2011. március 14., hétfő

Magyar au-pair-tali, 2011. március 12-13, Birmingham!

Szóval ott fejeztem be az előző bejegyzést, hogy 2.30 körül kerültem ágyba. Na, mivel tudtam, hogy hogyha 6-ra állítom az ébresztőt, akkor 6.30-ig legalább nem kelek ki az ágyból :P, ezért 5.30-ra állítottam, és így tényleg 6 után 1-2 perccel már fenn is voltam :D Első dolgom volt, hogy a fűtést felnyomtam :P, mert még zuhanyozni is kellett, éshát nem akartam megfagyni a zuhany alól kijőve. Jó, minden oké volt reggel, leszámítva a szokásos későn indulást :P 7.26-ra volt kiírva a busz (az 1-es), én meg 7.24-kor indultam el itthonról bőrönddel :D, és 7.28-kor már ott is voltam, Na mondom, az fas.a lesz, hogyha lekéstem, de nézem a menetrendet, és 7.29-kor jött volna a 20-as számú busz is (amit még soha nem vettem igénybe), és az is letett volna valahol a központban. De szerencsére végülis most az 1-es késett, így azzal tudtam menni.


Az úton minden oké volt, igaz, már mire felszálltunk a coach-ra, két kávé volt a gyomromban :P, és még alig múlt 8.30... Eszti, Zsuzsi és Timi busza is időben ért be a station-re, úgyhogy ők is simán elérték a buszt. Sajnos már nem tudtunk egymás mellé ülni, így egymás közelébe kerültünk, én Timivel végigbeszélgettem az utat.




Szerintem időben megérkeztünk a birminghami coach stationre, bár az időt nem néztem, meg már amúgy sem emlékeznék rá :P, majd egy néhány perces várakozás után már hipp-hopp, 10-en lettünk :), úgyhogy gyűlt a csipet-csapat :) Majd nagy nehezen megtaláltuk a vonatállomást, hát nem volt egyszerű, mert a térképek nem segítettek túlzottan... -.- De odaértünk, és már szinte mindenki ott volt, mondhatni majdnem 100%-os volt a "megérkezettség" :D:D Aztán elindultunk erre-arra, keresve az utat a hostelhez. Egy kis bolyongás után egy fószert megkérdeztünk, aki elmagyarázta, és tényleg odataláltunk :)




Szerintem jó volt a szállás, volt ilyen közös helyiség, gyakorlatilag ebédlő, mellette konyha, meg még a közös helyiségből nyíló másik két szoba. A szoba ára tartalmazta a reggelit és korlátlan kávét és üdítőt, úgyhogy a reggelivel sem volt gond másnap. Tehát mint ahogy mondtam, 20-an, vagyis most nézem, még nem mondtam :D, szóval most mondom, 20 magyar au-pair volt ezen a találkozón (19-1 volt a nemek aránya :)), és a szobák beosztása 8-6-6 volt, tehát volt 8 ember egy 12-es, 6 ember egy 8-as, és a maradék 6 (köztük én is) egy 6-os szobában. Ebből a 20 (mínusz én), tehát 19 emberből eddig a hétvégéig azt hiszem csak 4 emberrel találkoztam, igaz néhányukkal az internet adta lehetőségeket kihasználva már felvettem a kapcsolatot, dehát mégis a személyes találkozó az igazi :) Úgyhogy sok új embert ismertem meg, most itt nem fogok mindenkit felsorolni, mert még amilyen ügyes vagyok :P, biztos kihagynék valakit, az meg nagyon ciki lenne rám nézve :S



Megérkezés és lepakolás után egy kicsit leültünk a közös helyiségbe, ahol még egy kv lecsúszott :P Mondjuk csak akkor voltak a nap folyamán problémáim, amikor egy kicsit nyugi volt, tehát pont nem csináltam semmit, mert akkor az álommanó várt, hogy lecsaphasson rám :P, de ellenálltam :D:D Miután az álommanót kiütöttem a 3. kávéval, lassan elindultunk a következő "napirendi ponthoz", azaz a Pizza Expressbe, ahol 15.00-ra volt 20 emberre lefoglalva "egy" asztal :D Körülültük, természetesen én kerültem, én ültem az asztalfőn :D, a másik végén az asztalnak pedig Melinda, így mondhatjuk, hogy a két Simon felügyelte a "gyerekeket" :D:D Én egy Calabrese nevű pizzát rendeltem. Az tetszett meg ebben a pizzában, hogy legalább volt rajta 2 fajta húsos feltét, megmondom őszintén, a többi feltétet nem is nagyon figyeltem :P, na amikor kihozták, azért egy kicsit érdekesnek tűnt :P Íme:






Az egy kicsit elkerülte a figyelmemet a pizza leírásánál, hogy van rajta rocket saláta is :P Ja, és a paprika nagyon ütött, meg se bírtam enni az egész pizzát :P Amúgy nem volt rossz a pizza, csak a pizzatészta vastagsága, vagyis inkább vékonysága volt durva. Szinte már egy vastagabb papírlap is vastagabb volt, mint az :P, meg a kések is ilyen tiszta áltsulis feelinget árasztottak. Hogy mit jelent ez? Gyakorlatilag berendezési tárgy szerepkört töltöttek be, mivel vágni nem lehetett velük, az biztos :D De azért próbálkoztunk. Mondjuk a végén már úgy ettem, mint a tortillát, ilyen összetekerve, mivel úgy volt a legegyszerűbb :)


Innen az utunk a hostelbe vissza vezetett, igaz, útközben a teszkóban bevásároltunk estére :P, ki-ki még másnapra is :) Ekkor már siratott minket az idő, mivel csepergett az eső :P Visszatérve elfoglaltuk a szobáinkat, meglett a beosztás, és megkaptuk a szobánként 2-3 "kulcsunkat", azaz belépő kártyánkat, amivel a szobákat ki lehet nyitni :) Tisztára mint az amerikai filmekben láthatjuk :P Természetesen én magamhoz vettem egyet :D Az én szobámban volt még Gabi, Zsuzsa, Éva, Magdi és Anita, szóval az ő nevükre tisztán emlékszem :D








Ezután levetődtünk, és bevettük az egyik kisebb szobát, ahol hát indult az esténk :D Egy kis játék, egy kis alapozás :), majd mindenki néhány mondatban bemutatkozott, hogy azért ismerjük már meg egy kicsit egymást :) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét 3-an képviseltük ;) (Éva, Melinda és én) Olyan 9 körül elindultunk az egyik recepciós sráccal Pub Crawl-ra, amiből annyi lett, hogy bementünk egy kb 5 percre lévő pubba, ahonnan utána a Walkabout nevű szórakozó helyre mentünk, azaz diszkóba :D Jóóó volt :) És mivel azzal a recepciós sráccal mentünk, ő soron kívül, ingyen bejuttatott minket :P Nájjsssz ;) Jó party volt, a zenék is rendben voltak, igaz nem voltunk túl sokáig, mert menni kellett vissza, hogy azért másnapra ne hullák legyünk, így egy kis alvást be kellett iktatni a programba :P A buli után még egy kis meki volt a program, mert hát az kell, na! :D Majd még az éjszaka folyamán, leszaladtam a recepcióra, hogy kérjek egy törülközőt, mert ugye azt is elfelejtettem vinni :P A legnagyobb pozitívum ebben a törülközős akcióban, hogy szinte az összes aprómat odaadva fizettem, mert egy font volt, és nem volt egy fontosom, csak nagyon apróban összeszedve :D Amúgy magyarokkal a legjobb bulizni!!! :)










Vasárnap reggel megreggeliztünk, majd egy kis kvízt tervezett a programba Melinda (a főszervezőnk, akit innen is csókoltatunk a szervezésért ;)). Jó móka volt, bár hát vasárnap hajnalban ilyet csinálni egy buli után... Huh, hát nem egyszerű :D:D Aztán átadtunk neki egy "Thank you"-kártyát, hogy megszervezte az Angliában élő magyar au-pair-eknek ezt az egész hétvégét.


Vasárnapra egy biztos program volt,  11-re a Bullringben lévő Cafe Rouge-ba volt (elvileg) lefoglalva asztal nekünk, de az étterem/kávézó (gondolom) főnöke szerint nem volt foglalásunk, de Melinda megmutatta nekik a visszaigazolást, így végülis összedobtunk egy pár asztalt, igaz, azt mondták, hogy csak 45!!!! percünk van, mert utána kell nekik az asztal... Hát no comment. És még 10% borravalót is felszámoltak -.- Inkább még 10% discount-ot kellett volna adniuk ilyenek után :P Én egy lattét, és két gombóc fagyit nyomtam be.






Ezután pedig elmentünk megnézni a St. Patrick's Day Parade-ot, elég közel volt, rengeteg videót és képet csináltam, és egy sapkával is gazdagabb lettem :D:D Ezután még volt egy kis időnk a busz indulásáig, és ezt mi szendvicsvétellel és -evéssel ütöttük el, majd találkoztunk a Bika-szobornál, és elbúcsúzkodtunk, majd lassan indultunk az állomásra. A buszunk 15 perces késéssel indult, de Eszti és Zsuzsi szerencsére így is elérték a buszukat Bristolban, úgyhogy nem volt ebből probléma :)




Hát így, ilyen gyorsan eltelt ez a hétvége. További képek a Picasára vannak feltöltve, illetve tervezek egy hosszabb videót is összevágni, de még nem volt hozzá erőm és időm se...





Egy kis pantomim from Tamás Simon on Vimeo.

ui: több képet a Picasára töltöttem fel, ott elérhetőek.

ui 2.: ha véletlenül valaki, akivel most találkoztam Birminghamben, vagy bárki más, aki nem volt ott, de olvassa a blogot, és mondjuk eljönne Bristolba szétnézni (higgyétek el, nagyon érdemes ;)), akkor írjon nyugodtan, szállást is simán megoldhatjuk. Nagyon jó volt most egy egész hétvégén csak magyarul beszélni :) és néha nem árt megismételni :D

1 megjegyzés: