2011. október 31., hétfő

Egy értékmérő történet lehetne...

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él. Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte a fiát:
-    Nos, mit gondolsz erről az útról?
-    Nagyon jó volt, apa!
-    Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-    Igen.
-    És mit láttál még mindebből?
-    Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette.
-    Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.
(Nagyon kíváncsi lennék az mai gyerekek véleményére egy ilyen út után…)
Bejegyezte: dátum:

1 megjegyzés:

  1. Daphne2011. november 1. 16:28

    Micsoda hippokrita sztori... A sort nyugodtan lehetne folytatni, csak ugye az ilyen hatásvadász irományok csak eddig tartanak.

    Mert valóban van idejük beszélgetni egymással, de ehelyett az apa a nyomasztó munkátlanság miatt alkoholizmusba menekül és rendszeresen bántalmazza az anyát (rosszabb esetben a gyerekeket és a négy kutyát).
    Az anya, az elszigetelség érézését elnyomandó brazil sorozatok nézésével tölti az időt, és a sok beszélgetésre fennmaradó idő alatt maximum Donatella életének titkait lehet vele megvitatni.
    Amíg ők minden szabad napjukat abban a csodálatos véget nem érő "kertben" töltik, addig mi utazunk, világot látunk, nyelveket tanulunk, más kultúrákat ismerünk meg.
    Ők boldog helyhezkötöttségükben, a helyi általános és középiskola elvégzése után traktorsofőrök és tehénpásztorok lesznek, addig mi befejezzük az egyetemet és új kapukat nyitunk a világra.

    Valóban, ejj de gazdagok a szegények.

    Nem hiszem, hogy az a kérdés, hogy a gyerekek mit mondanának erre, hanem ezek a bizonyos szegények?

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)