2011. május 11., szerda

Nyugi

Tegnap egy kicsit másfajta kedd volt, mint normálisan szokott lenni, mert az anyuka Study-nap-ot tartott, ez azt jelentette, hogy reggel még éppen el tudta vinni a gyerekeket a suliba, de így délben nem jöttek haza a fiúk, és délután is nekem kellett a gyerekekért menni a suliba. A sulibamenetel és a hazajövetel között a szokásos vasalás, közben Showder Klub, How I met your mother-nézés.

Illetve most jut eszembe, utólag :P, hogy tegnap még bementem a városközpontba, mivel ma van az apukának a születésnapja, és vettem már neki egy kis ajándékot, egy CD-t, amelyen a 60-as évek slágerei vannak.

Délután egyből kellett jönni a suliból, mert a a legfiatalabb fiúnak 4-től tenisze volt a közeli parkban, míg a lányokért jött az egyik ismerős, hogy elvigye őket 4.30-re úszásra, így 4.15-re már készen is voltunk a délutáni snack-kel :P

Utána az anyuka elment a legidősebb fiúval fogászatra, eközben valaki jött a középsőért, és őt pedig Homegroup-ba vitték, tehát egy kis ideig – amíg a lányokat haza nem hozták – egyedül voltam, igaz már elkezdtem csinálni a vacsit, hogy időben legyen :P Fasírt, krumplipüré és brokkoli volt, elég bejövős :D

Este az apuka 9 után ért haza, így addig én úgymond bébiszitteltem, dehát a lányok már aludtak, a többiek pedig úszásra mentek, úgyhogy nem szakadtam bele J És Wolf Kati bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjébe!!! Sajnos otthonról rá nem lehet szavazni, de innen, a UK-ból lehet, bár igazából csak vezetékesről olcsó, mobilról elég drága :S, de azért 1-2 szavazat el fog menni. Az otthoniak meg nehogy viszonzásképpen Nagy-Britanniára szavazzanak, mert ők a Blue nevű, már eleve is híres együttest indították… Amúgy a tegnapi első elődöntő alkalmával a „kommentátor” többször is úgy jellemezte Katit, mint „One of the biggest favourite” (Az egyik legnagyobb esélyes), amit talán az is bizonyíthat, hogy a youtube-on a Blue-n kívül őt nézték meg a legtöbbször a versenyzők közül. Úgyhogy hajrá!!! Szurkoljunk (és szavazzunk :P) együtt szombat este 20.00-tól (magyar idő szerint 21.00-tól)!!!

Még tegnap, vagy tegnapelőtt mondta az anyuka, hogy ma, azaz szerdán suli után, 15.30-tól lesz a Greenway Centre-ben valami rendezvény, amire menjünk el a lányokkal és a legkisebb fiúval. Oké. Minden rendben volt reggel, utána én egyből betelepedtem a nagyképernyős tévé elé, és Batman: Begins-t néztem :P, mivel tegnap nemcsak CD-t vettem, hanem már ha ott voltam, szétnéztem még a boltban, és megláttam, hogy 2 lemezes (!!!) változat volt £3-ért!!! És azért vettem most meg, mert a The Dark Knight 2 lemezes változata, amit 1-2 hete, mikor megvettem ugyanebben a boltban £3-ért, most már £7 volt... Szóval nem vacilláltam egy pillanatot sem J Szóval ma délelőtt megnéztem házimozin, mivel úgy az igazi :P, utána gyors ebéd, közben lecsekkoltam a coach-jegyárakat május 29-ére vissza Londonból Bristolba, és most nagyon olcsók voltak az árak, így még a sulibamenetel előtt elmentem a bankba, és tettem egy kis pénzmagot a számlámra, hogy meg tudjam venni a coach-jegyet, nehogy feljebb menjen. Ez meg is történt a délután folyamán.

Mentem a suliba, ahonnan – csak a lányokkal – egyből a Greenway Centre felé vettük az irányt. Mivel mostmár új szabályokat „vezettem be” :D :P, így szinte egész úton fogtam a kezüket, nehogy valami meggondolatlanságot kövessenek el… Ez az összejövetel egyébként egy ilyen közösségi főzés volt, voltunk vagy 40-en, kb a csapat fele gyerek, elég vegyes korúak. Voltak játékok, a házifeladatokban is segítettek a szülők, illetve közösen csinálták a gyerekekkel (már amelyik akart segíteni, az enyémeknek nem fűlt hozzá a foguk :D) a húsgombócokat. A kaja spagetti és ilyen paradicsomos öntetes húsgombóc volt, elég jó J Illetve utána még a gyerekeknek volt cupcake, aminek a tetejére tehették különböző „feltéteket” J Jó kis összejövetel volt, mondjuk korábbról kb maximum a csapat felét ismertem, de sebaj J

18.30-ra értünk haza, szerintem az apuka se sokkal hamarabb, mert még „menetfelszerelésben” volt, és egy anyukával beszélgetett a kocsifeljáróban, mert pont akkor hozták haza a középső fiút Bookclub-ról. Így én gyorsan, kb cipőt sem vettem le, elkezdtem vacsit csinálni, de legfőképpen csak a fiúknak kellett (volna), mert a szülők mentek étterembe enni a szülinap alkalmából, mi meg ugye korábban ettünk. Na ebből az lett, hogy mindenki evett :D, kivéve az anyukát, mert ő jóval később ért haza. A kicsit kései vacsorának köszönhetően kb 9 után néhány perccel végeztem. Ja még vacsora előtt odaadtam az apukának az ajándék-CD-t, amit egyből betett hallgatni a hifibe. Mondjuk nemsok számot hallgatunk, mert ugye hívták felköszönteni :D, de azok a számok elég jók voltak, majd egyszer, mikor egyedül leszek, meghallgatom a CD-t végig J

Azóta már haza is jöttek az étteremből, úgyhogy mindjárt az utolsó szülinap is eltelik a családból az ittlétem alatt J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése