2011. március 22., kedd

Tereprendezés

Vasárnap este megkérdeztem már az apukát, hogy május 27-e hogyan lesz, mert ők akkor mennek Németországba, mi meg néhányan akkor mennénk Párizsba, mert az a hétvége a jó a többieknek. Mint kiderült, reggel a gyerekek mennek még suliba, és majd délután, valami 3-4 óra között repülnek Németországba, gondolom Berlinbe, de azt nem is igazán kérdeztem. Úgyhogy megkérdeztem, hogy szüksége lenne-e rám aznap, mert valszeg Eurostarral mennék London St.Pancras állomásról Párizsba, így oda még nekem fel is kell jutni, tehát minimum 3 órával előtte (de inkább többel) el kell indulnom Bristolból. Ja, és valamikor napközben, kora délután tervezzük, hogy indulunk Londonból, hogy azért még pénteken is szét tudjunk nézni a városban :) Szóval, azt mondta, hogy valszeg aznap nem fog menni dolgozni, úgyhogy nyugodtan mehetek majd korán is akár, nem gond. Most nekem van a legjobb fej családom, vagy nekem van?! :D Még az is kiderült vasárnap este, hogy az anyuka majd csak szerdán indul utánuk, mert ő addig dolgozik, nem tudott már szabadságot kivenni, és ő kocsival megy utánuk, szóval egy jó, "rövid" útja lesz :D Így majd egészen június 9-ig (csütörtökig) leszek egyedül itt. 

Ezek örömére, miután beszéltem az apukával, mentem kipakolni a mosogatógépet, és olyan "ügyes" voltam :D :P, hogy sikeresen eltörtem a nagyfiú Coca-Colás poharát :D Tehát csináltam magamnak még egy kis melót aznap estére :P Egy picit meg is vágtam a jobb hüvelykujjamat, dehát mit számít az :)

Hétfőn a legfiatalabb fiú itthon maradt, mert ismételten nem érezte jól magát, mondjuk most tényleg úgy tűnt, hogy rosszabbul van, mint pl pénteken, amikor szintén itthon maradt, mert tegnap reggel elég szépen köhögött, igaz később már elég jól volt, de annyira már nem, hogy ma is menjen suliba :P Szóval hétfőn többszörösen is itthon kellett lennem. Egyrészt ugye a gyerkőc itthon maradt, és nagyon nem szabad magára hagyni, bár ő bőven elvan magában :) Másodrészt, már reggel 8 előtt jöttek a "kertépítők", akik az előkertet alakítják át, azaz egyenlő szintre hozzák ki a szomszédéval, mivel ikerházban lakunk, és úgy lenne az igazi, hogyha a kertek sem ütnének el egymástól nagyon-nagyon. Tavaly őszig még egy kerítés is volt a két kert között (én nem is emlékszem a kerítésre, pedig állítólag októberben lett kiszedve :P :D) Eddig az utcafronton egy 1-1,5 méter magas téglasor szegélyezte az előkertünket. Na, az tegnap onnan eltűnt :D Azért is írtam idézőjelbe a kertépítőket, mert eddig inkább a rombolás rész ment :P De annyira jól ment, hogy már tegnap megtöltöttek egy nagy konténer a tégladarabokkal :P Szóval itt kellett lennie valakinek, hogyha kérnek kávét/teát, akkor kiszolgáljam őket. Harmadrészt pedig valamikor a nap folyamán várható volt a hátsó kertbe is egy brigád, akik már múlthét hétfőn is jöttek. Végül tegnap valamikor a délután folyamán estek be, de 5 percnél biztos nem töltöttek többet a kertben, valamit permeteztek, aztán csá :D

Délután most kivételesen nemcsak az én két kislányom jött velünk haza a suliból, hanem Delyth (akihez járok takarítani péntekenként) lánya is, mert nem tudtak érte menni időben, így még vasárnap este felhívtak minket, hogy el tudnám-e őt is hozni. Miért is ne? Így tegnap délután csak azért nem volt 6 gyerek velem :D :P, mert a középsőnek fociedzése volt a suliban. Amúgy Delyth lánya csak fél 5-ig volt itt, akkor jött érte az anyukája. Ezt követően a lányokkal elkezdtünk festegetni :) És természetesen mit festettem először? Egy magyar zászlót!

A nap további része problémamentesen zajlott, semmi érdemleges nem történt. Ma is nagyon megszakítottam magam eddig :P, kiteregettem (kb 20 perc), majd játszottam a legkisebb fiúval 2 parti biliárdot. Ja, még reggel, néhány perccel 9 után hívtak a suliból a vezetékesen, hogy a középső fiúnak valami atlétikai versenye van valahol máshol, viszont ő még mindig a suliban van. Az anyuka még nem volt itthon, így gyorsan hívtam, elmondtam a szitut, ő meg 2 perc múlva futva érkezett :P És természetesen ilyenkor nincsenek kéznél a cuccok, úgyhogy még azzal is eltelt 1-2 perc, hogy kereste a ruhát meg a cipőt.

Reggel meg még, mielőtt indult volna, az hostapám megkérdezte, hogy mik a terveim mára. Hát, mondom, konkrét terveim nincsenek (kibúvó válasz :P :D), mégse mondhatom azt, hogy döglök egész nap :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése