2011. február 16., szerda

127 Hours


A tegnapi nap megint olyan hamar eltelt, tanulás nélkül :P, de mostmár lassan aktivizálnom kellene magamat ilyen téren :) Még asszem vasárnap este, igen, vasárnap este, vagy hétfő reggel volt? Végülis a történet szempontjából lényegtelen. Szóval kérdeztem Az anyukat, hogy terveznek-e valamit hétfő és kedd estére, mert én mennék el este, ugye mondtam, hogy kedden moziba, megnézni a '127 Hours'-t. Szerencsére nem terveztek, úgyhogy szabad volt a pálya előttem.

Bár valahogy hétfőn és tegnap este sem sikerült időben vacsorázni, aminek "köszönhetően" nem tudtam időben elindulni :P, bár tegnap nem volt olyan vészes, mert 21.55-től volt a mozi, úgyhogy még így is bőven volt időm odaérni. Szerencsére addigra elállt az eső, pedig egész nap, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de esett :P Természetesen néztem időjárás-előrejelzést, és most teljes mértékben megbízhatónak bizonyult, mivel a BBC-n háromóránkénti bontásban írják a várható időjárást, és 18.00-ra még bőven esőt írtak (ami be is jött, mert szépen esett), de aztán 21.00-től már tiszta égboltot, és szerencsére ez is bejött, így nem áztam meg egyáltalán. Igen, mivel biciklivel kellett mennem mindenképpen, mert az én utolsó buszom hétköznap valami 23.10 körül hagyja el a belvárost, miközben a film 23.35-ig tartott kb.

A '127 Hours' című filmről röviden, hogy ne spoilerezzek nagyon :P : egy kalandvágyó fiatalember a filmben éppen a Grand Canyonba megy el egyedül túrázni, hegyet mászni, stb. Úgy, hogy nem szól senkinek, így senki sem tudja, hogy hova ment. És természetesen megtörténik a baj, ugyanis beszorul egy szurdokba, és a szenvedéseit követhetjük nyomon. A film igaz történeten alapul. James Franco játssza a főszerepet. Most hirtelen csak 1(-2) film jut eszembe, amelyekben szerepelt, a Pókember-filmekben, amiben ő volt Zöld Manó, vagyis a második részben azt hiszem. Most gyorsan lecsekkoltam az imdb-oldalát Francónak, és még két filmet találtam, amiben szerepelt és én is láttam, méghozzá az Ananász Expressz, valamint az Eat, Pray, Love, amit tavaly láttam moziban :P Szóval ezek a filmek után nem hittem volna, hogy egyedül képes lesz elvinni egy egészestét mozifilmet, de megcsinálta. Mi az, hogy megcsinálta?! Egyszerűen zseniális volt, hihetetlen, jelen állás szerint nálam ő nyerné az Oscart, igaz, hogy Colin Firth-öt még nem láttam a The King's Speech-ben, de legkésőbb jövőhéten megnézem. Szóval, aki a színészi alakításokért is nézi a filmeket, nemcsak magáért a filmélményért, annak teljes mértékben ajánlani tudom a '127 Hours'-t. Elképesztően nagyot játszott benne James Franco. Mikor tegnap hazaértem a mozizásból, még annyira a film hatása alatt voltam, hogy 2-szer is megnéztem az előzetesét a neten, és szószerint kirázott a hideg. Masterpiece. Nem véletlen, hogy a rendező (bizonyos Danny Boyle) rendezte anno a Slumdog Millionaire-t, amiért egy zsáknyi Oscar-díjat nyertek.

És természetesen tegnap éjszaka megtörtént az velem, ami előbb-utóbb minden biciklistával megtörtént, és miért is ne az éjszaka kellős közepén, egy emelkedőn történne? Na, mi történhetett?! Természetesen egy váltásnál leesett a lánc -.- Hát kurvára örültem, neki, elhihetitek :D Gyorsan visszatettem, nem volt probléma, csak azért mégis :P Éjszaka fasza volt :D De legalább nem volt unalmas a hazafelé utam sem :)

Jaj, még a vacsoráról meg kell említenem egy jelenetet. Természetesen A legidősebb fiú szerepel benne :P Szóval: A középső fiú kérdezett valamit a Harry Potterről, erre A legidősebb fiú válasza, egész pontosan válaszkérdése: "Why are you so obsessed with Harry Potter? = Miért vagy ennyire a Harry Potter megszállotja?". Hát itt Az apukafal egymásra néztünk, és elkezdtünk nevetni :D:D Ahogy már korábban leírtam, kb tavaly, illetve még idén év elején sem tudott másról beszélni A legidősebb fiú, csak a Harry Potterről, és most meg egy ilyet kérdez :) Hát no comment. Érdekes lenne az ilyenek jeleneteket, kérdéseket, párbeszédeket rögzíteni, aztán néhány év múlva megmutatni neki, kíváncsi lennék, hogy mi lenne a reakciója :) Ha jó irányba fejlődne (legyünk optimisták, és mondjuk azt, hogy fog; realistán nem, nem fog :P), akkor még lehet, hogy nevente is magán, amúgy meg kb letagadná, hogy ezek megtörténtek, még akkor is, ha kézzelfogható bizonyítékok lennének erre. Csak, hogy kerek legyen a történet, leírom, hogy erre mi volt A középső fiú válasza: "Why are you so obsessed with yourself? =Miért vagy ennyire a saját magad megszállotja?" Hát ez nem nevetséges volt, hanem nagyon is igaz :) Egyébként biztosan le lehet szűrni a bejegyzéseim alapján, hogy a gyerekek közül kik állnak hozzám a legközelebb, tehát melyikükkel értem meg legjobban magam. Már jónéhány hete, vagy talán hónapja megvan a sorrendem, hogy ha választanom kéne 2-őt közülük, akkor melyik két gyereket választanám :D Tippeljetek, ha gondoljátok :D

Nézzétek meg ti is a film trailerét:

2 megjegyzés:

  1. Tippelnék de összekeverem a neveket ;)
    Colin már kapott egy BAFTA-díjat, szerintem Oscart is fog, remélem. Igaz még én sem láttam a filmet egészben, de szerintem hietetlen a fazon és nagyot alakít. A másik kedvencem Ralph Fiennes mellett ;)

    VálaszTörlés
  2. Hát nem csodálom, hogy összekevernéd a neveket :P Amúgy igen, Colin megkapta a BAFTÁt, így, hogy még nem láttam, nem tudok nyilatkozni, hogy egyértelműen Oscart is megkapja-e, de már az előzetesben is brutál volt. Bár mondjuk kb 2 hete néztem jópár előzetest, és azokból a 127 Hours és a The Kings Speech tetszett meg egyből, ezért is akarom/akartam megnézni ezeket :)

    VálaszTörlés