2011. február 5., szombat

CD, DVD


Még tegnap este írt egy emailt Az apuka, hogy ma este itthon leszek-e, mert ha igen, akkor Az anyukaval elmennének megnézni a The King's Speech című filmet. Válaszoltam, hogy igen, mehetnek, itthon leszek. Ezután úgy döntöttem, hogy nekem most már viszont filmet kell néznem :D, ha már moziba senki nem akar eljönni velem megnézni a The King's Speech-et, vagy a 127 Hours-t. Így megnéztem a Predators-t, amit Antal Nimród rendezett, és Adrien Brody ("A zongorista") a főszereplője. Egy kicsit lassan indult be számomra, viszont utána volt gyakás bőven :P Jó kis kikapcsolódás volt. Mondjuk lehet, hogy nem éjfél előtt néhány perccel kellett volna elkezdeni nézni :P :D, mert így lett 2 óra, mire ágyba kerültem.

Nem is lett volna baj, mert úgyis 10.30-11 körül akartam felkelni, be is állítottam az órát, amiből  olyan 11.45-ös ébredés lett :P Elég szarul aludtam, mert ugye a szobám mellett van a kapu, amit a szél egész éjszaka folyamatosan verdesett, ami így szépen mozgott, így hol felébredtem, hol elaludtam, úgyhogy elég fostos éjszakám volt -.- Nem elég, hogy az éjszaka sem telt felhőtlen alvással, még felkelésnél is elég furcsa érzés kerített hatalmába :P, ugyanis mikor már felültem az ágyban, akkor is szédültem :S, majd miután felálltam, az csak súlyosbított a helyzeten. Már azon voltam, hogy inkább nem is megyek 1-re a könyvtárhoz, ha így szédülgetek, de mivel egy olyan 10 perc elmúltával jobban lettem, így mégis a menetel mellett döntöttem. Környezetvédő lévén (:D:D:D =nem akar buszra költeni :P) biciklivel mentem, noha a szél alább biztosan nem hagyott, lehet, hogy még erősebb is volt, mint tegnap egész nap. Az emelkedőn még nem is volt nagy probléma, leszámítva, hogy egyszer már itt is meg kellett állnom, mivel kifújta a fülemből a fülhallgatót a szél :D :P Aztán mikor a Westbury Parkon mentem át, a szél annyira fújt, hogy kb hagytam egy fél métert a padka és a bicikli között, de odafújt!!!! a padkához, így egy kis időre megálltam, míg legalább egy picit gyengültek a széllökések. Kb félóra késéssel oda is értem a könyvtárba :P (úgyhogy nem lehet mondani, hogy az elkésések elmúltak részemről :P), ahol végülis 2 Paul Potts CD-t vettem meg, egyenként 75 pennyért, illetve a Bad Santa (Tapló télapó) és Letters from Iwo Jima (Levelek Iwo Jimáról) című filmeket is bezsákoltam Ł1-Ł1-ért.

Következő utunk a Tourist Information Centre-be vezetett, ahol Maggie akart venni képeslapot Lyon-ban élő unokatestvérének. Ha már ott voltunk, én eltettem jónéhány szórólapot a későbbiekre (áprilisra :P). Ekkor már szemerkélt az eső is egyébként.

Majd a The Mall-ba vezetett az utunk, ahol leültünk kávézni/cappuccinózni egyet, dehát senkit sem ébresztett fel igazán az itóka, mivel a többieknek sem volt túl jó éjszakája. Olyanok lehettünk, mint az élőhalottak :D:D Family Bargains-ba is benéztünk, aztán egy CD/DVD-boltba is, nem tudom sajnos a nevét, ahol megláttuk, hogy Ł40-ba kerül a Friends (Jóbarátok) sorozat. Ez 10 évadot jelent, évadonként 4-4 DVD-vel. Tehát 40 DVD Ł40-ért, azaz 1 DVD Ł1-ért :) Ez az akció Valentin-napig tart, úgyhogy jövőhét végén meg is veszem a pakkot, mivel ennyiért ez gyakorlatilag semmi, nagyon-nagyon megéri. Főleg, ha valaki annyira szereti a sorozatot, mint én :D Még lehet, hogy nem is nekem kell az egész Ł40-ot kifizetni, mert Maria is szereti a sorozatot, így lehet, hogy beszáll Ł10-tal, hogy majd írjam át neki a DVD-ket :) Annyit meg simán megér :P

Még szétnéztünk itt-ott, aztán mindenki indult hazafelé, én felsétáltam a múzeumig, mivel ott hagytam még kora délután a bicajomat, hogy ne kelljen megmászni biciklivel a Park Street-et :P Időközben a telóm csurig lemerült, így most hazafelé nem tudtam zenét hallgatni, de annyi baj legyen. Hazaértem, és már készülődött a család vacsorához, én nem voltam annyira éhes, de azért egy szelet kenyeret lenyomtam. Majd lezuhiztam, elkezdtem nézni a Juve-meccset (aminek most lett vége, és nyert a csapat :D), amit félbehagytam, mert közben a szülők elindultak a moziba, de nem nagyon kellett csinálnom semmit a gyerekekkel, mivel már majdnem mindegyik az ágyban volt, A legidősebb fiú éppen akkor ment fogat mosni, amikor én felmentem megnézni, hogy mi a helyzet.

Majd vissza le, a szobámba, azóta pedig itt vagyok, 2 szelet kenyér már lecsúszott, aztán most jön a jól megérdemelt (és megszokott :P) fánk :D A gyerekek azóta alszanak, semmi nem történt, és közben megbeszéltük Maria-val, hogy holnap 10.45-kor tali a múzeum előtt, mivel megyünk megnézni a kínai újévi ünnepséget a múzeumba :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése