A négy testőr legújabb kalandjai, avagy angliai magyar au-pairek Párizsban!

(Előirat :D : nagyon hosszú lett ez a bejegyzés, de nem akartam kihagyni semmit sem (Word-ben 11 oldalt írtam :P). )

Hosszas egyeztetések, majd tervezés után eljött ez a nap is! Május 27, péntek, irány Párizs! A vonatunk (Eurostar) 12.28-kor hagyta el a londoni St.Pancras vasútállomást, majd még Ebbsfleetben megállt, mielőtt eltűntünk volna az alagútban, majd visszatértünk volna a felszínre, már ténylegesen az öreg kontinensen, egész pontosan Franciaországban voltunk, majd mintegy 2 óra 20 perc utazás után meg is érkeztünk a Gare du Nord állomásra. Az utazás során, amikor alagutakban mentünk, vagyis egész pontosan, amikor alagútból ki, majd alagútba be mentünk, akkor a nyomáskülönbség miatt a fülünk szinte ugyanúgy bedugult, mintha repülőn utaztunk volna. Na, azért a mintegy 300-zal száguldó vonat nem volt semmi :P Megérkezésünk után az első benyomás, ami ért minket, az a közlekedési káosz volt. Még a zöld lámpánál is széjjel kellett nézni, nehogy egy óvatlan sofőr elgázoljon :P J

 Még St Pancrason de már a Eurostaron ülve

 Gabi és Magdi az Eurostaron

 A Gare du Nord állomáson, Párizsban

Az állomás épülete szemből

Egy rövid séta után megérkeztünk a szállásunkra. E séta közben – nem is tudtam, hogy van Párizsban ilyen, de – átmentünk a Place Franz Liszt (Liszt Ferenc tér) nevű helyen. Hát igen, Magyarország mindenhol megtalálható! A hotelben, noha a neten egy 4-es szobát foglaltunk, 3 külön szobában kaptunk elhelyezést -.- Végülis mindegy volt, mert nem sok időt töltöttünk itt, mivel csak lepakoltunk, elkészültünk, aztán indultunk is első napirendi pontunkhoz, a Sacre Coeur Bazilikához. Erről azt érdemes tudni, hogy Párizs legmagasabb természetes pontján fekszik, és innen egyszerűen leírhatatlan a kilátás. A bazilika előtti lépcsőkről, mivel lépcsők vezetnek fel magához az építményhez, szinte egész Párizst be lehet látni, mondjuk pont az Eiffel-torony nem látszik, mert a bazilikától jobbra eső épület és fák eltakarják :P A bazilikához olyan igazi francia utcákon vezetett az utunk, tehát kis, szűk utcácskák, általában egyirányúak, de biztosan csak egy kocsi fért el ott, és magas, 3-4-5 emeletes házak alkották a „kilátást”. Na igen, ez Franciaország!

 Liszt Ferenc tér

 A hotelünk

 Egy tipikus francia utca

 A helyi "Primark" :)

A Sacre Coeur előtt megpillantottuk a képeken már látott, szinte védjegynek számító körhintát, majd a magához az építményhez vezető, szinte végeláthatatlan lépcsősort. Ezeken a lépcsőkön rengeteg fekete csávó próbált ránk sózni ilyen úgymond karkötőt, amit ott helyben „kötöttek meg” a kezünkön, majd jól le is húztak minket :P De egyszer élünk! Mondjuk Gabi kapott a francia trikolór színeivel összhangban lévő „karkötőt”, azaz kék-fehér-pirosat, míg Magdi és én inkább ilyen füveset kaptunk. Biztos értitek, jamaicás, na! :D Ezután, ha belefutottunk ismét egy ilyen karkötős emberkébe, már úgy mutattuk a kezünket, hogy „Húzzatok már el innen a p.csába, már van olyanunk!” :D Sajnos építési adatokat nem tudok a bazilikáról, így ezzel nem tudok szolgálni, viszont azt elmondhatom, hogy nagyon szép belülről. Ki volt írva, hogy „No photos!”, és ugye bennünk magyarokban van logika, így első gondolatunk mi volt?! „Hát akkor videózni lehet!” :D :P Először még csak sunyiban, szinte zsebből nyomtam az ipart, aztán felbátorodtam, mindenféle takarás nélkül videóztam, végül már fotóztam is :P, a végén mondjuk egy ott dolgozó fószer meg is látott, és finoman ki is küldött :P Nagyon szép ez az épület, és a kilátás egyszerűen leírhatatlan. Az egy dolog, hogy most fogjátok látni a képeinkről, viszont azt mindenkinek saját magának kellene megtapasztalni, azt az érzést, hogy ott leülsz a Sacre Coeur előtti lépcsőkre, hallgatod a zenészeket (mert szinte egész nap vannak ott), iszogatol, énekelsz, ha úgy van kedved, vagy csak egyszerűen csodálod a várost. Priceless.

 A körhinta

 Éppen fűzi a csávó Magdit :P

 A Sacre Coeur Bazilika

A bazilika előtti lépcsők 

I own the city

Miután itt kigyönyörködtük magunkat, megejtettük első párizsi metrózásunkat is. Az Anvers állomásról mentünk a Victor Hugo megállóig, mivel következett az egyik leginkább várt látnivaló, Párizs védjegye, az Eiffel-torony! Mondjuk miután feljöttünk a felszínre, pont rössz irányba indultunk el :P, de ez is megérte, mert így – igaz csak messziről, de – egy röpke pillantást vethettünk néhány száz méterről a Diadalívre. Ez nem így volt tervbe véve, de így kellett lennie! J Majd miután észrevettem, hogy „Hoppá! Rossz irányba megyünk!”, visszafordultunk, és meg is érkeztünk a Trocadéróhoz, valamint a Palais Chaillot-hoz, ahonnan már teljes valójában láthattuk a tornyot. Óóó, hát a látványra tényleg nincsenek szavak, egy idő után már unalmas lehet olvasni a használt mellékneveket, mert még magyarul sem lehet teljes mértékben kifejezni az ott tapasztaltakat. Gyönyörű, ez biztos J

Metró 

 A Diadalív egy lopott pillantásnyira

 És igen, az Eiffel-torony!

Trocadéro és Palais Chaillot

Direkt estefelé akartunk az Eiffel-toronyba menni, mivel naplemente alkalmával látni a várost felülről nem semmi, az hótziher! Az idő nem volt a legkegyesebb hozzánk, de hát ez nem különösebben zavart minket, mivel minden körülmények között felmentünk volna a csúcsra. Ha esett volna az eső, vagy a hó, vagy ha vihar lett volna, akkor is! Nem lehetett volna akadály! És csak egy kis szél volt, szóval meg sem kottyant nekünk (igaz a végefelé már vacogtunk egy pirinkót :P). Amúgy a belépőn tudtunk spórolni néhány eurót/eurócentet, mert Youth-ticket-et vettünk (4-24 éves kor között lehet ilyet venni), igaz senki sem kért el semmi igazolványt, mert pl Gabi már kiesett volna ebből a pixisből, de ő is simán kért ilyen fiataloknak szóló jegyet, igaz fizetett helyette Anita a jegykiadó nő miatt, mivel kb nem értett angolul -.-

HI-HE-TET-LEN. Többször is ez a szó jutott eszembe. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy én Párizsban és az Eiffel-toronyban vagyok! Annyira „életszerűtlennek” tűnt ott és akkor, hogy én, egy alföldi, szabolcsi gyerek nemcsak, hogy eljutott Angliába (mondjuk néhány éve még ez is csodaszámba ment volna :P), de onnan eljutott Párizsba is! Magáról a toronyról azt kell tudni, hogy 3 szintre vihet fel a lift, illetve a 2. szintig 18.30-ig fel lehet menni gyalog is, „mindössze” 700 valahány lépcsőt kellene megmászni ehhez :P Amúgy neten már nem lehetett foglalni május 27-ére jegyet a toronyba, viszont a helyszínen ugyanúgy adtak el, tehát felesleges volt az a kis aggódás, hogy most vajon fel tudunk-e jutni egyáltalán a toronyba?! Simán ment minden, igaz a 2. Emeleten elvesztettük egymást, vagyis Magdi és Anita mentek az egyik irányba, mert két irányból lehetett megközelíteni a csúcsra járó liftet, én Gabival pedig a másik irányba. Majd én tettem egy egészségügyi kitérőt :P és egy cappuccinót is magamba dobtam, és ezután Gabit is elvesztettem, és alig tudtuk elérni egymást telefonon :P Úgyhogy végül a torony tetején találkoztunk ismét J De mivel én a 2.-ról egyedül mentem fel a tetőre, így először egyedül fényképezgettem, majd hirtelen magyar hangok ütötték meg a fülemet, és nem a lányok hangját hallottam! Találkoztam egy házaspárral, így gyorsban meg is kértem őket, hogy lőjenek már rólam egy-két képet J

Elértük célunkat, mivel, ha nem is a sötét, kivilágított Párizst láttuk a torony tetejéről, de a naplemente kárpótolt minket ezért (illetve a későbbiekben nem hagytuk ki a kivilágított Párizst sem). A képek önmagukért beszélnek.

Nem tudom már mikor indultunk le, de még visszafordultunk, mert láttunk sok ember kezében pezsgőspoharat, és mivel egyszer élünk, gondoltunk (hogyha nem túl drága :P) miért is ne vennénk egy pohár pezsgőt?! Végül sajnos nem fért bele a büdzsébe :P, de maga az érzés, amikor már szinte a liftből fordultunk vissza, hogy mégis igyunk egyet a torony tetején, ez már megérte!!!

Szóval miután leértünk, csináltunk jópár képet a közben már kivilágított Eiffel-toronnyal a háttérben, majd egyszercsak felkapcsolták a villogó fényeket is a tornyon. Húúú, fantasztikus volt!

Pont Alexandre III. Egy híd, melyről azt tartják, hogy Párizs legszebb hídja. Ide sétáltunk el a Mars-mezőről, és útközben szívtuk magunkba az éjszakai Párizst! Ami azt illeti, a híd tényleg szép, igaz, csak sötétben láttuk, de így is megért volna egy misét. A híd széle, a korlátrésze teljesen olyan volt, mintha egy nagyszerűen megmunkált, gazdag negyedben lévő ház erkélyrésze lenne. Még sötétben is kitűnt a szépsége.

Majd útban a metrómegállóhoz egy nagy épület mellett mentünk el, ami a Grand Palais volt, míg vele szemben, a másik oldalon a Petit Palais (azaz grand=nagy, és petit=kicsi palota) állt/áll. Ez az épület is illeszkedett a párizsi látképbe, a nagyszerűen kialakított szobrokkal, tartóoszlopokkal és mennyezettel. A metrómegálló pedig a Champs Elysées mellett volt, így a Diadalív után ismét megtapasztaltuk Párizs leghíresebb utcáját, noha csak néhány pillanatig voltunk ott.

Éshát ha azt mondom, hogy malom, kinek mi jut az eszébe?! Már persze, ha Párizsról van szó :P Hát nekem egyértelműen a Moulin Rouge! Igen, a metrózásunk célja a Moulin Rouge, majd a Pigalle negyed volt. Először a lányok vettek néhány szuvenírt, majd jöhetett a kihagyhatatlan Moulin Rouge. Itt szinte csak jó képek születtek, kattogtattunk ezerrel itt is J Majd egy kis tanakodás után, amelynek a témája az volt, hogy pénteken vagy szombaton menjünk-e az Erotika Múzeumba (ami ott van egy köpésre a Moulin Rouge-tól), végülis úgy döntöttünk, hogy majd szombat este ismét eljövünk, de azért még elindultunk szétnézni a negyedben J Hát volt ott minden, Live Show, Szexshop (ahova természetesen be is kukkantottunk), itt volt minden, mi szem-szájnak (hány)ingere, nem részletezem, mindenki el tudja képzelni (ha még nem volt ilyen shopban) :P :D Kb egymást érték a szexshopok, és a különböző „műsorokat” kínáló helyek, emberek ezen az utcán, így nem kellett 15 méternél többet mennünk a bolt után, és már ott is álltunk az Erotika Múzeum előtt. És egy hirtelen ötlettől vezérelve mégis pénteken este mentünk be. 5 szintes a múzeum, de a 3. És 4. Emelet le volt zárva, így 9€ helyett mindössze 6€-ba került a belépő.

 A héten meg is nézem!

 Le Moulin Rouge

Hmmm… IDE MOST MINDENKI KÉPZELJEN EGY BAZINAGY 18-AS KARIKÁT! :D :D :D Hát erről a helyről nem tudom, hogyan lehetne értelmesen írni :D, mivel egymás után következtek a különböző népek kultúrájának, történelmének részét képező különféle néhol már-már nagyon, de nagyon eltúlzott nemi szervek :P, illetve az ezekkel rendelkező emberek. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy voltak elég gusztusos „megoldások” is, igaz a legfelső még nyitva lévő emeleten már nem gyengén egy felnőttfilmet lehetett nézni a tévében :P Úgyhogy ez tényleg nem gyerekjáték :D

Maximálisan kihasználtuk a napot, mivel kb hajnali 1 körül toppantunk be a hotelbe. Így telt tehát az első napunk.

A második napon, vagyis az első Párizsban töltött reggelen viszont előjött a „felkeléses” probléma, vagyis későn keltünk fel, és mivel az én szobám fürdőszoba-mentes volt,  a Gabi szobájában lévőt használtam. 8-ra volt megbeszélve a találkozó lent, az ebédlőben, én 7.45-kor mentem zuhanyozni, Gabit kb én keltettem :D, úgyhogy nyilván nem értünk le időben, így nem értünk oda 9-re, a Louvre nyitására sem. Viszont nem kellett sokat várni a sorban, ment szaporán a dolog.

Én legfőképpen a németalföldi festők képeit szerettem volna látni, mivel a festmények közül én a tájképeket imádom, így még az utazás előtt a netes Virtuális túra alapján kiválasztottam, hogy hova, melyik szobákba, melyik szárnyba kellene elmennem, hogy ezeket a festményeket láthassam. De először úgy döntöttük, hogy a Mona Lisát, majd a Milói Vénuszt megnézzük, aztán mindenki megy, amerre lát, vagy amerre akar.

A Louvre hatalmas. De tényleg! Az egyik szárnyból a másikba eljutni elég volt, beletelt egy kis időbe, az biztos. Sajnos időhiány miatt már-már futásba torkollott a Louvre-túra, de azért itt is találkoztunk magyarokkal. Gabival mentünk megnézni a Milói Vénuszt, és odaértünk, és halljuk, hogy valaki magyarul beszél! Hát nem is csak egy-két magyar ember volt ott, hanem egy egész turistacsoport, és nekik volt magyar idegenvezetőjük! Így egy-két percre mi is hozzájuk csapódtunk :P odaköszöntünk, meghallgattuk, amit elmondott a csávó a Vénuszról, aztán álltunk is tovább J Ahogy már többen is elmondták, tényleg mindenhol vannak magyarok a világon!

 A milói Vénusz

Egy a sok kitűnő tájkép közül

Miután olyan háromnegyed 12-kor végeztünk a múzeumban, a piramis előtt, XIV. Lajos szobránál találkoztunk Renivel, aki Párizs egyik külvárosában au-pairkedik, a blogját megtalálhatjátok itt baloldalt. Így összeállt az ötösfogatunk, és nyakunkba vettük a várost, azaz következhetett a francia főváros leghíresebb utcája, a Champs-Elysées, a végén a Diadalívvel. Az idő a kegyeibe fogadott minket, mivel egész szombaton (és vasárnap is) nagyszerű napos idő volt Párizsban. Utunk a Tülériák kertjén, a Concorde téren majd a Clemenceau-n keresztül vezetett a Diadalívig. Ez az utca tényleg gyönyörű, a mindkét oldalán végigfutó fasorral, a semmi mással össze nem hasonlítható érzéssel, hogy az ember itt sétál végig, és a sok emberrel, akik mindannyian ugyanazért vannak itt, hogy megtapasztalják, magukba szívják Párizst, felbecsülhetetlen.

A Champs-Elysées teljes hosszában, a háttérben a Louvre

A Diadalív után ismét metróztunk, ezúttal a célunk az Ilé de la Cité-sziget volt, melyen a Sainte-Chapelle templom, valamint a Notre-Dame Katedrális is található. De még mielőtt megnéztük volna ezeket a látványosságokat, úgy döntöttünk, hogy ideje megebédelni. Egy hangulatos kis étterem mellett döntöttünk, ahol különböző összeállítású menüket ettünk, mivel előétel, főétel és desszert is legalább 3 fajta volt, tehát ezek közül lehetett választani J Én francia hagymaleves, pulykaszelet spagettivel és fagylalt mellett döntöttem. A hagymaleves nekem annyira nem jött be, viszont a pulykára a borsos tokányéhoz nagyon hasonló mártást tettek, így az nagyon-nagyon bejött. A fagyi pedig lehűtötte a kedélyeket egy kicsit :P :D Természetesen nem maradhatott el az ebéd mellől a bordeaux-i rosé sem J, ami szintén finom volt, csak úgy itatta magát :D

Francia hagymakrémleves

Pulyka spagettivel

Fagyi

Ezután egy szuvenír-boltos kitérő után jöhetett a Notre-Dame. Mintegy 50 méteres sort kellett végigvárnunk, viszont ment szaporán, úgyhogy hamar bent találtuk magunkat. Itt nem voltak ilyen megszorítások, hogy nem lehet fényképezni, úgyhogy bőszen nyomogattuk a gép gombjait. A toronyba is fel akartunk menni, viszont a lépcsőzés és a €5-os belépő nem volt túl vonzó, így ezt elvetettük :P A Sainte-Chapelle-nél ugyanez volt a helyzet, így oda sem mentünk be. Helyette elkezdtünk keresni egy boltot, ahol tudunk majd venni egy kis borocskát, meg egyéb dolgokat az esti csöveléshez :P :D És szerencsénkre pont megláttunk egy tipikus francia kávézót, ahol az asztalok szorosan egymás mellé vannak kirakva, a székek szintén sorban vannak, és az ott ülő emberek az italuk (kávé, cappuccino, sör, koktél, stb) kortyolgatása közben nézelődnek, nézik az utca emberét, az utcán elhaladó járókelőket. Ez egy olyan dolog, amit minden Párizsba ellátogató turistának ki kell próbálnia! Finom kávét ittunk. Nem igazán tudjuk, hogy milyen volt, mert a neve franciául volt, úgyhogy csak találomra választottunk egyet :P

Ezután a sok gyaloglás miatt igénybe vettük a RER szolgáltatásait, ami gyorsvonatnak tekinthető, és ugyanúgy lehet azt a vonaljegyet használni, amit használhatnánk metróhoz vagy buszhoz is. Úticélunk a Luxemburg-kert volt. Leszállás után szegény Anitának elkezdett folyni az orra, úgyhogy tartottunk egy kis pihenőt, amíg elállt az orrvérzés. Azt mondta, hogy a meleg miatt elő szokott ez vele fordulni, úgyhogy nyáron szokott szenvedni :S Miután jobban lett, felmentünk a felszínre. Ez a hely sem lógott ki a párizsi látképből, mivel ez is gyönyörű volt, a kastéllyal, az előtte lévő két tavacskával, benne szökőkutakkal, mellettük pedig a tengerparti hangulatot árasztó pálmafák álltak. Ez a park, kert is tele volt itt sziesztázó emberekkel, akik az oda kirakott székeken élvezték a hétvégét és a napsütést. Ez az igazi párizsi élet!

Pálmafa, kicsit bííííícs :D

Ezután Reni úgy döntött, hogy hazaindul, mert sokáig tart neki hazaérni, de még előtte elmondta, hogy itt valahol a közelben, mármint a Luxemburg-kert közelében van a Magyar Intézet. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy megkeressük. Sajnos nem találtuk meg, így következhetett a szombati nap utolsó tervezett látnivalója, a Pont des Arts, azaz a Művészetek Hídja. Még mielőtt oda eljutottunk volna, a lányok bevetődtek egy boltba, hogy feltöltsék készleteinket :P, azaz egy kis baguette, és sajt került a kosarunkba, hogy meglegyen az igazi piknikes érzés a hídon. Ez a híd egyébként arról híres, hogy itt esténként rengeteg fiatal tanyázik, iszogat, eszik, énekel, zenét hallgat, egyszerűen jólérzi magát. A híd oldala tele van a szerelmes párok által odarakott lakatokkal. Egyébként a hídon Pacific Blue-szerűen biciklis rendőrök teljesítenek szolgalátot, azaz járőröznek, és rászólnak az ott iszogató fiatalokra. Vagyis valószínűleg 8 előtt nem lehet nyilvános iszogatni, mert mi ugye elővettük a bort, és az üvegből ittuk a mannát, de odajött az egyik rendőr, és azt mondta, hogy az tiltott, viszont olyan negyed 9-kor már bőszen lehetett inni, mások előtt kipakolva a borosüveg, stb, és rájuk már nem is szóltak. Úgyhogy érdekes. Minket azért nem ejtettek a fejünkre, és a cranberry-s rostosdobozba áttöltöttük a rosét :P, úgyhogy nem száradtunk ki itt sem :P

A Pont des Arts alias Művészetek Hídja

A lányok "csövelnek" a hídon :D

A Pacific Blue-s rendőrök :D

Ezután egy kis tanakodás következett, hogy mit tegyünk, mivel Anitát és engem vonzott a BL-döntő, viszont Párizs lévén úgy döntöttünk, főleg Magdi ráhatásának köszönhetően, hogy a Sacre Coeur lesz az aznapi végállomás, ahonnan végre megcsodálhatjuk a sötét, ámde kivilágított Párizst. Így is lett. De még mielőtt odaértünk volna, tipikus szűk francia utcákon át vezetett az utunk, és véletlenül belebotlottunk az Au Petit Budapest nevű, magyaros jellegzetességeket kínáló kis étterembe. Nem mentünk be, de egyszerűen hihetetlen, hogy teljesen véletlenül belefutottunk, viszont ezzel szemben volt egy másik étterem, ahol a vendégek pont a BL-döntőt nézték, és pont akkor, mikor ott voltunk, szerezte meg Messi a Barcelona második gólját, úgyhogy duplán is megérte betérni ebbe a kis utcába! J

 A Szajna partján

 A magyar étterem

És az eddig a pontig is fantasztikus kirándulásunkra ez a szombat esti program csak rátett egy lapáttal. Most más irányból közelítettük meg a bazilikát, és megtudtuk, hogy nemcsak lépcsőkön lehet feljutni a bejárathoz, hanem felvonóval is, igaz, mi ezt nem használtuk.

A bazilika előtti lépcsők már tele voltak főként fiatalokkal, igaz azért az idősebb korosztály is képviseltetve volt, de azért főleg a fiatalok élvezték az ott zenélő zenészek előadását. Egyszerűen leírhatatlan az az érzés, amit ott átéltünk. Mögöttünk a kivilágított Sacre Coeur, mi ülünk a sok-sok fiatal között a bazilika előtti lépcsőkön és hallgatjuk a zenészeket, néha akár be is kapcsolódunk, iszogatunk, és a csodálatosan kivilágított Párizs látványa tárul a szemünk elé. Szavakkal kifejezhetetlen. Még magyarul sem lehet jól körülírni ezeket az élményeket, nemhogy angolul! Mi csak egyszerűen élveztük ezt a pillanatot, itt el lehet feledkezni a gondokról, egy kicsit kikapcsolhat az ember, elképesztő. Egyszerűen nagyszerű!!!

A felvonó mellett mentünk le, ugyanott, ahol felmentünk szombat este, és a hazafelé úton már nagyban nyomták a zenét és a táncot az afrikaiak, vagyis legalább afrikai zenét és táncot nyomtak fekete emberek. Franciaország, a művészek fővárosa nem hazudolta meg önmagát!

Még a hotelbe érés előtt benéztünk néhány szuvenír-boltba, ahol én megvettem a saját párizsi-szuveníremet, egy Párizsos, átlátszó bögrét, melyen Eiffel-tornyos és Paris-os felirat van, valamint maga a torony is látható rajta. Nagyon pöpec!!! És persze néhány képeslappal is gazdagabb lettem ekkor.

Vasárnap már ki kellett csekkolni a szállásról, de mivel mi nem akartunk nagy bőrönddel szaladgálni, így a Paris Nord állomáson lévő csomagmegőrzőbe dobtuk le a cuccainkat. A tarifa 9.5€ euro volt, amiért akár 48 órára is otthagyhattuk volna a táskánkat megőrzésre. Ez volt egyébként a legnagyobb szekrény, van még két kisebbfajta is, a középső kerül 7€-ba, míg a legkisebb 3.5€-ba. A nagy annyira volt nagy, hogy négyünk cucca bőven belefért.

Vasárnap reggeli párizsi látkép

A csomagmegőrző

Ezután egy kis séta után megérkeztünk a számunkra jó metróvonalhoz, ahol most kivételesen nem Under-, hanem overground volt, azaz a föld felett szálltunk be a metróba. Igaz néhány megálló után már becsúsztunk a föld alá, de az elején még a metróról csodálhattuk a vasárnapi párizsi kilátást. Azt nem is mondtam, hogy az első vasárnapi program a Pére Lachaise temető volt, ahol nagyon sok híres ember sírhelye található, és ezeket mi szerettük volna megnézni. A temető elején van egy térkép, ahol be van jelölve, hogy a híres emberek sírhelyei merre találhatóak, sőt, még térképet is lehet kérni a bejáratnál, ami alapján nem olyan nehéz tájékozódni, de azért el lehet tévedni :P :D Láttuk Moliére és La Fontaine, Jim Morrison, Chopin, Édith Piaf, Oscar Wilde, Yves Montand és még sok-sok más elhunyt ember sírhelyét. Volt közöttük nagyon sok gyönyörűen megmunkált sírkő, amelyek szinte megszólaltak, annyira kitűntek a többi közül. Ide is vissza kell majd egyszer menni, mert nem volt elég az idő, hogy bejárjuk az egész temetőt, így nem is tudtunk mindent megnézni, amit meg szerettünk volna. Tudom, hogy egy kicsit paradoxon, de szép hely volt ez a temető. Mondjuk sötétben és/vagy esős időben különös hangulata lehet ennek a sírkertnek, mivel vannak olyan eldugott és baljós helyek, ahova bizonyára sokan nem szívesen mennének olyan időben :P És ilyen időben akár az új „Ideglelést” is le lehetne forgatni :P Mondjuk elég kis költségvetésű lenne a film, mivel csak annyit vennénk fel, ami a fényképezőben lévő memóriakártyára ráfér :D :P

Az overground

A Pére Lachaise temető bejárata

 Jim Morrison sírja

 Moliére és La Fontaine sírhelye

A Bastille-térre vezető úton előbb megálltunk egy boltnál, hogy vegyünk egy kis csemegét, illetve a lányok kipróbálták a Párizsban nagyon sok helyen található érdekes mellékhelyiséget is :D :P, majd végül úgy döntöttünk, hogy egy kajáldába beülünk, mert később úgysem lesz már jobban időnk, úgyhogy miért is ne most együnk?! Egy török, de legalábbis arab kinézetű emberke által vezetett helyre esett a választásunk, ahol jól belakmároztunk, itt is megkóstolhattam az igazi francia mustárt, azaz a jó csípőset. Ez csak annyira csíp, hogy annyira járja át az arcomat, hogy még az „Orromat is tisztítsa!”, mint ahogy a klasszikus reklámból jól ismerjük J Sőt, ha túl sokat vettem egyszerre magamhoz, akkor még a szememet is tisztítsa :D :P

A Bastille-téren egy hatalmas szobor emlékezteti az embereket arra, hogy valaha ezen a helyen állt a Bastille, a híres várbörtön, amelyet 1789. Július 14-én romboltak le. Mint oly sok helyen Párizsban, a Bastille-térnél is rengeteg utca, sugárút találkozik, így képezve úgymond központi helyet az egyes tereknek. A térhez közel található a Place des Vosges nevű tér, mely Párizs legrégebbi tere, és körülötte nagyon szépek az épületek, többek között itt található Victor Hugo egykori lakhelye is. E mellett egy férfi játszott hárfán, mintha az operában, egy nagy együttesben szerepelt volna, annyira élvezetes volt a játéka.

A Bastille-tér

Place des Vosges

A hárfás fószer

Victor Hugo egykori lakhelye, ma múzeum

Gyakorlatilag ezzel végetért a párizsi kirándulásunk érdemi része, igaz még gyalogolnunk kellett egy kicsit a Gare du Lyon állomáshoz, mivel a Bastille-nél lévő metrómegállónál le volt zárva az a metróvonal, vagy legalábbis az a megálló, amely nekünk tökéletes lett volna a Paris Nord állomásra. Így egy kis kitérő után RER-rel mentünk az Eurostar indulási állomására. A vonatúton hazafelé én a laptopról kiírtam a több mint 4000 képet a lányoknak, mert feltölteni esélytelen lett volna ennyit a netre, úgyhogy így volt a legegyszerűbb. Szerencsésen visszaérkeztem Bristolba, mondjuk a coach-ot 2 perc híján majdnem lekéstem, mert még St.Pancras-on Anitával beültünk a Costába, ahol neki írtuk ki a képeket, mivel neki is és nekem is volt még időnk/időm a vonat/busz indulásáig. St.Pancrasról 6.31-kor indultam el, és noha a metróút mindössze 10-12 percig tartott, viszont a metróba lejutni, illetve onnan fel, majd a Victoria Coach Stationre gyalog (futva :P) 6.58-ra sikerült megérkeznem. A hazafelé úton elkezdtem megírni ezt a bejegyzést, dehát egy kicsit hosszúra nyúlt :P

Végezetül Párizsról, illetve úgy az egész útról röviden: negatívumként tudom megemlíteni a közlekedési „kultúrát”, ami nem gyengén veszélyes, ezért is örülök, hogy nem bicajoztunk ott :P, illetve a több helyen is elviselhetetlen méreteket öltő szeméthegyeket és a bűzt, a pisiszagot. Nincs jobb szó rá… És hogy pozitívan zárjuk az egész kirándulást, mivel szinte teljesen az volt, így nincs jobb szó rá, mint hogy fantasztikus volt, köszönöm, Anita, Gabi, Magdi valamint Reni, hogy együtt „megélhettük” Párizst! Életem egyik, ha nem a legjobb hétvégéje volt ez a kirándulás. A nagyszerű napos idő is segítette a felejthetetlen hétvégét. Az egész atmoszféra, a francia élet, a „bohém élet”, a francia nők J, a máshoz nem hasonlítható hangulat, a szép épületek mind-mind hozzátettek egy kicsit a tökéletes hétvégéhez.

Felmenni az Eiffel-torony tetejére, a naplementében megcsodálni Párizst, bemenni a Sacre Coeur Bazilikába, ülni a bazilika előtti lépcsőkön és magunkénak érezni a várost, esténként hallgatni a zenészeket és iszogatni ugyanott, végigsétálni a Champs-Elysées-n, körbenézni a Louvre-ban, beállni a Diadalív alá, bemenni a Notre Dame-ba, „csövelni” a Pont des Arts-on, beülni egy igazi francia kávézóba, sétálni a Szajna partján, enni francia hagymalevest, sétálni a Pére Lachaise-temetőben, inni bordeaux-i rosét, pózolni a Moulin Rouge előtt, körbenézni az Erotika Múzeumban, találkozni magyarokkal szinte mindenhol Párizsban, elmenni a Bastille-térre és utazni az Eurostarral. Egy kirándulás Párizsban felbecsülhetetlen!

U.i.: természetesen jönnek majd a videók is, de ahhoz kell egy kis idő, de ígérem, hogy a héten mindenképpen jönnek! J