2011. március 27., vasárnap

Bristol Zoo (+ videó)

Tegnap az előző napok jó időjárásának hatására Maggie-vel eldöntöttük, hogy elmegyünk a Bristol Zoo-ba, mert még úgysem voltunk ott. Temple Meads vonatállomás előtt futottunk össze, és most kivételesen nem én késtem :D :P Nagyon hatékonyan a 9-es buszt választottuk, hogy az majd elvisz az állatkertbe, mert az is volt rá kiírva, noha mögötte már ott várakozott 8-as is, dehát úgy gondoltuk, hogy ez van elöl, jó lesz ez. Hát egy kicsit Debrecen 24-es busz feelingem volt, mert az is ilyen városnéző busz kb :P, mint ez a 9-es, olyan utcákba, olyan kis utcákba ment be, hogy nem hittünk a szemünknek. Majd végre valahára kilyukadtunk a Westbury Parknál, de a busz az nem kanyarodott a Bristol Zoo-ba vezető útra, hanem elkezdett visszafelé menni a Whiteladies Roadon, így meg gyorsan, "lányos" zavarunkban :D leugrottunk a buszról, és gyalog tettük meg az állatkertig hátralévő távot, kb 10 percünkbe telt. Ami a vicces, hogy így is hamarabb értünk oda, mintha a buszon maradtunk volna :P

Mivel olyan jólelkűek, de főleg túlfizetettek vagyunk :D:D:D:D:P, ezért a £12.72-be kerülő normál jegy helyett a £14-be kerülő, adományt is magába foglaló ticket-et vettük meg :D Szép az állatkert, elég sok állat van benne, jól vannak kialakítva az állatok számára a területek, olyan hangulatos az egész állatkert. Az időjárás eleinte egész jó volt (délelőtt), aztán az idő előrehaladtával azért már nem bántam meg, hogy nem térdnadrágban vágtam neki a napnak :P Azt hiszem, jobb, ha a képek és a videók beszélnek helyettem az állatkertben eltöltött óráinkról:


Állatkert után visszarongyoltunk a központba, ahol először is kaja után koslattunk, mivel azért az állatkerti séta után megéhezik az ember fia és lánya, majd jött a Primark, ahol én akartam venni néhány új ruhát, már a közelgő nyár jegyében. Első blikkre nem találtam meg, amiket kerestem, majd Maggie ment ajándékügyben a 2. emeletre, én maradtam a -1.-en, a férfirészlegen, és jobban szétnézve találtam egy jó kis térdnadrágot, valamint vékony zoknikat, úgyhogy félsiker volt a Primarkos kiruccanás. Ja, és itt használtam először a héten újonnan kapott bankkártyámat! :)

Miután fizettem, már tényleg szétváltak az útjaink Maggie-vel, mert ő ment haza, de mivel még csak fél 6 volt, én meg nem akartam még hazajönni :P, így benéztem néhány üzletbe, elsődlegesen pólók után. A SportsDirectben a cipőkön akadt meg a szemem, még mindig vannak leárazások, már ilyen £20-25-ért elég jó cipőket lehet venni. Én ismételten fehéret akarok venni, mert a mostaninak a talpa már alakul=egy kis része kezd leválni, ezért előbb-utóbb szükséges lesz vennem egy újat :/ Majd mivel mondták az eladók néhány perccel 6 előtt, hogy zárnak, így távozni kellett, de még a buszhoz menve megláttam asszem a Jeans Shop nevezetű üzletet Broadmead-ben, ahol jó minőségű farmerek, pulcsik, felsők, pólók vannak, így benéztem oda is. Két faszipántos pólóval gazdagodtam, mindössze £10-ért. Olcsóbbak voltak ezek a pólók, mint a Primarkban néhány, elég gyenge (azaz szar) minőségű póló... Úgyhogy jól megpakolva jöttem haza.

Itthon a családom már túl volt a vacsin, vagyis a gyerekek, mert a szülők ugye mentek egy buliba, mint utóbb kiderült, szülinapi buli volt, George Michael-témában. Néhányan fel is öltöztek, azért kíváncsi lettem volna rájuk :D :P A bébiszittelés csendben lezajlott, a lányokat még a szülők tették ágyba, így velük már egyáltalán nem kellett foglalkoznom, míg a fiúk megnézték a német válogatott EB-selejtezős meccsét, majd utána mentek aludni. 21.20-21.30 körül parancsoltam őket ágyba, de Wilson már a szófán elaludt :P, úgy kellett felébreszteni :D Ennek a későig fennmaradásnak egyébként ma isszuk, isszák meg a szülők a levét, mert formában vannak a fiúk -.-, főleg ugye a "nagy".

Én amúgy reggel felkeltem, hogy megnézzem a Forma1-es idénynyitót, dehát nem volt túl izgalmas a verseny. Eredetileg úgy gondoltam, hogy nem is fekszek vissza, viszont 9-10 között ülve bealudtam néhányszor, így úgy döntöttem, hogy délig még visszafekszek, mert miért is ne?! Elég jól, kipihenve ébredtem, majd összeszerkesztettem a videót, amit fentebb láthattok, közben a család is hazaérkezett a templomból, majd ebéd, és vissza is tértünk a jelenbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése