2011. január 26., szerda

Német :/


Már ma reggel rendeződött a rosszul beírt nevek ügye, ugyanis még 10 előtt visszaírt Máténak az ügyfélszolgálatos, hogy még jó, hogy írt, mert ebből probléma lehetett volna a repülőtéren, de már átjavították a neveket, tehát mostmár a vezetéknév helyén valóban a vezetéknév, míg a keresztnév helyén tényleg a keresztnév szerepel :) Pipa
A mai napom egy ilyen semmilyen nap volt. Igazából keddenként szoktam kivasalgatni Az apuka ingjeit, most is volt 3, le is hoztam a szobámba, hogy majd megcsinálom, de nem vitt rá a lélek :P, így maradt holnapra. Helyette, mivel szép poros, meg piszkos volt a nappali és a játszószoba szőnyege, rámentem porszívóval, úgyhogy nem lehet mondani, hogy csak lógattam a lábamat ma :D :P
Egyébként ma vacsoránál gondolkodtam, hogy mindenképpen fel kéne szednem néhány szót németül, hogy azért nagyjából értsem, amikor itthon németül beszél a család, mert például a vacsoráknál az esetek többségében, főleg a két szülő, németül beszélnek, csak hogy fenntartsák a németet a beszédben a családban. Ez azért fontos, mert az összes gyerek itt, Angliában született, tehát angol nyelvterületen nőttek fel, így fontos, hogy legalább itthon beszéljenek, ha még csak alkalomadtán is, németül. Csak olyan rossz, hogy én csak ott ülök, eszegetem a kajámat, és csak bambulok ki a fejemből kb :S :/ Amúgy tavaly év végén megfogadtam, hogy idén legalább egy alapszinten megtanulok németül. Erre lesz is időm tavasztól kezdve, addig viszont semmiképpen sem fogom elkezdeni. Március 11-én angol CAE (felsőfokú)-nyelvvizsga, úgyhogy most minden időt ki kell használni a felkészülésre. Most utánaszámoltam, és már csak 45 nap, azaz 6,5 hét van hátra addig. Muszáj nagyon ráfeküdni, mert vannak még bőven hiányosságok. És ha már így kiszámoltam, hogy március 11-e már csak 45 nap, ebből következik, hogy március 12-13, hétvége (magyar au-pair-tali) már csak 46 nap!!! Hipp-hopp, észre sem fogom venni, és elrepül az idő, és már mindkettőn túl leszek. Azon a hétvégén majd megünnepeljük a csajokkal a sikeres nyelvvizsgámat ;) Mivel ez nem is kérdés, hogy sikeres lesz, más opció nincs :)
Visszatérve még a németre, ilyenkor, mikor ők az asztalnál, főként, németül beszélnek, én egy kicsit kívülállónak érzem magam, és hát ez nem a legjobb érzés :/ Természetesen hozzám angolul szólnak, vagy elmondják angolul a fontosabb dolgokat, amiket korábban németül megbeszéltek, csakhát olyan semmilyen így a vacsora számomra néha :S Mindegy lenne, hogyha a szobámban ennék ennyi erővel... Na mindegy, március közepétől elkezdek majd egy kis németet is magamra szedni, addig csakis angol!
Addig is jóéjt (vagy jóreggelt, hogyha reggel olvassátok :D):



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése