2012. március 4., vasárnap

Nem a legjobb hétvége...


Ahhoz képest, hogy úgy terveztem, sűrűbben írok, már szerda óta nem tettem ki egy bejegyzést sem :P Bár mondjuk hétközben nem is történtek nagy dolgok, mivel egészen péntekig beteg voltam, illetve még egy kicsit most is be van dugulva az orrom, de ez már kismiska ahhoz képest, amilyen rosszul éreztem magam kedd-szerda-csütörtök magasságában. Csütörtökön is mindösszesen annyira mozdultam ki itthonról, hogy reggel elvittem a fiúkat suliba, aztán jöttem haza, és alvás. Az anyukának aznap volt egy interjúja, így már délután 1-kor hazajött, és egy kicsit összetakarított, valamint, mivel látta, hogy nem vagyok a toppon, el is ment délután a fiúkért, így kb egész nap pihenhettem. Ennek és a szerdai pihenőnek hála már csütörtök este is lényegesen jobban éreztem magam, majd a pénteki felébredéskor már éreztem, hogy alakul a dolog, tehát már nagyon közel vagyok a teljes felépüléshez J

Így el is dőlt, hogy pénteken este megyek a magyar partyra Brixtonba. De még előtte napközben elmentem Wood Green-be és a Maplinből vettem már egy normális fülhallgatót, mert amit a telefonhoz adtak, illetve amit még korábban vettem, valamiért recsegett (mindkettő FÜLhallgató), viszont a Sennheiser FEJhallgatómon tökéletes a hang, hogyha azt használom a telefonnal. És mivel az esti kiruccanások után/előtt a buszon/metrón mindig zenét hallgatok, muszáj voltam venni egy új fülhallgatót. Végül egy ugyancsak Sennheiser márkájút választottam, amihez még telefontartót is adtak :P, és eddig a fülhallgató tökéletesen működik J Szóval este Brixton volt a cél, mivel volt egy Ladies Night elnevezésű rendezvény, amelyen a „sztárvendég” Fluor Tomi volt, valamint még RTL Klub Fókusz forgatás is volt (természetesen a „sztárocskát” követték Londonban). Finchley Central-ból mentem Petrával. Folyt a melegítés a metrón, majd találkoztunk még Fruzsival, majd később Barbival is, de végül ketten el sem jutottunk a helyre, ugyanis Petra annyira rosszul lett, hogy…. Lényeg a lényeg, hogy amilyen állapotba került, biztos, hogy nem engedték volna be sehova, ezért úgy döntöttünk, hogy hazakísérem taxival (mert a metrón csak szenvedés lett volna, ha egyáltalán bírt volna menni… -.-). És azért lettem én a „szerencsés”, mert ugye én lakok hozzá a legközelebb, és én tudtam, hogy nagyjából hol lakik. Jelzem, olyan 11 előtt indultunk vissza Brixtonból… Kb 40-45 perc volt a taxiút Finchley Central-ba, majd mire sikerült a házhoz elbotorkálnunk, lett kb 0.40… Marhára haragudtam rá, vagyis pontosabban azóta is haragszom, mert ő rontotta el nemcsak a saját, hanem így az én estémet is… -.- És „köszönhetően” a marha jó szívemnek, és annak, hogy gentleman vagyok, állandóan segítek… Megmondom őszintén, hogy Finchley Centralból hazagyalogoltam Friern Barnet-be, és útközben szétvágott az ideg, hogy egy ilyen felelőtlenség miatt ment tönkre az estém, még tiszta szerencse, hogy egyből utána nem írtam semmit a blogba, pedig akartam :P :D Jobban járt mindenki, hogy csak most írok, szerintem. Tényleg az a k.rva jó szívem fog a sírba vinni… -.-

Szombaton aludtam ameddig tudtam, vagyis ameddig nem ébredtem a fiúk vinnyogására (merthogy nem sikerült teljesen jól behelyezni a füldugókat, így az egyik kiesett :P :D), aztán Petrával (igen, a fentebb említett lánnyal), valamint Michaelával mentem kajálni a Leicester Square-re. Végül Chinatown-ban egy olasz étteremre (Astoria Chez Victor a neve) esett a választásunk :D Természetesen Petra nem mert a szemembe nézni, még beszélni is alig mert hozzám, és mivel én a magas labdák leütésének királya vagyok, ezért amíg ismerni fog engem, biztos, hogy hallani fogja ezt a péntek estét :P :D Ennyit igazán megérdemel :P Egy jó kis pizzát ettem, mellé Pinot Giorgio bort ittam J

Este, buli helyett, egy jó kis bébiszittelés várt, úgyhogy 6-kor már hazafelé is vehettem az irányt. Az anyuka a barátjával ment a Royal Arts Academy-be, majd utána (mint ma megtudtam) mozizni mentek. Úgyhogy én itthon Juve-meccset néztem, majd Sky Box Office-on (egyenként £3.49-ért) előbb a Paranormal Activity 3-at, majd az Apollo 18-at néztem meg. Az előbbi egy nagy kalap kaki volt, a második egy fokkal jobb, de jobbra számítottam igazándiból. Úgyhogy nem a legjobb este volt, az egészen biztos... Ma pedig eső fogadott az ébredésemkor, úgyhogy szépen itthon is maradtam. Előbb beszéltem Balázzsal és Janival, nagyjából átbeszéltük a látogatásukat, majd még vacsi előtt a családommal is Skype-oltam. Jövőhéten végre ismét megyek moziba szerdán (ha semmi nem jön közbe, de nem akarom elkiabálni :P :D), majd szombaton egy kis buli, vasárnap pedig egy kis bowling. J

Ja, és el ne felejtse senki, MÁRCIUS 7: TAMÁS-NAP :D, MÁRCIUS 8: NEMZETKÖZI NŐNAP :D :P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése