2015. március 27., péntek

YOLO - You Only Live Once ;)

Ez a bejegyzés az elmúlt néhány hónap kikapcsolódásairól, élményeiről fog szólni, mivel ezzel is bőven el vagyok maradva a blogban... De most egy hosszú és remélhetőleg szórakoztató bejegyzésben összefoglalom az elmúlt hónapok eseményeit. Elöljáróban koncert, NBA, gokart, Valentin nap, The Shard, kirándulás, stb-stb. GIGAHOSSZÚ bejegyzés következik. :)

5 hónapot ugrunk vissza az időben, egészen pontosan október 12-éig, amikorra jegyem, jegyünk volt a kedvenc együttesem, Daughtry koncertjére a camden-i Roundhouse-ba.  Judit ajándéka volt a jegy, ugyanis még nyáron láttam egyszer Facebook-on, hogy 2014 március után ismét jön Londonba, és kérdezte, hogy mit szeretnék születésnapomra, így meg is lett az ajándék. :) Egyszerűen imádom az együttes zenéjét, és már egy ideje rajta volt a bakancslistámon a Daughtry-koncert. A kapukat este 7-kor nyitották ki, de mi már időben odamentünk, amikor is már elég hosszú sor volt, és tetőzte a "bajt", hogy előbb még csak csepegett az eső, aztán egyre jobban kezdett el esni, így mire bejutottunk az ajtón, szó szerint szarrá voltam ázva. A még 5 éve a Primark-ban vett széldzsekinek mondott dzsekim nem bírta a kiképzést, így az is csuromvizes lett, valamint az alatta levő felső és póló is, úgyhogy így álltam végig a koncertet. :P


De ez igazándiból nem érdekelt, mivel végre eljutottam a kedvenc együttesem koncertjére. Az elő-zenekar elég szar volt, valami számomra értelmezhetetlen rockzenét nyomtak, de legalább "csak" kb. félórát voltak színpadon. Szépen gyűltünk, tele is lett a hely. Aztán meg is jött Daughtry. Egyszerűen hihetetlenül jó koncertet adtak, az eddigi összes album legjobb számait, illetve az új album (Baptized) legjobb dalait is előadták, minden pénzt megért, hogy elmentünk! :) Íme egy kis ízelítő a Roundhouse-ban előadott dalaikból (sajnos én nem voltam ilyen közel a színpadhoz, mint ahogy a felvételt készítő személy).


A következő említésre méltó esemény már idén, 2015-ben került megrendezésre. Január 15-e, The O2 Aréna, North Greenwich. NBA, cineggém :D (ahogy a jó öreg EA Sports-os számítógépes játékban "mondta" a hang :P). Idén Milwaukee Bucks-New York Knicks találkozót rendeztek. Most már azt mondhatom, hogy "tradícióvá vált" a londoni NBA-találkozó megtekintése számomra, ugyanis az elmúlt két év januárjában szintén megnéztem a meccseket az OArénában. Ez a meccs már az első negyedben eldőlt, a Milwaukee már ekkor kiépített egy 20+ pontos előnyt, amit a meccs végéig meg is tartott, így kényelmes mérkőzésen aratott teljesen megérdemelt győzelmet.
















Az NBA egy csütörtöki napon volt és még ugyanezen a hétvégén, vasárnap, január 18-án felhasználtam az egyik karácsonyi ajándékomat, amit Judittól kaptam. Ez pedig nem volt más, mint egy félórás gokartozás!!! A helyszín a Heathrow közelében lévő, de már az M25-ön kívül lévő Slough-ban volt. F1K Indoor Karting. Ezelőtt még sohasem gokartoztam, de mivel korábban (és még néha mostanában is) elég sokat játszottam versenyzős számítógépes játékokkal, Forma 1-gyel, így igazából nem gondoltam, hogy bármi félnivalóm lenne, és hogy ne szoknám meg néhány kör alatt. Ahogy éreztem, néhány kört meg is kellett tennem, hogy belerázódjak, és kiismerjem a pályát, hogy hol lehet gyorsabban, esetleg teljes padlógázzal menni, fékezés nélkül bevenni a kanyarokat, stb-stb. Egyszerűen nagyszerű volt! Teljesen megérte, és már alig várom, hogy ismét mehessek. 10 ember volt ezen a "versenyen", amiben egyszerre egymás és az óra ellen is versenyeztünk, mivel ahogy elindultunk a box utcából, már egyből át is haladtunk a rajt/célvonalon, így el is indult az óra. Mivel sajnos utolsóként hagytam el a box utcát, mire az első kör feléhez eljutottam, az elsőként elinduló versenyző már gyakorlitalig utolért, és így már volt is 1 kör előnye... Végül egy megpördüléssel (amikor egy előttem megpördülő versenyző miatt félrehúztam a kormányt és a gumifalban kötöttem ki...) megfűszerezve 4. helyen végeztem, a második leggyorsabb kört futva. Elsőre nem is olyan rossz eredmény, de azért jobbra számítottam, meg kell mondanom. Valószínűleg már azzal is buktam valamennyit, hogy szemüveges vagyok, és sajnos mindig viselnem kell a szemüveget, és itt most nem arra gondolok, hogy emiatt gyengébben látnék. Nem. Hanem mivel a szemüveget is valahogyan bele kellett tuszkolnom, nyomnom a bukósisak alá, és mire ezzel végeztem, már mindenki más bőven a gokartokban ült, vagy arrafelé haladt, így indulhattam el utolsóként... Nagyon-nagyon jó volt!!!








A hozzám legközelebb eső metróállomás Tooting Broadway a Northern Line déli részén, az eggyel ezutáni megálló pedig Colliers Wood. És hogy ezt miért fontos tudni? Csak azért gondoltam megemlíteni, mivel február 14-én, Valentin Napon egy colliers wood-i étterembe mentünk el vacsorázni Judittal. A hely az olasz Corleone's Restaurant volt. Előtte korábban még nem voltunk ott, de elég jó véleményeket olvastunk a helyről, ezért is döntöttünk mellette. Egyáltalán nem bántuk meg. :) Egy nagy csupor (1L) bort ittunk (nagyon jó árban, azt kell mondanom), mellé pedig természetesen pizzát, valamint tésztát ettünk. A főétellel annyira telelettünk, hogy végül csak fagyit ettünk desszertnek, de az bőven tökéletes lezárása volt ennek a vacsinak. :)

Egy újabb hetet lépünk előre az időben, február 21-ét írunk, amikorra Laci és Réka meghívtak minket egy kis szombat esti vacsira hozzájuk, ugyanis idén januárban, miután visszajöttek Magyarországról, összeköltöztek. Méghozzá abban a házban, ahol előtte Laci lakott, csak pont elment onnan az egyik pár, így ők kivették az ő szobájukat. A hely Neasden és Dollis Hill állomások közelében van, a Jubilee Line közelében, így elég közel Judit jelenlegi családjához, Willesden Green-hez is. A vicces az volt az egészben, hogy én pénteken bolognai spaghettit csináltam, erre szombaton este ők is azt készítettek! :D Igaz, egy kicsit máshogy, illetve olivabogyót és gombát is tettek bele, így egy különleges ízt adva neki. A vacsora mellett természetesen borozgattunk is, én pedig direkt le is vettem a fehér felsőmet (mert egyrészt melegem volt, másrészt nem akartam leenni), de mivel az este előrehaladtával egy kicsit elkezdtem fázni, így visszavettem. Ami utólag hibának minősült, ugyanis ekkor már vörösboroztunk, és egyszer csak hozzá akartam érni Laci kezéhez, hogy figyeljen, mert mondani akarok valamit, de véletlenül a vörösboros poharat is megérintettem, ami elkezdett Laci felé borulni, ő pedig reflexből visszaütötte, ami így az én fehér felsőmön és pólómon kötött ki. :D :P Egyből tettek rá sót, valamint utána betették mosásba is, és még elég nagy szerencsém volt, mivel teljesen kijött belőle a folt, pedig azért a vörösbor az nem gyenge foltot hagyna egyébként. Nagyon jó este volt egyébként. :)

Még mindig február, de már az utolsó napja, vagyis 28-a, szombat a következő esemény. 2014-ben a 2. évfordulónkra kaptam Judittól egy kétszemélyes belépőt (ajándék DVD-vel vagy könyvvel) a The Shard-ba, ami Nyugat-Európa legmagasabb épülete a maga 309 méteres magasságával, összesen 95 emeletes, melyek közül a The View from the Shard a 68-72 emeleteken elérhető (244 méteres magasság). A 72. emelet a legmagasabb, ahova civil ember felmehet. Innen szép időben több 10 mérföld távolra is el lehet látni, egyszerűen gyönyörű a kilátás. Mondjuk nekünk nem volt a legjobb időnk, amikor felmentünk, csepergett az eső, de a kilátás nagyon jó volt, és mindent láthattunk. Nagyon jó ajándék volt ez. :) Ide mindenkinek fel kellene mennie egyszer, aki Londonban lakik vagy ide jön látogatóba! ;)
















A The View from the Shard  volt a szombat délutáni programunk, ami után Judit családjához mentünk vissza, ugyanis másnap reggel, vagyis már március 1-jén Lacival és egyik egyetemi csoporttársával mentünk kirándulni. Sajnos Réka nem tudott jönni, ugyanis dolgozott vasárnap délelőtt. Angolos reggelivel indítottuk a napot Laciéknál, majd ő elugrott a kocsiért (amit bérelt egy honlapon keresztül csak arra a napra), aztán dél körül indultunk el. Utólag elmondhatjuk, hogy legközelebb jobban meg kell tervezni az utat, és időben el kell indulni, mert így egy kicsit elcsúsztunk az idővel, így volt, amit már félsötétben vagy sötétben láthattunk csak. Igaz, még lehet, hogy azokkal így jártunk jól. :) Szóval az utunk először Windsor-ba, a windsori kastélyhoz vezetett. Én már voltam itt Londonba költözésem után, 2011-ben talán, de lehet hogy már 2012 tavasza volt az, nem emlékszem pontosan (bár igazából lusta vagyok, mert csak vissza kéne keresni a blogban, mert tuti, hogy írtam róla :D :P), viszont a többiek közül még senki sem. Ami még külön jó, hogy a jegy árát kifizeted egyszer, 19.20 font, és távozás előtt csak annyi dolgod van, hogy aláíratod az erre külön tartott ott dolgozó emberkével, és ugyanezzel a jeggyel a következő egy évben bármikor visszamehetsz ingyen meglátogatni a kastélyt! :) Így már azért jobban megéri az elsőre egy kicsit húzósnak hangzó ár, véleményem szerint. Szerintem itt beszéljenek a képek a kastélyról, mint hogy én szaporítsam a szót.
















Windsor után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk megnézni Stonehenge-et is. Stonehenge körülbelül egy másfél órára van Windsortól, de végig autópályán mentünk, így gyorsan haladtunk. Mondjuk az idő eléggé szorított, ugyanis időközben elkezdett lemenni a nap, így gyakorlatilag ezzel is versenyt futottunk, hogy még egyáltalán azelőtt odaérjünk, hogy besötétedett volna. Még egy jó kis zuhéban is részünk volt Windsor után, de mire odaértünk Stonehenge-hez, ennek már se híre, se hamva nem volt. Igaz, már nagyon közel nem lehetett menni a Stonehenge-hez, ugyanis vasárnap már délután 3 körül bezár a látogatók előtt. Így annyit tudtunk tenni, hogy egy mellékútra bementünk (ami a korábbi esőnek köszönhetően elég sáros volt :P :D), és onnan néztük meg egy kicsit közelebbről a kőhalmot. Nem mellékesen bárányok őrzik Stonehenge-et, biztos azért, hogy nehogy valaki elvigye és feldolgozza a hatalmas köveket. :D :P Néhány elég jó kép készült is a birkákról... :D Na jó, azért Stonehenge-ről is. :P







Ahogy a képeken látszik, ekkor már eléggé kezdett besötétedni, így mire elindultunk Stonehenge-től, már szinte teljesen sötét volt, de úgy döntöttünk, hogy mivel elég közel vagyunk, így elmegyünk megnézni a Salisbury Cathedral-t. Ahogy fentebb már említettem, valamit már sötétben néztünk meg, ez volt a Salisbury Cathedral. De azt kell mondanom, hogy ez a katedrális így kivilágítva gyönyörű volt. Az idő mondjuk nem volt túl kegyes, ugyanis este 6-7 óra között, amikor odaértünk Salisbury-be, már ismét eléggé lehűlt, de kárpótolt minket a katedrális látványa. Ez volt egy jó hosszú március 1-je, de nagyon jó volt kimozdulni Londonból, és meglátogatni néhány ismert turistalátványosságot Anglia más részein is. Megyünk majd legközelebb is. :)




Ismét csak egy hetet ugrunk, március 7-ére (mellesleg jegyzem meg, Tamás napra :P :D), amikor is a néhány nappal azelőtt egy délkelet-ázsiai féléves túráról visszatérő Gabi és Peti vendége voltam. Sajnos Judit nem tudott jönni, ugyanis szittelt, így egyedül mentem. Így, hogy Mitcham-ben lakok, Gabi és Peti pedig (jelenleg még) Wimbledonban, elég közel vagyunk egymáshoz, és úgy döntöttem, hogy a 200-as busszal megyek, amivel Wimbledon állomásig el tudok menni, onnan pedig gyalog mentem tovább. Mint utólag kiderült, a legegyszerűbb az lett volna, hogyha vonattal megyek Tooting-ból, ugyanis mindösszesen 3 megálló lett volna Wimbledon Chase, ami egy 7-8 perces séta a lakásuktól. :P De mindegy. Erre is amúgy úgy jöttem rá, hogy véletlenül rossz úton mentem le, és mivel nem kapcsolódott ahhoz az úthoz, amin általában menni szoktam hozzájuk az állomástól, ezért elmentem Wimbledon Chase állomás mellett is, innen tudtam, hogy mintha a vonat, amivel reggelente járok, erre jön tovább, és valóban. Egyébként nagyon jó volt találkozni ismét velük, jó sokat beszélgettünk, volt bőven mit mesélniük, illetve nekem is, mert azért 6 hónap alatt elég sok minden történik.

Március eléggé pörgött tovább is, ugyanis a következő hétvégén volt március 15-e, amikorra vettem Juditnak karácsonyra 2 jegyet a The Lion King (Az Oroszlánkirály) színházi előadásra a londoni Lyceum Theatre-be. Mióta Angliába költöztem, költöztünk, még egyikünk sem volt színházban, és már beszélgettünk róla, hogy jó lenne majd egyszer ellátogatni egybe. Így én cselekedtem, és próbáltam egy olyan darabot kiválasztani, amit ismerünk már korábbról, a nyelvezete sem túl nehéz, és még élvezhetjük is. Így esett a választásom Az Oroszlánkirályra. A Lyceum Theatre Aldwych-ban, a Covent Garden Market közelében (attól mintegy 3 perc sétára) található, tehát elég központi helyen. A helyünk a Grand Circle (a 3 karéj közül a legfelső) legelső sorának a közepére szólt, és mivel az előadás oldalán azt is meg lehetett nézni, hogy milyen a kilátás a székről, amit meg szeretnék venni, így tudtam, hogy jó helyre fog szólni a két jegy. Mondjuk amikor megvettem a két jegyet, azt nem tudtam, hogy március 15-e Angliában Anyák Napja, és így elég sok gyerek volt a nézőközönség soraiban. Természetesen mögöttünk is egy család ült két kisgyerekkel (ismét működött "bennem" a "gyerekmágnes" :P :D, emlékezhetünk a nyári eseményekre a repülőn, ahol egy kisbaba úgy döntött, hogy rám köpi ki az ételét :P), és a folyamatos "Ki ez?", "Miért csinálja ezt?", "Hogyan csinálta ezt?", "Hová tűnt?" és hasonló kérdésekkel. :P :D De mindez nem számított, mivel az előadás fantasztikus volt. Úgyértem F-A-N-T-A-S-Z-T-I-K-U-S. Engem már a kezdőjelenettel lenyűgöztek és utána is tartották a magas szintet. Egyszerűen brilliáns volt. :) Teljes szívvel tudom ezt ajánlani bárkinek, aki színházba szeretne menni Londonban.
Továbbra sem állt meg az élet a márciusi hétvégéken, ugyanis a következő szombatra, vagyis március 21-ére meghívásom volt Barbi születésnapi összejövetelére, aminek természetesen eleget is tettem. Valahogyan már jó ideje nem tudtuk összehozni a találkozót, így nem akartam ezt kihagyni, meg amúgy is, szabad vagyok mostanában szinte minden hétvégén. Judit sajnos nem volt túl jól, így ő inkább nálam maradt, és pihent, így én egyedül mentem Acton Town-ba, Barbi és a barátja albérletébe. Ő már egy jó ideje teljesen átállt az egészséges életmódra, valamint elvégzett egy személyi edző kurzust, így most már néhány hónapja személyi edzőként dolgozik, ezért egészséges rágcsálnivalót ettünk náluk, közben persze iszogattunk egy kis pálinkát, bort, sört. Az volt a terv, hogy az összejövetel után elmegyünk Richmondba, egy helyre bulizni, de mi már elég későn indultunk el, illetve a két csaj, aki korábban elment valamelyikükhöz másik cipőért, és hamarabb odaért Richmondba, nem tudott bemenni a helyre, mivel az egyiküknél nem volt személyazonosító igazolvány... Így elindultak haza, így mire mi taxival odaértünk Richmondba, úgy döntöttünk, hogy indulunk is vissza Actonba. Végül vettünk kaját, majd elkezdtünk nézni egy filmet, de Barbi hamar bepilledt, mi még Brian-nel beszélgettünk egy kicsit, de aztán elindultam vissza, éjszakai buszokkal. Elég szerencsém volt, mivel igaz, hogy 3 busszal voltam kénytelen visszajutni Mitcham-be, N11-essel Fulham Broadway-ig, onnan N28-assal Wandworth-ig, majd onnan N44-essel Mitcham-be, viszont ez az út mindösszesen 1 órába telt, ugyanis az N11-esre kellett kb. 5 percet várnom, az N28-as egyből ott volt az N11-es mögött, mikor leszálltam, míg az N44-esre kb. 3 percet vártam.

Szóval az elmúlt néhány hónapban ezek voltak a legfontosabb események. :) Nem mondom, hogy unatkoztam, és azt mondhatom, hogy ez eddig jó bemelegítés volt az idei évre, ugyanis itt nem állok/állunk meg! :)
Íme az elkövetkezendő időszak eseményei:
- Március 29-e, vasárnap: Brazília-Chile válogatott focimeccs az Emirates Stadionban (az Arsenal stadionja).
- Április 19-e, vasárnap: Dumaszínház Londonban - Kiss Ádám önálló estje
- Április közepén valamikor, kb. 23-a körül: összeköltözés Judittal :) (végre eljön ez a nap is) :)
- Május 1-4-e, péntektől hétfőig: Hosszúhétvége PÁRIZSBAN kettesben :)
- Június 6-a, szombat: Axwell & Ingrosso trance koncert ;)
- Szeptember-október: NFL in London (van 3 pár jegyünk is, és legalább egy meccsre elmegyünk)
- November 15-e, vasárnap: ATP World Tour Finals, Tenisz Világbajnokság döntő.

Ezeken kívül is vannak még ötleteim az idei évre. A 2013 közepétől 2014 végéig terjedő közel 1,5 éves időszak szívása után teljesen ki akarom használni a kínálkozó lehetőségeket, hogy éljem az életemet, és e mentén fogom tovább folytatni 2015-öt. :)

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Ne haragudj, hogy így ismeretlenül zavarlak. Tudnál nekem küldeni egy elérhetőséget, amin fel tudom venni veled a kapcsolatot? Privátban kifejtem, hogy miért is kerestelek meg. :) Előre is köszönöm szépen!

    VálaszTörlés