különböző platformokat és portálokat vettem igénybe ahhoz, hogy megtaláljam a szobát. Leginkább a Gumtree, a Spareroom.co.uk, az Easyroommate.co.uk és a különböző Facebook-csoportok által kínált lehetőségek között nézelődtem. Miután a nagyon-nagyon dél-londoni (Tadworth) család felajánlotta a pozíciót, a Northern Line legutolsó megállója, Morden körül kezdtem el keresgélni. Ahogy már említettem, szeptember 3-án, szerdán délelőtt 9.30 magasságában tudtam meg, hogy mégsem Tadworth-ben fogok dolgozni, és - így visszanézve - több dolog miatt is jó, hogy úgy történtek a dolgok, ahogy. Ami a jelen beszámoló szempontjából lényeges, hogy egy nappal, vagyis pontosabban fél nappal az "elbocsátásom" előtt 3 kiadó szobát néztem meg Morden környékén. Az egyik Sutton-ben, a másik Mitcham-ben, míg a harmadik Mordenben volt. Ezekből kettőt Gumtree-n, míg egyet a Spareroom weboldalon találtam. A sutton-i túl drága volt, a mitcham-i árban okés, viszont látogatók nem jöhettek volna, míg a mordeni elég szar volt. Még kész szerencse, hogy egyik sem volt megfelelő, így nem dobtam ki több 100 fontot depozitra. Szóval ez volt az első köröm szobakeresés ügyben.
Ugorjunk előre szeptember közepére-végére, ami után elkezdtem dolgozni Parsons Green-ben. Ismét a fentebb már említett honlapokon kutattam kiadó szoba után. Sajnos nem igazán voltak normális (értsd: megfizethetető, normális nagyságú, stb.) szobák a keresésem első hetében, így akkor továbbra is Judit hostcsaládjánál laktam. Már említettem, hogy megfizethetetlenül nagy segítség volt ez a részükről. Így az első munkahetemen úgy jártam Parsons Green-be, hogy reggelente elsétáltam Kensal Rise Overground állomásra, vagy ha pont jött busz, akkor felpattantam rá, és úgy mentem néhány megállót. A séta a lakástól Kensal Rise-hoz mintegy 18-20 percbe telik. Kensal Rise-ból Nyugat/Délnyugat-London felé két irányba mehet az Overground, az egyik irány Richmond, míg a másik Clapham Junction. Nekem az utóbbi irány volt a megfelelő. Kensal Rise -> Willesden Junction -> Shepherds Bush -> Kensington Olympia -> West Brompton voltak a megállók, melyeken átmentem, és West Bromptonban kellett átszállnom a Tube-ra (metróra), a District Line-ra (zöld színű vonal a térképen), tovább folytatva az utamat Wimbledon irányába, mindössze két megállót menve (Fulham Broadway -> Parsons Green), és végül Parsons Green-ben leszállva. Ez volt az utazásom Willesden Green-ből Parsons Green-be és vissza. A heti Zone 2-3 (2-3-as zónába szóló) bérlet £23.60-ba került akkoriban (azóta felment £24.10).
Szeptember 22-én, hétfőn reggel kezdtem az új helyemen, és minden rendben ment. Azon a hétvégén volt ismét Dumaszínház Londonban, amire mentünk is Judittal. A Facebook-függőségem miatt (:P) természetesen felléptem FB-re a The Clapham Grand-ből is (a Dumaszínház helyszínéről), hogy bejelentkezzek onnan, amikor is láttam, hogy van egy üzenetem. Egyik ismerősöm írt, akivel Londonba költözésem után valamikor találkoztam, amikor még mindketten au-pair-ek voltunk. Ő most már nanny-ként dolgozik, és írt, hogy a házban, ahol ő lakik (a barátjával és még egy pár másik emberrel) megüresedik egy szoba, és látta a hirdetésemet valamelyik Facebook-csoportban, hogy Wimbledon, Parsons Green és/vagy Shepherds Bush környékén szobát keresnék. Meg is beszéltük, hogy másnap, a reggeli és délutáni munka között elmegyek és megnézem a szobát, addig nem hirdetik meg. A szoba körülbelül 2.8mX2.8m nagy, van benne egy single bed (egyszemélyes ágy), egy kicsi íróasztal, egy szekrény, egy kicsi, fiókos éjjeliszekrény, valamint az egyik falon két könyvespolc. A ház Mitcham-ben, vagyis egészen pontosan Tooting és Mitcham határán van, 10 percre gyalog Tooting vonatállomástól (ami két megállóra van Wimbledontól). A heti lakbér £87.50, vagyis van egy ún. "A" hét, amikor £85 a lakbér, míg a "B" ("emelt") héten £90, így egy 30 napos hónapra £375, míg 31 naposra £387.50 a lakbér. Most már ennyi adat után elmondhatom, hogy kivettem ezt a szobát. Ebben minden számla benne van.
A házról magáról. 6 szoba van benne, összesen 8-an lakunk itt, mindannyian magyarok, mert csak magyaroknak adják ki a szobákat abban az esetben, hogyha valaki elmegy. Normális és rendes a társaság, azt kell, hogy mondjam, így 4 hónap ittlét után. Wc-papírt, folyékony szappant, tisztítószereket, mosogatószert nem kell külön venni, hanem azokat a főbérlő srác, amikor kifogyóban vannak, elmegy, megveszi a közeli Lidl-ben, aztán azon a héten, amikor ilyen termékeket vásárolt, elosztja 8 felé, és mindenki annyival többet ad lakbérre azon a héten. Ez körülbelül 3 havonta plusz £6-7. Nem nagy összeg, lássuk be. A földszinten van két nagyobb hálószoba, az egyikben laknak ketten, a másikban egy valaki, egy nappali, amit gyakorlatilag tárolószobának, illetve teregetőszobának használunk, és ebből nyílik a nem túl nagy (mondhatni kicsi, főleg ennyi emberre) konyha. A konyha talán a ház leggázabb része, eléggé lelakott, egy hatalmas felújítás lenne szükséges itt, hogy egy normális konyháról beszélhessünk. Mindenkinek van külön szekrényrésze, külön fagyasztó- és hűtőrésze is, úgyhogy legalább a cuccaink elférnek. Viszont ha már egyidőben 3-nál több ember szeretne enni, akkor a 4.-5. ember vagy megcsinálja a kajáját, és felviszi a szobájába, és ott fogyasztja el, vagy vár ki tudja mennyi időt, hogy a konyhában lévő személyek befejezzék az étkezést. Ugyanis a kicsi konyhában csak egy 3 fős asztal van...
Térjünk át az emeletre. Ott 4 szoba van, az enyém a legkisebb, a többi nagyobb, az egyikben laknak ketten, a másik kettőben 1-1 fő. Ahogy felmegyünk a lépcsőn, egyből az én szobám jön szembe. Íme belülről.







Most már azt mondhatom, hogy teljesen belaktam, de kellett ennek egy jó pár hét, hónap, mire idáig eljutottam. Szóval volt a szobában egy egyszemélyes ágy, egy kisebb íróasztal, egy szekrény, egy kicsi éjjeliszekrény és két polc a falon. Nem tudom megmagyarázni miért, de fontos volt nekem, hogy legyen szőnyeg is a szobámban, ezért nézegettem, hogy hol lenne érdemes venni, végül 24-25 font körül Ebay-ről vettem. Meg vagyok vele elégedve, sokkal otthonosabb így a szobám. A tévét Judit hostcsaládjától kaptam, mert ők, amikor én is ott laktam náluk, pont vettek új tv-t (3D-set), és ezt, amit nekem adtak, csak simán kidobták volna, és így az apuka felajánlotta, én pedig elfogadtam. Amúgy nem vettem volna tévét, mert csak felesleges pénzkidobás lett volna, de így, hogy ingyen és bérmentve lett egy televízióm, így azt hiszem, megérte. :P :D Szépen lassan vettem meg minden szükségeset a szobához. Már nyáron, még mielőtt eljöttem volna a crouch end-i családtól, vettem valamelyik kuponos oldalról egy 5 részes törülköző szettet, illetve egy paplant és két párnát. Aztán nem sokkal az ideköltözésem után sajnos ismét vennem kellett egy új cipőt, ugyanis az előző (amit alig 1,5 évvel ezelőtt vettem) már annyira elkopott, hogy esőben gyakorlatilag vízben tocsogott a lábam... Ez egy nem tervezett kiadás volt, csakúgy, mint az új széldzseki/esőkabát vétel, ugyanis a régi, amit még 4-5 éve a Primark-ból vettem :P, egy alkalommal, amikor folyamatosan esett az eső, mi pedig kint vártunk (a Daughtry koncertre, amiről majd szintén írok ;) ), gyönyörűen szarrá áztam :P :D. Kb. minden felsőm vizes volt a kabát alatt, így azután egyértelművé vált, hogy itt nekem egy esőkabátot is vennem kell. Azt is vásároltam így szükségből. Ilyen kis "apró" dolgok, amiket muszáj voltam megvenni. Illetve mielőtt Judit átjött volna, rendeltem netről egy kétszemélyes, felfújható matracot is, ami pont elfér az ágyam mellett, a földön, így amikor hétvégenként átjön Judit, azon alszunk. Ez mondjuk azért is jó vétel volt, mert majd a későbbiekben is használható lesz, ha szükség lenne valamikor plusz ágyakra. ;)
Ami az egyéb kiadásokat illeti. Mióta ideköltöztem, vezetem, hogy mikor mennyit költök ételre, illetve egyéb mindennapi használati cikkekre. Használati cikkek alatt zsebkendő, sampon, mosószer, és hasonlókat kell érteni. Ami nagyon nagy előnye a háznak, az az elhelyezkedése. Ugyanis a 10 percre lévő Tooting állomással szemben van egy Lidl, ami az egyik legolcsóbb szupermarket Angliában, és nincs olyan túl sok üzletük. Sőt, meglepetésre, a másik irányba, vagyis Mitcham-ben is van ugyancsak egy Lidl, ami gyalog szintén kb. 10 perc. Mitcham-ben ezek mellett van még egy Morrison's, valamint egy Asda is, és ezek az árban alsókategóriás üzletláncok, úgyhogy azért mindig lehet találni akciókat. ;) :) Távolságban talán a Colliers Wood állomás (Northern Line) van legközelebb a metrómegállók közül, viszont Tooting Broadway (szintén Northern Line, a Colliers Wood állomástól eggyel közelebb a városközponthoz) jobban megközelíthetőbb a háztól. Ott van Poundland, Poundworld, 99p store, Wilko, nagy Sainsburys, Lloyds Bank, többek között. Ezek a fontosabbak. Ugyanakkor Colliers Wood mellett pedig van egy Tandem Centernek nevezett bevásárló központ, ahol van egy SportsDirect, Argos, TkMaxx, Nando's, hatalmas Sainsburys és Marks&Spencer plusz még egyéb üzletek, amikre most nem emlékszem. Minden héten legalább egyszer, általában hétfőn este, munka után főzök, és az a főtt kaja 3-4 estére elég nekem, mindig annyit főzök, hogy elég legyen. Előfordul, hogy hétvégén is főzök valamit, hogy amikor átjön Judit, akkor legyen mit ebédelni vagy vacsorázni. :) Hétköznap reggelente munkába indulás előtt müzlit eszek reggelire, még előző este csomagolok magamnak szendvicseket, mellé az uborka/paprika/sárgarépa/paradicsom/sajt ötösből teszek 2 fajtát, illetve mindig viszek magammal egy-egy banánt és almát, amiket a nap folyamán meg is eszek. Továbbá mindig van nálam 2-3 fajta müzliszelet, hogyha a hazafelé úton, vagy napközben bármikor megéhezek, ne kelljen feleslegesen venni valami extrát.
4,5 hónapja lakok itt, most leírom, hogy pontosan mennyit költöttem kajára (leszámítva a hétvégi elmeneteleket, amikor nem otthon eszünk-iszunk, vagy szórakozunk valahol) és egyéb használati cikkekre.
Kaja (ebben benne van minden, tehát müzli, tejfélék, szalámik, kenyér, tészták, húsok, fűszerek, tea, kávé, rágcsálnivaló, stb-stb.):
        - Október (4.-31., vagyis 28 nap): 121.27 font
        - November (1.-30., 30 nap): 93.67 font
        - December (1.-19., 19 nap): 63.01 font
        - Január (4.-31., 28 nap): 112.32 font
        Összesen 390.27 font/105 nap= 3.72 font/nap kajára, tehát átlagban 111 font/hónap a kiadásom ételre egy hónapban.
Egyéb mindennapi használati cikkek (sampon, zsebkendő, mosószer, folteltávolító, alufólia, stb-stb.):
        - Október: 22.12 font
        - November: 19.39 font
        - December: 21.80 font
        - Január: 13.78 font
        Összesen 77.09 font/105 nap= 0.73 font/nap használati cikkekre, ami átlagban 22 font egy hónapban.
Akkor számoljuk össze, hogy mennyibe kerül nekem a megélhetés jelenleg átlagban havonta:
        - Kaja: 111 font
        - Egyéb használati cikkek: 22 font
        - Lakbér: 375 font
        - Bérlet: 92.60 font
        - Telefon előfizetés: 26 font
        Összesen: 626.60 font/hónap
Egy kis kiegészítés, ugyanis október közepén-végén ágyi poloska támadás alatt álltam, állt a szobám, így akkor tele voltam poloskacsípésekkel, és ennek, valamint az irtás folyományaként minden, azaz MINDEN ruhaneműmet ki kellett mosnom 60 fokon, majd a tiszta, kimosott ruhákat (már megszárítva persze) a nappaliban tároltam, jó igényesen, kukás zsákokban... Így akkor jó gyorsan elfogyott az először vett mosógél, és öblítő, ami csak pluszkiadással járt a következő hónapban. Az a közel 1 hónapos időszak eléggé idegörlő volt, de szerencsére túl vagyok rajta. Nem kívánom azt senkinek. Még nem is éreztem magam otthon a szobámban, erre még rátettek a poloskák is, így gyakorlatilag utáltam visszajönni ide esténként.

Azért gondoltam, hogy ezt így leírom, hogy körülbelül mire mennyit költök, hátha segítség lehet ez másoknak, hogy tudjanak kalkulálni. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon hasznos poszt, főleg,mivel én is ezelőtt állok jelenleg, jó tudni, hogy körülbelül mire számíthat az ember! :)

    VálaszTörlés
  2. Isten vagy, köszi szépen! Pont egy ilyet kerestem. Bevallom a 375 fontos lakhatás számomra brutálisan kevés, mindenhol a 800-1200 fontot írják. De a lényeg, hogy lehet találni ilyet is. Még egyszer köszi :)

    VálaszTörlés