2010. november 12., péntek

Esik


Ma, röviden összefoglalva, szar idő volt :S:P Már reggel is, mikor kísértem a gyerekeket a suliba, esett az eső.
Aztán a délelőtt nem úgy jött össze, ahogy terveztem, mert tegnap este úgy gondoltam, hogy délelőtt tanulok, dehát összepakoltam a konyhában, majd felsepregettem, kiteregettem, majd mielőtt indultam nyelvsuliba, felmostam a konyhát, étkezőt, előszobát; ezek között volt kb 30 percem, így akkor meg ettem, és megnéztem a legújabb Rules of Engagement-részt. Hát, nálam még mindig ez a Nr 1 sitcom a maiak közül :)
Az esőnek "hála" ma busszal mentem suliba. A suli jó volt, már csak két hetem van ott idén, kérdezte is Monica, a tanárunk, hogy ki szeretne majd járni jövőre is, illetve ki szeretne akár nyelvvizsgát is tenni. Én jelentkeztem mindkettőre, majd jövőhéten megkérdezem, hogysmint várhatóak a dolgok. Igaz, hogy úgy kérdezte, hogy ki szeretne majd FCE-vizsgát tenni, én meg jelentkeztem, de hát nekem a CAE lenne az igazi kihívás, mert az FCE-t simán leraknám akár most azonnal. Most nem nagyképűségből írom ezt, de tényleg így van. A feladatokban, amik ilyen vizsgafeladatminták, azokban 1-2-t is alig hibázok, és ezen a vizsgán is 60%-nak kell meglennie, úgyhogy ez simán meglenne.
Tehát még 2 hétig járok majd suliba, aztán a hazamenetelemig hátralévő további 3 hétben nem. Hát érdekes lesz, hogy hétfőn, szerdán és pénteken is lesz egy csomó időm. Mindegy, ezt is ki kell próbálni :D
Nyelvsuliból kilépve ismét eső fogadott, áááh, így ismét használhattam a kölcsönvett esernyőmet :D A buszról leszállva bementem a Co-operative nevű boltba, vettem két croissant-t, illetve két zacskó chips-et :P A croissant-okat megettem, mire a suliba értem, a chips meg kell, hogy legyen :D:D
Tehát, az eső továbbra sem csitult, így "nagyszerű" időben mentünk haza :S:S:S Külön jó pénteken, hogy 15.45-re jön Mervyn a dob- és gitártanár, vagy röviden zenetanár :D, így egy kicsit sietni kéne haza. Dehát ugye a lányok általában szeretnek "tökölni" :D, a könyv kicserélése is beletelik egy kis időbe, meg általában ők jönnek ki a suliból az utolsók között :P, így sosem tudunk hamar elindulni haza. De sebaj. Most is A középső fiúnek odaadtam a kulcsomat, hogy menjen előre, hogyha jön Mervyn, valaki legyen otthon, mivel A középső fiú bicajjal jár, így neki még gyorsabb volt.
Ja, amúgy elég viccesen nézhettem ki, mivel ma ismét "sharing day" volt, tehát vittek valamit a suliba, amivel játszottak, éshát a lányok természetesen két jelmezt vittek, aminek jó nagy csomója van :D és amit hazafelé a jó öreg aupairnek kell cipelnie :P Tehát nem kevesebbet cipeltem, mint két könyvtáskát, a két jelmezt két ilyen kicsi hátitáskában, az egyikük tornaszatyrát és a két ebédes tatyót, plusz még az esernyőmet, és ezt mindet egy kézben, mert jobbnak láttam szabadon hagyni az egyik kezemet, mert az út mellett jobb, ha legalább az egyikük kezét fogom :)
Na, végül sikeresen hazaértünk, totálisan megázva :S De ami örömteli, hogy a Primark-ban vásárolt széldzsekim kiállta a próbát, ugyanis tényleg vízálló!!! Úgyhogy pöpec :D;) Mikor hazaértünk, pont ott állt már az ajtóban Mervyn, majd nem sokkal később Laura is hazaért, 5 percen belül hozzánk képest. Gyorsan átöltöztem, a nadrágot levettem, rádobtam a fűtőtestre, aztán felszaladtam a lányokhoz.
Megcsináltuk előbb A legkisebb fiú háziját, majd olvastam a lányokkal, közben a legkisebb fiú elkezdett a Wii-n játszani, majd olyan 5 óra tájban a lányok is csatlakoztak hozzá, vagyis legalább a nézésben :D Én meg közben olvastam egy kicsit. Dehát ugye a lányok mellett nem lehet unatkozni, nem hogy még olvasni :D:D Mindig jöttek oda, nagyon aranyosak voltak most (is:)), játszottunk, majd az 1 óra Wii lejárta után felvágtam nekik néhány répát, uborkát, paprikát, amit a tévézés közben szoktam enni.
Majd jött Az anyuka, és mondta, hogy nekem kéne a vacsorát levezényelni, mivel ők olyan 7 körül mennek el egy ilyen kórházas összejövetelre, ami az SS Great Britain nevű hajón, mostmár múzeumon, lesz. Ez egy nagyon elegáns este, mivel mindketten nagyon kirittyentették magukat :D, Az apuka szmokingot viselt! :)
Visszatérve a vacsorára, pizzát ettünk, volt két fagyasztott, ami még néhány héttel ezelőtről maradt meg, illetve volt még két pizzalap, amire tettünk sonkát, ananászt, sajtot, paprikát és paradicsomot, ja meg természetesen ketchupot :D, aztán be a sütőbe, majd evés. Illetve mgé maradt tegnapról Curry-s rizs, így azt is felmelegítettem.
A vacsoránál valahogy elkezdtek beszélni a Harry Potterről, aztán szóbakerült, hogy Dumbledore meghal a 6. rész végén, vagyishát megölik. Erre kérdezik tőlem, hogy tudom-e, hogy ki öli meg Dumbledore-t? Mondom, tudom, de nem árulom el, majd meglátjátok:) Kb végig a vacsorán át kérdezgették, dehát én nem olyan vagyok, aki spoilerezik :D:P
Na, szóval nem sokkal 7 után puccba vágva elindultak az estélyre a szülők, így a lefektetés rám és Laurára maradt. Az apukanak azt mondta, hogy majd ő lefekteti a lányokat, de mivel mondta, hogy a barátja ma este olyan 22.30 körül száll le a bristoli reptéren, ezért úgy gondoltam, hogy az lesz a legegyszerűbb, hogyha én fektetem le a gyerekeket, aztán ő meg mehet, amikor akar :)
A lányoknak olvastam egy ilyen ábécés könyvet (Letterland a címe), minden betűhöz van egy oldalni történet, és a lehető legtöbb szó azzal a betűvel kezdődik, ami annak az oldalnak a betűje. De mivel ugye nem kevés betű van még az angol ábécében sem :P, így az L-nél mondtam, mivel láttam, hogy elég fáradtak már a lányok, hogy ideje ágyba bújni. Nahát ez meg is volt, csak még kérdezi az egyik kislány, hogy énekelnék-e nekik valamit? Hát mondom, én nem tudok angolul semmi dalt :P Erre mondja, hogy énekeljem ezt... És elkezdett valamit énekelni, majd természetesen a másik is beszállt :D, így 5 perccel később kapcsoltam le náluk a villanyt, azóta nyugi van :) A fiúk 9-ig lehetnek fenn. Mivel ők is focibuzik, mint én :D, de ők annyira, hogy gyűjtik az ún. Match Attax kártyákat, amik minden új szezonban kijönnek és az összes Premier League-s csapatból kb 18 játékost tartalmaznak, illetve edzőkről, címerekről, bírókról is van, szóval lehet gyűjteni. Szóval mikor végeztem a lányoknál, és átmentem a fiúkhoz, ők pont az egyik ilyen gyűjtőben lévő kártyákat nézték, így csatlakoztam hozzájuk, mivel még volt idő 9-ig. Majd 9 előtt 5 perccel kérdezem, hogy megmostátok már a fogatokat? Mondják, nem. Mondom, akkor irány, mert 9-kor már nehezen lesz lefekvés. És termszétesen még egyikük sem öltözött át pizsamába :D Szóval nagy nehezen 9.20 körül lekapcsoltam rájuk a villanyt, de még utána is hallottam egy-két szót bentről :D
Végre, holnap nem lesz eső!!!!! Így találkozok jónéhány aupairrel, kezdésnek 10.30-kor Esztivel, ő jön be Bristolba, shoppingolni, és hát karácsony közeledtével nem árt nekem sem szétnézni :D Aztán 14.30-kor találkozok még néhány másik aupairrel, majd 17.30-tól Micollal megyünk megnézni most egy új, vagyis számunkra új moziba a Due Date című filmet. Ez lesz eddig a legolcsóbb, és hozzánk a legközelebb lévő mozi is egyben, úgyhogy remélhetőleg jó nap lesz. Ja, és valszeg vasárnap meg csak megyünk Glastonbury-be, ha az égiek is úgy akarják :D:P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése