2011. február 28., hétfő

Hazatért a (host)családom


Ma szépen fennvoltam reggel 5-ig :P, mert megnéztem, vagyis pontosabban követtem az Oscar-díjátadót, és szépen el is tartott addig :P Viszont ma nem akartam sokáig aludni, mert még volt egy-két dolog, amit meg kellett csinálni, így nagy optimistán 8-ra állítottam be az ébresztőt :P, és végülis 9.30 körül fel is keltem, tehát aránylag hamar :D

10-11 között szépen, lassan megreggeliztem, majd elugrottam a boltba és bevásároltam zöldségekből és gyümölcsökből :) Vettem almát, narancsot, banánt, brokkolit,  salátát, paprikát, répát, és hogy ne hazudtoljam meg magamat: fánkot! :D:D Meglepő módon mióta elutazott a család síelni, egyszer sem, de tényleg, egyszer sem vettem fánkot, bár mondjuk vagy kétszer elnéztem a boltban a fánkospult felé, dehát pont akkor mentem, amikor már nem volt :D :P De ma volt, így venni kellett.

Kb 12 előtt 10 perccel értem haza, majd ittam egy kávét, aztán elkezdtem csinálgatni a levest, mert még volt itt Pick-kolbász, amit nem ettem meg a héten :P, így arra gondoltam, hogy megcsinálom levesnek, hogy miután hazajön a család, ne kelljen már főzniük. Miután végeztem, azaz már csak főnie kellett a levesnek, elkezdtem a porszívózást, hogy mire hazaérnek, szép tisztaság legyen :P Az eredeti tervek szerint úgy volt, hogy olyan 4-5 közöttre várhatóak. Ezzel szemben 14.58-kor már itthon is voltak, így még pont porszívózás közben kaptak el :P Nagyon-nagyon köszönték, hogy csináltam levest :) Én szívesen csináltam, és majdnem teljesen el is fogyott a nagy bödönnel, úgyhogy megérte :)

Amúgy érdekes érzés kerített hatalmába, ugyanis miután hazajöttek, akkor rájöttem, hogy hiányzott nekem a család. Az előző bejegyzésben leírtam az akkori érzéseimet, miszerint nagyon jó volt ez a 10 nap a család nélkül, amik egyfelől még mindig állnak, másfelől viszont olyan üres volt a ház a gyerekek nélkül (főleg a lányok nélkül :)), úgyhogy egyáltalán nem bánom, hogy hazajött a család :) Azért kell a mindennapi társaság, ami múlthéten hiányzott több napon is... Lehet, hogy ezt a kijelentést hamar meg fogom bánni, főleg a fiúk további, sorozatos szar viselkedése miatt, dehát nem hittem volna, hogy hiányozni fog a család :) Mondjuk miután megjöttek, a lányok kb 5 percen belül jöttek oda hozzám, sőt, az egyik lány jött le a szobámba, előhúzta a játéktűzhelyet, és elkezdett "kaját csinálni" nekem :) Nagyon aranyos volt, aztán lehívta a másik kislányt is, ő is becsatlakozott, én lettem a baby, és ők etettek, vagyis próbáltak etetni, mert azért játszottam a szerepemet :D:D Aztán társasjátékkal is "játszottunk", de hát a szabályértelmezéssel nem törődtünk, így hagytam, hadd dobálják a dobókockát, és lépjenek helyettem is :) Tök jó volt :)

Ahhoz képest, hogy szerdán vizsga, ma még elő se vettem a könyveket :P, dehát olyan nyugodt vagyok, nem tudom, miért. Talán érzek valamit az erőben?!

Ja, majdnem elfelejtettem: mit mondtak a szülők a kajálás után, mikor mi ottmaradtunk az asztalnál beszélgetni?! Hogy most hétvégén is mennek el ilyen templomi kirándulásra :P Pénteken délután-este indulnak, és vasárnap jönnek haza valamikor :P Hát elég kibírható az ittlét, mit ne mondjak :D Aztán már csak 41 nap, és utaznak Tunéziába egy hétre. Wow, el se hiszem, mennyi szünet :P


Ha már így szóbahoztuk a szünetet, már azt hiszem említettem, hogy május 27-én ismételten csak elutazik a családom, ekkor 2 hétre, és így június 9-én jönnek vissza. Ekkor Németországba mennek. Egyébiránt itt a május 30-tól kezdődő hét ismételten csak half term lesz, vagy legalábbis valamilyen szünet, így akkor nem mennének suliba. Na, ezt azért írtam le ilyen körmönfontan, mert hogyha az olvasóim között van olyan ember, aki ugyancsak szabad lesz akkortájt, és esetleg utazna vmerre, akkor írjon bátran, mert nem akarok semmiképpen sem itthon kuksolni már-már nyáron! Úgyhogy önként jelentkezőket várok! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése