2011. április 3., vasárnap

Kellemes hétvége

Az elsődleges terv az volt szombatra, hogy a Cribbs Causeway-en bowlingozni megyünk Maggievel és Anikával, de ebből végül nem lett semmi, mert egy kicsit drágának találtuk az árakat, így majd mikor Balázs és Máté is itt lesznek, akkor megyünk el, hétközben, és még beiktatjuk a Preview nevű All you can eat-helyet is akkor :D

Először egy kis kávé volt napirenden, majd szétnéztünk a The Mall-ban, a lányok ruhákat nézegettek, én cipőket, mivel a régi (mostmár mondhatom, hogy régi :P) fehér cipőmnek a talpa elkezdett szakadozni, úgyhogy sajnos pont most kellett új cipőt vennem :S Ez nem tegnap történt meg :P


A bowlingos kitérő után bementünk a néhány méterre található Vue nevű moziba, hogy nézzünk akkor valamit, dehát elég sz.r időben mentek a filmek, másrészt nem is igen volt olyan, amit érdemes lett volna megnézni, illetve Anikának még bébiszittelnie kellett tegnap este, úgyhogy annyira sokáig nem lehetett maradni...


Úgyhogy visszagurultunk a belvárosba, ahol a The Berkeley nevű helyen megvacsoráztunk, én chilli con carnét ettem, mellé egy kis cabernet sauvignon csúszott le :) Majd szétváltak útjaink, én még bementem Broadmeadbe, ahol cipők után kutattam. A SportsDirect már zárva volt, viszont a JD Sportsban és a JJB Sportsban szétnéztem, bár egyik helyen sem volt túl nagy a választék, illetve az árak sem egészen az én pénztárcámnak voltak szabva :P  Tegnap este elvégeztem egy kis kalkulációt, hogy mégis mennyit költhetek most cipőre, így ma már ennek tudatában mentem a központba.


Lecsekkoltam az időjárás-előrejelzést, amit 13-16 óra magasságában esőt jósolt, ami be is jött :P Mondjuk befelé még oké volt az idő, de hazafelé már megáztam a biciklin egy kicsit :D De közben sikerrel jártam. Hát ha legalább 10 üzletbe be nem néztem cipő után kutatva, akkor egybe se :P :D De végül sikerrel zárult a kis cipőkeresési túrám. Ezzel a cipővel lettem gazdagabb:

http://www.sportsdirect.com/puma-tergament-mens-137018

Már tegnap eldöntöttem, hogy Puma cipőt veszek, mert ezek az eleganciát ötvözik a sportossággal, ami nekem nagyon bejön, számomra egy Puma cipő maga a tökéletesség, így gyakorlatilag nem is lehetett kérdéses, hogy egy Puma cipő mellett döntök ma :) Bár volt egy Nike is, ami hasonló árban volt, viszont az nem volt túl kényelmes, így nagyon megkönnyítette a döntésemet :)


Miután végeztem a vásárlással, leültem a Cabot Circusben, megettem a vitt szendvicsemet (hogy már ezzel is spóroljak :P), közben olvastam, majd egyszercsak elkezdődött egy divatbemutató, mert mint kiderült ezen a hétvégén Fashion Weekend volt a Cabot Circusben, így a 2 nap alatt összesen 9-szer volt látható ez a divatbemutató. Mondjuk nem sok divatbemutató láttam eddigi életem során, az biztos, de hogy nekem furcsa volt, hogy táncoltak!!! is a lányok, nemcsak vonultak, forogtak, meg ilyenek. Lehet, hogy én vagyok lemaradott, nem tudom. Okítsatok ki!!! :D


Szóval hazafelé egy kicsit eláztam, de semmi komoly, illetve már tegnap is, és ma reggel is láttam/láttuk, hogy a Westbury Parkban egy vidámparkot építenek fel (http://www.funderworld.com/), ami, mint most a honlapról kiderül, jövőhét pénteken nyit, és 2,5 hétig lesz ott. Asszem egy napi program meglesz majd a szünet második hetében a gyerekekkel :D


Hazaértem, gyorsan átöltöztem, nehogy felfázzak, egy meleg kávé, közben net, majd a jó időre való tekintettel kimentem, és csatlakoztam a fiúkhoz focizni. Nagyon szuper idő lett ma délutánra, kint voltunk vagy 1,5-2 óráig, az elején még az apuka is beállt focizni :D, majd a végén már az egyik kislány is ott sertepertélt körülöttünk, és jó au-pairhez méltón hagytam is néhányszor gólt lőni :) Tisztára olyanok voltunk mint egy (nagy :D) család! És ez nagyon jó érzés, meg kell, hogy mondjam :)


Majd vacsi után megkérdeztem az apukát, hogy tudna-e segíteni lefoglalni a eurostar-vonatot Londonból Párizsba, merthogy nekem még most nincs meg arra elegendő money-m :P, és természetesen azt mondta, hogy persze, tud segíteni, csak nem ma este, mert ma van munkája, amit mindenképpen meg kell csinálnia, de a holnap este tökéletes ilyen szempontból. Illetve még azt is hozzátette, hogy jövőhéten, hétfő v szerda lesz erre a legalkalmasabb, majd még megejtünk egy beszélgetést este, hogy mégis többet megtudjanak a látogatóimról :P, meg elmondják, hogy mit várnak el, meg hasonlók. Hát mondjuk reggeltől estig tartó partyk nem lesznek, az biztos :P Attól nem kell félniük!


Azóta pedig már az első foglalás meg is történt a párizsi útra: Magdi volt a szerencsés kiválasztott, így az általa kiválasztott szék(ek) mellé/köré fogjuk foglalni a mi jegyeinket. Már lassan én is kezdem elhinni, hogy tényleg menni fogunk Párizsba!!! Majd akkor válik (félig) valósággá, miután lefoglaltuk a jegyeket! Tehát holnap este, ha minden a tervek szerint alakul :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése