2014. június 21., szombat

Megvan a jogsi! :)


4 hét késéssel, de megvan!!! :) Május 22.-e helyett Június 20.-án sikerült átmenni a Practical Driving Test-en (Gyakorlati vezetői vizsgán). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy május 22-e helyett valahogyan az utolsó pillanatban megváltoztattam az időpontot, hanem azt, hogy május 22-én "sikerült" megbuknom elsőre.

Tudni kell a vizsgáról, hogy ameddig nem csinálsz 15 kisebb (ún. minor) hibát, vagy 1 veszélyes vagy nagyobb (dangerous or major) hibát, addig átmész, megvan a jogosítványod. Ezek után lássuk, hogy mit sikerült produkálnom első nekifutásra. Május 22-én reggel 8.10-től volt a vizsgám a Wood Green Driving Test Centre-ben, így olyan 7.10 körül jött felszedni az oktató, jó korai volt a kezdés (előtte este tényleg időben, 9 és 10 között már ágyban is voltam), de optimistán és nyugodtan vártam a vizsgát. Előtte a vezetés is jól ment, még átvettük a "Show me, tell me"-kérdéseket, illetve a manőverekből is mindegyiket megcsináltam egyszer-egyszer. Meg volt a két "Show me, tell me"-kérdés az elején, azt hiszem, az egyik az volt, hogy honnan tudom, hogy mekkora nyomásnak kell lennie az abroncsban, és ezt hogyan tudom leellenőrizni, a másik pedig a duda használata. Semmi gond nem is volt ezekkel. Egyébiránt egyszerre két embernek van vizsgája, így rajtam kívül még volt más is a központban, akinek 8.10-re volt időpontja. Szerencsétlenségemre ők hamarabb kezdtek, így hamarabb el is hagyták a vizsgaközpontot, így - mivel a kicsi parkoló elég üresen maradt (max. 1-2 kocsi parkolt ott) - azt mondta a vizsgáztató, hogy akkor Bay Parking (=Parkolóhelyre parkolás tolatva). Ment is, igaz, elég neccesre sikerült megcsinálni, de úgy éreztem, hogy megvagyok, a két vonal között. Kérdezte a vizsgáztató, hogy befejeztem-e a manővert, mondom, hogy szerintem, igen, és erre kiszállt, és olyan tüzetesen vizsgálta meg a kocsi hátulját, hogy egyből azt hittem, hogy eltaláltam a padkát (mert ha a padkát érintem vizsgán, az egyből bukó), meg is kérdeztem, hogy megérintettem, azt mondta, hogy nem. Na, itt meg is nyugodtam, hogy akkor ezen túl is vagyunk. Maga a vezetés is jól ment a vizsgán, volt még egy vészfékezés, ami prímán sikerült, és a vizsga végén kiderült, hogy megbuktam. Természetesen a legelső manőver miatt, ugyanis az igaz, hogy nem ütöttem meg a padkát, viszont a hátsó kerekem érintette a vonalat, és ez már nagy hibának számít, ami egyből bukó... Amúgy meg csak 4 minor hibám volt... Szerintem nem kell mondanom, hogy azon a csütörtökön nagyon feldúlt voltam. Dühös, ideges, mérges, de csakis magamra, mert én voltam olyan hülye, hogy nem korrigáltam, pedig éreztem, hogy nem volt az igazi az a manőver... Csak magamnak köszönhettem a buktát, amiben igazándiból az idegesített a legjobban, hogy így ugye megint ki kellett fizetnem a teljes vizsgadíjat (62 font), plusz az oktató adott egy weboldalt és telefonszámot hozzá, akikkel felvéve a kapcsolatot, előrébb tudják hozni a vizsgát (+20 font), illetve a vizsga napján az oktatónak kocsihasználat/bérlés/biztosítás gyanánt 70 font, tehát alsó hangon is plusz 152 fontba jött ki a jogsi. Marhára örültem ennek...

Regisztráltam is a honlapon, de alig akartak nekem időpontokat küldeni, és amiket küldtek, azokat olyan lehetetlen időpontokban, reggel 6.32-kor, vagy este 22.40 körül, amikor még/már nem tudtam elérni az oktatót, hogy jó lenne-e neki az az időpont, és mivel 10 percen belül válaszolni kell az sms-re/email-re, amit küldenek a vizsga időpontjával, így ezeket buktam. Ja, hogy miért nem foglaltam le ezeket egyből? Mert elég szar lett volna, hogyha duplán lesz foglalása az oktatónak, vagyis egy időpontra két tanulója is betesz vizsgát, és nem akartam ezt megkockáztatni.

Végül is június 20-ára, péntek 10.44-re sikerült egy vizsgát beszervezni. A két vizsga közötti 4 hétben mindösszesen a második vizsga előtti napon, vagyis 19-én, csütörtökön mentem el vezetni, hogy mégse egyből a vizsga előtt üljek már ismét kocsiban egy szűk hónap kihagyás után. :P Azt kell mondanom, hogy a vizsga előtti napon is nagyon jól ment a vezetés, az oktató néhány perc után kérdezte is, hogy vezettem a vizsga óta, merthogy annyira letisztult lett a vezetésem, hogy jó volt látni. :) Én is így éreztem, így természetesen ismét optimistán vártam a másnapi vizsgát.

Igazándiból az első vizsga után, amire már készen álltam, csak ugye csináltam azt a hülye hibát, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy hibátlan vizsgát teszek, vagyis még kicsi hibákat sem vétek. Az előző napi órák után nem is volt ez olyan irreális vágy, azt kell hogy mondjam. A vizsga előtt még 'L' betű vadászaton voltunk az oktatóval, ugyanis valami nem stimmelt a kocsi tetején lévő táblán, és nem akarta, hogy ebből gond legyen, ezért mindenképpen be akart szerezni még egy 'L' betűt, végül egy benzinkútnál sikerült is.

Egy kalandtól eltekintve nagyon sima vizsgám volt, viszont az az egy azért nem volt piskóta! Egy nagyobb, többsávos (3-4) körforgalomban voltam, és éppen elhagyni készültem a körforgalmat, ahol két sáv hagyja el a körforgalmat, és én a belsőben voltam, elég helyet hagyva a mellettem bal oldalon, tehát a legkülső sávban közlekedő autónak, és még szerencse, hogy nem mentem túl gyorsan, merthogy ő úgy döntött, hogy nem kanyarodik le arra, amerre én megyek a belső sávban, hanem nem gyengén átszáguldott előttem, és tényleg centiméterek híja volt, hogy nem volt baleset... Ezen kívül semmi említésre méltó esemény nem történt, átmentem, ahogy várható is volt. Bár, elég gyenge lett a pontozás, mert volt 1 kisebb hibám :P :D Hát ez van, nem lehetek mindig tökéletes! :P :D

Most nézzük meg, hogy penny-re pontosan mennyit költöttem a jogsira január óta:
- teljesen nulláról 35 óra alatt eljutottam  a jogsihoz: 35x20 font = 700 font
- Theory Test = 31 font
- The Official DSA Theory Test for Car Drivers Book = 9.59 font
- The Official Highway Code + The Official DSA Guide to Driving: The Essential Skills + Know Your Traffic Signs (könyvek) = 14.75 font
- The Official DSA Theory Test for Car Drivers DVD = 9.50 font
- The Official DSA Guide to Hazard Perception DVD = 10.61 font
- Practical Driving Test (Gyakorlati Vezetői Vizsga) kétszer: 2 x 62 font = 124 font
- Earlier Driving Test = 20 font
- Vizsga napján autóbérlés/biztosítás kétszer: 2 x 70 font = 140 font


Összesen: 1059.45 font. Fúúú, jó sokra jött ki a végén, de legalább megvan! :) Mondjuk ha egyből átmentem volna, akkor olyan 900 font körül lett volna cakkompakk az egész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése