2010. december 9., csütörtök

Carol Service


Tudom, hogy írtam ma már egy bejegyzést, dehát most délután még volt egy kis történés, úgyhogy megosztom a nagyérdeművel :P
Szóval ma volt a Carol Service, ami ilyen karácsonyi műsor volt, amit a gyerekek adtak elő abban a templomban, ahova a család is jár vasárnaponként. 18.30-tól volt, előtte még gyorsan ettünk egy kis tésztát, aztán előbb Az anyuka indult el A középső fiúrel és A legkisebb fiúnal, majd miután Az apuka kérdezte, hogy akarok-e menni, mondom, miért ne, mi mentünk a lányokkal.
A templom tele volt, a gyerekeknek sulis egyenruhában kellett menni, ami piros felsőt és egy szürke nadrágot v szoknyát jelent, illetve fehér pólót v inget. Több dalt is előadtak, aztán természetesen nem maradhatott ki Jézus születésének az elmesélése sem. Ezt viszont most egy kicsit modernizált változatban is előadta az egyik kisfiú, aki egyébként elég jó színészi képességgel van megáldva szerintem :P:D, volt benne Tesco, iPhone, meg még néhány ilyen újabb dolog, aminek az égegyadtavilágon semmi köze nincs a betlehemi történethez :D De vicces volt, úgyhogy megérte előadni :D
Még a lányok is énekeltek!!! Igaz, az egyikük még mindig nincs jól, valszeg holnap nem is megy suliba, szinte végigköhögte az egész előadást. Mindketten egy kicsit meg voltak illetődve, mikor kiálltak a sok ember elé, de azért énekelgettek, ahogy tudtak :) Nagyon aranyosak voltak :) Nem maradt ki a két fiú sem az éneklésből, dehát ők sem szakadtak bele... :P
Miután hazajöttünk, ettem még egy kis tésztát, és már a karácsonyi előadás előtt is fájt a fogam, vagy az ínyem, bal hátul, valszeg a bölcsességfogam, vagy az a körüli terület fájt/fáj, úgyhogy gyorsan beszéltem otthon a szülőkkel, hogy kérjenek egy időpontot a fogorvoshoz, mire hazamegyek. Csak egy vizsgálat, sokkal olcsóbb a fogorvos otthon, mint itt, szóval inkább elmegyek otthon megnézetni, minthogy itt kelljen mondjuk jövőre.
Jóéjt mindenkinek!!! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése