2013. augusztus 7., szerda

Egy álom, ami most már nem fog megvalósulni :P

Vasárnap este/éjszaka volt egy álmom. Nem tudom, hogy miért álmodtam pont ezt, de elég hülye érzés volt utána felébredni. Emlékeztem szinte minden részére, így azóta azon vagyok/voltam, hogy nehogy véletlenül így essen meg az eset, ahogy az álmomban. :P És hogy mit álmodtam?!

Pontosan már nem tudom, hogy időben mikor "kapcsolódtam bele" az álomba, de az biztos, hogy valahol Budapesten voltam, és valamiért csak augusztus 24-én érkeztem haza Magyarországra. (Mondjuk már az is megérne egy misét, hogy miért Budapestre, mikor eleve Debrecenbe fogok menni, de hát ugye ki érti az álmokat?! :P :D) És valamilyen misztikus oknál kifolyólag mindössze csak az öltönyöm és a nyakkendőm volt nálam az esküvőre. Se ing, se cipő. És ezen annyira beparáztam (legalábbis az álmomban), hogy ide-oda szaladgáltam Pesten ing és cipő után. De "természetesen" nem találtam semmit. Arra már nem emlékszem, hogy utána így, félig felöltözve elmentem-e az esküvőre, de mintha az rémlene, hogy magán a szertartáson is jelen voltam valamilyen formában, de azt már nem tudom, hogy milyenben. :D

Szóval ez volt az álom, és emiatt kb. hétfő óta azt találtam ki, hogy akkor melyik hiányzó ruhadarabot kb. mennyiért és honnan vegyem meg. Illetve eközben természetesen az ajándékok megvételén is zakatolt az agyam, ugyanis ahogy az előző bejegyzésben említettem, még jó pár hiányzott, de voltak ötleteim szinte mindenki meglepetésére. Úgyhogy tegnap este kiötlöttem a haditervet, ami alapján ma előbb Wood Green-be, majd onnan metróval és Overground-dal Stratfordba, majd onnan Overground-dal Camden-be mentem. Wood Green-ben inget, cipőt és rövidnadrágot szerettem volna venni magamnak, ezért először a Matalan-ba mentem, amit kb. múlt hét végéig nem is tudtam, hogy ott van, Wood Green-ben. Még anno Colchesterben voltam egy Matalanban, ahol vettem két jó vékony rövidnadrágot (amelyek még ma is megvannak és használom is őket), valamint egy nagyon jó, komolyabb barna cipőt, amit bulikban szoktam hordani. Ezért gondoltam, hogy ott kezdek ma reggel.

De nem jártam túl sok sikerrel, mivel rövidnadrágjaik csak vastagabbak voltak, így azokat meg sem néztem, cipőből alig volt egy-két pár, de azok sem jöhettek számításba, míg ingből nem igazán voltak ilyen egyszínűek, szóval néhány perccel a belépésem után már búcsút is intettem a boltnak. Még tegnap este nézegettem, hogy mégis honnan lehetne viszonylag olcsó (értsd. max. 10 fontért) inget venni, így megpróbáltam a Wood Green Shopping City-ben lévő H&M-et is, és csodák csodájára volt olyan színű, amilyet kerestem, sőt mi több, még a méretemben is volt! :D :P Na nem mintha valami extra méret kellene nekem, csak éppen ezért, mert általános, nem mindig van, ami kéne. De itt találtam, úgyhogy legalább már egy inggel beljebb voltam, így ezt kihúzhattam az elég hosszú listámról.

Mást itt már nem találtam, így indultam is tovább Stratfordba. Ottanra volt egy küldetésem, ugyanis amikor még múltkor Judittal voltunk ott, akkor a Deichmann-ban kinézett magának egy szandált, amit akkor nem vett meg, így most rám várt a feladat, hogy megvegyem. Meg is vettem, és ha már ott voltam abban a boltban, szétnéztem, hátha találok magamnak is normális árban lévő cipőt az esküvőre, de nem jártam sikerrel. Még néhány cipőüzletbe is bekukkantottam, de nem lettem gazdagabb cipővel, úgyhogy ma erről le is mondtam, hogy találok bárhol is. De nem csak ezért mentem Stratfordba. A Primarkból szerváltam egy övet (mert nem volt normális övem az esküvőre), illetve néhány pár zoknit nyárra. És még egy boltba mentem be, ahonnan néhány ajándékot vettem, de ezeket nem írom le, hogy mik, hadd legyenek meglepetések. :D

És akkor Camden Town. Célspecifikusan mentem, próbáltam szlalomozni a nézelődő turistatömegben, kisebb-nagyobb sikerrel, aztán végülis sikerült a két nagymamámnak a Camden Market-ről venni ajándékokat (szerintem biztosan örülni fognak neki), illetve tesómé is meglett, úgyhogy elég szép nagy pakkal indultam haza. Ahol, miután kinyitottam az ajtót, az nem nagyon akart kinyílni. Megláttam, hogy valami csomag van a földön, és ekkor már gondoltam, hogy az bizony az lesz, amit apukámnak rendeltem ebay-ről. ;) :) Az is lett, úgyhogy most már gyakorlatilag ajándékokra nem kell költenem. :) Jó vagyok vagy jó vagyok? :D :P


A mai nappal majdnem teljesen meg vagyok elégedve, mivel a tényleg nem rövid listámról mindösszesen a cipőt nem sikerült kihúzni, de ami késik, nem múlik. Ugyanis miután hazaértem, a szobámban voltam, és egyszer csak láttam a földön, hogy valami fekete bizbasz ott van. Majd miután próbálom felvenni a papucsot, az szinte leesik a lábamról, merthogy konkrétan a papucsom elkezdett szétesni. Mindkét oldalon 3-3 helyen van odatűzve a talpához, amiből a jobb papucsom külső oldalán 2 eleresztett, és elszakadt, így gyakorlatilag már csak idő kérdése, hogy a harmadik is mikor mondja be az unalmast. Ezért holnap kénytelen leszek ismét Wood Green-be menni, ugyanis ott van SportsDirect, de egyúttal - ha már ott leszek - benézek a ShoeZone-ba is, ahol elég normális árú cipőket is lehet találni, így meg is veszek egyet, ami leginkább tetszik, mert nem akarok továbbra is utánajárni. Inkább jobb hamarabb, mint később túllenni ezen. Gyalog fogok menni, hogy meglegyen a napi edzés, illetve hogy ne használjam feleslegesen az Oyster-kártyát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése