2013. február 15., péntek

Valentin-nap :)


Hejj, még kedd este a Juventus győzelemmel folytatta a Bajnokok Ligája küzdelmeit! Tudom, hogy az olvasóim közül ez senkit sem érdekel, de engem igen, úgyhogy kénytelenek vagytok elolvasni, hogy ezt leírtam :D :P.

Próbálom összeszedni a gondolataim, hogy volt-e valami érdemleges esemény szerdán, de biztos nem lehetett, mert nem emlékszek semmire. Csak arra, hogy este Skype-oltam az otthoniakkal, illetve egy kicsit tovább voltam a fiúkkal, mert az anyuka sulijában szülői értekezlet volt, így csak 7 után tudott hazaindulni. Akkor ért haza, amikor a kicsinek olvastam alvás előtt. Ekkor megkérdeztem, hogy mi a terve másnap estére, és mivel azt mondta, nem mennek sehova a barátjával, így nyilvánvaló volt, hogy én megyek Judittal :) :P.

Csütörtökön, miután ledobtam a fiúkat a suliba, mentem Wood Green-be, mert vennem kellett néhány dolgot magamnak és Juditnak is, valamint be is akartam vásárolni, mert a terv az volt, hogy ma, vagyis pénteken rakott krumplit csinálok. De végülis úgy döntöttem, mivel elég sok cuccot sikerült vennem Wood Green-ben, hogy majd délután, miután felszedem a suliból a középsőt, bemegyünk a közeli Sainsburys-be, és ott megveszem, ami kelleni fog. Így is lett, ott is elment néhány font. Mondjuk kb. egy órával azután, hogy hazaértünk, írt a nagybácsi, hogy itthon leszek-e pénteken, mert miután felveszi a fiúkat, főz, és akkor annyi alapanyagot hoz, hogy mindenkinek elég legyen, nem hoz túl sokat. Így egyelőre várólistára került a rakott krumpli. De idén még nem is csináltam...

Este Valentin-nap alkalmából úgy döntöttünk Judittal, hogy elmegyünk moziba. A teljesen "Valentin-napi romantikus" film, amit megnéztünk, az A Good Day to Die Hard volt :D. Igen, ez a Die Hard-sorozat legújabb része ismételten Bruce Willisszel. Nem lehet mondani, hogy olyan igazi összebújós lett volna, bár ha elmondom, hogy elsőkörben mit szerettünk volna megnézni, akkor eldobjátok az agyatokat :D. Szóval, a Texas Chainsaw (Texasi Láncfűrészes)-t akartuk volna megnézni 3D-ben, azonban ekkor már nem vetítették sehol sem. Ez lett volna az igazi Valentin-napi mozi :D :P Visszatérve a Die Hard-hoz, ez volt az a film, aminek a nagyrészét Budapesten forgatták, és látható is volt benne több ismertebb magyar személyiség, úgy mint Kamarás Iván, Ganxsta Zolee vagy éppen Árpa Attila. Illetve a vége főcím alatt rengeteg szereplő, dolgozó magyar volt :D. Mondjuk a film maga nem volt egy nagy durranás, kb a legrosszabb Die Hard volt, nem tudom, hogy miért kellett kivinni ezt a filmet az USÁ-ból, mert eddig mindig ott kellett megmentenie John McClane-nek valamelyik várost... De a mostani film történetébe inkább bele sem megyek. Akit érdekel, nézze meg, de egyébként kihagyható.
Jó volt, hogy tudtunk találkozni Judittal, legalább együtt töltöttünk egy kis időt, mert most hétvégén nem tudni, hogy hogyan lesz alkalmunk, mert VÉGRE KÖLTÖZIK AZ ÚJ CSALÁDHOZ SZOMBATON! Mondjuk akkor, amikor költözik, legalább addig, amíg segítek neki elhurcolkodni oda, addig találkozunk, de utána még nem tudni, hogy hogy lesz. Végre eljött ez a nap is!

Amúgy teljesen elfeledkeztem arról, hogy jövő héten Half Term van az iskolákban, vagyis suliszünet. Onnan jutott eszembe, hogy szerdán kérdezte a kicsi, hogy mikortól van Half Term, és akkor kezdtem el gondolkodni, hogy hoppá, hát jövő hét már az lesz! Őszintén szólva, rám is fér, hogy ne kelljen mindig már 7 előtt felkelni, mert az elmúlt napokban egész nap nagyon álmos vagyok. Mondjuk az lenne a megoldás, hogy hamarabb feküdjek le, nem akkor, amikor mostanában szoktam, de legalább majd most tudok egy kicsit tovább aludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése