Életképek Magyarországról

Eddig csak címszavakban írtam, de most egy kicsit jobban kifejtem a mondandómat. Kezdjünk is neki.

Történetünk még Bristolban kezdődik, egészen a hazautazásom napjáig kanyarodok vissza, tehát 21-ét írunk. Teljesen normálisan, rendes időben ébredtem, noha a gyerekeket az anyuka vitte suliba. Utána összetakarítottam a reggeli maradékait, majd a szobámban minden cumómat az ágyra pakoltam, hogy majd egy kis belvárosi (utolsó biciklizésem Bristolban) kitérő (sétálás a városközpontban, illetve cipővásárlás egyik volt középsulis osztálytársamnak) után majd könnyebben és gyorsabban tudjak összepakolni. Már ekkor is éreztem, hogy a szemüvegem bal szárának a hátsó része,tehát ami a fülre fekszik fel, és ami gyakorlatilag fenn tartja a szemüveget a fejen, mozog. Ekkor még nem kerítettem túl nagy feneket a történetnek. Miután hazaértem a központból, ismét csak mozgott, de ekkor még megvolt az a rész, igaz, már-már lejött, de még megigazítottam. Oké. Elpakoltam szinte mindent, összetakarítottam, hogy azért mégse hagyjak már rendetlenséget magam után, majd indultam volna zuhanyozni, veszem le a szemüveget, és NINCS MEG AZ A RÉSZ, AMI MOZGOTT MÁR KORÁBBAN IS!!! Keresem-keresem, mindenhol, ahol jártam, körülnéztem, de nem találtam sehol sem. Több mint valószínű, hogy lehúzhattam a wc-n, mert amúgy meglett volna vagy ott a szobában, vagy pénteken, miután kipakoltam mindent a táskáimból. Úgyhogy így érdekesen, féloldalas szemüveget viselve utaztam haza. Csak annyira volt idegesítő, vagyis nem is idegesítő, nem ez a jó szó rá, de nem találom a jó szót rá, szóval maradjunk az idegesítőnél, hogy szinte percenként kellett igazítani, mert ha mondjuk mozdítottam a fejem, vagy fej/fülhallgatót mozdítottam, akkor mozdult a szemüveg is.

Sikeresen hazaértem a félig holt szemüvegben, de mivel pénteken sem lett meg a hiányzó „alkatrész”, kénytelen voltam elmenni az optikusomhoz, aki a tavalyi tevékenyégével egy életre vásárlójává tett. Ha valakit érdekel a történet, kommentbe kérje, mert érdemes meghallgatni, elolvasni, de ha nincs rá kereslet, akkor csak a „kiválasztott” személyek hallhatják/hallhatták. :D Szóval, vissza az elveszett történeti szálhoz: elmentem az optikushoz. Nagy naivan azt hittem, hogy majd biztosan lesz neki egy pótalkatrész, és azt csak simán ráteszi valahogyan a sérült szemüvegkeretemre, aztán kész is vagyunk, és nem kerül többé néhány ezer forintnál maximum. De ott jött a feketeleves. Ha másfajta szemüvegkeretről rakná rá azt a részt, aki nagyon csúnyán mutatna, mivel bőven van különbség a keretek között, illetve úgy kéne rendelni egy ilyen pótalkatrészt, ami meg kitudja, hogy mikor érkezne meg… Úgyhogy kénytelen voltam egy új szemüvegkeretet venni. Annyira kellett, mint egy pofon a szarnak. :S Öröm az ürömben, hogy volt egy teljesen ugyanolyan fajta keret, mint amilyen az én régim volt (most már mondhatom réginek), csak feketében, merthogy valaki nem ment érte, így abba beletette a lencséket, amiért szombaton érte is mentem. Még az volt a szerencsém, hogy elővigyázatosságból mindig viszem magammal hosszabb utakra a régi, tavalyig használt, egy kicsit gyengébb szemüvegemet, így egy napig abban nyomtam. És a keret 15800 Ft-ba került. Ez a kiadás is annyira hiányzott, hogy el sem tudom mondani… :S De tényleg, a pozitívum a dologban, hogy volt egy ugyanolyan keret, így nem kellett faragni a lencséket, tehát azért legalább nem kellett fizetnem. És még van egy pótkeretem, hogyha ismét lennék ilyen „ügyes”, hogy elveszíteném a keret egyik részét :P

A hétvége családi körben zajlott. Szombaton meglátogattam a két nagymamámat, mindketten Tiszavasváriban, az én lakhelyemen laknak, és csak kb 5 percre laknak bicajjal, tehát meg sem kottyant a táv. Szinte minden nap mentem valahova bicajjal, mióta itthon vagyok, mivel kell a mozgás, szinten kell tartani magamat. Szóval a hétvége. Szombaton még csak beköszöntem a nagyikhoz, vasárnap pedig nagy szülinapi-névnapi családi összeröffenés volt Simon-mamánál (én már csak így hívom őt J), mindenki ott volt a családból. Szerencsére nem esett az eső, így sikeres volt a bográcsozás, készült halászlé és gulyásleves a bográcsban, illetve pörkölt, de az már gázon :P Jó volt mindenkivel találkozni, kivel hosszabb, kivel rövidebb idő után. De azért itt is előjött belőlem az „au-pair-énem” :D, ugyanis egyik uncsitesóm kisfia evett, aztán épp arra jártam, és kérdezte, hogy „Ki fújod az orrom?”, és én persze, hogy kifújtam neki J Le se tagadhatnám, hogy mivel foglalatoskodok Angliában :P 7,5 hónap után azért egy jó halászlét és igazi gulyáslevest, valamint pörköltet enni. Hmmm, felbecsülhetetlen. Minden másra ott a M… de most nem megyek át reklámosdiba. :D

Hétfőn másik nagymamámnál lángosra adtam le a rendelést :P, mert ha már nyár, Magyarország, akkor a lángos elmaradhatatlan kellék. Igaz, strandon az igazi enni, de hát az idő eddig nem fogadott kegyeibe minket itthon, de erről még később írok :P Szóval a jó kis sajtos-tejfölös lángos.

Keddi napom nagyrészét az itthon pihenés tette ki. Este futottam össze Lacival, Sanyival és Zolival, és az egyik helyi italmérő helyiségben megvitattuk az élet nagy dolgait, illetve, hogy kivel mi történt mostanság. Utunk még a csónakázó tó felé is elvitt olyan este 10-11 között, ahol, ha már hiányzott, akkor találkozhattunk a vandalizmussal is. Egy fapad, amit két oldalt és felül fa „kerítés” vett körül, szépen szét volt verve… -.- No comment. A hétvégére tervezett sátorozásból valószínűleg nem sok minden lesz, mivel rossz időt is mondanak, illetve Laci pénteken állásinterjúra megy, de hát valamit valamiért, tartja a mondás.

Ami biztos, hogy jövőhétvégén, azaz augusztus 6-án osztálytalálkozó lesz Nyíregyházán az egykori Széchenyis, 2005-ben végzett „D” osztály számára J Kíváncsian várom a találkozót a többiekkel.

Hétfőn kaptam meghívást egyik középiskolai barátom esküvőjére, ami augusztus 13-án lesz, de én sajnos nem tudok elmenni, mert augusztus 11-én utazok vissza Londonba :S L Úgyhogy sajnos kénytelen voltam lemondani a meghívást :S

Más témákról. Minden beszélgetésben, vagy „beszélgetésben” az első kérdés az időjárással foglalkozik, így én sem kerülhetem meg e témát. Olyan most az idő itthon, mintha Angliában lennék… -.- Komolyan, mintha magammal hoztam volna a fos időt :S Eddig nem volt egy olyan nap, amikor ne esett volna hosszabb-rövidebb ideig. Így tervezzen az ember valami kültéri programot. Én meg az ilyen időjárásban (kb 20-25 fok között mozog a hőmérő higanyszála) élek, mint Marci Hevesen, mivel ilyenben élek már Angliában idestova 2 éve. Itthon viszont az ilyen idő előhozza a hosszúujjú felsőket és nadrágokat az emberek ruhásszekrényéből, miközben én rövidnadrág/térdnadrág és póló kombóban vagyok, mióta hazaérkeztem. Kérdezték is péntek hajnalban, hazafelé jövet az egyik M3-as pihenőnél, amikor megálltunk könnyíteni magunkon :P, hogy „Nem fázol?!”, mondom „Angliából jöttem J”. Ugyanez volt kedd este is, mikor a barátaimmal császkáltam a városban. Ilyen szempontból is jó hatással volt/van rám Anglia, mivel egy, a Magyarországitól eltérő klímát szoktam meg az elmúlt időszakban, és gyakorlatilag immunissá váltam az ilyen időjárásra. Időjárás szempontjából (is) Hunglish lettem.

Egy másik megfigyelés, amit már egy-két most itthon levő au-pair is megénekelt a blogjában, az az utcán történő szemkontaktus reagálása. Magdi és Melinda is nagyon jól leírták a helyzetet, ehhez sokat nem igazán lehet hozzátenni. Talán egy kicsit továbbnézve a szemkontaktuson, azoknak az embereknek, akik éltek már külföldön, jelen esetben Angliában, és megfigyelhették az ottani embereket (nyilván előtte a magyarokat volt elég idejük tanulmányozni), még egy szembetűnő különbséget felfedezhettek. Mégpedig az – és ezzel nem akarok megbántani senkit sem – öregedés és az öregek közötti SZEMMEL LÁTHATÓ különbség. Mivel Magyarországon én vidéken lakok, így nagyvárosi öregekről nem tudok nyilatkozni, de egy vidéki öregember, aki végigdolgozta az egész életet, az fáradt, látszik az arcvonásain, hogy nem volt egyszerű élete, gyakorlatilag küzdés volt, mióta megszületett, ezzel szemben egy angol öregember kisimult arcvonásokkal rendelkezik, vezeti a bármilyen Cabriót, és mondhatni élvezi a nyugdíjas éveit. Itthon sajnos nem ez van :S És itt most nem csak a mintegy 1800 km-nyi távolságról van szó. Ebbe most nem nagyon akarok belemenni, de véleményem szerint a 20. század két nagy háborújának, és annak a következményeinek a következménye, hogy hol tart most Magyarország, és hol Anglia. 

És hogy ne ilyen komoran zárjam a bejegyzésem :D A repülőgépen az utolsó, a 22. sorba, az ablak mellé foglaltam helyet magamnak, és egy olyan csávó ült mellém, hogy mondom, ez biztos, valami sorozatgyilkos, de legalább pedofil :D és annyira hasonlított valakire, de azóta se jutott eszembe, hogy kire, ááhh :D

Még valami, most jutott eszembe, mikor már majdnem közkinccsé tettem a bejegyzést :P Már annyira hiányzott a „kiskutyám”, Maci, hogy elmondani nem tudom. Nagyon megnőtt, azért az idézőjel az előző mondatban :P Imádok vele játszani, amilyen nagy, olyan játékos kutya, és egyszerűen nem lehet rá haragudni, úgy tud nézni J Viszont ő HÁZŐRZŐ, nem házban élő, mint Angliában, és ez számomra így van jól. Mégse lakjon már egy hatalmas kutya a házban! Mindig azon gondolkozok, hogyan tudnám magammal vinni Angliába :D Egyszerűen nem tudok betelni vele!