2011. november 25., péntek

ATP Word Tour Finals


Napközben ledőltem néhány órára, mert nem aludtam túl jól előző este, és nem akartam teljesen fáradtan beesni a The O2-ba. Aztán egy gyors teszkózás után ebéd (pesto pastával :D, nagy kedvenc), zuhanyzás, és már indulhattam is.

Teljesen időben odaértem, 17.26-kor már a North Greenwich Tube Station-ön voltam. Ott találkoztam Ashley-vel, majd Jasmin-nal, velük mentem a teniszre. (Bár tudom, hogy nem olvassa a hostanyukám, de innen is megköszönöm neki, hogy megengedte, hogy elmenjek csütörtökön délután, amikor amúgy elvileg dolgoznom kéne, megnézni a tenisz-vb egyik napjának egyik szekcióját! Huge thx!!!)
Ahogy a The O2 honlapja is írta, tényleg nagyon közel van a metróállomás az arénához (150m). Maga az épületkomplexum hatalmas. A komplexum közepén van maga a küzdőtér, a The O2 Aréna, amit sportesemények, koncertek, és egyéb nagy horderejű események megrendezésére is szoktak használni. Amíg elértünk a bejáratunkhoz (ami pont az egész épület bejáratától számítva az épület ellentétes oldalán volt), rengeteg étterem, egy mozi, egy múzeum mellett is elhaladtunk, szóval minden megtalálható az arénában.
Majd beértünk a FanZone-ba, ahol már minden az ATP World Tour Finals-ról szólt. Láthattuk a labdaszedő gyerekeket gyakorolni, minden szponzornak volt „sátra”, ahol különböző akciókkal várták a szurkolókat. Sőt, még a Bemelegítő pályára is vethettünk egy pillantást, ahol pont Jo-Wilfried Tsonga (az est egyik főszereplője, francia teniszező) tréningezett, ill. még másik két ember. Még mielőtt beléptünk volna a tényleges lelátókra, láthattuk a 8 résztvevő játékos szerelését is külön-külön kis boxokban.
WOW! Maga a The O2 Aréna gyönyörű. Még nem voltam ekkora arénában, ahol akár egyszerre 20000 ember is figyelemmel követheti az éppen aktuális eseményt (leszámítva az Emirates Stadiont, de az akkor üres volt, mikor mi mentünk :P). A mi jegyünk a kakasülőre szólt, azaz a Level 4 (4-s szint), vagyis a legmagasabb szint legfelső sorába J Viszont a megfelelő kialakításnak, a megfelelő dőlésszögnek köszönhetően innen is tökéletesen láttuk az egész pályát. A pálya fölött egy 4 oldalú hatalmas kivető van, illetve van még egy kivetítő a pálya egyik végében (aminél mi magasabban ültünk!!!).
Az első mérkőzés 18.15-kor kezdődött. Az első meccs a párosok meccse volt, a két páros pedig a [Llodra, Zimonjic] és [Mirnyi, Nestor] voltak. A párosmeccsek sajátja, hogy sokkal gyorsabban lezajlanak, mint egy egyes mérkőzés, mivel az egyes pontoknak is hamarabb vége van. Egyébként mivel a főmérkőzés az egyes mérkőzés volt, így természetesen még nem volt teltház ezen a meccsen. Főleg a pályához közeli szektorokban volt rengeteg üres hely még ekkor
A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően lüktető volt, egymást érték a pontok, ha egy kicsit elkalandozott az ember, egy-két játékról le is maradhatott :P J A mérkőzést a 3. helyen kiemelt [Mirnyi, Nestor] páros nyerte 3 szettben, 4-6,  6-3, 10-7 arányban. Az utolsó szett úgy zajlott, mint egy tie-break (magyarul rövidítés), tehát minden megnyert pont után kaptak pontot a párosok, így ezt nagyon gyorsan lezavarták.
Majd egy kis pihenőt követően (pisiszünet, kajaszünet) jöhetett a várva várt egyes találkozó a 2. helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal és a 6. helyen kiemelt francia Jo-Wilfried Tsonga összecsapása! Természetesen ekkorra már táblás ház volt, egy tűt sem lehetett volna leejteni az arénában. Kattogtak a fényképezőgépek, készültek a képek, a játékosok bemelegítettek, szólt a zene :D Tökéletes hangulat volt.
Rengeteg francia és spanyol szurkoló is helyet foglalt a lelátókon. Egyértelmű, hogy ők ki nem hagyhatják ezeket a meccseket, amikor a földijeik szerepelnek., úgyhogy ők is adtak a hangulatnak bőven. Az első szettben végig fej-fej mellett haladtak a játékosok, nem volt egy break sem, így 6-6 után tie-break-ben dőlt el a szett sorsa. Ezt Tsonga nyerte viszonylag simán (7-2).
A második szettben is elég sokáig mindketten megnyerték a saját adogatójátékukat, azonban 4-4 után Nadal elvette Tsongáét, majd a szettért adogathatott, amit könnyedén be is húzott. Tehát a szettek aránya 1-1 lett ezzel. A mindent eldöntő utolsó szettben viszont Tsonga még nagyobb fokozatra kapcsolt, rögtön 1-1 után break-elt, majd 4-2 után is, azonban ezután nem tudta kiszerválni Nadalt, aki még 5-2-ről feljött 5-3-ra, azonban a saját adogatását nullára veszítette el, így az utolsó szett 6-3-mal lett Tsongáé. Ezzel ebből a csoportból a francia játékos jutott be a szombati elődöntőbe a tornán még eddig veretlen Federerrel egyetemben.

Hihetetlen élmény volt! Mivel én nagy sportimádó vagyok (más szóval sportbuzi :D :P), így nekem ez, hogy ennyi világhírű sportolót láthattam élőben, nagyon sokat jelent. Mert nemcsak a két teniszező, Tsonga és Nadal voltak ott tegnap este a The O2 Arénában, hanem 3 focista is, akiket a nagy kivetítőn mutattak meg nekünk. Ők voltak Joe Hart (Manchester City kapusa), Juan Mata (Chelsea spanyol támadója) és Robin van Persie (Arsenal holland támadója). Elmondhatatlanul boldog vagyok. Ezzel egy álom vált valóra! Ennél tökéletesebb már csak akkor lehetett volna, hogyha Federert láthattam volna játszani :P :D (na de majd legközelebb!).
Volt még egy vicces jelenet, amikor – már nem tudom melyik meccs közben – mutatták a szünetben az embereket a nagy kivetítőn és egy csávó SSC Napoli-s sállal a kezében táncolt :D (egy kis háttértörténet: a Napoli kedden győzte le Joe Hart csapatát, a Man City-t a Bajnokok Ligájában). Nagy figura volt a csávó! Illetve meg kell még emlékezzek a zenéről. Minden 2 játék után volt egy 1 perces szünet a játékosoknak, amikor leülhettek szusszanni, enni, inni egy kicsit, és ekkor mindig bekapcsoltak valami zenét. Nagyon durván jó az aréna akusztikája! És olyan jó zenéket játszottak, hogy egyből mondtam a többieknek, hogy a tenisz után el kéne menni bulizni :P :D Benne volt a boogie a lábamban, na! :D
A meccs 11 óra után nem sokkal fejeződött be. A metróhoz levezető sorba 23.24-kor álltam be, 23.42-kor szálltam fel a metróra és végül pontosan 1.00-kor léptem be a házba. Szóval így telt ez a nagyszerű délután/este, én nagyon-nagyon élveztem. Az élmény megfizethetetlen!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése