2013. október 3., csütörtök

Összejövetel, Vacsi, Dumaszínház, meglepi, búcsú- és szülinapibuli

Na akkor hajvágás után essünk neki az elmúlt időszak történéseinek. :) Előre szólok, hosszú bejegyzés következik. :P

Arról már az előző bejegyzésben regéltem, hogy szeptember 22-én, vasárnap motorcsónakoztunk Judittal a Temzén, így erről még egyszer nem fogok írni feleslegesen. Viszont még előtte, tehát 20-án, péntekre volt egy meghívásom, ugyanis Gabi barátjánál, Petinél volt egy házibuli, nekem pedig már szükségem volt a kimozdulásra, így pont jól jött a meghívás. :) Nem volt rövid idő, mire odaértem, mivel Wimbledonban laknak, ami Délnyugat-London, míg én Észak-Északkelet Londonban lakok. De sebaj, erre van a metró! ;) Igazándiból nem is tudtam, hogy mekkora lesz ez a parti, így egy kicsit meglepetten ért, hogy elég sokan voltunk. Mondjuk ismerős nem sok volt, konkrétan Gabi és Peti :P :D, de legalább velük is tudtam beszélgetni, mert már nem most találkoztunk utoljára (még Kingstonban összefutottunk a nyár folyamán Gabival egyszer). Volt mit mesélniük, mivel elég sok időt voltak otthon, illetve voltak egy olasz körúton is, úgyhogy mondhatni egész jó nyaruk volt :P :D. Amit még meg kell említenem az estével kapcsolatban, az a borozás, iszogatás. Ugyanis vettem én egy fehérbort valamelyik boltból, amiből az eljövetelemig csak én ittam, úgy három pohárral, de a végére már komolyan mondom, kezdtem érezni a fejemet. Hát, meglátszik, hogy mostanában nem nagyon van iszogatás, csak nagyritkán. Ami egyrészről jó, másrészről annyira nem. De azért inkább jó, mint nem. :P

A következő érdemleges eseményre kedden került sor. Ugyanis még a nyár folyamán Judit vett egy kajás kupont valamelyik kuponos oldalról, amit szeptember 27-éig fel kellett használni. Fel is szerettük volna előző hétvégén, de (itt jön a csavar) a hely (ami egyébként Chancery Lane Station-höz közel, vagyis eléggé a City-ben van) hétvégén nincs nyitva!!! -_- Hát kb. egy picit volt csak meghökkentő... Úgyhogy emiatt kellett végül hétköznap elmennünk, hogyha fel akartuk használni a kupont. És ha már megvettük, még szép, hogy nem akartuk kárbaveszni. És nem bántuk meg! Az étterem neve Grappolo, és ahogy a nevéből is ki lehet következtetni, egy olasz helyről van szó. A kuponunk egy-egy főételre, valamint egy egész üveg borra jogosított fel; én risottót, míg Judit lasagne-t evett, mellé pedig olasz fehérbort ittunk, ami finom volt, de persze az ételek is azok voltak. :) Mivel nem tudtuk, hogy mennyire puccos ez a hely, azért úgy öltöztünk fel/ki, hogy ne nézzenek ki minket sehonnan sem, szóval vállalhatóak voltunk. :P :D Kellemes estét töltöttünk együtt, remélhetőleg majd többször is el tudunk menni hétközben így valahova.

Amúgy másnap, vagyis múlt hét szerdán napközben is el tudtunk volna menni a Grappolóba, felhasználni a kuponunkat, csak a hétvégén teljesen elfelejtettem, hogy aznap jön a szárítógép-szerelő, és megkért az anyuka, hogy legyek itthon. Ugyanis működni működött a szárító, azonban nem szárított, mivel (mint utóbb kiderült) elromlott a vezérlőegység, így nem volt meleg, nem melegítette fel a belsejét, tehát gyakorlatilag csak forgatta magában a ruhákat. Úgyhogy kb. 1,5-2 hétig nem volt használható szárítónk. Az anyuka már szinte nem tudta, hogy mit csináljon a szárító nélkül :P :D. Hát, többek között ezért is jó, hogy vannak radiátoraink, illetve felállítható szárítónk, úgyhogy múlt héten ezek voltak a slágerek. :D De aztán most kedden megszerelte a szerelő a szárítót, úgyhogy azóta nagyüzemben használjuk. :P

És hopp, már el is érkeztem szeptember 26-ához, csütörtökhöz. Hogy miért olyan fontos ez a dátum, nap? Mivel ekkor ismét Dumaszínház volt Londonban! Amire én természetesen mentem! ;) Már néhány héttel korábban kérdeztem anyukát, hogy erre a napra mi a terv, merthogy én mennék el este itthonról, és mondta, megbeszéltük, hogyha 6.30-ra hazaér, akkor kb. még pont oda tudok érni kezdés előtt Clapham Junction-be. Így is volt, 6.46-kor el is hagytam a házat este, siettem az Overground-hoz, mert pontosan ki volt számolva, hogy még melyikkel tudok odaérni időben, úgyhogy menni kellett, nem lehetett nagyon vesztegetni az időt. Erre az elsőnél 2 perc késést ír -_- Ez azért volt különösen szar, mert a menetrend szerint 3 perc lett volna az átszállásra Gospel Oak állomáson. Az átszállás jelen esetben azt jelenti, hogy leszállok erről az Overground-ról, lemegyek a lépcsőn, a sínek alatt átmegyek a másik oldalra, majd fel a lépcsőn, és ott vagyok a peronon, ahol lennem kell, hogyha Clapham Junction (vagy Richmond) felé akarok menni. De szerencsére ezt a 2 perc késést behozta Gospel Oak-ig a szerelvény, úgyhogy még bőven elértem a csatlakozást. Mert ha nem értem volna el, akkor igencsak lemaradok az előadás elejéről, mivel így is kb. pontosan 8-ra értem oda a The Grand-hez. Most Kőhalmi Zoltán, Beliczai Balázs és Aranyosi Péter voltak a fellépők. Kőhalmit annyira nem szeretem, Aranyosit igen, és Beliczait is egyre jobban. Most egyébként Beliczai volt a legnagyobb, rajta halálra röhögtem magam. Mondjuk számomra egy kisebb meglepetés volt, hogy mikor odaértem (8 óráról beszélünk, amikor elvileg el kellett volna kezdődnie, de mindig késve szoktak kezdeni), már csurig volt a hely, én is már csak a "kakasülőn" (vagyis fent) tudtam helyet találni. Nagyon jó volt, én még mindig imádom a Stand-up Comedy-t. :)

Elég szépen elhúzódott az előadás, így 11 után tudtam kijönni a helyről, ami azért volt ciki, mert az utolsó Overground Clapham Junction-ből 22.45-kor elment... Úgyhogy új útvonalat kellett keresnem vissza, Crouch End-be. Bementem a vasútállomásra. Nézegetem a kiírásokat, hogy valamelyik vonat csak megy Waterloo-ba, mert az a biztos hely, onnan tuti haza tudok jutni, de hát nem igazán tudtam kivenni, hogy melyik, úgyhogy kilőttem ez a lehetőséget, nem akartam feleslegesen jobbra-balra vonatozni. Aztán legyen busz, menjek a szokásos útvonalon, vagyis 35/37-essel Clapham Commonig, majd onnan Northern, majd Victoria Line. De azt az utat, amelyen ezek a buszok mennek, felújítják, így a buszmegállójuk le van zárva. Fasza... Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek Vauxhall-ig busszal, mert ott is van megállója a Victoria Line-nak, amivel seccperc alatt itthon leszek. Szépen be is megyek a kék alapon fehér betűkkel kiírt Vauxhall felirat alatt (mivel mindenhol, vagyis az esetek túlnyomó többségében így jelölik a metróállomásokat), odaérintem a nyitva lévő kapun (már ez is furcsa volt, hogy nyitva van a kapu) lévő Oyster-olvasóhoz az Oysteremet, majd keresem, hogy hogy jutok le a metróba. Aztán megláttam a kiírást. És ott látok megint kapukat, amik zárva vannak. És ekkor esett le, hogy én az előbb bizony Vauxhall VONATÁLLOMÁSNÁL érintettem oda az Oysteremet, nem pedig a metróállomásnál. Mivel a térképeken Vauxhall állomás neve mellett egymás mellett van a vonatállomást és a metróállomást jelző jel, így azt hittem, hogy egyben van a kettő, nem külön, így nem lesz különösebb baj abból, hogyha odaérintettem. Tévedtem. Csak azért, hogy odaérintettem, £4.90-et vett le az Oysterem-ről. És így természetesen már nem maradt annyi a kártyámon, hogy be tudjak menni a metrós kapukon. Mondta az ott lévő TfL-es emberke, hogy töltsem fel a kártyámat, utána próbáljak meg lemenni a metróba. De nem is tudom, miért, ezt nem csináltam meg ott, egyből a metrólejáratnál, hanem inkább felmentem a vasúti kapuhoz (ahol odaérintettem a kártyámat), és ki akartam csekkolni, így bentről is odaérintettem az Oyster-t, azonban hibát jelzett, azt írta, hogy keressek asszisztenst. Upsz. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy feltöltöm 5 fonttal a kártyámat, és elvonatozok Waterloo-ba. Így is lett, ahol (tisztességes ember lévén) a nyitva lévő kapukon kifelé is odaérintettem az Oysterem-et, amiért ismét levont £4.90-et. Így ismét tölthettem fel rá pénzt, hogy be tudjak menni a metróba... El lehet képzelni, hogy egy picit sem voltam ideges... -_- Már ekkor is az járt a fejemben, hogy emiatt Refund-ot (pénzvisszatérítést) fogok kérni a TfL-től, és másnap láttam a honlapjukon, hogy lehet is. Mivel regisztráltam még anno az Oysterem-et, így a honlapon nyomon tudom követni, hogy mikor hova és mikor, mit használva mentem, és a saját menümben ki is írja, hogyha van Incomplete Journey (Befejezetlen Utazás). És itt bizony másnap már meg is jelent a Vauxhall-i be- és a Waterloo-i kicsekkolás, mindkettő 4.90 fonttal. De mivel havonta csak egy Refund lehet, így a Vauxhall-ira kértem Refund-ot. Refund esetén ki kell tölteni, hogy szerintem miért érdemelek visszatérítést, illetve hogy sikeres fellebbezés esetén melyik metróállomáson szeretném felvenni a visszautalt pénzt. Ezt mind neten keresztül el lehet intézni, és ami a legdurvább, hogy jött utána egy e-mail, hogy 24 ÓRÁN BELÜL VÁLASZT IS KAPOK A PÉNZVISSZAIGÉNYLÉSEM ÜGYÉBEN! :O Azért ez nem semmi. És valóban, jött is az e-mail, hogy sikeres volt a fellebbezés, így október 7-éig Finsbury Park állomáson (ezt adtam meg ugye én) tudtam felszedni a 4.90 fontot. :) Ez aztán a gyors ügyintézés, nemde?! ;)

Múlt hét szombaton reggel megleptem Juditot, ugyanis előző este nem beszéltünk, így nem beszéltünk meg semmit, hogy mit fogunk csinálni a hétvégén, de legalábbis szombaton. Én már csütörtökön eldöntöttem, hogy szombaton felkelek 7 óra körül, aztán elindulok, veszek valamelyik boltban reggelit, és így állítok be Juditékhoz. :) 9.15 körül értem oda, volt is meglepi. :P :D Ha már nem aludtunk együtt, legalább ennyivel is több időt töltöttünk együtt a hétvégén. :) A reggeli után szépen lassan elkészültünk, majd bementünk a központba, hogy vegyünk valami ajándékot másnapra Jucusnak, akinek múlt héten volt a szülinapja, és szerdán (vagyis tegnap) hazaköltözött. Így ez egyfajta szülinapi- és búcsúbuli is volt egyben vasárnap koraeste a Muswell Hill-i Church Pubban. :) Bebuszoztunk a központba, de még az Oxford Circus előtt leszálltunk, betettem a bankba egy kis pénzt, majd sétáltunk ajándékok után, amikor teljesen véletlenül megláttuk, hogy a Regent Street ismét le van zárva, mivel múlt hétvégén volt Londonban az NFL! És emiatt majdnem egész szombaton ezt népszerűsítették a Regent Street-en, Londonban. Csináltam is jó pár képet, igaz, Judit gépével, így ezekkel most nem szolgálhatok. :P :D Be kell érni ezzel az eggyel, amit a telefonommal készítettem.

Jelentem, sikerült ajándékot találnunk, egy kis londoni pirosbuszos képkeretet, illetve egy pozitív gondolatot tartalmazó hűtőmágnest vettünk. :) Majd utána több hónap után először ettünk a McDonald's-ban. :P :D Oké-oké, tudom, hogy szar, de 3-4 hónap alatt egyszer lehet. :P Sajnos ismét szitteltem szombaton este, így a meki után már nem sokáig voltunk együtt.

Vasárnap North Finchley-ben találkoztunk, miután ledobtam a fiúkat, tettünk egy Poundland-es kitérőt, majd mentünk Muswell Hill-be, ugyanis az volt a terv, hogy veszünk elvitelre pizzát a La Porchettából (ahol már kétszer ettünk, először tésztát, majd mindketten pizzát), kiülünk az Alexandra Palace előtti Alexandra Park-ba, és ott elleszünk 4-ig (mert 4.30-ra volt meghirdetve az összejövetel). Nagyon jók voltak a pizzák, én nagyon meg vagyok elégedve a La Porchettával, tuti, hogy nem most voltam ott utoljára! :) Igaz, már 3 és 4 óra között eléggé fújt a szél és a nap is elbújt a fellegek mögé, így szépen kezdett lehűlni az idő, így pont jól jött, hogy már indulni kellett, máskülönben még jobban fáztunk volna. De jó volt azért, hogy még nem volt annyira hideg, hogy ne lehessen semmit sem csinálni kint, a szabadban. Bármily meglepő egyébként, de 4.35-ös odaérkezésünkkel mi voltunk az elsők a társaságból! :D Ez nagy szó, minket ismerve. :P Aztán szép lassan mindenki befutott, mi vettünk egy-egy cidert, hogy majd utána legyen miből inni az itthonról hozott bort :P :D Jól telt az este, több ismerőssel is már régóta nem találkoztunk, így most lehetőségünk nyílt hosszabban is beszélgetni. :) 9.30 körül indultunk haza.
Hogy eddig mi történt a héten? Hmmm, ahogy már írtam feljebb, kedden jött a szárítógép szerelő, így azóta megy a gép. Szerdán reggel nem érezte jól magát a nagyfiú, így itthon maradt, de megbeszéltük az anyukával, hogyha 11 előtt jobban lesz, akkor elviszem a suliba. És mivel már 10 után nemsokkal lényegesen jobban nézett ki és jobban is érezte magát, nem volt kérdés, hogy megyünk suliba. Egyébként tegnap is volt szerelő, ekkor a villanyszerelő jött, mivel az étkezőben az egyik sor lámpa kiment, illetve néhány helyre kell új villanykörte, úgyhogy ma este ismét jön, most már valóban megszerelni, ugyanis tegnap még csak felmérte a terepet, hogy miből mennyi és milyen kell pontosan.


Repjegy még mindig nincs megvéve, várunk Judit hostcsaládjára, illetve valami marha jó ajánlatra, de egyre inkább úgy fest, hogy átszállással megyünk haza karácsonyra és majd így is jövünk vissza januárban. Most 202 fontért van retúr jegy egy embernek, átszállással London Heathrow-ról Budapestre. Remélhetőleg maximum ennyi lesz a legolcsóbb megoldás, amikor majd a vételre kerül a sor. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése