Hullámvasút

Péntek este még éjfél előtt az anyuka megkért, hogy úgymond „bébisintérkedjek”, azaz nyissam ki az ajtót, mert ők még visszamennek az egyik szomszédhoz. Olyan 2 után értek haza, én meg olyan 3-ig voltam fenn, mert tervezgettem a párizsi kirándulásunkat J

Szombaton ennek köszönhetően kb délig aludtam, ekkor talán az apuka még itthon volt, majd asszem mentek az anyukával és a két kislánnyal fürdőszoba-kellékeket nézni, nem tudom már, hogy mikor értek haza. Időközben a legidősebb fiú hazaért a fociból, én ettem szendvicseket, majd jöttem vissza a szobámba, ahol snooker-nézés közben a párizsi kirándulásunk (majdnem) végleges tervét készítettem el, majd el is küldtem minden érintettnek J Este vacsi a családdal, majd este ismét snookernézés. Illetve ekkor beszéltük át az általam „benyújtott” párizsi programtervet, amiből egy-két nem annyira fontos, azaz kihagyható pontot kivettünk J

Vasárnap sem keltem korán, ekkor már muszáj voltam bemenni a városközpontba, mivel mindkét régebbi papucsom legalább egyik fele el volt szakadva, így muszáj voltam befektetni egy új papucsba. Végülis a SportsDirect-ben találtam megfelelőt, de az is 15-ről 5 fontra volt leértékelve :P Még sikerült egy fehér felsőt is venni, illetve fánkokat :P 4-5 körül értem haza, az apuka festette tovább a házat, a lányok is ott voltak, a fiúk fociztak. Én jöttem a szobámba, néztem a snookert, közben pedig beszéltem az IGAZI családommal skype-on. Ezután vacsora következett, majd következett a hullámvölgy… És itt jött ki, hogy milyen az, amikor az ember nem otthon, a saját szobájában van, és már-már nem azt csinál(hat)ja, amit szeretne (még a szabadidejében sem…).

Éppen kezdtem volna elmosogatni, amikor odajött az apuka, és elkezdte mondani, hogy milyen furcsa, hogy amióta múlt héten meghoztam a döntésemet, azóta teljesen úgy tűnik, mintha nem is törődnék a családdal, mivel teljesen csak a saját világomban elvagyok (=a szobámban töltöm a hétvégét), és ez a klinikai depresszió!!!! legbiztosabb jele… :O Nem megyek velük reggelizni, ebédelni, éppen vacsorázni vacsorázok velük, nem veszem ki a részem a családi életből, nem töltök velük semennyi időt sem, és az elmúlt 8 hónap alatt (!!!) én voltam az eddigi au-pairek közül a legelhúzódóbb… Illetve még olyat is mondott, hogy az ittlétem alatt még egyszer sem vettem észre magamtól semmit, mindig csak akkor csináltam valamit, hogyha megkértek rá vagy mondták. Azért elmondta egyszer-kétszer a beszéde közben, hogy lehet, hogy túloz,de ő nem így érzi, és nem tudja, hogy mi van velem.

Nem mondom, hogy nem ért váratlanul ez a mondóka. Ezért írtam, hogy így most nagyon kijött az au-pair-lét egyik legnagyobb hátránya, hogy nem otthon vagyunk, NEM A SAJÁT SZOBÁNK a szobánk itt, így teljesen nem vagyunk szabadok. Az au-pairek értik mire gondolok. Mondjuk főként azok után ért váratlanul ez a mondóka, mert pont múlt héten a szerdai-csütörtöki beszélgetéseink alatt azt beszéltük, hogy igaz, hogy sokáig tartott nekik felismerni, hogy nem vagyok az a túl beszédes, mondhatni (ahogy ő mondta) túl kommunikatív személy, viszont a gyerekekkel nagyon jól kijövök. Sőt, azért pénteken is voltam például a Street Partyn… Az elmúlt néhány napban, főleg miután biztossá vált, hogy július 21-én hazamegyek, már ezerszer elgondoltam, hogy milyen jó lesz megint otthon lenni, a saját szobámban, a saját ágyamban aludni, és tényleg azt csinálni, amire vágyok éppen. Úgyhogy elég szofisztikáltan fogalmazok, ha azt mondom, hogy „érdekes” hangulatom volt ezután a beszéd után :S

Mivel nagyon nem esett jól ez a beszéd, így ma már 8 előtt felkeltem, és fel is mentem, ekkor még csak a középső és a legkisebb fiú játszott a Wii-n, én meg odaültem, és néztem a játékukat. Mondjuk érdekes, hova jutott a világ, hogy Monopoly-t játszanak már Wii-n!!! Én nem tudom, de nekem egy eredeti társasjáték az legyen már társasjáték, tehát kiteríthető táblája legyen, megfogható kellékekkel, ne Wii-n játsszunk már ilyen játékokat!!! A szülők 10 körül mentek el ketten fürdőszobai kellékeket nézni, mivel múltkor a lányok miatt nem igazán tudtak annyira válogatni, így most kb 3 órán keresztül én voltam mind az 5 gyerekkel itthon… Ahogy már az apukának is mondtam, miután kérdezte, hogy milyen volt: „as usual = csak a szokásos”, azaz a fiúk megint hozták magukat, tehát volt egy kis csetepaté. Dehát ezen én már meg sem lepődök. Foci közben jött el a veszekedés, verekedés, de főleg rugdosódás. Mivel nehéz megegyezni, egyszer eljön a verekedés ideje, ami most rugdosódásban csúcsosodott ki -.- A lányokkal rajzolgattam, majd a foci (és a rugdosódás) után legóztunk, miközben a többiek szgépeztek. Majd lassan hazajöttek a szülők, egy gyors ebéd (=szendvicsek), majd az apuka kivételével mindenki ment gyakorlatilag majálisozni Southmead-be, ami kocsival kb 2-3 perc tőlünk, bicajjal volt vagy 5-10, nem tudom pontosan. Ezen a majálison volt ingyen hamburger, hot-dog, kávé, ilyen ugráló vár a gyerekeknek, arcfestés, egy kisebb színpad, illetve a fiúknak foci. Én legfőképpen a focit néztem, amin a legidősebb fiút szépen fejbe ütötték, rúgták vagy fejelték, pont nem láttam, viszont ennek köszönhetően ezután már nem játszott. Igaz, csak egy kis jeget kapott, tehát semmi komoly nem történt vele, nem kell megijedni. A focitornát a középső fiú csapata nyerte meg, a legkisebb és a legnagyobb fiú egy csapatba kerültek, de az elődöntőben kiestek… Az apuka eközben tovább festegetett, majd mi hazaérkeztünk, én ismét egy kicsit legóztam a gyerekekkel, majd miután már éppen ideje volt, megkérdeztem már az anyukát, hogy mégis mi a terv vacsorára, mert már ideje lenne enni, mivel holnap suli, így időben le kéne feküdnie a gyerekeknek. Így bolognait csináltam a darált húsból, és tortillát ettünk. Este még kipakoltam a kukákat, mivel holnap viszik, majd Juve-meccset néztem neten J

Holnap ismét suli. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy az elmúlt 11 napból 8, azaz 8, azaz nyolc volt munkaszüneti nap…