2013. október 31., csütörtök

Kaja, mozi, bowling

Nem felejtettem el írni a múlt hétvégéről, csak hát az előző, viharos bejegyzést is már tegnapelőtt ki szerettem volna tenni a netre, azonban a Blogspot úgy gondolta, hogy ő bizony nem hajlandó együttműködni, így csúszott el az a bejegyzés tegnapra, így ez a mostani is egy kicsit. De ami késik, nem múlik. ;) :)

Kezdjük a péntekkel. Mivel szombaton este ismét bébiszitteltem, így csak a péntek este maradt szabad (meg persze a vasárnap, de az általában alap...), így ekkorra megbeszéltük Judittal, hogy összefutunk. Az idő- és erőhiány miatt végül is nem lett buli, sem mozi, hanem egy vacsi mellett tettük le a voksunkat. És ismét csak a Finchley Road-ra, és ismét csak a Nando's-ra esett a választásunk. :P De most szerencsére jó volt a fagyis (vagyis egészen pontosan fagyasztott joghurtos gép), így még desszertet is tudtunk enni, amennyit csak akartunk. Jó kis este volt. :)
Szombatra mozi volt a program. Néhány hete valamelyik kuponos oldalról Judit megvett 2 olcsóbb mozijegyre feljogosító kupont, így azt használtuk fel ekkor, így legalább a jegy foglalásakor nem kellett már fizetni. Ja, és a film, amit megtekintettünk, a Captain Phillips volt, Tom Hanks főszereplésével. A címből ki lehet találni, hogy egy hajó kapitányáról szól, akinek a hajóját elfoglalják szomáliai kalózok. Többet nem árulok el a történetről, ez éppen elég. Talán annyit még elmondok, hogy igaz történetről van szó, így nézzétek a filmet, hogyha rászánjátok magatokat. :) Wood Green-ben voltunk egyébként, így innen hamar hazajutottam, mivel ugye szittelés volt szombat este.
Az óravisszaállítás utáni vasárnap délelőtt a szokásos fiúkkal levés, elvittem őket egy kicsit a parkba, majd a szokásos kávézóba leadtam az anyukának, aztán mentem a Finchley Road-ra. Tudom-tudom, már megint a Finchley Road?! Igen, de most nem a Nando's-ba mentünk :P :D, hanem van egy kürtőskalácsos, ahol már korábban egyszer ettünk, és mivel délután, a bowling után úgyis kajálás volt betervezve, ezért nem akartunk semmi komolyabbat, nehezebbet enni már előtte is. Finom volt, most még talán még finomabb, mint előző alkalommal. ;) :) Majd mivel még a bowlingig volt még egy kis időnk, azt nézelődéssel töltöttük.
9 emberre foglaltam le a bowlingot (mivel ugye hamarabb le kell, hogy biztosan legyen pályánk), és azért volt bennem félsz, hogy valaki nem fog eljönni, és esetleg csak aznap szól, hogy még esély se legyen valakit keríteni... És mit ad Isten, lett is ilyen ember... De amilyen rohadt nagy mázlista vagyok, egyik ismerősöm, Gergely hozott magával egy plusz embert, aki így beállhatott 9.-nek, így végül senkinek sem kellett többet fizetnie. :) Jó volt játszani, már nem is emlékeztünk, hogy mikor játszottunk utoljára. Biztos, hogy egyszer voltunk ketten is Judittal a nyár folyamán valamikor, de így, többen, olyan február-március környékén voltunk legutóbb. Úgyhogy már éppen ideje volt egy kisebb(-nagyobb) összejövetelnek.
A jó kis bowlingozás után kétfelé, vagyis inkább háromfelé szakadt a banda, van, aki hazament, van, aki a városközpont felé vette az irányt, míg mi, a többség maradt North Finchley-ben, és a bowlinggal szemben lévő Pizza Hut-ba ültünk be. Hát, szerintem nem kell mondanom, hogy mennyire teleettük (és kólával ittuk is) magunkat. Sőt, mivel egy főétel mellé korlátlan salátafogyasztás is társul a Pizza Hut-ban, ezért a végére már szinte kipukkadtunk. De megérte. :)
Majd hazakísértem Juditot, majd indultam haza, és még elég szerencsés voltam, mert csak akkor áztam meg egy kicsit, miután a házunktól 1 percre lévő buszmegállóban leszálltam a buszról, és elgyalogoltam a házunkig. Viszont a cipőm talpa már annyira elkopott (legalábbis a jobb lábamon), hogy már a szivacsos rész éri a talajt, így amennyiben esik az eső, akkor az szépen megszívja magát és átázik, így a lábam eléggé vizes lesz, ami ősz közepén és tél előtt nem a legjobb kilátás. Ezért hétvégén mindenképpen veszek egy új cipőt. Nem akartam most ilyesmire költeni, de muszáj sajnos. :/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése