2011. január 25., kedd

Repjegy lefoglalva - majdnem jól :P...


Na nem nekem, persze :D Nem kevesebb, mint 2 óra 43 perc 42 másodperc alatt sikerült eldönteni, majd lefoglalni, hogy ilyen-olyan szempontokat figyelembe véve, melyik légitársaság járataival, és mikor jön majd áprilisban meglátogatni Balázs és Máté.

Két társaság volt a kalapban: Malév és Wizzair. Az EasyJet már az első rostán kiesett, mivel az volt a legdrágább a 3 közül. Mivel Bristolba (már) nincs közvetlen járat Budapestről, így vagy Wizzairrel utaznak Lutonra, vagy Malévval Gatwickre. Az első céldátumok április 8-a (péntek) és április 17-e (vasárnap) voltak, tehát 8-án jönnének, illetve 17-én mennének. Kb mindennap nézegettem/nézegettük (néha többször is) a járatokat, hogy éppen melyik nap melyik az olcsóbb. Az utóbbi időben a Malév tűnt befutónak, viszont az vagy reggel, vagy este jönne/menne, és még a reptérre és a reptérről is bőven kell utazni, ezért, mivel 1-2 ezer forint különbség jött ki, a Wizzairre esett a választásunk. 

A Wizzairnek egyébként napi 3 gépe van, (korán) reggel, napközben, és (későn) este. Az előbb felvázolt gondolatok vonalán haladva a napközbeni gépeket választottuk. Egyébként hamar eldöntöttük, hogy a Wizzair lesz a befutó, azonban mikor megláttuk, hogy még a feladott poggyászra külön felszámítja a viteldíjat, méghozzá duplán, mivel return ticket, ezért elbizonytalanodtunk, és ezzel is elment jó sok idő, míg teljes mértékben kizártuk a Malévot. A legnagyobb probléma nem is a megengedett kézipoggyász méreteivel van (55x40x20 cm), mert ez 9-10 napra bőven elég, hanem, hogy 10 kg a felső súlyhatár, és ha laptopot/notebookot is hozni akarnak a fiúk, akkor az már eleve dob a súlyon 1-2 kilót. De végülis megbeszéltük, hogy majd úgy pakolnak, hogy ne menjen 10 kg fölé, és akkor nem lesz belőle probléma.

Szóval, megtörtént a foglalás, majd Máté továbbküldte a Wizzairtől kapott levelet, visszaigazoló e-mailt, amelyben leírták foglalási kódot, az utasok neveit, az utazások időpontját, meg ilyen fontosabb információkat. Azonban ott vettük észre, hogy az utasok neveinél a vezeték- és a keresztnév fel van cserélve, így néhány perc tanakodás után írtunk is a Wizzair Ügyfélszolgálatnak, hogy ezzel mi a teendő, nehogy ebből valami baj legyen a reptéren. Most várjuk a választ :P Valszeg amúgy Máté írta be rosszul a neveket :D :P Ja, április 8-án jönnek, és április 18-án mennek vissza. A reptérről coach-csal fognak Bristolba eljutni, Heathrow-n szállnak majd át. Visszafelé viszont a házból majd taxival kell mennünk a Bristol Coach Stationre, mert a legelső helyijáratos busz már bőven késő lenne, így még majd arra is kell egy kis zsét szánni :S :P

Ma napközben tanulgattam, vagyis próbáltam tanulgatni, illetve fordítottam néhány cikket a Juve-blogra, majd szépen el is telt az idő, így mentem a gyerekekért suliba. A legkisebb fiú és A középső fiú maradtak, mert Webnek focimeccse volt, A legkisebb fiú pedig ottmaradt megnézni. Egyébként még a lányok osztálytermében a tanárnőjük odahívott, és mondta, hogy van a bookbag-jükben valami papír az ebédről, hogy milyen menüt kérnek, vegetáriánus, vagy ilyesmi, hogy majd azt kell Az anyukanak kitöltenie. Mondom oké, no para.

A jó időre való tekintettel megengedtem a lányoknak, hogy a suli udvarán játszanak a játékokon, természetesen nem mehettek a sáros helyekre :P Viszont nem múlhatott ez az időszak sem el sírás nélkül. Az egyik kissrác valahogy megütötte a földön fekvő kislányomat
J, aki elkezdett sírni, így ekkor indultunk el haza :) (kihasználva a jó alkalmat :P). Semmi komoly nem volt amúgy, 1 perc nem kellett neki, elhallgatott, csak egy kicsit felvettem, megnyugtattam, és annyi :)

Itthon a lányok előbb rajzolgattak, játszottak, majd adtam nekik enni, közben fényképezgettünk, majd olvasás közben megengedtem, hogy aki éppen nem olvasott velem, az csinálhat fényképeket a gépemmel. Még nem csekkoltam le, milyen képek lettek, de a jobbakat feltöltöm majd Picasára, illetve néhányat ide, a bejegyzésbe is, természetesen. Ezt követően minden zajlott a megszokott mederben: vacsorakészítés, közben összehajtogattam a mosást, majd vacsora, elpakolás, elmosogatás, sepregetés, mosogatógép kipakolása, majd zuhi. És ezt követően jött a bejegyzésem első fele :)

És a jól megszokott zene sem maradhat el ;)

6 megjegyzés:

  1. pfff csak férfiaknak elég 10 napra 10 kiló, úristen:D

    VálaszTörlés
  2. Mondjuk arra kíváncsi leszek, hogy fognak beleférni :P :D

    VálaszTörlés
  3. leginkább sehogy :D amikor hazamegyek, tudom tudom össze se lehet hasonlítani, nekem 2x32 kiló lesz és még így is vannak fenntartásaim...lehet kevesebbet kéne shoppingolni?

    VálaszTörlés
  4. Mondjuk beleférni még bele fognak a ruhák, mert 10 nap nem olyan nagy idő, viszont a súly nem tudom mennyi lesz :P Hát legfeljebb majd szelektálniuuk kell egy kicsit :P
    A hazamenetel meg egy másik tészta lesz, abba jobb nem is bele gondolni, hogy ott mennyi cókmók lesz :S :P Amúgy ja, kevesebbet kéne shoppingolni :D:D

    VálaszTörlés