2010. november 7., vasárnap

Városnézés


Péntek este fészbúkon Micollal megbeszéltük, hogy elhalasztjuk a glastonbury-i kirándulást jövőhétre, amikor hátha ráér más is, és úgy döntöttünk, hogy helyette várostnézünk Bristolban, felfedezzük Bristol eddig még nem látott részeit :D
A talit 11.30-ra beszéltük meg a Primark elé, de én természetesen :P később értem oda úgy 10 perccel :D, mivel itthonról is későn indultam el bicajjal, viszont újabb csúccsal 23 perc alatt ott voltam a központban. Micol vett az apukájának két nyakkendőt a Primarkban, aztán megnéztük a St Nicholas Market-et, ami ilyen zsibvásárra hasonlít, de nem igazán tetszett meg semmi, úgyhogy nem költöttünk :)
Majd eldöntöttük, az én javaslatomra :D, hogy elmegyünk a Brandon Hill Nature Parkba, ahol megnézzük a Cabot Towert. Egyébként ez a Cabot nevű emberke Bristol leghíresebb kalóza volt a régi időkben. A St Nicholas Marketről így visszamentünk a mozihoz, ahova lecsuktam a bicajomat, hogy azt is vigyem magammal, ne kelljen feleslegesen visszajönnöm érte délután.
Nagyon jó idő lett amúgy, reggel mikor elindultam, még fázott a kezem a bicajon, így kesztyű is volt rajtam, de útközben levettem ,mert már akkor melegem volt :D Szóval szép napos idő lett, így megnéztük a parkot, illetve a tornyot, ami le volt zárva valami munkálatok miatt :P, igazából semmi érdekes, hacsak az nem, hogy rengeteg állatot, főleg mókust láttunk, majd teszek is fel néhány képet :D
Aztán, mivel még útközben mondta Micol, hogy elmehetnénk megnézni az SS Great Britaint, ami egy hajó, és amin van egy múzeum, így a parkon keresztül arrafelé vettük az irányt, de mivel nem tudtuk pontosan, hogy merre kell menni :), így elsőre konkrétan pont rossz felé fordultunk, így már majdnem Cliftonban lyukadtunk ki, ami a másik irányban van, mivel a hajó nyilvánvalóan a folyón tanyázik :)
Végülis kilyukadtunk az Avonnal, a folyónál, viszont a hajó a másik oldalon volt, és nem volt a közelben híd, így nem mentünk át, hanem egy új utat felfedezve visszamentünk a College Green-re, ahol a Bristol Cathedral és a városháza is van többek között. Most bementünk a katedrálisba is, csináltam is néhány képet, a tiltás ellenére :D:P, viszont nem sikerültek túl jól. Ezután beültünk a Park Street tetején, a Bristol University egyik épületével szemben lévő Café Nero-ba, ahol ismét egy cappuccinót és egy csokis sajttorta-szeletet fogyasztottam :D Hát na, imádom a sajjtortát :D Kb 2 órát beszélgettünk ott, jó volt leülni annyi séta után, de aztán nagyon nem akaródzott hazabicajozni :P
Aztán még este megbeszéltük, hogy másnap, vagyis ma, csak elmegyünk Glastonburybe, ha törik, ha szakad. Így kinéztük a 9.15-ös buszt, ami akkor indul a bristoli buszállomásról, így 9.00-re beszéltük meg a talit a Primark előtt. Én el is indultam időben kb 8.25-kor itthonról, de olyan 8.40-kor jött az sms Micoltól, hogy bár ő ott volt időben a buszmegállóban, és még intett is a busznak, de az nem állt meg -.- :S, így csak akkor érne oda időben a buszállomásra, hogyha futna. Írtam neki, hogy várjon a Sainsbury's-nél, mert ott várt a buszra amúgy, mert én pont a Whiteladies Rd elején vagyok a Westbury Park szélén, és bicajjal 2-3 perc és ott vagyok. Így sajnos ma sem jött össze a túra Glastonbury-be, de megbeszéltük, hogy jövőhét vasárnap elmegyünk! Helyette elbuszoztunk, FirstDay ticket-et (vagyis napijegyet) véve, ami Ł4-be kerül, a Cribbs Causewayre, ahol rengeteg üzletnek vannak boltjai, és ahol van egy Mall (pláza) is. Ezt céloztuk be, hogy szétnézünk ajándékügyben :) Most a 40A jelzésű buszt vettük igénybe, ami kb eddig teljesen ismeretlen helyekre vitt el minket :D, úgyhogy ismét felfedező utat tettünk Bristolban :D Nem túl olcsó boltok vannak ebben a Mallban (sem) :D, így nem vettünk semmit sem ott, leszámítva a délelőtti cappuccinót, amit muszáj voltunk inni, mert egyrészt kellett :D, másrészt a legtöbb bolt 11-kor nyitott, és mi már 10.30 körül ott voltunk.
Majd olyan 1 körül visszabuszoztunk a városközpontba, ahol elsősorban bőröndügyben néztem szét, illetve Micol megvette a barátjának azt a felsőt, amit tegnap kinézett, csak akkor nem volt abban a méretben :D Majd vettem/vettünk kaját (én fánkot a Marks&Spencer-ben :P), aztán indultunk haza, vagyis én felvenni a bicajomat a Sainsbury's-hez, aztán haza.
Itthon összefutottam a fiúkkal és Az apukafal, akik időközben hazajöttek a manchesteri kiruccanásból, ugyanis tegnap egy Premier Liga-meccsre mentek Boltonba. Képeket is mutatott A középső fiú, biztos jó lehetett!! :$
4-től pedig a Forma1-et néztem, ami időközben véget ért, és Vettel nyert.


Íme néhány kép az elmúlt 2 napról.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése