2011. június 24., péntek

We are ready 4 OX4D!!!

Az alkotói válság tovább folytatódik, azaz nem visz rá a lélek, hogy blogoljak minden- vagy minden második nap. Mondjuk a látogatottságból ki is tűnik :P

A hétről gyorsban: hétfő kivételével egyik nap sem én vittem a gyerekeket a suliba, mert szerdán és pénteken is, amikor amúgy én szoktam kísérni őket, az apuka vitte el őket reggel. Délután már én mentem értük. Csütörtök kivételével minden este én főztem, mondjuk olyan hét még nem volt eddigi ittlétem alatt, hogy végig, minden hétköznap én főztem volna :P Amúgy most a héten a fáradságomból adódóan voltak olyan helyzetek, amiket kipihenten, vagy legalábbis kipihentebben sokkal simábban, és ésszerűbben oldottam volna meg. Itt arra gondolok, amikor pl a lányok egyszer-kétszer elkezdenek hisztizni, meg valamit akartak mondjuk csinálni, amikor már suliba kellett volna menni, vagy már miután hazajöttünk délután. De mindenkinek vannak ilyen napjai…

Tegnap városba mentem egy-két dolgot beszerezni, szerencsére akkor még nem esett nagyon az eső, mikor mentem, délután-este már szépen rákezdett. A család este ment a nagyfiú koncertjére, úgyhogy elég hamar végeztem.

Ma délelőtt mentem az egyik szomszédhoz dolgozgatni, takarítani, füvet nyírni 3 óra hosszáig. Mikor odaértem, egyből mondta, hogy van egy harci feladatom, mivel a kislánya ügyesen eltüntette, elhagyta valahol a házban, de legalábbis a portán a gyakorlatilag a spájznak a kulcsát, ahol a mosógép, és kajatartalékok vannak, úgyhogy jól nézzem át a két gyerek szobáját, mert ott játszottak tegnap, az egyik barátjával. Természetesen nem ott volt a kulcs, hanem a kertben, a fűben :D Még mielőtt elkezdtem volna nyírni a füvet, mondom körülnézek, hátha, és kb 10 másodpercen belül megtaláltam :P A szomszéd anyuka pont akkor már az ajtóban volt, mert egyik barátnőjével ment valahova, de még utánakiáltottam, hogy Mission: Completed! :D Miután ott végeztem, hazajöttem, gyors ebéd, hajnyírás, zuhanyzás, majd mielőtt mentem a lányokért, még gyorsan lefoglaltam holnapra Ox4dban egy kajáldában néhány helyet a számunkra :P Ma délután is annyira voltam álmos, hogy kb a lányok olvastak, én ott voltam velük testben :P, és kb arra nem emlékeztem, hogy milyen könyvet olvastak :D Vannak ilyen holtpontok minden nap :P De azután újult erővel „keltem fel” :D

Más: au-pair-munka-keresés. Megy. A gumtree-re feladott hirdetésemre két komoly jelentkező van, elég közel laknak egymáshoz, Észak-Londonban, az egyiknél 3, a másiknál 2 gyerek van. Mindkettő egyedülálló anyuka és mindkettő 80-at fizetne. Mindkettővel beszéltem: a 3-gyerekessel asszem kedden, a 2-gyerekessel most nemrég. És ami a vicces, vagy véletlen az egészben, hogy mindketten ma, kb 2 órán belül hívták fel a hostapumat referencia-kérés ürügyén. És ahogy ő mondta, neki úgy tűnt, hogy mindkettő engem szeretne. J De mondjuk a hostapuból is előjött a férfi ma este, mikor mondta, hogy beszélt velük: „Which one is better-looking? = Melyikük néz ki jobban?” :D Amúgy a 3-gyerekes pont akkor hívta ma, mikor indult volna haza a munkahelyéről, ezért jött később, a 2-gyerekes pedig már vacsora után telefonált. Én pedig ma olyan 9 után beszéltem az utóbbival. Azt mondta, hogy eddig más nincs is a listáján, úgyhogy ha véletlenül nem őket választanám, akkor minél hamarabb tudassam velük.

Valószínűleg jövőhétvégén így ismételten kell mennem Londonba, de akkor már úgy fogok menni, hogy mindkét családdal találkozzak, viszont az a vasárnapi nap érdekes lesz, mert előtte szombaton pedig lesz „egy-két” látogatóm, este menni is fogunk bulájozni :P, úgyhogy azt majd még jól össze kell szerveznünk/szerveznem…

És hát holnap irány OX4D!!! (magyarul Oxford :P). A márciusi birminghami első au-pair-tali után most itt van/lesz a második magyar au-pair-tali. Hát már nagyon várja mindenki, kell egy kis engedd-el-a-hajam :D Teljes kooperációban zajlott a szervezés, hárman foglaltuk a szállást is, mindenki bedobta az ötleteit, aztán azt, hogy mit fogunk pontosan csinálni, majd holnap, ebéd közben megdumáljuk valszeg J Mivel demokrácia van :D We are looking forward it!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése