Komolyan mondom eddig ez
a legjobb „dolgozós” hetem ebben a tanévben (ill. talán az elmúlt tanévet is
idevehetem). Egyáltalán nem halok bele a munkába, és akkor még nagyon enyhén
fogalmaztam. :D
Ahogy már említettem az
előző bejegyzésben, a nagybácsi itt van a héten, hogy besegítsen a fiúk
mellett, mert az anyuka műtét utáni visszaesés után itthon pihen egész héten.
Hétfőn és kedden még nagyon gyengének is fáradtnak érezte magát, de azóta már
jobban van, erősebb fájdalomcsillapítókat szed. Még lesz egy műtéte, két „fantasztikus”
dátum közel választhat: december 25-e vagy január 2-a. Tehát vagy a karácsonya,
vagy a szilvesztere lesz elcseszve. De muszáj megcsinálni, hogy elmúljon végre
a probléma. Arról nem írok, hogy milyen műtét lesz, elég, ha mi tudjuk.
Szóval visszatérve a
hétre, mivel a nagybácsi itt van, ezért nagyon sokat segít, így kezdek
ellustulni. Tegnap reggel is például 7.50 körül keltem, és már majdnem kész is
voltak a fiúk. Este pedig semmit sem kell csinálnom, mert vacsorát ők
készítenek.
Tegnap délre meghívott
Reni hozzájuk ebédre, mert még hétfőn készített gulyáslevest, de a család
b.szott belőle enni, én meg imádom, így nem is volt kérdéses, hogy elmegyek. J Így legalább nem kellett az ebéden gondolkodnom.
Nagyon finom volt, igazán hiányzott már egy jó kis leves!
Délután a suliba az
anyukával mentem a fiúkért, mert neki a középső fiú tanárnőjével volt
megbeszélése, én addig a fiúkkal átmentem a benzinkúthoz, hogy vegyünk egy kis
snack-et, majd jött a nagybácsi, és hazavitt minket. Ott megvártuk az anyukát,
majd 6-an (3-an felnőttek a 3 gyerekkel) elmentünk a Brent Cross shopping
centerbe, mivel mindhárom fiúnak kellett valamilyen cipő. A két kisebbnek sulis
cipő, míg a nagynak focicipő. Ők ezt megvették, én közben körülnéztem, de
természetesen nem vettem semmit sem. Most nem szabad. Aztán a YO! Sushi-ba
mentünk enni. Én még egyszer sem ettem ilyen Sushi-bárban, úgyhogy debütáltam
:D. Erről a YO! Sushi-bárral azt kell tudni, hogy az ételek különböző színben
pompázó szélű kerek tányérokon mennek körbe, azt veszel le és eszel meg, amit
akarsz, és mindegyik színnek más az ára, és a végén, mikor már tele vagy, akkor
összeszámolják, hogy milyen színű tányérból mennyit ettél, és ez alapján kell
fizetni. Na, ez az a hely, ahol nem kellett attól félnünk, hogy a fiúk nem
fognak enni :D. Ettek bőséggel, de azért mi, felnőttek, sem maradtunk éhen. A
hazafelé tartó se volt rossz :D. A tinédzser nagyfiú természetesen unatkozott,
minden sz.r volt neki, úgyhogy állandóan beszólogatott a felnőtteknek. De jó
kedvében találta őket, mivel a nagybácsi és az anyuka direkt csak jobban
felhúzták, és visszaszóltak neki :D:D:D természetesen (mivel tinédzser, és így –
szerinte – mindenkinél mindent jobban tud és mindenkinél okosabb :D:D:D) nem
értette a poénokat, de mi, felnőttek marha jól szórakoztunk. Azért is volt jó
ez az út, mert nem tudott elmenekülni, mivel kocsiban voltunk, így addig
tartott a beszélgetés, míg haza nem értünk. :D
És a végére egy kis
időjárás: kezd lehűlni a levegő, éjszakánként már rendesen fázni is lehet, de
mostanában a reggeleken is bőven kell egy vastag felső valamint egy kabát. De
legalább az eső nem esik, csak nagy ritkán. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése