2013. június 17., hétfő

Az utolsó hétvégém itt...

Igen, ez volt az utolsó hétvégém a jelenlegi családnál (akiknél eddig a legjobb volt). Igaz, csak vasárnap koraestétől voltunk nálunk, mert már pénteken átmentem Judithoz.

Az idő nem volt a legjobb a hétvégén, de még így is elég szerencsések voltunk, mert amikor mentünk, tehát amikor kint voltunk a levegőn, akkor max. egy picit esett az eső (vagy max. egy picit áztunk meg :D :P), ugyanis most szombaton Shepherds Bush-ba mentünk, ugyanis még korábban Judit megvett egy kupont, amellyel ketten féláron ehettünk egy orientál svédasztalos helyen. A hely nem a Westfield Shopping Centerben volt, hanem az út másik oldalán, a West 12 nevű üzletközpontban, és a neve Aroma Oriental Buffet. Elég jó és bő kis választék volt elő- és főételből, valamint desszertből is, illetve gyümölcsből is bőven, úgyhogy ettünk, amennyi belénk fért.
Délután 3 órára foglaltunk, és mivel már korábban megnéztük, hogy 16.30-tól lesz az ugyanebben az épületben lévő Vue Cinemában a Man of Steel (Az acélember [vagyis az új Superman]), ezért olyan 16.20 körül ki is jöttünk, majd megvettük a jegyeket rá, és mentünk is be. Még szerencsénk volt, mert pont a leghátsó sor közepén volt két hely. Nekem tetszett a film, Juditnak nem. :P :D De hát nem egyforma az ízlésünk, ezt már többször is észrevettük. :P :D Lassan indul a film, de kellett is a megágyazás a film végi brutálnagy harcnak. Egy kis SPOILER-t mondjuk elejtek, mert ahogy meghal Clark Kent apja, az nagyon kegyetlen volt, egyértelműen a film legszomorúbb része volt. SPOILER VÉGE :P Szóval nekem tetszett a film, ajánlom megnézésre. Még meg kell említenem, hogy láttuk a Now You See Me című film előzetesét, ami elég ígéretesnek néz ki, elképzelhető, hogy majd megnézzük moziban is.

Szerencsénk volt, hogy nem áztunk szarrá, mert amikor az étteremben voltunk, láttuk, hogy szakad az eső, de mikor hazafelé mentünk, akkor már elég jó idő volt, még a lemenő napot is láthattuk, aminek a felhőkön átjutó sugarai elég szép felleget rajzoltak ki előttünk. :)

Vasárnap délután pedig nálunk volt egy úgymond búcsúvacsora, amire rajtunk kívül még a két nagybácsi, illetve az anyuka egyik barátnője és a kislánya jöttek el. Roast dinner volt, bárány, krumpli, zöldségek (káposzta, sárgarépa), magyar bor mellé ;) :). Amit még januárban hoztam ki, végre megittuk, úgyhogy már csak egy üveg Tokaji van a hűtőben, amit majd viszek tovább a következő családhoz. :P Desszert is volt természetesen, igaz, az bolti, de cheesecake, trifle és chocolate brownie, úgyhogy ismét bőségesen bekajáltunk. :D És szinte tudtam, hogy valamit fognak adni egy elköszönő lapon kívül, de tényleg nem kellett volna adniuk semmit. Egy Paco Rabanne XS Excess Pour Homme parfümöt kaptam, aminek jó illata van, úgyhogy hasznomra fog majd válni. :)

A vacsi után hazakísértem Juditot, majd egy jó hír fogadott hazaérésemkor, mivel korábban úgy volt, hogy én viszem-hozom a fiúkat hétfőn, de valamit változtattak az anyuka barátjának a beosztásával, így hétfőn és kedden is szabad, ezért ő viszi/vitte a fiúkat, úgyhogy nem kellett dolgoznom már ma sem. Maximum holnap délután kell kaját adnom a fiúknak, de az sem lesz nehéz, mert már meg van főzve, úgyhogy csak tésztát kell kifőzni hozzá (bolognai lesz).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése