2010. december 7., kedd

Célegyenesbe értem...


Tegnap már olyan hihetetlen volt, hogy elmondhattam, hogy jövőhéten megyek haza :) Már olyan közeli az időpont, kereken 10 nap van addig, vagyis pontosabban 10 éjszaka és 9,5 nap :P
Tegnap egyébként az egyik kislány nem ment suliba, mert lázas volt, így Az anyuka is itthon maradt, így reggel ő kísérte a gyerekeket a suliba, én addig pedig itthon maradtam a kislánnyal. Felmentünk a szobájukba, olvastam neki a Kis hableányt, és a végére már majdnem elaludt az ölemben, így jobbnak láttam az ágyába fektetni, és aludt is több mint egy órát :)
Mivel tegnap már nem volt nyelvsuli, így egész nap, egészen pontosan délután 3.15-ig szabad voltam. Nem nagyon terveztem, hogy kimozdulok, mivel nem nagyon akartam pénzt költeni, mert a büdzsé nem engedi :P Ja, meg a másik, hogy reggel felkelek, elhúzom a sötétítőt, és tiszta hófedte minden. Hát, fasza :S A változatosság kedvéért amúgy ma is ugyanolyan volt a reggel :P
Tegnap, vagy még vasárnap este mondta Az apuka, hogy ma reggel, korán reggel megy Birmingham-be, és majd holnap este 19 óra körül ér haza. Azt mondta, hogy 6.45 körül indul el itthonról.
Még tegnap megbeszéltük Maggie-vel, hogy ma 11.30-kor összefutunk a belvárosban, aztán ő vesz magának néhány ruhát, én meg nézek Webnek szülinapi ajándékot :D Meg is történt mindkét dolog, természetesen a kv sem maradhatott ki :P De hogy legalább kajára ne költsek, szendvicset vittem itthonról :D Ja, és természetesen bicajjal mentem be a központba. Amúgy k.rva hideg volt, -6,5°C-ot mutatott a hőmérő délelőtt 10-11 között :P Szép, mondhatom :P Hétvégére viszont már éjszakára sem ígérnek az előrejelzések fagyot, úgyhogy szépen változik az idő egy héten belül is itt.
A hidegre, de legfőképpen a hóra való tekintettel már néhány napja/hete tervezgettem, hogy át kéne foglalni a lefoglalt coach (távolsági busz)-jegyemet a hazamenetelkor egy korábbi járatra, míg a visszajövetelkor egy későbbire. Biztos, ami biztos alapon. Sosem, lehet tudni, mi történik. Így miután végeztünk a Primark-ban, átugrottunk a Bristoli Buszállomásra, ami ottvan kb egy köpésre a Primarktól, volt vagy 1,5-2 perc séta :P:D Ott van a National Express-nek egy irodája, így oda bementem, és megkérdeztem, hogy lehet-e változtatni az időponton, és lehetőleg a Heathrow Terminal 5-ra kéne érkeznem, mert mondjuk az a busz, amire eredetileg volt lefoglalva a jegyem, Heathrow-n, a Központi Buszpályaudvaron tett volna le, viszont az is ment volna tovább az 5-ös terminálra, csak nekem a Központi pályaudvarig volt a jegyem foglalva. Így mostmár minden le van zsírozva. 7.45-kor fog kigördülni a coach a Bristoli buszpályaudvarról, és 10-re lesz Heathrow-n, ahonnan asszem 13.35-kor száll fel a gépem, és 17.05-kor le Ferihegy 2B-n. És a változtatásért Ł5-ot kellett fizetnem.
Megvettem Web szülinapjára is az ajándékot, ami végülis egy CD lett, természetesen az olcsóbbik fajtából :P, így mostmár csak hétvégén várható pénzköltés :D, amikoris szombaton még mielőtt mindenki hazamegy, összefutunk néhány aupairrel, aztán csinálunk valamit. Én a karaokét favorizálnám leginkább :D, nem csak azért, mert k.rvajó volt múltkor is, hanem mert a moziban most nem adnak olyan filmet, ami érdekelne (leszámítva a Harry Pottert, dehát azt már ugye láttam). Úgyhogy remélem a többieknek is tetszeni fog az ötlet :P
Ma este Az anyuka Laurával elmentek szülőiértekezletre, és én addig kisütöttem a palacsintát, amit korábban Az anyuka már összedolgozott, így az volt a vacsora. Utóbb kiderült, hogy azért mentek a szülőire legfőképp, mert Laura januárban nem jön vissza, így hogy tudnak-e majd neki erről papírt adni, hogy Angliában tartózkodott ebben a négy hónapban, mert, ahogy már korábban is mondta, International School-ba (Nemzetközi Iskolába) akar majd menni Németországban. Azt mondták neki, hogy tudnak majd adni, úgyhogy okés neki :)
Még elfelejtettem mondani a tegnapi eseményeknél, hogy napközben hívott Az apuka, hogy péntek estére az egyik szomszédjuknak kellene bébisintérkedés, és hogy ráérek-e. Hát mondom, hogy a viharba ne érnék rá :D Nem is kell messzire menni, egy kis pluszpénzt mindig jól jön :P Meg tényleg ráérek :) Azt még nem tudom, hogy kikhez kell majd menni, holnap este megkérdezem már, miután hazajött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése