2011. augusztus 22., hétfő

Piknik a St. James' Parkban

A vasárnapról annyit érdemes megjegyezni, hogy este barbecue-zott a család, az anyuka két bátyja, a barátja, valamint egy baráti házaspár volt itt, majd én is csatlakoztam hozzájuk. Még desszert is volt, volt egy almás, ill. egy körtés süti, mindkettő jó volt. A gyerekek délelőttől az apjukkal voltak délutánig. Én itthon ütöttem el a napot, nem voltam menős kedvemben :P

Mára viszont néhány au-pairrel pikniket beszéltünk meg a St. James’ Parkba. Délután 1 órára beszéltük meg a találkozót a St. James’ Stationnél, de én „jó” szokásomhoz híven késtem :D A szeptemberi au-pair-talival kapcsolatban jártam utána egy-két dolognak. Információkat még mindig nem adok ki :D

Szóval, a pikniken 5-en vettünk részt, a német Elisa és Anika, a finn Elina és a spanyol Álex, velem együtt. Nagyon jó idő volt egész nap, így akkor is, amikor ott voltunk, így élveztük az időjárást, beszélgettünk, ettünk :D:D, majd néhány óra után Southbank felé vettük az irányt. Southbank a Temze déli partja, és gyakorlatilag a London Eye-tól a London Bridge-ig tartó szakaszt nevezik ennek. Itt egy kiülős helyre ültünk „be” :D, aztán itt is jól elbeszélgettünk. Itt esett meg a következő történet: mikor mentünk Álexszel, a spanyol sráccal rendelni a kinti pulthoz. Először ő kérdezte a pultos csávót, hogy kint felszolgálnak-e pintet. És erre válaszolta a pultos csávó, hogy nem. De volt valami furcsa a beszédjében, az akcentusában. Hát persze, hogy magyar volt!!! Az akcentusából észrevettem! Hát nem oltári?! :D Majd a névtábláját meglestem, és Jánosnak hívták. Beszéltünk néhány percet, mondta, hogy teljesen szokatlan volt most magyarul kiszolgálni J Bár a végén már az angol jött ki rosszul, mert egyszer magyarul, következő alkalommal angolul beszéltünk :D Tök jó érzés csak így teljesen véletlenül belefutni egy honfitársunkba. J

Már nem is tudom, mikor köszöntünk el egymástól. Ők Waterloo-tól Tube-bal mentek tovább, én pedig fogtam egy buszt (az 1-est), amivel elmentem Tottenham Court Road-ig, ahonnan a jól bevált 134-essel utaztam haza. Útközben pedig olvastam a London Evening Standardot, amiben nagy terjedelemben foglalkoztak a mai líbiai eseményekkel, amikben a lázadók gyakorlatilag elfoglalták Tripolit, és Kadhafi 3 legidősebb fiát is elfogták, igaz, a nagyvezér még nincs meg. Valamint arról is írtak az újságban, hogy a Notting Hill Festival (ami most hétvégén, augusztus 28-29-én esedékes) környékén élők azt szeretnék, hogyha elhalasztanák a fesztivált, mert a rengeteg érdeklődő és néző miatt attól tartanak, hogy az esemény után ismét felkelések törhetnek ki, ezért többen már most elkezdték elbarikádozni magukat, illetve elhagyják hétvégére otthonukat. Illetve a jövőre tekintve azt mondták, hogy jó lenne egy nagyobb utcára vinni a felvonulást. És hogy ez miért érdekes a számomra?! Mert a tervek szerint azokkal, akik itt maradnak a hétvégi buliból hétfőig, hétfőn ez a fesztivál lesz a program.

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Hű, néztem a találkozót és tökre jó lenne ha tudnék menni, de úgy néz ki, hogy pont aznap fogok megérkezni Londonba, és a családom Yorkban lakik, szóval még várna rám egy nagy utazás. Remélem majd lesz azért még ilyen találkozó!! :)
    Rita

    VálaszTörlés
  2. Szió Rita,

    Abban biztos lehetsz, hogy lesz még ilyen találkozó! Idén ez lesz a 3. ilyen :D, de bőven elképzelhető, hogy nem az utolsó ;)

    VálaszTörlés