Hello-hello
mindenkinek!!! Mit is írhatnék erről a hétvégéről? Hmmm... Elöljáróban annyit,
hogy – mint ahogy megjövendöltem – nem unatkoztam, haza gyakorlatilag pihenni,
aludni jártam! Ja, és még azt is megemlítem, hogy a bakancslistámról is
kihúztam egy újabb tételt. De haladjunk csak szépen sorjában.
Pénteken Kata, hűséges
blogolvasóm, éberségének hála (Facebook-on írtam, hogy hátha rajtam kívül más
is megy Ákos-koncertre, különben egyedül kellene mennem), Judit személyében
lett társaságom, így Golders Green-ből ketten mentünk Clapham-be a koncertre. Még
egyszer köszi, Kata! ;) Egy merő dögunalom lett volna a koncertig tartó 1-1,5
óra, hogyha egyedül kellett volna ott lennem, de szerencsére nem így lett!
Természetesen ismét volt magyar kaja, magyar sütik, amiből én (természetesen)
vettem, mert nem telhet el úgy magyar buli, hogy ne egyek magyar kaját!
A koncert körülbelül
20.15-kor kezdődött, és egy kicsivel 22 óra után fejeződött be. Gyakorlatilag 1
perc szünettel végignyomták ezt a majdnem 2 órát! Nagyon-nagyon jó volt ez a
koncert, nagyon örülök, hogy ott lehettem. Egyébiránt ez volt ebben az évben az
első ilyen Ákos-koncert. És hogy mit értek „ilyen” alatt? Áprilisban jött ki az
új, elektronikus (ún. szintipop) albumáról a debütáló szám klipja, az „Előkelő
idegen” című. És ennek hatására az egész koncertet áthatotta ez az elektronikus
zene, amit az új albumra is igaz. Az elején egy kicsit furcsa volt, de aztán
1-2 szám után már teljesen természetesnek hangzott még Ákostól is. Szuper buli
volt, sajnálhatja, aki nem volt ott!!!
Koncert után
gondolkoztunk, hogy bemenjünk-e az afterparty-ra, ami a Wessex Club-ban volt
(ahol a Majka-féle magyar buli is volt), és amíg gondolkoztunk, a Mekiből
vettünk valami hideget, mert nem fáztunk a koncert alatt és után :D. Végül nem mentünk
be, hanem hazafelé vettük az irányt. Golders Green-ben váltak el útjaink, én
onnan busszal tértem haza. Így is, hogy nem mentünk be bulizni, éjjel 1 óra
volt, mire hazaértem :P :D.
Szombaton Barbival
mentem a Tate Modern-be megnézni a Damien Hirst-kiállítást. Az anyuka
barátjának a Tate-kártyájával mentünk ingyen, ahogy már-már szokássá válik.
Egyébként Damien Hirst egy kortárs művész, vállalkozó és gyűjtő. 2010-es adatok
szerint ő a leggazdagabb élő művész, vagyonát mintegy 215 millió angol fontra
becsülik. Az 1990-es években a Young British Artists (YBA) nevű csoportjával
meghatározta a brit képzőművészetet a nemzetközileg elismert művész. Viszont mi
vagy nagyon hülyék vagyunk, vagy nagyon nem értünk a művészetekhez (segítek, az
utóbbi :P :D), de hát amik itt ki voltak állítva!!! Mondok néhány példát: egy
falon üveg mögött cigicsikkek különböző formákban; ugyanilyen installáció, csak
cigicsikkek helyett különféle formájú és nagyságú gyógyszerek és pirulák;
egy-egy hosszában félbevágott tehén és bárány, amelyeknek fél-fél részük
egy-egy üvegdobozban van konzerválva, és a két üvegdoboz között át lehet menni,
és lehet „csodálni” a „remekművet”; különböző színű és nagyságú edények a falra
akasztva. És még sorolhatnám a sokkolóbbnál sokkolóbb, vagy érdekesebbnél
érdekesebb alkotásokat, de gondolom az előbbi leírásból lejött, hogy nekünk
marhára nem tetszett ez :S. Az elején egy külön teremben, sötétben volt
kiállítva egy gyémántokból kirakott koponya, na, az viszont szép volt! Illetve
volt még egy lepke-szoba, ahol rengeteg lepke szállt, és még ránk is simán
leszálltak :D. Ez Barbinak nem tetszett, nekem igen.
A pillangó szoba
A csikkes mű
A félbevágott állatok...
A gyógyszeres kabinet
A gyémántokból kirakott koponya
Aztán, hogy egyensúlyba
hozzuk a lelkünket, bementünk egy másik kiállításra, és ott egy ilyen
szürreális rész tetszett meg, ahol még rajzolgatni is lehetett.
Ezután Melindával
taliztam London Bridge-nél, mert az Activity még nála volt, és június 4-éig
vissza kell szolgáltatnom Gábornak (holnap meg is történik), úgyhogy ezt
átvettem, majd indultam is vissza haza, hogy szépen, nyugodtan elkészüljek az
esti bulira. Először úgy volt, hogy nálunk alapozunk előtte, de végül is arra
jutottunk, hogy majd a St James Parkban összefutunk, és onnan megyünk a
Piccadilly Institute-ba. Én hazajöttem, és egy órára muszáj voltam ledőlni,
annyira fáradt voltam. Aludni nem sikerült, de ez a fekvés is segített! Adrival
taliztam Charing Cross-on, majd mentünk a parkba, Barbi késett. Végül annyit,
hogy mire odaért, már mehettünk is az Institute-ba, mert éppen, hogy odaértünk
így is. Azonban Barbi a parkba útközben elvesztette az Oyster-ét és a
személyijét, így visszament megkeresni, így kénytelen volt hazamenni, mert nem
engedték volna be :S. Öröm az ürömben, hogy mikor hazament és átöltözött,
meglett a személyije, valahol a ruhájában volt... De legalább megvan!
Pozitivizmus!!!
Bementünk még éppen 22
óra előtt, majd vissza kijöttünk, ugyanis pont megérkezett Anita és Dorka.
Úgyhogy így 4-en buliztuk át az éjszakát. Én nagyon élveztem, már nagyon régen
voltam a Piccadilly Institute-ba, pedig szeretem, úgyhogy ez már tényleg nagyon
kellett nekem! Hamarabb akartam hazajönni, de végül 2.20 körül sikerült haza
indulni. De ez sem ment olyan egyszerűen, ugyanis a Tottenham Court Road-on,
ahol letett az N20-es busz, és ahonnan indul a 134-es North Finchley-be, az a
buszmegálló félig (v. teljesen?!) le volt zárva. És ezt magunkon tapasztaltuk,
ugyanis az első 134-es, amire 9 percet kellett várni, bizony nem állt meg,
akármennyire is integettünk neki -.-. Úgyhogy várhattunk a másodikra, ami 11
perc múlva jött, így kb 3.10 körül kerültem fel végre egy hazafelé tartó
buszra. 4 előtt „már” itthon is voltam.
Viszont most nem
aludhattam órákig, ugyanis vasárnap mentünk Bournemouth-ba!!! Tengerpart.
Homokos tengerpart. Homokos tengerpart Angliában. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy leugrunk a beach-re! 6-kor
ébresztett a telefon, fél 7 körül ki is keltem, majd egy frissítő zuhany után a
maradék elkészítenivaló elkészítettem, és indultam is. 9-kor indult a buszunk a
Victoria Coach Station-ről. Végül csak Reni és Nóri jött velem, pedig 4
embernek lett megvéve jegy...
Kb 2 óra 20 perces út
után megérkeztünk Bournemouth-ba, a tengerpartra! Erre a tengerpartra úgy is
szoktak utalni, mint az angol Riviéra. Gyönyörű, homokos tengerpart, meleg idő,
süppedős homok fogadott minket. Még mielőtt letáboroztunk volna, ebédeltünk,
majd a jó, meleg homokban tábort vertünk. Én egyből feldobtam a fürdőnadrágomat
(a lányok nem tudom miért, de nem hoztak semmiféle fürdőszettet...), majd irány a tenger!!! Végre! Ez volt életem első tengerben fürdése. Természetesen
nem volt túl meleg a víz, sőt, ahogy haladtam egyre beljebb, egyre hidegebb
lett, viszont mikor már kifelé jöttem, éppen emiatt, melegebbnek éreztem a
parthoz közel eső részeket J. Majd jöhetett a napom „érdemi” része, a napozás :D.
Ez a nap tökéletes volt minden szempontból. Jó idő, jó hely, jó társaság, jó
buli utáni pihenés! Még késő délután is bementem egyszer a vízbe, majd egy kis
pihenés után szedelőzködtünk, és még felsétáltunk a magasabban lévő pontokra,
ahonnan gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé. Gyakorlatilag be lehetett látni
az egész partot, hosszábban, ugyanis a bournemouth-i tengerpart nem egyenes,
hanem ilyen íj alakú, tehát a két „vége” befelé kanyarodik. És ez tele
emberekkel nagyszerű!
Egyszerűen egy nagyszerű
hétvégén vagyok túl! Igaz, a naptej nem (megfelelő) használata folytán nem
gyengén leégett a lábam :P, és fáj(t) is, úgyhogy még így is emlékezni fogok
erre a napra! :D De soha rosszabbat! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése