2011. július 10., vasárnap

Rossz idő: betegség; jó idő: jobbulás :)

Péntek reggel az előző két napi elázásnak köszönhetően nem gyenge megfázással keltem :S, ami egész napon át „boldogított”… Pénz szempontjából nem, viszont most a megfázás szempontjából örültem, hogy nem kellett menni a szomszédba takarítani, mert így legalább tudtam pihenni egész délelőtt. És, hogy a sorozat ne szakadjon meg, délután ismételten megáztam -.-, mivel mentem a lányokért, természetesen akkor kezdett el esni az eső, én meg magamnak nem vittem esernyőt, mert inkább elázok, csak tudjam fogni mindkét lány kezét, mert azért kiszámíthatatlanok (lásd egy korábbi esetet…)

A délután eltelt, alig vártam már, hogy vége legyen, mert nem voltam egyáltalán jól. Ittam a teákat, szedtem a gyógyszereket, este ugyanez, közben sorozatozás.

Így tegnap jó későn is keltem, nem terveztem, hogy megyek akárhová is, ilyen állapotban, pedig korábban még arról beszéltünk a többiekkel, hogy szombat este megyünk bulizni, dehát taknyosan nem az igazi :P Viszont a Forma1 időmérő után már elég jól voltam, így úgy döntöttem, hogy mégis bemegyek a városba, meg hát jó idő is volt. Úgyhogy a Starbucksban találkoztam Maggie-vel, Sophie-val és Mariával, aztán elkezdtünk filmezni, de nem sokáig tartott :P (szerencsére, mert a The Social Network-öt kezdtük el nézni, ami nekem nem igazán jött be első nézésre sem). Majd Sophie távozott köreinkből, majd mi egy-két boltba betértünk, aztán Castle Park, majd megint egy-két bolt :P, üldögélés a Cabot Circusben a lépcsőkön. Aztán mentünk a Bella Pizzába All you can eat-et művelni :D Ez volt Maggie utolsó hétvégéje Bristolban, ezért is akartunk még egyszer találkozni. Bár még kedden is fogunk, pont mielőtt utazik.

Szombat este egyébként a hostszüleim egy ilyen „Fish-partyt” tartottak, két ismerős pár jött, én meg pont a party kezdete előtt futottam be, úgyhogy besegítettem nekik, vagyis én fektettem le a lányokat, hogy nyugodtan tudjanak bulizni :D Kb éjfélig partyztak, akkor hallottam őket elmenni J

Ma is jól belehomorítottam az alvással :D, de azért a 13 órakor kezdődő Forma1 előtt már felébredtem :D Kb a futam felénél kezdtünk ebédelni, majd mondták, hogy délután mennek barbecue-partyra, és nem tudják mikor jönnek haza. Én meg gondoltam, hogy Forma1 után elmegyek sétálok egyet, kihasználva a szép időt, így nyugis tempóban elsétáltam egészen a Whiteladies Rd kb közepére, a Clifton Down Shopping Centre-ig, aztán ott leültem néhány percre, néhány fánkra :P, aztán szépen lassan indultam haza. Már majdnem hazaértem, mikor az egyik kereszteződésben láttam a családom megmaradt részét (mert ekkor már a nagyfiú nem volt itthon, mivel elment Exeterbe, ahogy már a korábbi bejegyzésben is említettem) kocsival elhúzni.

Jelentem, mára szinte teljes egészében elmúlt a megfázás, úgy látszik, szerencsére, ez egy ilyen rövid lefolyású betegség volt, amit nagyon nem is bánok, mivel jövőhéten ismét egész héten 20 fok fölötti idő várható, úgyhogy nem szerettem volna itthon dögleni a betegséggel küzdve :P Nem is fogok, szerencsére. Gyakorlatilag minden napra van már valami program :D, úgyhogy nem fogok unatkozni, holnapra egy kis festést terveztem, mivel felajánlottam az apukának, hogy lefestem a nemrég betett kerítéspaneleket, mivel azokra még semmilyen festék nem került, és hát nekem úgyis van időm, és gyakorlatom a festésben, úgyhogy bevállaltam.

FYI: mielőtt elköltözök Bristolból, még legalább egy videót fogok feltenni a blogra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése