A nap jórészét az előző bejegyzésben már leírtam, így mégegyszer nem fogom ide leírni. Délután sem volt semmi probléma egészen addig, amíg a legidősebb hostfiam zenélt a zenetanárral. Tehát kb 16.45-ig. Utána kezdődtek a gondok...
Jó idő volt. Az első néhány percben még semmi probléma nem volt, a 2 lány és a legkisebb és a legnagyobb fiú is szépen elvoltak. Van egy ilyen nagyobb, sárga labda, rajta két (nincs jobb szó rá :D) "gumicsöccsel", aztán egyszer az egyik fiú, másszor a másik fogta, aztán a másik dobta a kisebb labdát, és a sárga, nagy labdával elütötte valamerre. Nem is lett volna túlzott probléma ebből, mert azt is elnéztem, hogy a conservatory tetejére többször fellőtték a labdát, ami jó hangosra sikeredett :S, de miután sikeresen (néhány héttel azután, hogy a legfiatalabb fiú is lelőtte focilabdával ezt a cserepesvirágot, ilyen nagyobb fajtát, kint) megint lerúgták ezt, és szépen kiborult a virágföld, itt kezdődtek a gondok. Mondom a két fiúnak, mert nyilvánvaló volt, hogy ketten játszottak, az egyik dobta, a másik elütötte, hogy takarítsák fel. A válasz nyilván az volt, hogy nem. Mondtam nekik, hogy márpedig ketten követték ezt el, úgyhogy nekik kell feltakarítani, mert én ugyan nem fogom. Válasz, nem. Mondom, te vagy a legnagyobb, de mégis ilyen lusta vagy?! Válasz: Én nem vagyok lusta. Akkor miért nem takarítod fel? Nem tartana 1 percnél tovább!!! Azt mondja erre: Hogy hozzam ki neki a lapátot. Mondom: És még azt mondod, hogy nem vagy lusta?!
Eközben az egyik kislány szépen bement a konyhába, és kihozta a nagy seprűt, és elkezdte összeseperni a kiborított virágföldet, én meg bementem, és kihoztam neki a lapátot. Erre mondja a legidősebb fiú, hogy: Köszönöm. Mondom, ezt ugyan nem neked hoztam. Part 1 vége.
Nem telt bele 1-2 perc, de még továbbra is kint voltak a gyerekek, és továbbra is labdáztak, de már nem ott, a cserepes virágok körül. A legkisebb fiúnál volt az a kisebb labda, amivel a cserepet is leverték, és azt dobálta az egyik kislánnyal, de mihelyst visszakapta, a legidősebb fiú egyből kiszakította a kezéből, minden, de tényleg minden eszközt bevetve, kb lesz.rva, hogy mi történik utána a testvérével. A legkisebb fiú már sírva jött be a házba, és elkezdett tévézni.
Én nem tudom, hogy hogy lehet egy testvér ennyire gátlástalan a saját testvérével!! Gyakorlatilag tényleg nem nézi semmibe a saját testvéreit, idegesítő, a beszédstílusa nagyon irritáló (mostmár egyre jobban nekem is...), tényleg sokkal, de sokkal könnyebb lenne az élet nélküle. Nagyon sajnálom, hogy ilyet leírok, de egyszerűen ez az igazság. És ma visszagondoltam, hogy mondta még egyszer régebben az apuka, hogy már a második fiú megszületése óta ilyen a testvéreivel a legnagyobb fiú, hogy mi lehetett még kiskorukban? Kisebb korukban? Atyaúristen. Hát jobb nem belegondolni... :S
Valamikor már-már tényleg szokatlanul úgy elvannak együtt, semmi veszekedés, semmi verekedés, de ez mondjuk egy héten 5 hétköznapból jó esetben 1 nap. Hát ez a mai nem ilyen volt. Néha már olyan gondolataim támadnak, amiket inkább már ide sem írok le, mert azokat jobb, ha nem adom ki magamból :D
Már vacsora után, mikor pakoltam el a konyhában, elgondolkodtam, hogy mit tennék, hogyha valamilyen csoda, vagyis jelen esetben balszerencse folytán az én gyerekem is ilyen lenne?! Tehát ugyanilyen mentalitású, ugyanígy viselkedne a saját testvéreivel, stb-stb. Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, mert csak nem történik meg ez velem! Bár, kitudja. A hostszüleim nagyon rendes emberek, velem még egy hangos szavuk nem volt, tényleg nem olyanok, mint sok, kétszínű angol, nem játsszák meg magukat, és mégis valahogy, a csillagok szerencsétlen állásakor fogant meg az első gyermekük...
De eközben az elmélkedés közben (tehát a vacsi után a konyhában) sem volt nyugtom/nyugtunk, mert a két legidősebb fiú kint volt, és ez potenciális verekedés/veszekedés-forrás. És most sem kellett ebben csalódnunk. Sajnos :S A legnagyobb fiúban van valami olyan, nem is tudom erre mi a megfelelő szó, hogy nem elég, hogy ő a legjobb, a mindent tudó, ő a "legenda" :P, tehát, hogy a testvéreinél mindig, mindenben jobb, és ezt mindig szóban is kifejezi, ez nem elég. Neki meg kell semmisítenie a másik két fiút :S Szörnyű.
És a legrosszabb, hogy neki mindig, mindenben igaza van (legalábbis szerinte :P). Olyan nincs, hogy valaki valamit máshogy tud, és az a helyes. Néhányszor már előfordult, hogy beszélgetés közben mondott valamit, és én is hozzáfűztem valamit, ami tényleg helyes volt, és egyből, hogy az biztos nem úgy van, meg ilyenek. Én ilyenkor csak egy elég kifejező pofát vágok :D De nem kapcsol :P És még ez sem elég, hogy neki van mindig igaza (szerinte), de egy esetleges (vagyis majdnem mindennapos) verekedés alkalmával (természetesen) sohasem ő kezdi a verekedést, ő soha nem káromkodik, ő csak "megvédi" magát. Persze ezeket csak ő állítja. Az külön vicces, vagyis csak nekem vicces, amikor hallom, hogy ő káromkodik először, odamegyek, rászólok, hogy fejezze be, és egyszerűen letagadja, én mondom erre, hogy hallottam, ne tagadd. De hát az vmelyik másik fiú volt (éppen aki ott volt akkor), legalábbis ő ezt állítja. Tehát még szemrebbenés nélkül hazudik is.
És sajnos a testvérei, vagyis főleg a két másik fiú felé ő nem tud rendesen, egy jó testvérhez méltóan megnyilvánulni, hanem mindig fölényeskedve beszél velük/hozzájuk, valamint sajnos van benne a fiútestvérei irányába nem kicsi agresszió is. Csak úgy, semmi ok nélkül elkezdi ütni, vagy rúgni őket, aztán neki áll feljebb, hogyha visszaadják. És ezután még ő megy spicliskedni az anyjához, hogy vmelyik fiú megütött/megrúgott/káromkodott. Ami akkor éppen igaz is, csakhát az valahogy hirtelen elfelejtődik, hogy ő kezdte az egészet, ő provokálta ki.
A legrosszabb, hogy az itt eltöltött eddigi 6,5 hónapom alatt nem vettem észre benne egy jó tulajdonságot sem... :/
Még jóhogy nem egyből a megtörténésük után írtam le ezeket a dolgokat, mert akkor még cifrább szavakat használtam volna az biztos... :P
És akkor egy ideillő zene :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése